Délmagyarország, 1938. január (14. évfolyam, 1-23. szám)
1938-01-21 / 16. szám
Péntek, 1938. január 21. DÉLMAGYARORSZÁG 0 belügyminisztérium még nem hagyta jévá a városi tisztviselők öt százaiékos fizetésjavitását A tisztviselőknek február elsején kifizetik a többietet (A Délmagyarország munl:atársá\ól.) A decemberi közgyűlés, mint emlékezetes, a korábban kiadott kormányrendelet, illetve a 33-as bizottság határozata alapján kimondotta, bogy öt szd. zalékkal felemeli a városi alkalmazottak fizelé. sdt. A rendelet nem kötelezte a törvényhatóságokat arra, hogy feltétlenül hajtsák végre a fizetésemelést, csupán annyit mondott ki, hogy a törvényhatóságok is emelhetik tisztviselőik íiztését, ha erre fedezetet tudnak teremteni. A decemberi közgyűlésen felmerült az a kívánság, hogy az egyhangúlag megszavazott határozatot a Város azonnal hajtsa végre, tehát ne várja meg a kormányhatóság jóváhagyását, de a közgyűlés többsége ehhez nem járult hozzá, ellenben felkérte a polgármestert, a főispánt és a város országgyűlési képviselőit, hogy sürgessék ki a belügyminiszternél a határozat jóváhagyását. Több mint egy hónap telt el már a határozat meghozatala óta és bár azt azonnal felterjesztették a belügyminisztérhez, a minisztériumból még semmiféle rendelkezés nem érkezett. A városi alkalmazottak körében ez a késedelem érthető nyugtalanságot keltett, hiszen a közgyűlési határozat szerint a városi tisztviselőknek is éppen ugy január elsejétől kezdve járt volna az öt. százalékos fizetésemelés, mint ahogyan az állami alkalmazottak is január elsején már a felemelt fizetésüket kapták meg. Érdeklódtűhk ebben az ügyben dr. Pálfy József polgármesternél aki a következőket mondotta: — A közgyűlési határozat szabályszerű kormányhatósági jóváhagyás még nem érkezett meg, de ez nem lesz akadálya annak, hogy február elsején a felemelt fizetéseket folyósítsa a város és ugyanakkor kifizesse tisztviselőinek a ja. nudri fizetéstöbbletet is. A miniszterkőzi bizottság ugyanis a város jövő évi költségvetését már ennek a fizetésemelésnek a figyelembevételével tárgyalta le és igy a költségvetésben meg van a többlethez a biztosított fedezet. Tulajdonképen sem technikai, sem elvi akadálya néni lenne annak, hogy a januári különbözetet már most kifizessük, csupán az egyszerűség kedvéért intéz, ked ;em, hogy felbrudr elsején egyszerre kapják meg a tisztviselők mind a két hónapra járó többletet. A szegedi kereskedelmi és iparkamara uj elnöke: Rainer Ferenc A kereskedelmi osztály elnökévé egyhangúlag Grosz Marcell! választották meg (A Délmagyarország munkatársától.) A kereskedelmi és iparkamara csütörtök délelőtt tartotta nagy érdeklődéssel kisért alakuló ülését, amelyen dr. Pálfy József polgármester elnökölt. A polgármester megnyitó szavaiban üdvözölte a kamara rendes tagjait, akik úgyszólván teljes számban megjelentek. Az elnöki megnyitó után dr. Rőth Dezső tb. tanácsnok, az iparhatóság vezetője felolvasta a december l-i választás során megválasztott rendes és póttagok névsorát, majd a polgármester közölte, bogy a kereskedelmi cs iparügyi miniszter a választást jogerőre emelte. Ezután az elnöklő polgármester elrendelte a szavazást a kamara elnöki tisztségérc. Külön szavaztak a kereskedők és külön az BELVARCS' MOZI Ma és mtndranap Egy leány elindul Zilahy. Lajos ÚRILÁNY cimü nagysikerű vígjátékának filmváltozata. Főszereplők: 5 örényi Éva, Pdger Antal, Mezry Mária, Csortoí, Rózsahegyi, Berki UH, Máig és Gázon. SZÉCHENYI MOZI Mától hétfőig Uj élet felé Az