Délmagyarország, 1939. április (15. évfolyam, 75-98. szám)

1939-04-09 / 81. szám

VasSmap, április üf C WX r, Y X R ÍTTTTS7XG 2* GFB blúzok, GFB harisnyák, GFB selyem csakis egyedül kapfia/tfk cégünknél. P0||á|| Testvéreknél, 41 Csekonics u/ca 6. — Kalász íaa. Sxécfienví tér 17. — l/nfó /ag. MESEL A POPAGYA... Költői legendák, különös népszokások, (ojtott szenvedélyek földje: a visszaszerzett Kárpátalja (A Dclmagyarország munkatársától). A Popágya havas ormán magyar zászlót lenget a szél. Kitartó bátorsággal, hittel visszaszereztük azt a földet, amely az elmúlt hu?z év alatt különös, elzárt világ volt s ahová idegen szokások el nem jutottak, gyökeret nem verhettek a rutén nép lelki zárkózottsága miatt. A Kárpátalján mintha husz év óta megállott volna a világ. A rutén nép visszahúzódott a természeti szépségekkel oly bőségesen megáldott hegyek-völgyek közé és éllé a maga furcsa, költői népszokásokkal és fojtott szenvedélyekkel teli életét. Hogy ebbe az idegenszerű, zárt világba bepillanthattam, annak köszönhetem, hogy három évvel ezelőtt résztvettem egy törvényszéki tárgyaláson Máramarosszigeten. Első hallásra nem nagy eset volt Orszky Jován bünpöre. Súlyos testisértést követett el Zlenszky Tódor juhászgazda ellen. Talán az volt a legsúlyosabb benne, hogy a verekedés a templom előtt történt, húsvét szent hajnalán ... Kolomejka Orszky Jováu rutén parasztlegény volt. Göndör feketehajú, sáppadtarcu, szépszál ember, alig több 22 esztendősnél. Arcvonásait szürke mázzal vonta be a börtön levegője, de a szemében ott égett a hegyi sas mcsszenéző, szabad tekintete ... A biró kérdésére csöndesen, csaknem hibátlan magyar nyelven igy válaszolt: . — Megvertem, mert nem küldte föl hozzám flz asszoyt, ahogy a becsület kívánja . . . A tárgyalás kivételesen magyarul folyt le, inert a máramarosi román biró és a rutén legény csak ezen a nyelven értették meg egy mást. És a hajnali verekedés szürke napihirbe kívánkozó bűnesete niögött kibontakozott egy különös, költői lelkű nép eleven, felejthetetlen portréja,ott, a tárgyalóteremben . . * A határmenti kis rutén falu legszebb legénye Orszky Jován volt. A lányok szeme bizony megakadt rajta, csak az volt a kár, hogy nagyon szegény volt az istenadta. Nem volt egyebe, mint a havasi kürtje, meg az üres tarisznyája, nos meg a két karja erejét a medvével is összemérhette volna. Igy tűnődött magában a gazdag Zlenszky Tódor leánya, a 15 éves Mánya, amint el-elrézegette a juhászlegényt. Orszky Jován az újdonsült menyecskével a menyasszony láncot, a kolomejkát ropta. Zlenszky Tódor uj aszszonyt hozott a házhoz, hej pedig alig egy esztendeje, hogv Mánya édesanyját ott, a hídon tuli temetőben eltemette . . . Dehát uj asszony kellett, a béreslegények miatt is, mert Zlenszky Tódor nem akarta, hogy Mánya ügyeljen föl a béresekre. Hadd menjen föl a tarisznyával az uj asszony, Ványa, az már inkább arravaló, hisz tavasszal töltötte be a huszadik évét. De szép is volt az a Ványa! X haja olyan fekete volt, mint a holló szárnya, a szeme kék, mint a tavaszi ég és mégis olyan tüzes, mélységes, mintha az ördög használta volna tükörnek . . . Hej, de összeillettek azok kelten: Juon és Ványa! Rebesgették a faluban, hogy Ványa Szivét Juonhoz húzta a hajlandósága, de .Tuón szegény volt, mint ^ erdei farkas; annál vagyonosabb volt Tódor gazda. Gondolt egyet s hozzáment Zlenszky Tódorhoz, a vidék legmódosabb béresgazdájához. A tarisznya Zlenszky Tódort egész megfiatalította a házassága. Kigömbölyödött az a viharvert, ráncos arca és a szeme is uj fényt kapott. Az utolsó szép őszi napon ott ült a háza előtt és sütkérezett az elkésett verőfényben. Orszky Jován odament hozzája: — Itt a kezem Zlenszky gazda, felesbe fölmegyek a havasra — mondta. Zlenszky Tódor nagyot nézett rajta, aztán belecsapott a legény kemény markába: — Itt a kezem Orszky Jován, örülök, hogy eszedre gyüttél! — s ezzel a szerződés annak rendje és módja szerint megköttetett. Tódor gazdának nem sok idéje maradt elmélázni rajta, hogy mi ütött Jovánba, amitől ilyen rendes ember lett. Hiszen azelőtt soha sem szerződött felesbe, amit keresett pénzben, azt azon nyomban el js itta. Pedig hányszor sajnálta, mert arra gondolt, hogy ha rendes ember volna és egy kicsit megszedné magát, nemsokára Mányának is jó volna. Hisz Mánya még igy is nagy hajlandóságot mutat arra, hogy férjének válassza . . . Mondom, nem sok ideje volt a gondolkozásra, mert Orszky Jován elindult