Délmagyarország, 1937. december (13. évfolyam, 274-298. szám)

1937-12-19 / 289. szám

12 DÉ [.MAGYARORSZÁG Vasárnap, 1937. december 19. Krómozás, nikkelezés Frischmannál! Tarlós, olcsó, a»ép! Br. Jósika-u. 13. Telelőn 32 84. nye, mint haldokló szeme elöl a világosság. A természet érzi, tudja ezt, készülődik minden a lassú elmúlásra. Halotti köntöst hugott magára, egyszerű monoton ünnepi komor avarszinü köntöst. A halotti hangu­latot nehez csend üli meg. Zsongitó, bénító moz­dulatlan nyugalom. A gyászzsolozsmáknak mé­lyen búgó halk akkordjai ömlenek el a tájon. A természetnek ez a nagy nyugalma megnyugtatja a lelket. Nincs félelem, csak bizakodás a természet nagy örök igazságaiban. Mcgis túlságosan egyedülállónak érzem magam ebben a nagy magányban. Halk szárnyzizegésre leszek figyelmes. Vadkaesa csapat érkezett. Az aranyló köd sejtelmessé teszi őket. Nem vagyok már egyedül. Vájjon honnan jöhettek ezek a haj­nali érkezők? Egész éjjel uton voltak és csak a jó Isten tudja megmondani, a világ melyik tájá­ról kerülhettek ide. Simán csúsznak lc a tó vizére. Csend, békességes csend. Még pár hét előtt is milyen zajos világ volt itt. Itt gyülekeztek a környéki madórseregek. Éjjel-nnppal folyt a nagy utat előkészítő megbeszélés, sürgés-forgás, foly­tonos traccs. Egyik sereg a másik után távozott. Ilii mondó sem maradt belőlük. IIol lehetnek, mer­re járhatnak, ezt is csak a jó Isten tudná meg­mondani. Kigyulad a keleti ég alja. Az aranysárgában fünnöklrt felhőcsikokat a kelő nap vérvörös su­gárkévéi hasogatják. Aranybibor önti el a sárga avart. A lázálom pírja ez a halódó természeten. Ha minden elmúlás ily szép és csábító volna! Tü­zes arannyal fest meg a napsugáj- mindent, de su­garai sziv nélküliek, nem melegítők, nem életet su­gárzók, nem életre keltők. Vigasztalásul színben, ragyogásban utolérhetetlen káprázatos fénynya­lábjait táncoltatja az éjszakai dermedtségéből éledő tükrén. Ébred a nád madársága. A vándorúton levő kis kék cinkének fárad­hatatlan serege tornássza végig a partok nádsze­gélyét. Törpe sólyom hasítja keresztül a levegőt. Ez a hegyes szárnyú korán kelő vakmerő kis gyilkos is itt van már messze északi hazájából. Várja az apró madarak seregit, hogy ki vehesse a vámot belőlük. Ha azután már ezek is délebbre húzódtak, akkor vakmerőségében megtámadja a nálánál sokszorta nagyobb vadkacsákat és vadli­bákat és addig kapaszkodik testükbe és marcan­golja azt, mig kínjaiban a földre nem kényszeríti az elgyengült állatot. Messziről észak felől fekete füstnek tünö, go­molygó madártömeg közeleg. Még távcsővel sem lehet kivenni őket, csak gyanítani lehet, hogy bí­bicek. Ily nagytömegű vándor rendszertelen csa­patban ilyen későn csak bibic lehet. Már itt is vannak a fejem felett. Tömött zárt tömegben nagy magasban haludnak dél felé. Most nincs idő a játékra bukfeneezésre, mint tavaszi idcérkezcsük idején. Meg sem állanak, bucsut sem intenek, né­mák, mint a gondterhelt emberek. Szárnyuk alsó fehérjét rózsaszinban ragyogtatja az őszi nap. El­mentek, elvesztek a ködlő messzeségben. A sápadt zörgő kórókon az éjszaka