Délmagyarország, 1938. május (14. évfolyam, 96-120. szám)

1938-05-17 / 109. szám

4 DÉLMAGYARORSZÁG Kedd, 1938. május T7. A szegedi OTI~keriiIet területéről csak 140 iparostanonc vehet részt nyári üdülésben minden adójút, de alig ér haza, mdr várja a: uj zálogokig. Néha kiderül, hogy tévedés történt az adóhivatalban, do az is lehet, hogy nem derül ki a tévedés. Gondoskodni kellene ró'a, hogy mindenki pon'otan megludja, hogy mennyi az aaólarlozdsa. Szepessy Aladár pénzügyigazgatő bejelentette, Inogy a panaszok orvoslása céljából megteszi a ljik:égcs Intézkedéseket. Gyulán Kiss Károly tanfelügyelő terjesztette elő jelentését, majd beszámolt annuk a vizsgáiul mik HZ ci edmónyéröl, amelyet dr. vitéz Shvoy Kál­inánuak a közigazgatási bhoitság áprilisi ülésén el­hangzott felszólalása alupján tartott a belvárosi fiúiskolában. Shvoy Kálmán u kö:igazgatási bizott­ság áprilisi ülésén felhívta a tanfelügyelő figyel­mét arra, hogy u belvárosi fiúiskola növendékeinél röpcédulákat láttuk. A tanfelügyelő most bejelentette, hogy a legutóbbi ülést követő napon meg­tartották a legszigorúbb hdzlvizsgáhtot a bel­vdroal iskolában, kihaigat'd't a tanítókat, a gyere­keket, átkutattak mindent, do sehol semmiféle röpcédulal nem tnláltak és senki sem tudott arról, hogy röprédulaosztogatás történt volnu uz iskolában. A tanfelügyelő ozutáu éles támadást intézett —• a sajtó ellen, amely szerinte ferde, valótlan be­állításban foglalkozott az esettel és hamis tudósí­tást közöltek a közigazgatási bizottság üléséről. Ezután felszólalt Slwoy Kálmán. Elmondotta, hogy a belvárosi iskola tantestületétől ezzel az, üggyel kapcsolatban levelet kapott és orro a le­vélre ls most k vánja a választ megadni. — fin felhívtam, bizonyos jelenségekre a tan­felügyelő ar flgye'mét — mondotta —, mert ezt kötelességemnek tartottam és mert muj van a tendencia arra, hogy mdr at elemi iskolus gyerekek közé is bevigyék a politikai propagan­dát. Do felszólalásomban nem állítottam azt, hogy a belvá­rosi iskolában röpcédulaosztogutás történt volna. Aki ennek nz ellenkezőiét mondta, vagy irta, az tudatosan valótlant á'.lit és . felszólítom, hogy tartsa kötelességének u rektifikálást. A főispán kijelentette, hogy az április* ülésen nem volt jelen, az ügyről nincs tudomása, de maga is helyteleníti, ha az ülésről clferid.tett tudósí­tások jelennek meg. Dr. Pap Róbert tudomásul veszi a tanfelügyelő Jelentését. Az áprilisi ülésen, ennek a kérdésnek a tárgyalásánál azért szólalt fel, mert az áprilisi ülé­sen elhangzott a kijelentés, hogy üUtólag röp­céüulaosztogatdsok történnek a gyerekek közötti. Shvoy Káin tan: Szükségesnek tartom — mon­dotta —, hogy most pontosan megismételjem azt, amit a mult illésen mondottam. Ezeket mondot­tam: »£n láttam sajtit szememmel ilyen röpcédu­lákat a belvárosi iskola növendékeinél. Kérem a tanfelügyelő urat, hívja fel a tanítók figyelmét arra, hogy ilyen jelenségek vannak, tehát terjasz­szék kl figyelmüket erre a dologra is.