Délmagyarország, 1938. május (14. évfolyam, 96-120. szám)
1938-05-14 / 107. szám
4 züs erővel sikerült megtartanunk, olyan étlapotokat igyekeznek teremteni, amelyek éretté teszik a viirotit arra, hogy egy idegen államnak az ölébo hulljon. (Xaj.) — A 1MVT bánva érdekében — folytatta Peyer —, amelynek vezérigazgatója nem egészen szabályosan távozott az élők sorából, olvan szigorít intézkedéseket tettek, hogy ;t00 iniigynr tmuikás kénytelen volt kivándorolni Belgiumba Ezek közölt n munkások között egyetlen délmagyarország zsidó sem volt. Mikecz igazságűgyminiszter felszólalása ulán a Ház a szakaszt változatlan szövegeben fogadta e). A tizedik szakaszt eredeti szövegezésben fogadták el és ezzel a többség a zsidójavaslatot a bizottságba visszaküldött 8. szakasz kivételével részleteiben is megszavazta. Bobory elnök javasolta, hogy a Ház legközelebbi ülését szombaton délelőtt tartsa. Kltünö flekke n-eslék minden szombaton a hírneves Janfk-féle vendéglőben. (Szent István-tér). Marosvásárhelyi módra készült ízletes flekken és vargabéles, kltünö fajborok. Az uri közönség találkozó helye. Két külön terem. Szives pártfogást kér marosvásárhelyi BARABAS SÁNDOR vendéglős. Dr. Raskó Isívánné távozása mlaff a Katolikus Nfivédfi »ELITE« kozmetikus hölayfodrász szalonban fővárosi kozmetikusnő biztos eredménnyel gyógyítja száras, ráncos, petyhüdt, xslros, pattanásos arcát. Tökéletesen eltünteti mitesszereit. Hormonos krémek. RAdiumoa pakolások, ananász, banán, gyümölcs, fenyő pakolások. Széohenyi tér 2. Tel : 15—54. Meleg május helyett fűtési rekord (A Pélmagyarország munkatársától.) Az idea sehogyso akar kitavaszodni. A szokatlanul hideg, esős időjárás különösen a kereskedők körében okoz károkat. Nincs szezon — niondják az emberek és tartózkodva vásárolnak. Mindenki várja az első tartósan meleg hetet, akkor megindul majd a várvavárt forgalom. A szabók műhelyeiben is csak nebc zen indul a munka, mindenki vár és tétovázik. Kétségtelen, hogy ilyen hideg tavasz, Ilyen hideg május bosszú esztendők óta nem volt. Az emberek teljesen tanácstalanul állanak nz időjárással szemben és nem tudják mihez tartani magukat. Egyik nap zuhog az eső, másik nap havazik, harmadnap egy kissé kisüt a nap, este azonban megint olyan hideg van, hogy télikabátot kell felvenni. S cz Igy megy ntór hetek óta. Ifogy az időjárás menynyire elkéseti az idén, mi sem bizonyltja jobban, mint a Tisza. Máskor március közepe fájáj! szokott áradni, most pedig május van és egyre emelkedik. Már az ujszegedi körtöltés alját nyalogatják a hullámok, a strandot, kabinokat teljesen elöntötte a viz, más években pedig ilyenkor már akadt nem is egy fürdőző. A mcteorologusok szerint as abnormális időjárás csakhamar megváltozik és beköszönt végre a meleg időjárás. Érdekesen alakult a városi zálogház forgalma az abnormis időjárás következtében. Más években ilyenkor már megtörténtek az Átcserélések: a télikabátok bekerültek és helyükbe a tavaszi felöltők kerültek napvilágra. Idén még alig vittek télikabátot a zálogházba, mert senki sem mert megválni a meleg ruházattól. Az időjárás egyedül a fa- és szénkercskedökuek kedvezett, régen volt ilyen hoszszu szezonjuk. Nyolcadik hónapja tart a fűtés, ami Szintén rekordnak számit ebben a rekordéhcs világban ... Divat és spartftltenyök. •állon köbét, gumiköpeny. Burbu ry ragián. Sport- és dlvatnadrégokolcsó ára szenzáció MÉRTÉK UTÁNI URI SZABÓSÁGSZÉCHENYI TÉR 15 400 ezer pengőt költséggel modernizálják a honvédkórházat (,{ Délmagyarország munkatársától.) Dr. Pálfy József polgármester aki néhány napot Budapesten töltött, pénteken megjelent hivatalában és tárgyalásairól a kővekezókot mondót;* a Dél. magyarorszríg munkatársának: — A honvédelmi minisztérium illetékes ügyosztályában a szegedj honvéd- és közrendészeti kórház kibóvjésének és modernizálásának kérdéséről tárgyaltam. A megállapodásunk értelmében a mjnisztérjuin képviselői kcdd'cn Szegedre jönnek, hogy itt. a hrlyszjnen tanulmányozzák a kérdést és megtárgyalják annak részleteit, A hr|yze| az, hogy a közrendészetj kórház kibővítése és modernizálása halaszthatatlanul sürgős és szükséges Az épület a város tulajdona, használatáért a ítonvédkiitcstár évente mintegy busz. »zer pengő bé.rt fjzef a városnak. Az épüjet már nem fejel meg a rendeltetésnek, kevés a férőhely benne, ráépítéssel és ésetleg uj pavillonok épitésével kell kibővíteni. Ezenkívül szükség Van nrra js, hogy központi fütéksel, hjdeg-meleg vízszolgáltatással lássák el. Az átalakítás, a kjKORDA-RUHA! bővítés és a modernizálás községe a hozzávetőleges számítás szerint körülbelül négyszázezer pengő lenne. — Felmerült az a gondolat, hogy a város adja át aZ épületef tulajdonjogilag az államnak, ebben az ecetben az állani végeztetné el a szükséges munkálatokat. Ez a megoldók szerintem nagyon megfontolandó, hiszen cz az épü\et öfszáz. • ezer pengőg értékkel szerepel a város vagyonleltárában és a városnak szüksége van a bérjövedelmére. Megítélésem szerint helyesebb megoldás lenne, ha az állani végeztetné cl saját költ. jégén a szükséges munkálatokat, a többletbérre ebben aZ esetben mindaddig ncni tarfnnánk igényt, ainig a különbözet nem amortizálná az elvégzendő munkálatok költségejt. Egyelőre nem tudom, mi Jojr a megoldás. Most csak az bizonyos, hogy a munka sürgős cg szükséges, de cz a szükségesség még inkább fokozódik akkor, ha a kormány a beruházási program keretei között végrehajtja a honvédelem fejlesztésére vonatkozó terveket oicsó es jó szórahozás Délmagijarország kólcsönkónovtár!