Délmagyarország, 1940. február (16. évfolyam, 25-48. szám)

1940-02-17 / 38. szám

Ufóinkat. 1940. feEru'ár p y r M Á G Y A p o s ^ F < 3 Több mini 2000 vátasxéé fisét bUnieiési, mewi nem éli szavaxaii fugává! & májusi vátasxiás&n (A Délmagyarofszág munkatársától) Isme­retes, hogy a májusi országgyűlési választá­sok során Szegeden kétezerliatszázan nem éltek szavazati jogukkal. Azokat, akik nem igazol­ták kellően távolmaradásukat, a választási tör­vény értelmében 5—20 pengős pénzbüntetésre ítélte a városi kihágási bíróság és ez ellen hat­száznegyvenen éltek föllobbezéssel a polgár­mesterhez. A föllebbezésekot most bírálták el; Szabó Béla dr. községi bíró földolgozta az anya­got és ennek alapján a polgármester a fölleb­bezések kéthaftnadrészének helyt adott, a töb­bit mint- meg nem felelőt, elutasította. Ezzel most már valamennyi nemszavazőnak, illetve azoknak, akiknek igazolását a föllebbe­zés során sem fogadták cl, kikézbesítik a bün­tetőparancsot és behajtják a kiszabott pénz­büntetést- Eddig uz volt a helyzet egy-egy vá­lasztás után, hogy amnesztiát kaptak a nem­szavazók, mivel egészen kis százalékban nem éltek tísak szavazati jogukkal a szegedi válasz­tópolgárok. Most azonban úgylátszik, elmarad a kihágási közkegy elem, holott a legutolsó vá­lasztásnál is csak egészen lényegtelen százalé­kot tett ki a nemszavazók száma. Mivel azon­ban eddig nem jelent meg rendelet a kihágási büntetések elengedéséről, a b iintetőparancso­kat végre, kell hajtani. Igen érdekes egyébkén!, hogy nemszavazás miatt felelősségre vonták Szent-Györgyi Al­bert professzort és "feleségét is; a Nobel-díjas professzorról köztudomású, liogy elmúlt évet külföldön töltötte és „éppep a májusi válasz­tások idején Amerikában tartott tudományos előadásokat. A professzor is. raegföllebbezte. a kirovást, amelynek során igazolta, hogy ame­rikai útja miatt nem élhetett szavazati jogá­val feleségével együtt. Ennek alapján a pol­gármester helvét adott' a fellebbezésnek. A pénzügyi bizottság a pótadó lO százalékos és az általános kereseti adó félszázalékos mérséklését javasolja (A Délmagyarország munkatársától) A vá­Jfos pénzügyi bizottsága kétnapi ülésezés után az idei költségvetésben a belügyminisztérium által eszközölt változtatásokat, illetve az ösz­szegeket újból tárgyalás alá vette és egységes állásfoglalás után a pótadó 10 százalékos és az általá­nos kereseti udó félszázalékos mér­séklésének kérését javasolja a köz­gyűlésnek. "K pénzügyi bizottság a bírálat és változta­tás jogának megállapítása után sorravette azo­kat a tételeket, amelyeket a belügyminiszté­riumban megváltoztattak. A bizottság a szük­ségleti. résznél törült tételeket változatlanul hagyta, míg a szükségleti résznél fölemelt ösz­szegebet, illetve az összegek jelentékeny há­nyadát mérsékelte. Az utazási, vendéglátási és reprezentációs kiadásokra előirányzott és bel­ügyminiszterileg fölemelt összegeket leszállí­tották, míg a dollárár folyamkülönbözelre beál­lított 51.713 pengőt törölték. Ugyancsak töröltek a 16.000 pengős inségjárulékot is. Ugyanis a bizottság tagjai azon az állásponton voltak, bogy az inségjárnlók kivetési rendszerében be­állott változás 30—40.000 pengővel több bevételt jelent a tavalyinál. A 944. tétel alatt szereplő 100.000 peögős köl­csön törlesztésére előirányzott 34.000 pengőből e pénzügyi bizottság 14.000 pengőt törölt. Itt ugyanis arról van szó, hogy a kölcsön vissza­fizetését a belügyminisztérium három évben állapította meg, a pénzügyi bizottság pedig elegendőnek tartja, ha a város a kölesönt öt év alatt képes visszafizetni. A fedezeti résznél csökkentett Összegeknél a BELVÁROSI MOZI Ma és mindennap a tegnapi bemutatón nagy sikert aratott II ffÖli<!< MINDIG SIKERÜL filmbohózat­TUEAI, PÁGER, TOLNAY, Szilassy, Pethes főszereplésével. 