*. A röpcédula-vita ezzel véget ért. A gazdasági felügyelőség jelentését dr. Biacsy Béla tb. tanácsnok ismertette, majd dr. Ger­gely József állategészségügyi tanácsos mutatta bc jelentését, amellyel az ülés véget ért. Délmaguarorszag NOittöKihoníjvtór Anyaga legnagyoDD, előfizetése icöKisebD (A Délmagyarország munkatársától,) Az OTI azoknak az Iparosifjaknk, akik 1920-ban, vagy ennél később születtek, a nyári hónapok­ban kéthetes üdültetést biztosit abból a cél­ból, bogy munkaképességüket fenntartsa. Azo­kat viszik el az üdültetésre, akiknél orvosi vizsgálat állapítja mcg annak szükségességét, férj ózó betegségben nem szenvednek. Az OTI-nak ez a néhány évvel ezelőtt, bevczc<otfc akciója az idén eléggé B*ük keretek közé van szorítva. A szegedi kerületi pénztár területéről, amelyhez Vásárhely é8 környéke i8 tartozik, ősszegen 110 (parosifju mehet el üdülésre, akik 35-ög turnusokban juliog 11. és szeptem­ber 7-iko közöjj kerülnek beosztásra. A inult évben a gyulai városerdőben följöt­tek cl a két hetet az üdülésre vitt. nagvrész't tanoncokból álló íparosifjak, az idén ökécg­kén, a Tis®a partján létesítenek sátortábort, Ötezer szegedi elemi iskolás kisdiák Szent István-ünnepélye (A Pélniagvarorttzág munkatársától.) Vasár­nap délután tartották meg a Vasutas-sporttelepen a szegcdi elemi iskolák az eucharisztikus Szent Ist­ván jubileumi évnek szentelt ünnepélyüket. A ve­rőfényes tavaszi időben sokezer főnyi közönség gyűlt össze. Megjelent az ünnepélyen dr. G 1 a t t­felder Gyula megyéspüspök dr. Sopsich János prépost kíséretében, dr. vitéz linecs György főispán, dr. Pálfy József polgármester, dr. vitéz Shvoy Kálmán ny. altábornagy, or­szággyűlési képviselő, dr. Buócz Béla főkapi­tányhelyettes, Tóth Tibor Máv. üzletigazgató, Itaskó Sándor pápai prelátus, dr. Berccz János felsőházi tag és sokan mások'. Az ünnepély felvonulással kezdődött. Festői látványt nyújtott az ötezer iskolás gyermek isko­lák szerint változó, magyaros ruhákba öltözött csoportjainak színpompás képe. A felvonulás kö­zel negyedóráig tartott a Rákóczi-induló ütemei­re, majd iskolák szerint oszlopokba fejlődtek a gyermekek' és elénekelték a Himnuszt. Ezután dr. Glattfeldcr Gyula megvésfő­pásztor előtt hódolt az ifjúság. Tóth József teo­lógiai hallgató beszédet mondott az euchariszti­kus é.s a Szent Tstván-év jelentőségéről, tolmá­csolta a szegedi ifjúság hódolatát az eucharisz­tikus gondolat hordozójának és Szent Gellért püs­pök 86-ik utódjának, Glattfeldcr Gyula főpásztor­nuk. Két elemi iskolás kisleány köszöntötte ez­után a megyéspüspököt, majd a teologiai szeminá­rium énekkara Kapossy Gyula vezénylésével elénekelte Beethoven „Dicsőit Téged" kezdetű da­lát és az elemi iskolás ifjúság „Jóatyánk" kez­detű dalt R e n k e y Dénes tanító vezetésével. A tornagyakorlatok bemutatása során "*ns előkészületről tett tanúságot az összes elemi is­kolák köizö? szabadgyakorlata, igen mutatós volt a belvárosi leányiskola régi magyar táncbemuta­tója, ötletes és kedvesen vidám az alsóvá rost községi iskola énekszóra bemutatott ritmikus tor­nagyakorlata, b rókusi iskola hatásos magyaros száma, u belvárosi elemi fiúiskola „hatütéses ver­bunkos tánca", az ujszegedi iskola összetett zászlós