Délmagyarország, 1938. február (14. évfolyam, 24-46. szám)

1938-02-13 / 34. szám

Vasárnap, 1958. február 13. 0 Két elegáns úriember a korzón. Veszedelmes nemzetközi kasszafuró-beförőket fogott el a szegedi rendőrség (A Délmagyarország munkatársától.) A szegedi rendőrség néhány héttel ezelőtt fel­szólította a közönséget, hogy gondosan őr­ködjön maga is vagyona felett, mert az or­szágban sorozatos kassza-fúrások történnek. Természetesen a rendőrség éber figyelemmel kisérte a kasezafurókat és ennek tulajdonit­ható, hogy tegnap este két veszedelmes kasz­szafurót sikerült elfogni, mielőtt, azok munká­hoz láthattak volna. A kasszafurók lefülelése érdekes körűimé­nyek között történt. A detektiveknek az esti órában feltűnt a korzón két elegánsan öltö­zött úriember, akik kezükben elegáns" táská­val sétáltak az üzletek kirakatai előtt és túl­zott érdeklődést, tanúsítottak különösen az ékszerüzletek irányában. A detektivek a két idegen urat diszkréten igazo^sra szólították fel és meglepetve konstatálták, hogy az ide­gevek zavarba jönnek, ahelyett; hoev habozás nélkül igazolnák magukat. A detektivek most már arra kérték az ismeretleneket, hogv men­jenek be velők a központi üevelrtro. Az ide­genek láthatóan vonakodva tottek eleget a felszólításnak. Az ügyeleten kijelentették, hogv Pesti tisztviselői-, akik körülnézni intf.ek Szenedre, semmi különös fólia nincs ittar­tózkodásuknak. Az egvik detektív udvariasan arra kérte az urakat, hogv mutassák mea tás­káink tartalmát. Mit volt mit tenni, az ide­genek kinyitották táskájukat és azokból a legfinomabb, leamodernebb betörőszerszámok tárultak a detektivek elé. — Hiábavaló most már minden mesterke­dés, — jegyezte meg ezekután az idősebb „ur". Bevalljuk, hogv kasszafurók vagyunk és azért jöttünk Szenedre. hogv valami na­gyobb „srenket" csinálunk. Ma éjjel akar­tuk a kasszafurást elkövetni, az urak azonban szerencpéiükre ebben megakadályoztak ... A kihallgatás során kiderült, hogy mind­ketten veszedelmes nemzetközi, kimérnek ör­vendő kasszafurók. Az egvik Csehi József ?t esztendős ümvnök aki ezidote kiísitr-r-r volt büntetve kasszafurásért. a másik ...lebukott" neo-ikü'ö-iben naeru birnévueV örvend a nem­zetkSri alvilágban. JV/wr Jánosnak hiviák. a szürire név alatt, rendkívül szines. egfónmég húzódik meg. akit már Ausztriában. N*met­Orszá"ban Ós Csehszlovákiában é« temtésze­tocoT, irlohqza' is Mífplfolr ? .,TTaek*1-" felhoil­tá-'áérf. Nzoor eridoig 1it«~er volt büntetve. Beismerték hogv u*báuv b*?tel ezetaft mó- (örl"1- ea»«*.ev Cétieden tör*ek be pAlf-i* JZ^-TTODÍF,,. SBONOAE 7A0 nanp-5 értetet srgvetaf éa ruhát vittek el. A 7oál.-mdovt Peafre vi*?ók éa &tél'estée*tp1.r. moaf yied'g uira ^'eo-edre -'őtfek. b"gv egv ivei; . nn<rv srenket" csináHanak. Letartóz­tatták őket. VIctoria—Norton—Sunbeam motorkerékpár képviselet BUJDOSÓ IMRE Használt motorkerékpárok vétele és eladása SZE*EOF TGTETE'AT ÜCC1 15. —————— ——AN———A— 19 királysírt és ezeréves királyi pa'otát tártak tel a székesfehérvári és esztergomi ásatások (Budapesti szerkesztőségünk helyszíni tudósítása az állami régészeti ásatásokról) Budapest, február. (A Délmagyarország munka­tdrcd'ól.) A nemrégiben Budapesten járt északi Újságírók közül a norvég »Aftenposten* munkatár­sa ezzel a cimmel irta meg magyarországi él­ményeiről beszámoló cikksorozatát: rEgy ezer­éves ország, me'ynak csak emléktörténelme van.* A cim is, a cikk lényege is élesszemü megfigye­lőre vall, mert valóban egye len a föld kereksé­gén Magyarország, amelynek csaknem egé'z ezer­éves hatalmas történelme muzeumokba hordottt kőtörmelék, feltárt sírleletek halmaza é3 óriási okmánytár. Épü'eteket, palotákat, várakat a rég­múlt történelmi és kulturális di izeit, amikből pedig bőven volt szerto az országban, a földdel tették egyenlővé a Magyarország testén állandóan dult háborúk. Magyarország az egyet'cn a világ min­den nemzete között, amely szinte szdzévenként omlott a porig és százévenként épült fel ismét. Pedig az o'asz földön kivül aligha van országterfi­iet a világon,, amely akkora tömegű világtör­ténelmi esemény viharait hordta volna magán, mint Magyarország. Magyarország töríéne'mének legrejtettebb, em­lékekben még mag nem mutatkozott kora az Ár­pádházi királyok