Délmagyarország, 1939. június (15. évfolyam, 123-146. szám)
1939-06-13 / 132. szám
bé cmagyarország rcecld, 1939. fűnkre 13. disben biztosított jog áll fenn hosszú évek óta 4 magyar közösség és a román nemzet között í kisebbségek védelméről. Ezt minden fórumon igyekezünk érvényesíteni és nem kis mértékben volt az oka annak, hogy ott hagytuk a Népszövetséget, mert ezen a szervezeten keresztül sem tudtuk a kézzelfogható jogokat érvényre juttatni. De nem volt méltányos sem, mégpedig Méri. mert a magyar kisebbség, amely közel kétmillió fői tesz ki Romániában,kézzelfoghatóan bebizonyította államhüségét, csatlakozott »? egyetlen román párthoz, aminek fejében ícé'elcl kapott, de ezeket az ígéreteket nem tm tolták he. Nem észszerű, mert a mai nehéz viszonyok között talán mikroszkóppal kell megvizsgálni minden nemzetnek, különösen a szomszédos államoknak, vájjon nincs-e egyetlen.kis lehelőség aria. hogy együtt működ inuk az európai béke. a civilizáció fennlarláréra és hogv megtalál iák nz utat. amely összeütközések nélkül is lehelöv'é teszi. hogy egyes nemzeteknek pntrimoniuma tiszteletben tarlnssék. Már pedig állitom. hogv a magyar nemzeloek legnagyobb és legdrágább patrimoliium Hungáriáim, vagyis az elszakított kisebbség. Rcményl-Sclincller Lajos pénzügyminiszter: A pénzügyi tárcát főleg két kérdés foglalkoztatja: az egyik, bogy a liadsereg megerősítésének gyorsítására az eszközöket előteremtse, a másik, hogv a megnagyobbodott állam költségvetését elkészíthesse. A közeljövőben benyújtja n házadómentességre vonalkozó törvényt. A szeptember második felében honyuitandó költségvetés után kerül a Ház ele a társulali és cgyenesadö reformja. Teleki Mihály gróf földművelésügyi miniszter bejelentette. Hogy elsőnek a földbirlokpolitikai javallatot kívánja benyújtani. Egy másik törvényjavaslat n mezőgazdasági munkások ággkori biztosítását kiterjeszti. Barllia Károly honvédelmi miniszter rámutatott arra, hogy a nemrégiben elfogadott honvédelmi törvénv megadja azokat a felhatalmazásokat, amelyek" alapján dolgozni tud. Benyújt egy javaslatot » repülőalap létesítéséről. Ta«nádi-Nagv "András igazságügyminiszter bejelentette, hogy a henvuítan'dő javaslatok a következők: 1. Á részTctűavletekkel űzött viszszaélések megszüntetéséről szóló iavaslat. 2. 'A" közérdeket sértő hüncselekménvek. 3. 'A valutáris és közszállitási visszaélések szigorú büntetéséről szóló iavaslát. 4. A saitóiavaslat. 5. A részvény ing reformja és előkészítés alatt van az összeférhetetlenségi javaslat és a szövetkezeti törvény reformja. Kunder Antal kereskedelemügyi miniszter HejeíenToHo, Hogy elsősorban a munkáskamara 1< kérdésével és a szabadító intézmény megoldásával, a mllnkaviszPuy kérdésének rendezésével és a munkabérek megállapításával kíván foglalkozni". Jaross Andor TárCa nélküli miniszter a Felvidéki problémákkal kapcsolatos kérdésekről beszélt". Végiil vav László Káró elnök közölte. H<>gy flrfrfrns István bejelentette a pártba való belépését. "A" pártértekezlet után vacsora volt a Városligetben. Az tii Máz első ülése Budapest, június 12. Hétfőn délelőtt ült Össze először az új képviselőház. Az első formális ülés mindössze negyedóráig tartott. Az új Ház öszeülését élénk érdeklődéssel várták; kisebb-nagyobb csoportok helyezkedtek" el a parlament előtt, amelyek