Ufa milliós filmje. Főszereplő: Zahar leander és W/Ily Birgd. iparosok. Szavazatszedő bizottság alakult Papp József elnökletével, tagjai voltak Kord a Jenő és S z c i t z Ferenc. A szavazás alig negyedóráig tartott, először az iparosok adták le szavazatukat, aztán a kereskedők. összesen 77-en szavaztak a kamara nyolcvan tagja közül, hárman, névszerint Kozma Ferenc bankigazgató, Takács Béla férfiszabó és Gé m c s s v Imre makói kereskedő ncm jelentek meg az alakuló ülésen. Nagy izgalmak között kezdődött meg a szavazatok összeszámolása. A tagok az elnöki asztal köré csoportosultak és ugy várták az eredményt. Pár perc alatt megvolt az eredmény. amelv szerint ötvenegyen Rainer Ferencre adták le szavazatukat, 26 szavazat Vértes Miksára esett Igy a kereskedelmi és iparkamara elnöke huszonöt szavazattöbbséggel Rainer Ferenc lett Dr. Pálfy polgármester ezután bejelentette, hogy a kamara kereskedelmi osztálya elnökének megválasztása következik. A bejelentés után az ülés résztvevői lelkesen éljenezték Grosz Marcellt, mire a polgármester Grósz Marcellt, a Szegedi Kereskedelmi és Iparbank vezérigazgatóját a kereskedelmi osztály egyhangúlag megválasztott elnökévé jelentette kiAz ipari osztály elnöki állására való szavazásnál ezután többen titkos szavazás elrendoFARSANGRA IS a» i ix.qk^m ban vehet legjobban mántiefí., lesét kérték. Leadtak összesen 38 szavazatot, ebből, 26 szavazat Pongrác Albertre esett, 7 szavazatot Erdélyi András, hármat F a 1 u d i Sándor és kettőt Takács Béla kapott. Az ipari osztály elnöke igy Pongrác Albert lett. A szavazás után a polgármester bejelentette, hogy a választások eredményét a kereskedelem és iparügyi miniszterhez terjeszti fe! megerősítés végett és ha ez megtörténik, akkor ugyancsak teljes ülés keretében a polgármester fogja beiktatni a kamara uj elnökségét. Svábhegyi támadó: német állampolgár Budapest, január 20. A svábhegyi sielők elleni merénylők közül — mint ismeretes — 13 nyilas suhancot állítottak elő a főkapitányságra. A rendőrség megállapította, hogy előre megszervezett támadásról volt szó. A támadásban részben a Festetics-, részben a Szálasiféle „rohamcsapat" vett részt. A nyomozás során a legnagyobb meglepetésre kiderült, hogy az egyik támadó. Rockebauer Walter ncm magyar állampolgár. Rockebauer német állampolgár, valószínűleg müncheni lakos, aki egyes adatok szerint egyenesen azért jött Magvarországra, hogy a Festetirs-félo szervezésben résztvegyen. A nyilasok VIII. kerületi körzetben teljesített szolgálatot Rockebauer és itt képezte ki a „rohamosztagosokat", akikkel azután a Svábhegyen támadásra vonult fel. PÁRISI KBGY ÁRUHÁZ RT. izcaio. CHKONICS ta KISS UCCK SAROK Ajándéktárgyai; Fayence kávésbögre, mintás 21 fillér Bordás fehér fayence csésze, aljjal 48 fillér Színes fayence teás csésze aljjal 48 fillér Mindent "reszelő 18 fillér Patent kenyérpirító, egyúttal kukorica és maróni sütő 58 fillér Üveg cukortartó fillér Sima mély, v. lapos fayence tányér 2 drb "6 f Tortasütő' 78 fillér Préselt virágváza 78 'illér'j Talon vizespohár, egynyolcados, 4 drb 78 fillér Kompótos tánvér üvegből, 4 drb 88 fillér Fali fiyenee sótartó 1 98 fillér Vizes fayence kancsó, hordó alakú 98 fillér Fonott favence kosár 98 fil'ér Boros pohár harang alakú 6 drb flS fillér Diódaráló 98 fillér Vizes üveg kancsó % literes 98 fillér Kompótos üveg tál 98 fillér Burgonyaprés 178 fillér Üveg tésztás' készlet: 1 drb tál, 6 drb tányér 228 fillér színházjegyeit MMCCR elésdétrc 3 Défmegyarorszér ! jegylrodibsni I