s csak ugy félvállról viszszaszólt: — Aztán a tarisznyát egyszer egy hónapban küldd fel Tódor az asszonnyal Mert a béreslegényekkel kötött szerződésnek a rutén hegyek alján van egy pontja, amely szerint a juhászgazda egyszer egy hónapban a tarisznyái, vagyis a havi elemózsiát köteles fölküldeni a felesbe elszerződött juhászlegénynek a feleségével, vagy ha asszony nincs a háznál, akkor a serdülő leányával. Most már tudta Zlenszky gazda, hogy mért lett ilyen rendes ember egyszerre Jován! Ványa . . . Ványa . . . Fekete Iván szerelme A Popágya havas ormán messze hangzik a havasi kürt ... A juhászlegény embertelen, nagy magányának minden keservét belefújja a kürtjébe, mialatt a havi illetményét: a tarisznyát és a kulacsot várva-várja. De minden élelemnél, minden tüzes bornál jobban várja az emberi szót, az emberek távoli világának üzenetét... Zokogva, búgva száll a havasi kürt szava. Az égretöró sziklák zúgva verik vissza a magányos juhászlegény kürtiének fnió. hivó szavát. De hiába, a hivó szóra, a könyörgésre nem felel senki. Telnek a napok, múlnak a hetek és nem jön az, akit a havasi kürt édesbús, zokogó hangja hívogat. És a Popágya meséi . , « A szépséges Ványáról mesél, (az is Ványa volt), a rutén pap ifjú feleségéről, akinek hűségiegendája ott él ma is a ruszin falvak nepének szivében. A szépséges Ványát menyasszonyi ruhájában rabolta el az oltár mellől Cser ni Iván, a haramia, aki belebolondult Ványa babonás két szemébe. A Popágya havas ormára vitte föl a hollóhajú, kékszemű, fehérarcú Ványát a Fekete Iván és ott, a fenséges magasságok embertelen magányában kérte, hogy őt szeresse. De a szépséges Ványa nem feledte el az esküt, amit férjének tett olt, a faletejü kistemplom csöndjében és nem hallgatta meg a Fekete Iván szerelmes dalát. A szépséges Ványa ott ült naphosszat s a csillagos, hideg éjszakákon át a Popágya havas ormán és dalolt. Édesbús, fájórj-szomoru nótákat énekelt s ezek a dalok mint ezüst harangszó hangja szálltak le a völgybe, a falvakba. És valamelyik faluban minden éjszaka megszakadt egy-egy fiatal lány szive . . , Cserni Iván, a nagy rabló véresrezuzta térdét a sziklákon, ugy könyörgött Ványának, hogy mentse meg őt, váltsa meg őt szerelmével, tisztaságával. De Ványa lelke tisztán szállt föl a Mindenek Urához. Amikor már nem tudta tovább hallgatni a Fekete Iván szerelmi dalát, levetette a mélységbe magát és fehér teste porrá zúzódott a Popágya lábánál, olt, ahol férje, a fiatal rutén pap, aki keresésére indult fáradt szívvel, holtan esett öszsze ezen az éjjelen . . . És azon a helyen, ahol Ványa a szép, 3 tiszta halálrazuzla mártirteslét, hatalmas fa nőtt ki reggelre a földből. Ez az óriásfa azóta is édesbús dalokat susog éjszakánként, olyan szomorú, fájó melódiákat, hogy meghasad tőle a vándor szive. Busán szól a havasi kört Orszky Jován várta, de hiába várta az élők kicsiny világának üzenetét. Karácsonyra fordult már, amikor a sánta Juon nagy hófúvásban arrafelé került. A lengyel határnak tartott, mert megölte a feleségét, aki megcsalta, A graniesár elől menekült. Megosztotta tarisznyáját Jovánnal s januárig a juhászlegény ebből éldegélt. Aztán amikor elfogyoll a málékenyér és az utolsó csöpp korpaliszt is, gyökereken éldegélt tavaszig . . . Sokszor azt hitte, hogy beleőrül, sokszor rimánkodva várta, hátha végre belehal, de kibírta. És eljött a húsvét, a föltámadás napsugaras, szépséges ünnepe. Orszky Jován éppen akkor ért a templom elé, amikor hajnali föltámadásra harangoztak. Zlenszky Tódor is jött a lányával, de Ványát nem látta sehol. Nem is bánta, mert nem érzett most mást, csak az átszenvedett téli hónapok embertelen kínjai reszketlek a lelkében . . . Nekiesett Tódor gazdának, ugy szedték le róla. Tódor vagy négy hétig nyomta az ágyat utána, aztán nagynehezen talpraállt. És a Popágya alján; az élet ment tovább . . . Orszky Jován a törvény szigora elől megszökhetett volna. Nem volt érdemes, mert Ványa meghalt. Zlenszky gazda tilalmával dacolva egy éjszaka nekiindult, hogy fölvigye 3 tarisznyát a havasra . . . Viharba került és azóta senkisem látta . . . Talán az óriásfö tövében alszik most és álmában mosolyogva hallgatja a Fekete Iván énekét, az őrök" szerelem dalát. Csánvi Piroska kelmefestő, vegytisztitó, Szeged Rákócy-lér (az adóhivatal és a tilzoltő laktanya közöli) Fióküzletek: Kazinczy-ucza 14, (az evangélikus templomnál) Gizella lér 3 Telefon 20—75. 135 Kifogástalan munka, ofesó árak