Délmagyarország, 1939. január (15. évfolyam, 1-25. szám)

1939-01-01 / 1. szám

DÉl. MAGYARORSZÁG IV Okos ember 100 NEM FIZET ogyszere, ha UNIÓRA vásárolhat részletre elsőrangú cég 6 havi teljesen költségmentes hitel 1 helyen, az irodában lizetl Kérjen Unió könyvecskét dijmentesen az irodától: Klauzál tér 5Decemberi séta a vizek szélén Irta: BERETZK PÉTER Dr. A szabad természetet kedvelő, a nagy mindenséget figyelő embernek a december szokott lenni itt az Alföldön a legkevésbé kedves hónapja. Az emberi lélek ebben a hónapban kerül legjobban az elmúlás nyomasztó hangulatának a hatcimába. Bár azt tarlom, hogy a természet mindeD megnyi'váuulásábau megvan a szépség, a fenségesen megnyugtató, minden gondolattal megbékéltető, — mégjs a december teszi leginkább próbára az ember lelkét, kedélyét, hangulatát, mindaddig, míg a lélek feltámadását hirdető szent ünnep cl nem érkezik. December vesszük cszre a fény orhamos gyengülését Korán sötétedik. Reggel alig akar megvirradni. Az öreg nap csak ritkán bújik elő a hol fent, hol lent sürü ködöt alkotó, gomolygó párakból. Jobb is, neui illik az ilyen hangulatba a ragyogás, stílusosabb a december, ha ködös, didergős. A karácsony meghozza az újjáéledést, a reményt, a derűt a szivekbe. A lélekre nehezedő borongós ,dermesztő clomkárpit a karácsonnyal fölhasad, kikandikál rajta a téli, sápadt nap és hirdeti az örömöt: az élet eljndulását. Ettől az időtől ismét nő a fény, erősödik a világosság, megkezdődik a feltámadás. Talán nem is egészen véletlen, hogv emberi lélek uijászüleléscnek az ünnepe és a természet megújhodásának a kezdete egyidőre esik. A tudomány -azt állítja, hogy az élet a vizekből lépett a szárazföldre. Többször jut eszembe ez a sejtelmes tanitás, amidőn a vizek mellékét járom. Azoknak a vizeknek tájait, melyeknek gcologiai kialakulása a föld történelmének homályos évezredeire nyúlik vjssza. Az Alföld sós szikeseire gondolok, azoknak végtelenül érdekes elő népségeire. Maga a szikes többször meghal évente: kiszárad. Majd ismételten feléled, ha vizet kap és újjáéled benne a milliárdnyi élet, melynek világa a tenger parányi világával mutat egyezőséi get. Amikor a zord idő már a szárazon megdermeszti az életet, a vizekben, a viz mellett láthatóan is fellelem azt. Későőszi időiben, decemberi vagy koratavaszi, február végi éjszakákon reggelre vékony jégkéreg szemfedözi bc a vizeket. A hajnalra kerekedő szellő, a lágyan simogató nap langyos sugaraira a jég darabokra töredezik. A berzenkedő kis huHáinocskák a hátukon forc'atják a k's jégtükröket, melyek győnvörü színjátékokban tobzódnak addig, mig törékeny testük belé nem semmisül abba, melyből életre keltek. Mindenfelől ezer és ezer apró kis forgó tükör vetili szemünkbe szempillantásra a n3p vakító nyalábjait. Mintha ezer és ezer paíkos gyermek csillogtatna szemünkbe játékos kedvében Gyönyörű, feleifheietlen látománv az ilven iátszi kedvében lévő beuillézett és kiolvadó tavacska. Közelebb menve, ha szemünk jó, észrevehetiük a norszemnyi kis fekete muslincáknak milliárdnyi tőmesrét a jeges viz fölött, amint kiraizva a vizből az első napsugárban nászt ülnek. Alig látható mil'iónyi kis paránvuk, -amint néhol feketéllő tömegekben szereleniittasan kavarognak.. Még másutt minden dermedt, itt az élet már diadalmaskodik. Ebből tudtam megérteni azt Is, hogv miért szeretnek a fecskék a hüvöe tavaszi és őszi időben a vizek fölött rendesni Néha soikszáz fecske kavarog-kering ilven időkben a viztükrök fölött, csak itt tudják fellelni a táplálékukat. Az idei december különbözött a megszokott decemberektől. A hónap közepéig havat sem láttunk. Néha napokig esett az eső; feltűnő sok volt a napos-derüs napok száma. A karácsony azután egyszerre meghozta a nagy havat és a szibériai hideget. Az ember boldogaa használta ki a máskor ritkán adódó szép időt és a karácsonyt megelőző héten is még sok-sok örpmct, felüdülést és okulást jelentett egy-egy ilyen séta a vizek birodalmában. A tavakon véget ért a nagy halászat. A vizet levezető nagy tiszai csatorna nyitva, a sok viz folyik-folyik, siet lefelé a Tiszába. Mindenfelé