Délmagyarország, 1937. december (13. évfolyam, 274-298. szám)

1937-12-25 / 294. szám

DÉLMAGYARORSZÁG Szombat, 1937 december 25. Ismeretlen kincsekel tartalmazó földrészek a riporter számára? Dalmácia és a Szepesség. Itt fedeztem fel Szent István koponyáját. Mátyás ismeretlen szobrát, itt jártam a világ legrégibb patikájában és szálltam le a tenger fenekére, hogy egy elpusztult világgal találkozzam össze. A Szepességbcn akadtam nyomára Ciprianus atyára, aki kétszáz évvel ezelőtt maga szerkesztette repülőgéppel elszállt a Királyhegyről a Halastó felé. Itt jártam abban a városban, — Szepeshelven —, ahol nem élnek asszonyok. És itt, a bűbájos Ruzsbachon írtam XIII. Alfonzó regényét. Puskalövésnyire a vártól, ahol Zsigmond magyar király kockajátékon elveszhette a szepesi városokat.,. Izgatott halsza egv játékos után, aki — nyer... Eszembe jut, hogyan maradt kf egy fejezet abból a sorozatomból, amelyben a kártya történetét irtam meg. Egyik fejezetemnek ezt a cimet szerettem volna adni: „Akik a kártyából gazdagodtak meg.'4 Eleinte azt hittem: egy fejezet talán kevés is lesz ehhez a témához. Én nem azokra az emberekre gondoltam, akik átmenetileg nyernek, hanem olyanok után kutattam, akik öregségükre birtokot, házat vásároltak maguknak a kártyán nyert pénzből és a kastélyuk ámbitusán pipával a szájukban örülnek az életnek... Bevallom: ilyen emberre nem akadtam. Hiába kerestem ezt a tipust Monté Carloban, Zoppotban, Badenben, a francia Riviérán, a semmeringi kaszinóban, Ostendében: nem találtam egyetlen olyan emberre se, aki át tudta volna menteni késő öregségére a kártyanyereségét. Ellenben százszámra akadtam i nagy játékosokra, akik vagyonokat nyertek I és — n szegényházban fejezték be hányatott 1 életüket... 32 Daily Express, a Cbikago Tribüné és a film számára. De ez is a véletlen ajándéka. Schratt Katalin regényén dolgoztam és lázasan kutattam olyan fotografia után, amely Ferenc Józsefet és Schratt Katalint együtt ábrázolja. Végre megtudtam: 1913-ban készült ilyen kép, dc a lemezt Ischlben a rendőrség elkobozta. Hol van? Hónapokig tartó kutatás után ráakadtam arra a titkos aktára, amely az elkobzásról jelentést tesz. A lemez nem volt az akta mellett. Megállapítottam azonban. hogv ezt a „reservat" jelzésű aktát mindenkor aláirta az, akinek az akta a kezébe került. Az utolsó szignó! Gráf von Polzer: a monarkia utolsó kabinetirodai főnöke. Ismertem. Felkerestem. Elmondtam, miért jövök. A gróf ur mosolygott és máris indult a másik szobába. Spárgával átkötözött szivarskatulyát hozott ki onnan. A spárgán pecsétek voltak. Felbontotta a skatulyát. Mialatt a tartalmát szortírozta, kiesett onnan egy füzet. Ez volt a felírása: GERENK SCHRI FT — Als Manuscrpt gedruekt. — von Helena Frein von Vetscliera Elállt a lélegzetem. Ez lenne hát a Vetschera Mária anyjának annak idején megsemmisített és közel ötven éven át hiába kutatott hires emlékirata a mayerlingi tragédiáról? Kezembe vettem a füzetet és — a gróf ur huszonnégy órára kölcsönadta. Elegendő idő ahhoz, hogv világra szóló szenzáció és film készüljön róla... Bevallom azonban moet. hogy a Schratt Kafa'inról irott sorozatom eszméjét is véletlennek köszönhetem. Egy autóbalesetnek. Amely azonban nem ena'met ért. hanem m'mtcn maa-ar riporter legkitűnőbb lé', Ndrtns Sándort. Három érmet ese'ött Nádas Sándor autójával 9 Tá'rá'xi ment és Pöttyén