az új képviselők érkezésére és bevonulására voltak kíváncsiak". A képviselők már fél 9 órakor gyülekezni kezdtek. Tíz óra előtt néhány perccel teljesen megteltek a folyosók, a nyilaskeresztes képviselők Csizmában, formaruhában, antantszíjjal jelentek meg. A kormánypárti képviselők fekete magyar ünneplőbe vonultak fel. Az ülésteremben először'a MÉP-soraí népesedtek be. Amikorra a padsorok megteltek, megjelent a teremben Teleki Pál gróf miniszterelnök a kormány tagjaival. A miniszterelnök zsinóros fekete magyar ünneplőt viselt. "A MÉP tagjai helyükről felállva, tapssal üdvözölték" a miniszterelnököt A nyilasok a szélsőbaloldali padsörokal foglalták el, mellettünk a második" mezőben a szociáldemokraták következtek, majd a polgári ellenzék. Az alakuló ülésen a kisgazdapárt egyetlen tagja sem jelent meg, néhányan közülük' Csak a folyosón jelentek meg, az ülésteremben azonban nem mentek be. Üresek voltak a behívandó felvidéki és kárpátaljai képviselők helyei is. 'Amikor a képviselők elfoglalták Helyeiket, Pütnoky Móriö háznagy üdvözölte a képviselőket és közölte, hogy ki kell jelölni a korelnököt. Tudomása szeriut a 83 éves MagyafyKossa István a képviselőház legidősebb tagja, aki ezután elfoglalta a korelnöki széket. A korelnök üdvözölte a Házat, majd bejelentette, hogy a korjegyzők kijelölése következik. Azok a képviselők jelentkeztek, akik még nem töltötték be a 31 évet: Wirth Károly ós Szendrói Kovács Gyula, mindketten a nyilaspárt tag. jai. A Ház további legfiatalabb tagja Papp József, majd két MÉP-képviselő következett/ Zichy Nándor gróf és Mester Miklós, a hatódik korjegyző: Keck Antal volt. A nyilasok karlendítéssel vonultak fel az emelvényre. A körelnök ezután felolvasta a legfelsőbb helyr.ől érkezett kéziratot", amely szerint Magyarország főméltóságú Kormányzója június 10-re Budapestre egybehívta az országgyűlést A kormányzó nevének" említésére a, Ház minden tagja felállott, a képviselők lelkesen tapsolták a kormányzót 'és állva hallgatták az elnöki közléseket. A kormányzó június 14-én, szerdán déli 12 órakor a parlament kupolacsarnokában ünnepélyesen nyitja meg az Országt gyűlést. Ezen a napOn lesz a képviselőház első ülésnapja is, ekkor történik meg a megbízólevelek bemutatása. »6 Chamberlain: Világéviekezlei csak akkor jávkai sikerrel, ha általános bizalom kiséri" Halálos áldozata van a vasárnapi viharnak Budapest. junius 12 Vasárnap délután Hatalmas zivatar vonulj,, végig Budapest felett. Délutá n öl óra körül.hirtelen jégeső zlidult a fő? trosra, majd olyan felhőszakadás támadt, hatalmas szélvihar kíséretében, amilven régen nem volt A szélvihar hatalmas fákat csavart ki n N'acvköruton. Különösen erős volt a vihar Vác. körnvé.kén, itt szilvanagvsásn jégdarabok is estek és komoré kárt okoztak' » szellőkben. A" hudariest— szobi vasútvonal váci állomásánál levő aluljárót a Iffutó viz urrv fr»n<»töi ifit le '"száppak hógy le kellett zárni a közlekedés előtt. /A" sopronmegyei Nemeszsidánv községben villám csanott egy házba és agvonsujfotta Kóbor Ernőnél. -London, június 12. Az alsóház hétfői ülésén Chamberlain miniszterelnök Adams kormánypárti és Dalton munkáspárti képviselő kérdésére kijelentette, högy William Strang, a külügyi hivatal középeurópai osztályának feje Moszkvába utazott, Dalton: Tudja-e