sár és sár. Csupáu itt-ott, a nagyobb laposokban terpeszkedik, nyújtózkodik a viz. Zavaros tükrében a decemberi korareggeli égbolt dereng. A nap még valahol. messze, kapaszkodhat lassú cammogással a horizont mögött. Csönd, nyomasztó csönd. Az eget bizonytalan ködök szürkitjk. Az egyhangúságban is mily szép az ilyen vizes puszta. Smmi disszonáns hang, .szio nem zavarja a harmóniát. Csönd és mozdulatlan nyugalom üli meg a vidéket. Az égbolt, a tengernyi sár, a hervadt sás tompa rézvöröse, a beérett nád bronzbarnája összeölelkezik, összefolyik egymással. A tompa, zsongitó képet a halálmadárnak, a kuviknak éles csuik-ja teszi még misztikusaidiá. Zizegés nyomában sejtelmes árnyak suhannak a fejem fölött. Kacsák térnek haza a vjz^k'-e. Ezek éppen fordítva élnek, mint libarokonaik Éjszakai életet élDek; alighogy kigyuladnak az ég parányi lámpásai, ezek a lumpok felkerekednek, megkeresik a friss mezőjket, a buzavetéseket és ilyenkor hajnaltájt suttyoguak, tanakodnak haza a vizre, ahol egesz nappalukat töltik. A nagyobb vizek, tocsogók felől libabangokat" hoz az élénkülő, korarcggeli hideg szellő csapataik keresztül-kasul bcvonalazzák a mindjobban derengő eget Boldog örömmel, hangos ljbakacagással alant repülnek 3 földekre, tcritclt zöld abroszok fele. Nem mennek magasan, hiszen úgyis nemsokára le kell cre.szkcdi)iök. Alighogy elérik a szárazföld szélét, hatalmas dörrenések reszkettetik a levegőt. Mélységes csönd a nyomában, csak a sebzett vad rövid sikongása árulja el a sebzett vad kínjait. Menekül, emelkedik ijedten a sok libe meredeken az égbe, a serétek gyilkos özöne a rejtekhelyekről csak ugy zudul reájuk Itt is, ott is összccsukolva esik ki a súlyos, nagy szárnyas a csapalból. Nyomában méterekre frecscseu a sáros viz. Amoltan egy gyengén szárnyalt iiba küzködve verdesi a levegői, hogy földet ne érien. Az egész csapat nyomába szegődik, hangos szóval biztatják, körülveszik, alája kerülnek és használ az ösztökélés, a sebesült megembereli magát és összes erejét összeszedve, beáll a sorba és elmegy a többivel. Szegény libák. Majdnem nap-nap után megkapják ezt a hajnali gyilkos üdvözlést és mégsem okulnak. A vadász jól tudja, hogy ilyenkor hajnalban eredményes a libabuzás és nem restéi sötlc éjszakákban elindulni hazulról. Az esti húzás bizonytalan, gyakran megesik, bogv derült időben sötétben, csillagos ég alalt húznak be a libák: a tóra. Élénkül a szél. A levegő csodálatosan tiszta. A nap felcsúszott az égre. Kíváncsian tekjutget a R/elek által összekuszált sürü csalitokba. A kikékült égen tömött, nagy, fehér, fénylő fclhögomolyagokat siclve bajt maga előtt a szél. Meglepő a vizek madárvilága. Kacsákkal terítve a vízfelületek. Sokszáz dankasirály, mindmegannyi meglobogtatott fehér kendő lebeg egy kis víztükör fölött. Egymás hegyén-hátáa kavarognak egyhelyben. Egyike-másika a vizén üldögél. Vajon mi a célja ennek a tömegelésnek, ki tudná azt megmondani'? Három nagy öreg feketehólu herjngsirály keresztül-kasul cirkál a vizek fölött. Pár szürkegém behúzott nyakkal, mozdulatlanul gubbaszt a jeges vizek szélén. Ezeknek is elmúlt a jó világ. Egy-két döghalat uiég találhatnak. de ez már sehogysem kell nekik. Gk esik az élőt szeretik, ez meg már nincsen. Lomha nagy réti sas tart felém. Csöndben ülök a nádas szélében, nem vesz cszre. Letelepedik tőlem vagy 200 méterre egy döghal mellé. Púpos háttal, előrehajtott nyakkal csemegézni kezd. Ila tudná, liogy ember van a közelében, dehogy is maradna meg ilyen közelségben, hiszen már nclia kilométerről elkerüli az embert. Hamarosan megjelenik egy másik öreg, csilolgó, fcfcérfarku öreg réli sas is. Eiőttc a sokszázra rugó bibié kap szárnyra. Nagy félkört lejrva a csapat régi helyére ereszkedik. Nem nagyon respektálják az öreg lomha madárkirá'yt, illedelmet azonban tudnak, mert tisztelettudóan kitérnek az -útjából. Ezek a bibicck is utbau vanTartson ivóhuráí a GYÓGYFORRÁSNÁL Orvosok és a kurázók százai igazolják, hogy a szegedi Anna-gyógyforrás vize a gyomorra, bélmüködésre és vesére kiváló hatású. izénsawal felilelt „INNA ÁSVÁNYVÍZZEL" a bor soühal tobb \