menet' eltört a gép tenaobe. Pös'yénhen várta meg, amig a géryf kijavították. Egvűtt üt tűnk a Roi/a'ban ée közben uleágof vettünk egrr fű'a- ri'-knnostöi. Valók! riportot irt arról, hogy Schratt nagyon beteg. Megiegacttem érré: érdemes lenne Bécsbe utórnl egrr Schra'l-riporfér'. Nádas rám néz és ezt mondta: nem riportot ketl trni Schrattról, hanem rlporfeorozatot... Másnap fíénsben voltam. ~ A Sehratt-sorotat eddig ötvenhét lapba jelent ineg. N'/áron Bdott AngHéban és karácsony után kezdi közölni a le Journal Párisban. Mindaz ped'g azért, mert Náda- Sándor adóid -mk tengely a három évvel e.zclö't Pöstuénben eltört... Életem legfelejthetetlenebb napjai? 1933 októberének ama két napja, amikor háromszor fogadott kihallgatáson Krisztus földi helytartója: a Papa... Legnagyobb Izgalmam? Bata Tamás halála. Velencében voltam és reggel nyolckor — megint esak a véletlen folytán: korán keltem és sürgönyt adtam fek a kisasszony a sürgönyhivatalban újságolta a katasztrófát — repülőn startoltam Zlinbe. Első voltam ott. A legértékesebb vadászterületek? Nagy nemzetközi fürdőhelyek, ahol mindig akad szenzáció. Pöstyénben, Karlshndban, Monté Carloban, a Magas Tátrában, Badenl>en, a Lidón bármikor találok érdekes emberekre, olyanokra, akik a világot egvaránt érdeklik. Legfelejthetetlenebb napom? Az a salzburgi negyvennyolc óra. amikor elfelejtettem aludni és két nap alapp nem kisebb emberekkel beszéltem, mint a holland királynővel, a dán trónörökösnővel, Vigo hercegnővel, Mária Jóséval, Umbcrto hitvesével. Denielo egykori montenogroi trónörökössel, Reinhardltal, Molnár Ferenccel és a kapurtalai maharadzsával... Decemberi látogatás (Emlékezés Szalay Józsefre) Kilencszúzharminchalban nehéz tetem volt. Sokáig voltam nagybeteg. Sokszor közelebb éreztem magamat a túlsó parthoz, mint az innensőhöz, de elcsigázva a sok szenvedéstől, ez az érzés nem volt riasztó. Csupán egy gondolat háborgatott, ettől nem tudtam szabadulni és az megoldást keresett. Elvégeztem hivatásomat, ha egyáltalán van rendeltetésünk a földön — töprengtem, — amikor két kis életet útnak indítottam. Az ő további sorsuk Isten kezében! Magam számára sincs sok kívánni valóm, kicsiben megkaptam mindent, amit lehetett. De ők, ők még nagyon keveset kaptak I Hogy készítem el az utravalójukat, ha én már nem leszek? Hogyan oltom a lelkükbe a Jóság, Szépség, Isten, Munka és eEmberszeretet ideologiáit, amiket Nagyapjuk, az Ige embere hirdetett?! Hiszen igaz, tudom, hogy e vándorúton hamuba sült pogácsák csak ezek, de megrakva vele az uti-tarisznyát, arra mégis elég, hogy éhen ne haljon mellette — a lélek... Igy született meg az első könyvem. A kiadóm előzékenysége megkönnyítette a dolgokat, azonban ő parádésabban akarta megcsinálni és előszót kívánt a könyvhöz. Valakit, akinek neve, irodalmi Ítélete, pártfogása fémjelzö lehet. Nem gondolhattam másra, mint Szalay Józsefre. Nem ismertem ugyan személyesen, de munkája és célkitűzései oly tisztán állottak előttem, hogy habozás nélkül bizalommal fordultam hozzá. Szeles, hideg decemberi vasárnap délelőtt volt, mikor, mint lábbadozónak, az első utam oda vezetett. Elfáradtam, mire odaértem. A szokatlan feladattól a szivem is erősen dobogott. Mikor nagy erőlködve kinyitottam a nagykaput, a szemben levő üvegajtóhoz az udvar felöl két hatalmas kutya rohant (én annak láttam) vad csaholással. Majd