Délmagyarország, 1939. május (15. évfolyam, 99-122. szám)

1939-05-25 / 118. szám

Csütörtök, 1939. május 25. DÉLMAGYARORSZÁG Megkezdték a Szent István-tér parkosítását (A Délmagyarország munkatársától.) A Szent István-tér parkosítását a város megkezd­te. A munkálatokat a tér felerészében 70.000 pengő értékben még ebben az évben befejezik, míg a Szent István-lér másik felét jövőre par­kosítják, illetve a Mars-téreu már bevált úgy­nevezett perronrendszerrel kitéglázzák. A té'r rendezésével kapcsolatban fölmerült fl'z a probléma, hogy az ott tanyázó fuvaroso­kat hová helyezzék. A város úgy intézkedett, bogy a fuvarosokat állandó jelleggel a Mars­térre helyezi át. A terménypiac elhelyezése már nem ilyen kézenfekvő, mert a közönség a Szent István-térre szokott. A mérnöki hiva­tal előterjesztésére egyenlőre a környező ut­cákban helyezik el a szentistvántéri termény­piacot, ameddig a város alkalmas helyet talál számára. Jogerősen elitélték Holtzer Gyuláné rágalmazóit Budapest, május 24. A királyi Kúria Bol­Ia-tanáesa tárgyalta azt bünpört, amely öz­vegy Holtzer Gyuláné dr. szegedi úriasszony Panaszára indult meg Lövei István budapesti magántisztviselő és Fekete Tibor szakács ellen. Még 4936 tavaszán történt, hogy özvegy Hol­tzer Gyuláné ellen névtelen följelentés érkezett a szegedi ügyészséghez és ebben azzal gyanúsították meg, hogy diisgazdog férjét eltelte láb alól, hogy vagyonához hozzájusson. • Á névtelen följelentés egy sereg kvalifl­kálhatatlanul durva kifejezést is használt Hol­tzernéval szemben. Az ügyészség lefolytatta a vizsgálatot, és megállapítva, hogy a névfelen följelentés adatai valótlanságok, Holtzerné el­len a vizsgálatot megszüntette. Amikor a megszüntető végzés jogerős lett, 9 meghurcolt úriasszony hamis vád büntette és rágalmazás címén följelentést tett. Lövei Ist­vánra és Fekete Tiborra terelődött a gyanú és az ügyészség vádat is emelt ellenük, de a szegedi törvényszék bizonyítékok hiányában fölmentette őket. A szegedi tábla azonban bűnösnek mondotta ki Lövei Istvánt hamis vád és rágalmazás vét­ségében és ezért hathónapi fogházra ítélte el, míg Fekete Tibor bünsegédi bűnrészesség Cí­mén kélhónapi fogházbüntetést kapott. A táb­lai ítélet szerint a névtelen följelentést Lö­vei kérésére Fekete másolta le és Lövei küld­te azt el a szegedi főügyésznek. A bejelentett semmiségi panaszok után 9 Kúria szerdai tárgyalásán Kéhler Béla ko­ronaiigyészhelyettes a vádlottak súlyos meg­büntetését indítványozta, a védők felmentő íté­letet kértek. A Kúria megsemisitette az alsóbbfokú bíró­ságok ítéletét: a. vádlottakat hamis vád bűntettében mondotta ki. bűnös­nek és Lövei Istvánt kétévi fegy­házra, Fekete Tibort periig halhó­napi börtönre ítélte el. 'Az ítélet természetesen most már jogerős. ••••••••••••••••••mai Url «$ egyenruha szabóság trl divatcikkek - Kalapok Egyenruházati cikkek Cserkészfelszerelések Sapkák 62 legolcsóbb és legmegbízhatóbb beszerzési for­rása "Nemzeti Takarékosság és Unió könyvre is kriifl rudocf KlRUZál fér 5. Telefonszám 23-23 kedvence az, oki KODAK-RETINA geppet fologrofól, mert mindig örömöt okoz szép felvételei­vel és megörökíti a kedves szórakozásokat: készülék egyszerűen kezelharö finom műszer és igy mindenki könnyen kerülhet abba a helyzetbe- hogy szép RETINA felvételeivel megörvendeztesse környe zetét E melléjt a RETINA üzeme rendkívül olcsíj! inert egy tekercs filmre 36 felvétel készíthető Igen kedvező alkalom van most a KQDAK-RETINA beszerzésére,'mert 6 és 12 Hónapi részletre vásárol­hatja meg és már 23.