Délmagyarország, 1939. február (15. évfolyam, 26-48. szám)

1939-02-26 / 47. szám

Vasárnap, 1939. II. 26. A »tiz perc után A lelkiismeretes, aggódó, nemzeti érzésű polgárság mélységes megkönnyebbüléssel fogadja a hungarista mozgalom feloszlatásának hirét. Nem kutatjuk az okokat és nem keressük a felelősség mértékét e politikai akció keretein kivül, melyek idáig feltartóztatták azt az intézkedést, aminek megtételére minden jogos, alkotmányos s nemzetvédelmi oka megvolt a kormánynak. Politikai akció? Talán jogcím nélkül szépítené, enyhítené és legalizálná ezt a mozgalmat, ha politikai akciók közé soroznánk be. Ez a csoport idegen példák és idegen sikerek után loholva választotta meg módszereit — Macchiavelli iskolába járhatott volna hozzájuk megtanulni azt a hetyke fölényt, azt a minden gondolkozást megbélyegző gőgöt, amivel a maguk érdekeinek méltatásónál kivül minden szempontot elvetettek maguktői, amikor harci fegyvereiket kiválogatták. Ámde a külföldi példákból csak azt utánozták, ami erőszakos volt. Se elég tudásuk, se elég tanultságuk, se elég történelmi ismeretük nem volt ahhoz, hogy a külföldi példákat a maguk egész ! * fogatában, nemzeti és morális kiterjedésében akarják követni. A hang kíméletlenségének, a rágalom szennyének, a gyújtogató és lázitó ígéreteknek hatalmaival álltak össze s kik lehetnek azok, akik i g y akartak érvényesülni, mit akarhattak azok, akik a h't, a meggyőzés, az igazság és áldozatkészség kitermelése és naggyánevelése helyett ily sötét, alvilági erőkkel kötöttek meg cimboráskodó szövetségüket. Hogy mennyi történelmi igazság áll aranyfedezetként a miniszterelnök fogadkozása és fogadalma mögött, amivel a nemzet nevelésére vállalkozott, semmi nem mutatja meg élénkebb fénvben s nagyobb erővel, mint az a letagadhatatlan tény, hogy ezek is tudtak maguk mögé tömegeket állitani. A Dél m agyarország pénteki számában ezen a helven mutatott rá egy bírósági tárgyalás észleletei alapján arra a módra, ahogy mozgalmaikat szervezték és vezették. Tizenhat-tizenhét éves tacskókat „szerveztek be" n pártba s ami gyerekes csinv, kamaszos meggondolatlanság volt a „tettesek"-ben, az a nemzet jövendőjét, nyugalmát és békéiét veszélyeztette megjelenésének félelmet keltő személytelenségével. A tömec. a szenvedőknek, kétségbeesetteknek és hiába várakozóknak tömege kritikátlan hiszékenvséggel csanódott hozzájuk. Külföldi államok kimagasló vezetőinek példájára hivatkoztak s a kocsmák hallgatósága, a fészerek néne. a félintelligencia megszállottjai nem tudtak különbséget tenni a történelem nagyjai és a stréberség törpéi között. Aki lassú feílődést igér. aki fellengzően vérmes reménveket jogosultaknak nem tartja, aki máról-holnaora nem festette meg az idők teljességének kulisszáit, annak a politikai vezetésre és közéleti iskolázottságra rászorultak előtt soha nem lehet olyan sikere, mint azoknak, akik a maguk uraloirúétiTtácának első óráiára Ígértek fölelet a föld nélkülinek, dupla fizetést a tisztvistdeknek. házat a zsellérnek s teijel-mézzel folyó Kánaánt minden beszervezett párttagnak. . KERESZTÉNY POLITIKAI NAPILAP A polgári társadalom erőtlenül és megfélemlítve adta meg magát, sorsának. S ehhez a megfélemlítéshez tagadhatatlanul hozzájárult az is, hogy azok, akiknek szembe kellett volna szállniok bárhol a maguk közéleti posztján ezzel a pogány áradattal, akiknek katedrán, szószéken, lapok hasábjain, Íróasztaluk mellől kellett volna terjeszteniük a nemzeti érzésnek, a magyar függetlenség dogmájának, a lelkiismereti szabadságnak, az egyház védelmének evangéliumát, sokszor nyílt, sokszor titkos szövetségre léptek az erőszak pogány hittéritőivel s ha közéjük állni nem is volt bátorságuk, olyan levegőt terjesztettek maguk is, melyekben a rothadás miazmája kitenyészett. Már az is szövetséges volt, aki nem segített töltést építeni azzal a szennyes áradattal szemben, amit a kormány — minden jóérzésű magyar ember őszinte megkönnyebbülésére, — most egyetlen tollvonással lecsapolt. Nem vették, Budapest, február 25. T e 1 e k i Pál gróf miniszterelnök — miután előbb a képviselőházban, majd a felsőházban fejtette ki programját — szombaton este mondta el rádióbeszédét a magyar nyilvánossághoz. A miniszterelnök hét óra előtt érkezett a rádió székházába, Vay László báró miniszterelnökségi államtitkár, Incze Péter miniszteri osztálytanácsos és Dulin Elek osztálytanácsos, a miniszterelnökség sajtóosztályának helyettes vezetője kíséretében. A miniszterelnök a tőle megszokott nyugodt, jól érthető hangon mondotta el beszédét, amely 17 percig taitott. — Rádión beszélek — kezdte a miniszterelnök — és mégis szeretném elképzelni, nv'ntha mindnyájan a Rákos-mezején volnánk, mint régen országot épitve, az egész nemzet, azok, akiknek szava van az ország ügyeinek intézésében közvetlenül és azok, akik velünk együtt az ország testét alkotják, a nemzet minden fia. Elmondottam a törvényhozásban, hogy amikor mint a keresztény nemzeti eszme öreg szolgája, erre a helyre állok, ugyanazt a programot, ugyanazt az irányzatot kívánom szolgálni és ' tovább építeni, mint amelyet akkor kezdtünk 20 évvel ezelőtt és amelyet közvetlen elődöm és elődeim is szolgáltak. Barátilag akarok szólni, amint szivemből fakad és meg akarom mondani, ugy érzem, hogy mindazt, amit tábortüzeken magyar fiukkal együtt énekelünk, amit egyetemi ifjak, a cserkészetből kinőtt magyar férfiak, magyar leventék mondtak nekem, az ifjúság hazafiúi és egyéni gondjairól, amit a sokféle foglalkozásokban láttam, tanultam és megszívleltem, nini' földrajzi helyzetünkből, törXV, évfolyam 47. szám liPIHIWIWl IIJ vagy nem akarták észrevenni, hogy minden elnéző tekintet, minden mentegető szó, minden elhallgatott tiltakozás csak a vakmerőségüket trágyázta, az elszántságukat szította s (élelmességük presztízsét növelte. Milyen mérhetetlenül téves koncepció volt az, amelyik velük versenyfutásra vállalkozva, a szelet akarta kifogni vitorlájukból. A kormány most a vizet csapolta le evezőjük alól, — egyetlen intézkedést kellett csak végrehajtani s a „büszke gálya", a szenvedélyek hullámhegyéről lezuhant oda, ahonnan soha nem volt joga felemelkedni, az iszapos, sötét mélybe. A nevelő megsuhintotta pálcáját s a zsivaj elnémult. A tiz perc lármás hancurozásának vége van, kezdődik a komoly munka. Aki ebben résztvenni nem akar, vagy nem tud, azt a többiek érdekében is ki keH tenni az osztályból. Az iskola csengője megszólalt s verekedésnek, zsibongásnak vége van. A tanitó megkezdheti a tanítást. ténelmünkből, nyelvünk kincseiből tanultam, mindazt, amit mint magyar, magyar telkekből kaptam, azt kell, hogy ma lelkemben összefogjam és megvalósítani törekedjem. Nem felejtettem ezekből semmit. És a magaS felelős állásoktól távol, közelebb az emberekhez, többet tanultam az elmúlt 20 év alatt, mint ahol mór kevesebb idő van a n lilásra, mert itt már cselekedni kel!. 1— Minden magyar ember egyformán közel áll a szivemhez és szeretettel, megértéssel vagyunk eltelve hazánk magyar érzé-ü; de idegen ajkú állampolgáraival szemben is. Megértettem mindenkinek baját, szeretném mindenkinek a kívánságát teljesíteni, mindenkit jólétben, megelégedettségben látni ég nem rajtam fog múlni, ha ez lassabban megy. — Hiszem, hogy baróti szavam visszhangra fog találni és bizalom is lesz a válasz és ezért nemcsak barátságos, de komoly szavam is van a magyar nemzethez. — A magyar nép politikus nép. Őrizzük ezt a készséget, de gyakoroljuk is magyar módra. Sokat gondolkozva, keveset beszélve. Túlsókat politicíl és beszél ma mindenki és tuk eset gondolkodik. Nem mafciar dolog ez. Erőssé akarjuk tenni Szent István koronájának földjét és földjének népét. Jól ki fenve, akarjuk tokjában tartani a magyar kardot, Össze akarjuk újra forrasztani as egymástól eltávolodott magyar lelkeket és e haza minden fiának kellően megalapo-i zotf egyéni, családi boldogságát. Husz évért át, 'miikor kezdtük, megmondottam azt, hog'i • Teleki Pál gróf miniszterelnök szombatesti rádióbeszéde „Tu'soka*. politizál és beszél ma mindenki és íulkeveseí gondolkodik" — »0ssze akarjuk újra forrasztani az egymástól eltávolodott magyar lelkeket*