kora volt. Hiába történtek ku­tatások Budán, Székesfehérvárott és Esztergom­ban, műit aho. az Árpádházi udva.i és uralmi étét lefolyt, sehol érdemleges emlék nem bukkant elő és igy a magyar történe e,..tudomány is be.endcz­kedftt arra. hogy az Aroádházi kiráyok egráz régmu'tját elpusztította egyrészt a tatárjárás, más­részt a későbbi másfélszázados török hódoltság rombolása. A legnagyobb esemény erejével hatott tehát az a hír, hogy a két Arpádházi királyi váios: Székes­fehérvár és Esztergom, városi támogatással kez­dett magánkutatásoliou diada'mns emlékeknek ko­rült nyomára. Székesfehérvárott fellelték a Szilt Islvdji által az akkori egész keresztény világ csodá a tára emelt óriási négyto.nyu Nagylod g­asszony-ba.ÜL'.dmk alapromjai!, Esztergomban pe­dig Szent István királyt palotáját. A fehérvári királysírok A fe'tárások kőzűt a magunk belső magyar­ságát illetően értékesebb, bár elvontabb történel­mi kincset Székeifemórvdr adta, ahol tizenkilenc magyar kirá'y és királyné sirromjét bontották ki a Nagybodogasszőny-íerriplom morzsalékai alól, közöttük Szent István és fia, Srent Imre herceg, Kálmán, III. Béla, Szent László, Nagy La jer, Hunyadi Mátyás és a mohácsi csatamazőn a Cso o­patakba fulladt szerencsében sorsú II. Lajos ki­OSZUflű N!N0JTD$BE 10PERgJJflLQTT jEREDEU SZÍnÍTGDJŰ VISSZA o PABOü! Szegedi lerakat t LUDAS\AC, T axa Cafo% kiírat 19. sx. Ara 4 oonaö. Kérte todrdn-dtól rá'yokéit. £s ezek a sirromok, tizenkilenc király és klrá'yné megszentelt temetőhe'ye, most már nagy-nagy igazi tör lene 'em valóságokat metél a magyar nép és egyúttal Székesfehérvár sokszáz­éves é'e'éről és ezzel nagyrészt előtárja elsősor­ban az eddig elfedett Arpádházi uralom történel­mét is. Szent István kezdte meg és a'kotta Székesfehér­vár legnagyobb épitkeré-eit, Az egykori római pannón városkának romjaj fő'ött pompázatos ki­rályt palolá! eme't és közvetlen közelében meg­építtette az akkori keresztény Nyugat legnagyobb székesegyházát, a hatalmas arányú négytornj"! Nagyboldogasszony-templomot, amelyet királyi koronázó hellyé szentelt Itt töltötte aztán 37 éves uralkodásának legszebb hónapjait családja köré­ben. Korán elhunyt fiát, Imre herceget a székes­egyházban heyeztetl nyugvóra és azzal, hogy a nagy királyt is fia mellé temették, a Nagybcldcg­asszony székesegyház királyi écmeíkező hellyé lett. Mátyás halálával szinte teljesen megszűnt a királyi Székesfehérvár fejlődése és jelentősége^ majd 53 év múlva beteljesedett ennek a gyö­nyörű koronázó kirá yi városnak ls a végzete. A mohácsi vész után 1543-ban Szulejmán török szul­tán hadai e.foglaiják, a Nagyboldogasszony szé­kesegyházát és a pa o.ák valamennyijét pask por­ral felrobbantják, az omladékok köveiből pedig részben a fehérvári, részben a szomszédos hadi­várak fa'alt és erődítéseit építik, mig a feltalált fé.évezredes királyi és egyházi kincsek óriási tö­megét zsákmányul Konstantinápolyban viszik. Székesfehérvár kirá yi város múltja tehát eltör­lődött a föld szirtéről. A királvsirokat is szét­du-ta a török rombolás. Amit az ezévi fe. tár ások felszínre hoztak, az ennek a nagyszerű múltnak összelceresgélt illú­ziója csupán, tizeni i enc magyar király és ki á y­né sírhelye, aipiket kiraboltak, széthánytak é.1 amikre aztán ráomlasztották Szánt István király, Nagybo.dogasszony székesegyházát. Az esztergomi palota Annál diadalmasabb eseményt hoztak az esz­tergomi ásatások. Itt úgyszólván épségben került napvilágra a ráhordott föltömegek közül az a pá.o'.akomplexum, amelyet uralkodót székprlotá­nak Szent István építtetett 900 év ötölt és amely­nek további szárnyépü eleit III., majd IV. Céla, később pedig az Esztergomban székvárost kapott prímások, kü önösen Vitéz János és Bakócz Ta­más építtettek tovább. Ez a pa'ota az egye len tcnybaJ történelmi ma­gyar emlék és bizonyság is egyúttal arra, hogy Arpádházi kirá'yci.ik, akiknek IV. Btéú.g u.a.kodói székhelje volt Esz.ergom, művészeteket ismerő és értékeiket kivá ogatri tudó, feltétlenül európai mű­veltségű uralkodók voltak. Mert ez a királyi pa« Tavasz újdonságai! márkás áruk nagy vá'asztékban Klauzál tér 3. Ovik. kígyó KODÉ 9 krokodil luxus kézimunka és LL Cipőház Nemzeti Takarékosság „Heimea" eladás! helye.

Next

/
Oldalképek
Tartalom