déré ol­vadozni kezd. Mint a nagybeteg balálveritéke cse­peg a megolvadt dér. Ezen is eljátssza a szines r.apsugár csillogóan tündéri táncát. Szép idő lesz ma, felhötclen tiszta derüs az égbolt.., A sándorfalvi erdők fái közé befurakodott a r-apsugár, felébresztette álmukból az ott éjszaká­zó madárseregeket. Egyik csapat a másik után jókedvű nótázással huz ki. Stinglincek, kenderi­kék, hósármányok. Hozzátartoznak az őszi tó hangulatához. Itt vannak minden őszön. Az idén talán korábban is érkeztek. Bizonyára északi hazájuk korai zord tele kényszeritette koraibb elvonulásra őket. Selymes ökörnyálak lobognék, úsznak a légben. Mintha csak egyszerre indultak volna el valahon­nan. A levegő rezdülését sem lehet érezni, mégis cgyirányban északról, délnek tart valamennyi. Jönnek innen is onnan is. Mintha láthatatlan kéz eregetné őket. Felakadnak az avaron, a nádak bokrétáin a kalapomon. Mint a felpántlikázott la­kodalmas legény körül a sok szines szalag, le­beg a sok ezüst-gyöngyház pókselyem körülöttem. Egy-egy azután célt tévesztve az arcomba is megy. Hiába simogatom dörzsölöm, szedegetem, az olt tapad és legfeljebb száraz tenyérrel lehet lemosa­kodni az embernek magáról. De ni! Nem akarok hinni a szememnek. Fecskék. Vagy 10—15. Fáradtnak látszanak, pedig csak pár óra előtt indulhattak útnak valamelyik alföldi ná­dasból. Ki tudja hány nap, vágy hét óta lehetnek uton. Ugyancsak elkéstek. Alant mennek, de rö­pülésük elárulja, hogy sietnek, menekülnek a kö­zelgő mostoha idő fagyos lehellete elől. Verse­nyeznek a halállal. Hátra sem mernek nézni, men­nek, mennek ... teljes erejükből. A nád széléből sárga nádi baglyok kelnek hangtalanul szrányra és puha lágy röptükkel úsz­nak be pár száz méterrel odébb a nád sűrűjébe. Színük levesz a nád aranyába. Messze a nagy tó vizében a kacsák száma szá­zakra szaporodott. Vigan bukdácsolnak, incsel­kednek egymással. Ezeknek minden mindegy, csak viz legyen. Hideg vagy meleg az nem fontos. Csak jéggé ne váljon, mert akkor nekik is takarodniok kel! tovább. Libacsapatok érkeznek. Magasan repülnek, de már messziről észre lehet venni, hogy utjuk eddig tart. Felbomlik a V betű éles vonala, szakadozik, majd nagy gágogással kavarogva ereszkedik lc a csapat. Gyöngyvérek, orosz ludak. Itthon érzik magukat. Ismerős nekik a táj. Mintha jártak vol­na már itt egypárszor, ilyen szép napsütötte őszö­kön. Csak pár nap előtt érkeztek meg a szállás­csinálók és most jön egyik csapat a másik után. — A déli nap csalóka sütése levonza a lát­hatatlan magasból a vonulásban lévő apró havasi partfutók sok százas csapatait. Nyílsebesen zug­nak, vágódnak, aztán az egész sereg leereszkedik és a halastó hideg sarára. Ide-oda futkározva lát­nak táplálék után. A magasban elkéselt pólimadár búcsúzik hangos bus melódiával. Árva gém áll féllábon behúzott nyakkal mozdulatlanul a halas­tó iszapjában. Másik lábát ernyedten lógatja. Mintha nagy gondok közölt terveket szövögetne. Bizonyára beteg, különben miért maradt volna cl társaitól, amelyek valahol már az Egyenlítő kö­rül szelhetik az örök nyár azúrkék egét. Három