Délmagyarország, 1938. február (14. évfolyam, 24-46. szám)

1938-02-09 / 30. szám

4 DÉLMAGYARORSZÁG Szerda, 1938. február 8. „Szegedi eset ­országos tanulság" Kaptuk a következő sorokat: Igen tisztelt Főszerkesztő Urt A Délmagyarország vasárnapi, folyó hó 6­iki számában „Szegedi eset — országos tanul­ság" cim alatt megjelent vezércikkében a Nemzeti Egység Párt szegedi városi és tanyai vezetösegét illetőleg téves megállapítások foglaltatnak, amelyeket az alábbiakban va­gyunk bátrak helyreigazítani. A Nemzeti Egység Pártja soha egyetlen a parlamentben képviselt politikai párt gyűlésé­nek engedélyezése és megtartása elé akadályo­kat nem gördített és nem is fog gördíteni. Ilyen eszközökkel eddig sem dolgozlunk, de ezután sem fogunk! Az Alsóközponton a kereszténypárt részéről január 23-ra tervezett gyűlését illetőleg — megállapításaink szerint — a helyzet a kö­vetkező volt: A gyűlést előkészitők az Alsó­központi Gazdasági Egyesület helyiségét bér­lő vendéglőstől kérték a vendéglő helyiségét, amit az illető meg is adott. A Gazdasági Egye­sület vezetősége, amely azon állásponton van, hogy helyiségeit egy politikai párt részére sem engedi át gyűlések tartására. Ez volt a magatartása hetekkel ezelőtt a kisgazdapárt­tal szemben is cs ez lesz az álláspontja a Nep-pcl szemben is, ha az hasonló kéréssel fordulna hozzá. Ezen elv alapján utasította a vendéglőst, hogy beleegyezését vonja vissza, de egyben értesítette ezen elhatározásáról a rendőrkapitányságot is. A rendőrkapitányság erről azzal értesítette a Keresztény Párt veze­tőségét, hogy uj helyiséget jelentsen be, amit az nem tett meg. Ezért nem volt a gyűlés megtartható! A gyűlésekre az engedélyeket minden külső befolyástól mentesen a szegedi rendőrkapi­tányság adja meg, még pedig mcgállnpilható­lng igen korrektül és igen méltú nyosan ke­zelve a kérdést. A Nemzeti Egység Pártja sohasem akadá­lyozta meg más pártok gyűléseinek engedélye­zését és megtartását, amit legjobban bizonyít, hogy addig, amig a Nep 10 gyűlést tart. a többi párt 40—60 gyűlést tart. Hogy az alsóköz­ponti gyűlést illetőleg a póriunk mennyire a közömbösség álláspontján volt, mi sem bizo­nyítja jobban, mint az. hogy ugyanarra a mp-a a feketeszéli Furus-félc vendéglőbe ugyancsak Szeged Városi Színház Ma, szerdán este Filléres helyárak! Kati gyere ki Farkas Imre eredeti operettje. Csütörtök, péntek, szombat este és szombat délután BULLA ELMA, FEJES TERI, GOMB * SZÖGI ELLA felléptével ASSZONYOK A VipazinhAa hatalmas sikerű színmüve. Vasárnap és héttön esto Sz. PATKÓS IRMA Íelléptével A madarász A legszebb klasszikus operett. Mérséke-It helyárakkal. Délutáni előadások: Csütörtökön Filléres helyárak! JÉZUSFARAGÓ KMBER. Szombaton Felemelt helyárak! Bulla Elma, Fejes Teri, Gombaszögi Ella felléptivel ASSZONYOK. Vasárnap Mérsékelt helyárak! KATI GYERE KI. a kereszténypárt egy gyűlésre engedélyt kért s ezt a gyűlést minden akadály nélkül meg­tarthatta. A fentiek alapján minden, a fent idézett cikkben a Nemzeti Egység Párttal szemben felállított következtetés téves. Fogadja Főszerkesztő Ur nyilatkozatunk közléséért köszönetünket. Hazafias üdvözlettel: A Nemzeti Egység Párt szegcdi szervezetének Elnöksége­A Szegedi Almanach a Délmagyarország ajándékkönyve® Az az előfizető, aki nem kapta meg, értesítse a kiadóhivatalt® RÁDIÓ Szerda, február 9. Budapest 20 órakor a Faustot közvetíti Helge RosVángévcI, Bécs 19.25-kor a Fiűé­liót közvetíti az Operából. Állandó leadások Budapestről hétköznapokon. 6.45: Torna. 7.20: Étrend. 10: Hirek. 12: Déli ha­rangszó, időjárásjelentés. 12.40: Hirek. 13.20: Idő­jelzés, időjárásjelentés 1440: nirek, étrend, élil­miszerárak. 16.15: Időjelzés, időjárasjelcntés. BUDAPEST L 10.20: Allatok, niint jelképek". (Felolvasás). 10 óra 45: „Ruhafélék megóvása". (Felolvasás. 11.10: Nemzetközi vizjelzőszolgálat. 12.05: Zongora és gordonka. 13.30: Hanglemezek. 16.15: A rádió di­úkfélórájn. 17: Előadás. 17.30: Cigányzene. 