fegyvergyakorlata, bájos képet mutatott az alsóvárosi zárda karikás szabadgyakorlata, részükre és ott. nyújtanak nekik ingyenes el­látást. Annak ellenére, hogy az OTI nem gondoskodott, arról, hogy megfelelően híre terjedjen az igényjogosultak körében M üdül­tetési akciónak, igen nagy számban történtek jelentkezések. Az OTI szegedi kerületi pénz­táránál még folynak a jelentkezések és legké­sőbb május 30-ig lehet jelentkezni. Hasonló nyári üdültetési akcjó van a MABI­nál is, amely a kereskedelmi alkalmazóttök és magántisztviselők részére nyújt kéthetes üdülést. Itt a kérelmek benyújtásának határ­ideje április 30-án lejárt és bogv mennyire nem tájékoztatta biztosított, tagjait a MARI, mutatja az, hegy mindössze ketten jelentkez­tek. Pedig mopt már megszűnt az az akadály is. hogy az alkalmazottak esetleg nem kap­nak szabadságot munkaadóiktól, a törvény biztosítja részükre a szabadságot. ügyes volf a móravárosi iskola népies gyermekjá­téka, a rókusi iskola talajtornája és remek guta bemutatója, látványosan hatásos u gyakorlóiskola és az Aigner-telcpi iskola élőképszerü felvonulá­sa. A lornabemutatók sorát az alsóvárosi és a zárdaiskola egv-egy növendékének az eucharisz­tikus zarándoklatra felliivó toborzója zárta bc, majd a Hiszekeggyel ért véget u szép ünnepség. Tilos az uccai porrázás I (A Délmagyarország munkatársától.) Sze­ged szeréti azt hirdetni önmagáról, bogy nagyváros. Erre a titulusra uicg is lonne a jóga, hiszen a terület és lélekszám szempont­jából egyaránt második városa Csonka­Magyarországnak. Az ígazi nagyváros keretei­vel kéteégtq tíüül rendelkezik, Ue azért — sajnos — meg nagyon messze kan attól, hogy, igazi nagyváros legyen. Nélkülözi a nagyváros legfontosabb jellegzetességét, a nagyvárosi életet. Az ember lépten-nyomon találkozik azokkal a leginkább bosszantó tünetekkel, amelyek egyáltalában nem nagyvárosi tünetek. Az idegenforgalmi hivatal moBt két ilyen momen­tumra hívta föl átiratában a rendőrkapitány­ság figyelmét. . Az egyik az, bogy a lakások uccai ablakai­ból rendületlenül rázzák még mindig a por­rongyokat a járókelők fcjórc. Az idegenek megfigyelése szerint ezt a kihágást nem csak a háztartási alkalmazottak követik cl, ha­nem egyes háziasszonyok is. Az idegenforgal­mi hivatal arra kérte a rendőrség kapitány­ságát, hogy a jövőben szigorúbban őrködjék az utcára való porrázást tiltó rendelkezések betartása fölött. é8 indítsa meg n kihágásl el­járást azok ellen, okik megszegik ezeket a rendelkezéseket. A másik panasz az, hogy ;i biciklisták prm tartják be a közlekedési szabályokat, Nagyon sokszor megtörténik, hogy felhajtanak a gya­logjárdára és o(t száguldoznak voBzé]yeztotvo a járókelők festi épségét. Pedig ez jB tilos lenne. Az idegenforgalmi hivatal arj-a }s kéri átiratában a rendőrséget, hogv fokozottabb szigorúsággal ellenőrizze a közlekedést éB to­rolta meg a megengedhetetlen .szabálytalan­ságokat. a közismert elsőrendű minőségben M^ieaszekrpnyekHenneleltl, Margó már P 48.MÓI kezdve. 12 havi részletfizetésre is. Szántónál Széchcnvi tér 11. Városi hérlriz.

Next

/
Oldalképek
Tartalom