Délmagyarország, 1939. június (15. évfolyam, 123-146. szám)
1939-06-13 / 132. szám
Kedd, 1939. junius 13. DÉLMAGYARORSZSG 3 Rendőrségi razzia a vásárban Ot zsebmetszőt állítottak elő (A Délmagyarörszág munkatársától.) Va-' sSrnap délelőtt följelentés érkezett a rendőrségre, hogy a Szegedi Ipari Vásáron zsebmetszés történt. Egy vásárlátogató zsebéből pár pengő aprópénzt loptak ki. Borbola Jenő dr. rondőrfőtan ácsos elrendelte, hogy a. vásár területén általános razziát kell tartani. A bűnügyi osztáy detektivjel azonnal a vásárba mentek és igazolásra szólították föl a gyanúsítottakat. Hamarosan megtalálták a. zsebtolvajt, Hegedűs Sándor 27 éves sütősegéd személyében, aki egyszermindenkorra ki van tiltva Szeged területéről. Tiltott visszatérés és lopás miVasárnap este 8 őratoí bezárultak a Szegedi Ipari Vásár kapui. Az idei vásársiker átütő erejű volt, a kiállítók száma tekintetében is lényegesen felülmúlta az elmúlt esztendők kiállítóinak számát, a látogatottság tekintetében is kitűnő eredmény mutatkozik. Ez a két tényező, amely tulajdonképen magában foglalja a vásársikert, egyben bizonyítja azt is, hogy a Szegedi Ipari Vásároknak szép jövőjük van. Pálfy József dr. polgármester közölj Bainer Ferenci kereskedelmi és iparkamarai elnökkel, az ipari vásár elnökével, bogy a jövőben a város hatósága még fokozott mértékben kívánja támogatni az ipari vásárokat. Az anyagi eredmény, amely az idén jelent(A Délmagyarörszág munkatársától.) Vasárnap Szegeden tartott találkozót az ország fodrásziparossága: Budapest, Kassa, Érsekújvár, Debrecen, Szigetvár, Bicske, Székesfehérvár, Pécs, Kaposvár, Baja, Kiskunfélegyháza, Kecskemét, Hódmezővásárhely, Makó, Orosháza. Szentes, Békéscsaba, Gyula, Kiskündorozsma fodrásziparossai jöttek el. hogy résztvegyenek a szegedi fodrászok rendezte versenyen. Délután 2 órakor már hatalmas tömeg gyűlt ríssze az ujszegedi Vigadó nagytermében. Hajsütővasak csattogtak, izgatott fodrászlányok vitatkoztak a verseny várható eredményeiről, dauer vizek és hajlakkok bódító szaga töltötte be a földíszített terem forró levegőjét BELVÁROSI MOZI Ma utoljára ŰANIELLE DARRIEUX ragyogó vigjátéka a Eleven ördög A többi szerepekben Albert Prejean, L BarOux A SQUALIS tengeralattjáró katasztrófája a HIRADÖBEN. { 5, 7, 9 Gurulni fog a nevetéstől a nwíAiiMiissÁri csuda mókás filmjén. Ma utoljára a KORZÓBAN 5 órától folytatólag. att in dűl ellene vizsgálat Nemcsak ez az egy előállítás történi azonban. Kiderült a. razzia folyamán, bogy a vásár utolsó napjára, számítva a nagy forgalomra, egész sereg budapesti „vagány" rándult la Szegedre. Valamennyien ,.mntyürke"-árÚ9Ítás ürügye alatt jöttek. Négyet közülük, akiket mint veszedelmes zsebmetszőket tartanak nyilván a bűnügyi nyilvántartóban, előállították a főkapitányságra és kitoloncolták Szegedről. Igy mentette meg a vásár közönségét a szegedi rendőrség ébersége még a vasárnapi nagy forgalom kezdete előtt a veszedelmes tolvajoktól. kezett, csak betek múlva lesz pontosan megállapítható, amikor a végjeges elszámolások befejeződnek, azonban máris megállapítható hozzávetőlegesen, bogy közel 20 százalékos többlet bevételt, eredményezett az idei. vásár. A vasárnapi nap folyamán a következők részesültek „vásárfia" ajándékba:' Gede Ilona (Budapest, VIII., Fecske S. 5, I. em. 6.), Farsang László lelkész (Alsóközpont), Zádory Hona (Kisknndorozsma Appanyi 0. 