összeestem. Iluh, micsoda fogadtatás! Felérve az emeletre, becsengettem, kezemben a névjegyemmel, hogy beküldőm a szobalánnyal és megérdeklődöm, mikor fogadhatna az Elnök Ur? Mily nagy volt azonban meglepetésem, amikor ö maga nyitott ajtót. Papucsban, házi kabátban, fekete selyem sapkában, szóval reggeli neglizsében, láthatóan nem örülve a meglepetésnek. Kérdésére, hogy mit akarok, zavartan makogtam — még mindég szorongatva a névjegyei —, hogy az> Itt sz ajtóban nem tudom elmondani. Vele szeretnék beszélni. — Hát kérem — mondta kissé nyersén — erre az időpont ném alkalmas. Sem magam, sém a lakás nincs még réndben, beteg is vagyok... De különben jöjjön Vissza egy óra múlva, ha akar. És becsukta előttem az ajtót. Lebotorkáltam a lépcsőn. A kutyák szívből ugattak. — TftUsm üvölthettek — gondoltam. ide sem jövök többet ebben az életben! Hiszen csak láthatta, hogy sem könyvügynök nem vagyok, sem füzöt nem árulok... Otthon kipakkoltam, aztán egész magamba roskadtam. Ekkor megszólalt a gyermek: — Ugyan Anyu milyen vagy! Nekünk mindég azt prédikálod, hogy bátorság, kitartás a fő. És te? Szépen vissza fogsz menni, mi elkísérünk. Ne félj! Ugy is lett. A kutyákról kiderült, hogv közönséges kis pulik. Szalay is előzékenyen fogadott, dc kérésembe, amit előadtam, azonnal belevágott: — Nem, nem, arról szó sem lehet! Én mint a Dugonics-Társaság elnöke, nem exponálhatom magam senkiért. Nem tehetem ki magamat annak, hogy emiatt — mint Herczeg Ferencet a PetőfiTársaságban — kritikák és támadások érjenek. És nem szabadithatom magamra az embereket. Hiszen akkor mindenki megrohanna! Nézze kérem az Íróasztalon azl a rengeteg kéziratot! Azokat újévig még mind át kell néznem. Időm sem lenne rá, hogy. előszót irjak, de nem is vállalom. És különben is a n ő k ! mi a csudának irnak annyian és annyit össze-vissza! Nem tudnak egyebet csinálni? A hires könyvtárszobában ültünk. A hatalmas tékák, a halott és élő szellemóriások árnyékában nagyon kicsinek éreztem magam. — De kérem — mondám halkan —, én nemcsak ugy a levegőbe irok!... — Persze, hogy nem — vágott rá spontán —, hanem papírra! — Nem tudom, miért van ilyen rossz véleménye a nőkről — indignálódtam —, hiszen a Dugonics-Társaságban is most egymás után ... — Igen, igen. Gulácsi, Berde Mária, az más, de ezzel aztán pássz! Elég volt a nőkből! Jó ideig szó sem lehet női előadókról. — Hát akkor nem is zavarom tovább — és elköszöntein. — Tulajdonképpen hogy jutott eszébe, hogy engem felkeressen — kérdezte Szalay kikiséröben. — Egy téves információ alapján — feleltem Nekem ugyanis azt a felvilágosítást adták, hogy Méltóságod irodalmi potentát Szegeden... — Nem vagyok potentát! — Azonkívül azt is mondták, hogy olyan aranyos, megértő szívű ember... — Nem vagyok aranyos! — Hát bizony, az az aranyozás egy kicsit megkopott! — buggyant ki belőlem és már olt sem voltam, csak később vettem észre, hogy a készülő könyv néhány ivvs kefelevonata véletlenül ottmaradt. Nehéz, letört, rossz napok következtek ezután. A lelki depresszióra a testi fájdalmak is kiujultak. De karácsony szombatján mégis talpra kellett állni, hiszen az enyémek várják a Jézuskát. A JézüskaváráSnak pedig különböző előfeltételei vonnak! Fáradtan, kedvetlenül kezdettem hozzá. Soha ilyen csúnya, rossz karácsonyt! Sütöttem a tésztákat és kevertem a tortát, mikor iött a paslás. Karácsonyi üdvözletek, nyom-