5 7, 9. borfogyasztási előírást a belügyminisztérium 50.000 pengővel csökkentette. A pénzügyi bi­zottság arra az álláspontra helyezkedett, hogy 20.000 pengős csökkentés eléggé reálissá teszi a költségvetést, tehát a különbség itt is 36.000 pengő. Az cbadó-előirányzatból a belügyminiszté­rium 8000 pengőt törölt. Időközben kiderült, hogy az új cbadó-siabályreudelet későn érke­zett le a minisztériumból és az idei cbadút még a mult évben érvényben volt szabályrendelet szerint vetették ki. A péhzügyi bizottság te­hát visszaállította az eredeti 16.000 pengő ösz­szeget. Végül a pénzügyi bizottság új bevételi forrásra is fölhívja a közgyűlés figyelmét. A költségvetésben nem szerepel a Mars-téren föl­állított szekérbeálló díjelőirányzata. Szakértői vélemények szerint 25.000 pengőre tehető a vár­ható bevétel. Végeredményben -tehát, az összes apró téte­lekkel együtt a pénzügyi bizottság a leszállí­tott kiadásokhoz 110063 pengő, a fölemelt be­vételekhez 59.600 pengő és az általános kereseti adóhoz 40.000 pengő többletet vett föl a pő'tadó csökkentésére és így a közgyűléstől 75 százalékos p'őtadót és 0.5 százalé­kos általános kereseti adó elfogadá­sát kéri. azzal a javaslattal, hogy ilyértelmü föliratot terjesszenek a belügyminiszter elé. A város kötségvetésének végösszege ebben a pillanatban tehát így fest; KORZOBAN prolongáltuk szombat és vasárnapra a keleti filmremeket GUNGA DIN monumentális filmcso da India rejtelmes vi , lázából. SzüHúiáuum (Budapest centrumától 12 percre. A legideálisabb magaslati gyógy­hely. Tökéletes klinikai berendez­kedés Penzió: P 11-től a belügyminisztérium által jóváha­gyott kiadás 7,678.020 P a város pénzügyi bizottsága által eszközölt változtatással 7,567.957 P ugyanezek a bevételi oldalon 6.238.810 I1 6,298.410 P A 75% pótadóval fedezhető hiány, összege' 1.269.517 P Ebben benne van mar a fél/százalékkal leszál­lított általános kereseti adó fedezeti összege is. A közgyűlés a városgazdálkodási bírálatra felvilágosításokkal szolgól a belügy min in­ternek. Bizonytalan időre elnapolták a képviselőházat Budapest, február 16.. A képviselőház péu­teki ülését délelőtt fél 11 órakor nyitotta meg SzinO.yey-Merse Jenő alelnök. Napirend szerint betöltötték a képviselőház egyés bizottságaiban megüresedett helyeket névszerinti szavazás­sal. A földművelésügyi bizottsága 'vitéz Hu nyadi Ferenc grófot, a könyvtári és múzeumi bizottságba Börcs Jánost, Gacs Jánost, Stitz Jánost, a közgazdasági és közlekedési bizott­ságba Kunder Antalt, a közigazgatási bizott­ságba Csorba Sándort, Thassy Kristófot, a közjogi bizottságba vitéz Hunyadi Ferenc gró­fot, a közoktatásügyi bizottságba Huszavszky Lajost, 31 cl ezer Lillát, Zeöld Imre Pétert, a kük ügyi bizottságba vitéz Hunyadi Ferenc grófot és Kunder Antalt, a mentelmi bizottságba Ben­kő Gézát, a naplóbíráló bizottságba Csűrbe Sándort, a pénzügyi bizottságba vitéz Hunyadi Ferenc grólőt és Kunder Antalt, a zárszám­adást vizsgáló bizottságba Börcs Jánost ós a 36 tagú országos bizottságba Kölcsey Istváut 99*­lasztották meg. Ezután a társulati adóról, a vagyonadóról cs a tantieniadóról szóló törvényjavaslat egy0t szakaszai fölött döntöttek. A Ház a javaslatot az előadó módosításaival részleteiben is elfo­gadta. A napirend tárgyalására kitűzött ide leteltével az elnök napifendl indítványt teb hogy a Ház bizonytalan időre na­polja cl üléseit és bízza meg az el­nökséget, hogy as összehíváshoz szükséges intézkedéseket. annakide­jén megtegye. A Ház az elnök indítványát elfogadta és ezzel az ülés 14 óra előtt pár percCel véget ért. A képviselőház folyosóin elterjedt hírek szerint a Házat valószínűleg február 27-én hív­ják össze. Rfkordmiísoi4 a SZÉCHÉNYI MOZIban Szombaton is 5, 7^9 A MIKÁDO Csodálatos zene, csodálatos szines film SIEil TELET ü TENGEREN Fejezetek egy rádióstiszt naplójából

Next

/
Oldalképek
Tartalom