5.), Pósz Jakab (Budapest, Szondy-utca 40.), Sztanyek Katalin (Horváth Mibály-utca 10.), Ganl Károly (Budapest), Gera Jlona (Zárda-utca 10.), Polacsek Aladárné (Budapest. Pannónia-utca 33.), Tánczos Pózsi (Budapest, Tűzoltó-utca 3.). Középen, hosszú, dobogón, mintegy negyVen tükör, előtt kezdődött, a Tanulók viz- és vasondoláló versenye. A feladat: 50 perc alatt kellett kifogástalan divatos frizurát készíteni. A versenyzők a megoldott idő alatt valamennyien elvégezték a feladatukat., könnyedén bontakoztak ki ujjaik alól a divatos Mozart-frizurák és egyéb hajköltemé.nyek. Még érdekesebb volt a mesterek és segédek vas- és vízondoláló versenye. Boszorkányos ügyességgel formálták a versenyzők — a nöifodrászat egy-egy művésze valamennyi —, a legtökéletesebb frizurákat. A divatnak megfelelően itt is a Mozart-frizurák uralták a mezőnyt, de láttunk egynéhány fölfésült és loknis frizurát is. Valamennyi frizura élő- vagy művirág, selyem- és bársonyszalag, vagy strassz díszítéssel készült. Az uralkodó bajszín, mint megállapítottuk! a szőke minden változata. Vörös és barna csak elvétve fordult elő. Este 6 órára fejeződött be a verseny, ezután került sHr a délután főattrakciójáre . o revüre, amelyben főleg több vefsenyen Klíüníetett budapesti fodrászok mutatták be estélyi, fantázia és történelmi frizuráikat. Élénk feltűnést keltett az amerikai világkiállítást jelképező friZUra, az érdekes Hafépítményen a világkiállítás lőfvya és földgömbje ékeskedett a nemzetek zászlóival ékesítve... A legnagyobb sikert egy eper szín ü frizura aratta. A rózsaszínre festett Ha) Csodás bullámokban kavargott modelljének fejetetején. Sok tapsot kapott Heim Aranka mesteri estélyi frizurája és Adler Lászlóné sportfrizurája. Az izgalom a tetőfokra hágott, amikor a bemondó jelentette, bogy a verseny zsűrije elkészült munkájával és következik az eredménykihirdetés. A tanulók versenyében a szegedi Katona IlOna nyerte az első díjat, a mesterek és segédek versenyében, vasondolálásban Mink Ferenc (Debrecen) a vízondolálásban Bálint Béláné (Szeged) lett az első. Az összetett versenyt Mink Ferenc nyerte, a vízondolálásban is be. lyezést, kapott, ezzel birtokosa lett egy esztendőre a vándor serlegnek. Részletes eredmények a következőké A tanulók vasondoláló versenyében7 L Katona Ilona, 3. Bánfi Mária, 3. Furák Erzsébet, 4. Gombos Júlia, 5. Bárkányi Ilona, 6. Sibricki Aranka, 7. Osváth Eozália. A tanulók vízondoláló versenyében: L Katona Ilona, 2. Bánfi Mária, 3. Bagi Teréz, 4. Fohsz Erzsébet, 5. Pataki Mária, 6. Tóth Tereno, 7. Pogány Vera. A mesterek és segédek vasondoláló versenyében': 1. Mink Ferenc (Debrecen), 2. Szűcs Mária. 3. Kücsera Erzsébet, 4. Waltr'Ch János. 5. Borbély János (Kaposvár). 6. Juhász László (Székesfehérvár), 7. Árva Eta. A mesterek és segédek vízondoláló versenyében: L Bálint Béláné. 2. Juhász László (Székesfehérvár). 3. Borbély JánSs (Kaposvár), 4. Kucsora Erzsébet. 5. Waltrich Jáuos, 6. Mink Ferenc (Debrecen). 7. Szűcs Mária. A bíráló bizottság elnöke Marsi Pál kijelentette, hogy a szegedi verseny második a Magyarországon rendezett fodrászversenyek sorában, az elért legmagasabb pontszámok tekintetében. A verseny megrendezéséért Dudás Sándort, Szántai. K. Jánost, Mezei Károlyt, H'üler Jánost, Róth Aurélt, Bálint Bélát, Lenhardt Józsefet és Erdélyi Lászlót illeti teljes elismerés. Külföldi álhírek Lutze S. A.-fönök elleni merényletkisérletröl Berlin, junius 12. Egyes külföldi lapok árról adtak hírt, hogy merényletet kíséreltek meg Lutze, a rohamcsapatok vezérkari főnöke ellen. Egyes jelentések szerint a merényletet Danzigban, mások szerint Memelben követték el Ezek a lapok azt is tudni vélték, hogy Gluck Hermannt, aki a merényletet állítólag elkövette, már ki is végezték. Ezek a jelentések teljesen valótlanok. (MTI.) SZÉCHENYI MOZI Kedden 5, 7,9 Az amerikai filmgyártás merészen újszerű szines vigjátéka Ahol semmi sem szent Caroíe Lombard rá Frederick March Vasárnap este bezárultak az Ipari Vásár kapui Eperszinü haj, világkiállítási frizura és más szenzációk a vasárnapi fodrászversenyen Az ország lodrásziparosságának találkozója Szegeden