18.50: A rádió szalonzenekara. 20: Az Opernház előadá­sának közvetítése a Városi Színházból, Faust. 23 óra 40: Tánclemezfk. OXö: Hirek külföldi magyarok számára. KÜLFÖLD Bécs. 1925. Beethoven: Fidélio, kétfelvoná­sos op*ra nz állami operaházból. 22.20: Tánc­zene Belgrád. 18.10: Lemezek. 2150; Iládió­zenekar Berlin. 19.45: Bruckner: V. szimfó­nia. Boroszló. 19.45: Bruckner: V. szimfónia. Rriinn. 17.10: Rartók és Kodály dalok. 2095: Tarkaest. Bukarest. 18.15: Zene végig. Pcutseilandsendcr. 19.10: Tarka est. Droit­wieh. 20.15; Tarka dalos-zenés est. Firenze. 20.90: Fuvószene. Frankfurt. 21: Farsangi est. Hilversum II. 18.25: Lemezek. Kassa. 17 óra 49: Magyar műsor. Königsberg. 16: Zene végig. Lincse. 19.45: Rruekner: V. szimfónia. London Begional. 21.15: Zenés tarka est. M!­lánó. 14.40: Zene végig. Ostrava. 18: Zene végig. Pozsony. 18: lUasvar műsor. Prága. 20: Filharmonikusok. Radio Paris. 18: Hangver­seny. 92: Tarka est Róma. 10.10: Vegyes ze­ne. Sliassbnrg. 20.30: Hangverseny. Stuttgart. 21: Vidám farsangi est. Varsó. 20: Zene vé­gig­SZEGEDI FARSANG BÁLI NAPTÁR Február 12, Tisza: Pusztaszeri bál. Ipartestület: A Dolgozó Nők „Dinom-dánom"­ja­Február 15, Hungária: F.mericana-bál. Február 17. Hungária: Cigánybál. Február 19, Tisza: Erdélyi bál. Ipartestület: Adóhivatali tisztviselők bálja, Hungária: SzAK bál. Február 23, Hungária: Egyetemet és Főiskolát Végzett Nők farsangi estje. Hungária: M'-rnökszövetség bálja. Február 26. Tisza: a medikusok cs gyógysze­részhnllgatqk bálja. Ipartestület: A Szegedi Munkás Testedző Egye­sület jelmezbálja. Február 27. Ipartestület: Fronthareos-bál Március 1. Inartestület: Polcári Dalárda bália. MANSz-bál Sándorfalván. Vasárnap este fénye* keretek között tartották meg Sándorfalván a far­sang legszebb bálját. A MANSz-hölgyek mindent megtettek, hogy a bál minden tekintetben sike­rüljön. A bálon részt vett az egész védnökség és a nagyszámú fiatalság és az egész rendezőség A fiatalság igen jól mulatott és csak a hajnali órák­ban lett vége a bálnak. A bélat megnyitotta dr. Nagy Sándorné, dr. Gosztonyi Jánosné, Molnár Dczsőné, Marton Lehelné, dr. Bod Arpádné, Balló Béíáné, Vedress Lászlóné, Halász Lász!óné A be­folyt jövodclmct a Stefánia Intézet- szü'.őo'thona javára fogják fordi'nni. Színházi előadásokra temen ajtóljnagijarorszáé jegyirodában. Szeged városi közkórház gondnoki hivatala, ad. 15—1938. II. ikt, szám. Versenytárgyalási hirdetmény Szeged sz. kir. város kőzkórháza részére 1938. évi április hó l-tól junius hó 30-ig szükséges I. kenyér, zsemlye, liszt, II. tej és tejtermékek, III. fűszeráruk szállítására 1938. évi február hó 21-én d. c. 10 órakor a köz-* kórház gondnoki hivatalában nyilvános verseny* tárgyalást tart. A beérkező ajánlatok ugyanezen helyen és időben bontatnak fel s ez alkalommal ajánlattevők vagy meghatalmazott képviselőik jelen lehetnek. Ajánlati minta, vállalati és szerződési feltéte* lek a gondnoki hivatalban díjmentesen rendelke* zésre állanak. Csakis az itt nyert nyomtatványok' felhasználásával lehet ajánlatot benyújtani. Az ajánlatokat sértetlen borítékban elhelyezvö és pecséttel lezárva fenti időpontig a kórliáz gondnoki hivatalában ke'l benyújtani Az ajánlat borítékját a következő felirattal kell ellátnii „Ajánlat az ad. 15-1938. II. sz. vc:scnytárgyalási hirdetménvben közölt élelmiszerek szállítására". Az előirt miritákat a versenytárgyalás időpont-" jáig a gondnoki hivatalba kell benyújtani. Bánatpénzül az ajánlati végösszeg 2 százjjéká­nak megfelelő összeget kell a város letctpénztá­rába befizetni s a letéti nyugtát az ajánlathoz mellékelni. Amennyiben az ajánlati végösszeg 15 ezer pengőt nem halad meg a Közszállitási Sza* bátyzat 30. paragrafusában megnevezett kisipa-' rosok stb bánatpénzt nem kötelesek letétbe he­lyezni. Szeged, 1938) évi február hó 7-én. Sajtos Ferene mb". gondnok'. Délmagaarország Ifolcsönhöniívfár Anuaga legnaguobb, előfizetése legkisebb

Next

/
Oldalképek
Tartalom