- P lefizetése mellett a ké­szülék birtokába juthat és máris fényképezhet. zodaLtlet^en­Beszereznem Sandberg cégnél Széchenyi-tér 17* loA-tya Hico&ac 16 U&teíe& t&iUtieiUMní&itáfa A dáká-wmán legenda- inkább éezzít, mint é&v&zeuUn átgondolt ujj.izjág A JláUócáíi'-indulá „cómán" motívumai (A Délmagyarország munka társától). A ha­gyományos dákó-román elmélethez most már csak a kolozsvári egyelem ultrásovén román tanárai ragaszkodnak. A magyar tudomány eredményeit itt sem cáfolják, sől. a legtöbb esetben agyonhallgatással próbálják nemléte­zővé tenni. Mindezek ellenére a román egye­temi városok közül Bukarest, Gsernovitz és Jászvásár (Jssi) ntindgyengébben ragaszko­dik a dákó-román elmélethez és ezzel egy­idejűleg Románia történelmi jogaihoz Erdély­ben. Sót M. T o 111 i c i u egy bánsági román kutató legutóbb bevallotta, hogy a románság történelmi .joga Erdélyhez a kontinuitás ta­nára épilve inkább „érzett, mint észszerűen átgondolt igazság". Nemcsak a román tudósok egész bosszú sora, hanem a románok régi, kipróbált barátai is, köztük Ferdinánd Lot francia történész a kontinuitás ellen, nyilatkozott „Les Invasions Barbares" cimü munkájában. De nemcsak a. ronnin Történészek, hanem a nyelvészek is kezdenek rájönni arra, bogy a román elem csak később, a XIII.-ik század­ban szivárgott be Erdélybe az Alduna mellé­kéről. A. Rosetti bukaresti egyetemi ta­nár a román nyelv kialakulásának történeté­ben a kővetkezőket irja: „A tulajdonképeni északdunai Dacia provincia, vagyis elsősorban a Kárpáto­kon túleső Olt-vidék, a Bánság és Erdély, másodsorban a Havasalföld és Moldova déli része, valamint a Duna hosszában el­terülő déli -sáv. Dobrudzsa s nyugaton és délnyugaton mindazok a romanizált pro­vinciák, amelyek szoros kereskedelmi és hivatalos kapcsolatban álltak Dáciával, vollak a roináij nyelv kialakulásának te­rületei". A. Rosetti ugyanebben a tárgykörben moz­gó második kötetében — a két kötet megje­lenése között időrendben néhány év eltelt — már nem ilyen biztos a dolgában. Itt a követke­zőket olvassuk: ,.A román nvelv azon a hatalmas észak és déldunai területen keletkezeit, amely déli részében magában foglalta a Drina nyugati medencéjét, Üszkiibtől délre Bul­gária nyugati részét, a dunamenti vidé­ket, a Bánságot, Erdély romanizált részét cs a kárpátaljai OJt-vidéket, vagyis m is­szóval Moesia superioit és inferiort, Dá­ciát és Pannónia inferiort. Ez a nyel) te­rület azonban nem foglalta magában azi ­kat a vidékeket, ahol a román nyelv csak később terjedt el: ilyenek Erdély keleti része, Bukovina, Moldova, Beszirabia, Ha­vasalföld és Dobrudzsa. A Havasalföld és Moldova déli részében lévő síkságon, a ro­mán lakosság a XIV.-ik századtól kezdve mulatható ki okleveles adatokkal". Ebből a második idézetből már világosan kitűnik, hogy Rosetti határozottsággal leg­följebb a Bánságot, az OH-vidéket és Erdclv délnyugati sarkát meri az őshazához csatolni Zscwt^i'ácásUödés a s&á-lötdjcayz'zat Mindezekről a kutatásokról Kolozsvárott nem vesznek tudomást. Az egyelem tudósai tendenciózusan beállított tévedések pórázán szó-földrajzkutatásokkal zsonglőrösködriek és nyelvemlék! érlékskálával homályosítják cl s tényeket. Erdély nyugati és északi részében régi latin jzavakát fedeznek föl. amelyek pél­dául az aldunai vidéken, román területen már feledésbe, mentek s ezeket rávetitik a régi ró­mai telepek térképére és „megállapítják" a románság aulochon jellegét Erdélyben. Pop Sever a „Nyelvatlasz" cgvik szer­I rkmmspist Hőfl ,Gumi§ű%ő 20 cm magas P 3*98 35 cm magas P 4'<}® 40 cm magas P 4'98 Gumiharisnya nagy választékban kesztyűsnél kapható Mimmazái íétt

Next

/
Oldalképek
Tartalom