sirály halászgat a csatorna vizében. Bi­zalmasak, nem lehetnek sirályok, jobban szem­ügyre véve őket, felismerem bennük a csüllőket Az északi madárhegyeket százezer­számra benépesítő madarai közül va­lók. Csak nagyon ritkán vetőduck erre a vidékre, a szárazföld mély belsejébe ezek a tengerhez nőtt madarak. Szél támadt, hideg északi szél. A zörgő nádnak bokrétái fázósan hajladoznak, borulnak egymás­hoz, ölelkeznek össze. A felakadt ökörnyál vibrá­ló vad táncot jár a szclben. Homályosodik, fátyo­losodik a horizont. Fázóssá, didergőssó válik az imént még derüs nyárias táj. A lehclletemet, mint kis ködfoszlányokat kapja el az északi szél. Mind jobban szükül a látótér, már a fejem fölött van egy nagy ködvonulat, mely pár percre eltakarja a napot, ömlik, folyik a köd mindenfelől. Hiába erőlködik, birkózik a nap, hogy áttörje a sürü ta­karót, csak — néha-néha ritkul annyira, hogy ko. rongja keresztül sápadozhat fehéren. A közeli tár­gyak körvonalai elmosódottakká kezdenek válni. Az apró víztükrök nagy üveges hideg szemeikkel dermedten csodálkozva bámulnak a ködbe, mely elöntött, körülölelt már mindent. Nem látok már egy méternyire sem magam körül. Mintha a sej­telmek, misztikumok idegen világában járnék, mintha az előbbi szines kép, a nap féktelen szin­orgiája csak megálmodás lenne. A köd áthatol­hatatlan hideg palástja mint szemfedő borul rá az ember hangulatára. Nyomasztó érzéketlenség cltompultság vesz erőt az emberen, melyből me­nekülni, szabadulni igyekezik a lélek. Ilyenek ezek az őszvégi napok: szeszélyesek, változók, kiszámíthatatlanok, mint annyi minden az életben ... Fent darucsapat bus krugással bizonytalanko­dik a magasban. Hangjuk foszlánya még egyszer­egyszer áttörj a vastag ködöt, azután csak a nádas zizeg halkan... Hatalmas .dörenés reszketteti meg a sürü ködöt, mely megsokszorozza a puska hangját. Nyomában ijedt, menekülő libahangob, majd tompa zuhanás. Megint halálos csend. A menekülő csapat szár­nyával már vaalhol messze kavargatja halálra rémülten a sürü ködöt... A szél megállott, a köd pedig lassan szitálni kezd. Szab. intézeti vaságyak, drótkerítések, sodronyágybetélek és szüaáruk legolcsóbban V Ö i* Ö S 11 é 1, 28-aa páratlan Kedvezmény a DOimagyarorszae oiuasdinaH A főváros egyik elsőrangú családi szállodájával, a csendes és központi fekvésű ISTVÁN KIRÁLY SZÁLLODA vi, podmaniczky ucca 8. sz. igazgatóságával sikerült olyan megállapodást kötnünk, hogy olvasóink 20 százalékos kedvezménnyel kaphatják a szálló minden modern komforttal (hideg-meleg folyóvíz, köz­ponti fűtés, telefon, lift stb.) berendezett ragyogó tiszta szobáit. — A százalékos ked­vezmény igazolvány alapján vehető igénybe, melyet a Délmagyarország kiadóhivatal* díjmentesen bocsájt olvasói rendelkezésére. i^mm* nmmmmmmmmmmmnhimmma £egssebb afándélc Standard, Orion, PQilips, Telefunlcen, EKa össxes gyári rádióit díjtalan bemutalása0 régi rádióját magas árban becserélem­Írógépelt, csillárolt, gramofonolt Itedvesiő résxletiiscetésre besszeresstjeíő. Javiíómüfjely Kelemen Mártonnál, Keieme n-u. 11. l

Next

/
Oldalképek
Tartalom