a miniszterelnök, Kogy a kormány ezirényú késedelme rpiatt kételkedni kell, a kormány komoly szándékában. Vájjon nem azért húzza-halasztja-e ezt az ügyet a kormány, hogy vissza tudjon siklani a müncheni politikára? Chamberlain erre felháborodva felugrott helyéről cs így szólt/ — TA képviselő úr gyanúsítása nagyon sértő. (Éljenzés a kormánypárton). Nem látok Ok öt arra, miért tulajdonítják a késedelmet az angol kormánynak. Ifj. Henderson kérdésére kijelentette Chamberlain, hogy az angol kormány meggyőződése szerint a fennálló nemzetközt problémák elintézésére összehívott világértekezlet Csak akkor járhat sikerrel, ha az általános bizalom érzése kíséri, amely szerint az összes résztvevő kormányok őszintén kívánják ezt az elintézést és szándékuk az, hogy tiszteletben tartsák az értekezlet következményeként vállalandó kötelezettségek, vagy ígéretek betűjét és szellemét. Az angol kormány mindig megtett minden lehetőt, hogy előmozdítsa ennek a bizalomnak szellemét, ez azonban csak akkor járhat sikerrel, ha más kormányok hasonló erőfeszítéseket tesznek. Strang Moszkvába repült London, junius 12. Strang, az angol külügyi hivatal középeurópai osztályának vezetője hétfőn kevéssel 12 óra után repülőgépre Szállt, hogy Moszkvába utazzék. Strang Varsóig repülőgépen teszi meg az utat. Onnan vasúton folytatja ulját Moszkvába. Gafencu Jtnkarában Bukatejf, június 12. Gafenou román külügyminisztex háromnapos látogatásra Anküiába érkezett. A Timpül nz ankarai tárgyalásokkal kapcsoJaiban jelenti,-hogy török párnán kormány között megállapodás jött létre, amely szerint követségeiket kölcsönösen nagykövetség rangjára emelik. Hirek a bolgár és a gorüg király londoni látogatásáról London, június 12. A Daily Express úgy tudja, högy Boris bolgár király augusztusban hivatalos látogatásra az angol fővárosba érke? zik. A király londoni [utazása azt a célt szolgálja — írja a lap —, hogy megteremtsék ajj előfeltételeket Bulgáriának a Balkán-szövetséghez történő "csatlakozáshoz. Bulgária Csak aHban az esetben hajlandó a szövetségbe betépni, ha Románia és Görögország területi enged* ményeket tesz. A lap azt is tudni véli, György görög király rövid időn belül szintén látöga,-* tást tesz Londonba. Épül a harmadik erSdvonal a német határon Beflin, június 12. "A „VölkisChe? BeoHacH* ier feltűnő beállításban jelenti be, hogy Né-, metország nyugati határvidékén új erődítmény-övezet épül, amely a német' birödalöm" harmadik nyugati erődítményvonala lesz. Lengyel-német kisebbségi ellentétek Batibor, június 12. Ratiborban a német Hatóságok bezárták a lengyel kisebbség tulajdonát képező „Sesa-ötthont" és átadták a helyi Hitler-ifjúságnak. A német hatóságok lépésüket azzal indokolják, bogy az Utóbbi napokbarf a lengyel balóságok Felső-Kelct-Szilézíában' és az Olsa vidékén sok német otthont lefoglaltak. Berlin, június 12. A német lapok újabb" súlyos incidenst jelentenek Felső-Sziléziából. "A jelentések szerint lengyel határőrök két lövéssel agyonlőtték Lubetzkí Ervin 22 éves, német népcsoporthoz tartozó lengyel állampolgárságú, fiatalembert, aki lakóhelyéről. Tarnowitzból a határ egyik őrizetlén szakaszán át akart jut.nl : német területre. 'Á fiatalember álláskeresés miatt akart Németországba menni s miiílán uam yplt útlevele, át akart azökoj a határon.