Délmagyarország, 1937. december (13. évfolyam, 274-298. szám)

1937-12-19 / 289. szám

Vasárnap, 1937. december 19. « DÉLMAGYARORSZÁG Az uj elkülönítő kórház küzdelme a fertőző betegségek ellen „Szegednek nemcsak tífuszproblémája van, hanem a többi fertőző betegségek — elsősorban a vörheny és a roncsoló torok!ob — Is Igen számottevő kérdést okoznak" Karácsonyra divat jumperek, mackó garnitúrák kötöttáruk iniüPFI ÓcHFCYI (A Dólmaggarország munkatársától.) Ismeretes, hogy a város az ujszegedi barakból a Pulcz-uccai szeretetház épületébe helyezte át a járványkór­házat, amely már meg is kezdte működését uj helyén. Dr. Sajó Lajos tise.i főorvos a Délmagyar­ország munkatársának most a következőket mon­dotta az áthelyezésről: — Az elmúlt évek folyamán Szegeden a fer­tőző megbetegedések elleni küzdelem legnagyobb részét a tifusz-kérdés foglalta le. Ez az egy fertőző betegség dominálta nemcsak a hatóság czirányu gondját, hanem mia'.ta a közönség szemében is eltörpült a többi fertőző beteg?ég. Ha annyi volt a tifuszbeteg, hogy a kórház és klinikák elhelyez­ni nem tudták, akkor megnyílt a járványkórház. !A járványciklus befejezése után bezárult és várt a következő évi betegekre. — A kötelező tífusz-védőoltások eredménye­ként az idei megbetegedések száma annyira csök­kent, hogy nem lehetett észre nem venni, hogy Szegednek nemcsak tífusz-problémája van, hanem a többi fertőző betegségek is igen számottevő kérdést okoznak. Ezen külőnögen a gyermekkor betegségei és nem járványosán, hanem elszórtan és az év egész ide­jére szétosztva jelentkeznek. Ezek közül nem egy van olyan jelentőségteljes, mint a tífusz. Ilögy csak egyel-cgyet említsünk, ityen a vörheny és roncsoló toroklob. Mikor ezek ellen a fertőző kó­rok ellen indítottuk meg védekezésünket, megdöb­benéssel tapasztaltuk, hogy ezeknek a fertőző be­tegeknek az elhelyezésére nincs megfelelő férő­hely Szegeden. Ideiglenesen a járványkórházat •kellett elkülönítési célra felhasználnunk. Ez az épület azonban sem a férőhelyek csekély száma, sem beosztása, sem állapota miatt erre a célra nem bizonyult alkalmasnak. Pedig ezek ellen a fertőző betegségek ellen máj védekezés, mint az intézeti elkü­lönítés, alig van. t— A polgármester látva a helyzet tarthatatlansá­gát, ugy rendelkezett, hogy a járványkórházat bc kell szüntetni és a fertőző, különösen gyermek­betegek részérc megfelelő 6zámu és ellátású in­tézetet kell létcsi'.cni és igy a fertőző betegek elkülönítésére szolgáló kórházul az eddigi szere­tetháznak használt Pulcz-uccai épületet jelölte ki. Ezzel megszüntethető lesz Szegeden az> a veszélyes állapot, hogy a fertőző betegek ma­gánlakásokban maradjanak és közvetett érintke­zés utján a fertőzött lakástól távolcsö közön?ég egészséget is veszélyeztessék. Mert a közönség­nek tisztában kell lennie azzal, hogy otthon, háztartásban egy fertőző be- ­teget sem lehet megnyugtatóan elkü­löníteni. Olcsó karácsonyi árak! 1 L likőr 2.80 1 1. édes bor —.40 I. r. rétes lisztek, dióbél, mák, fűszerek legol­. csóbb beszerzési üzlet KERTÉSZ liszt, fűszer Mikszáth Kálmin-u. L — Ezen álláspont helyességét bizonyítják azok a megbetegedések, melyeknek forrásául az ott­hon ápolt fertőző beteget sikerült kimutatni. Az­zal, hogy a fertőző betegségek elkülönítésére meg­felelő intézetet állit be a város hatósága, teljegili azon kötelezettségét, hogy a tífuszon kivül elő­forduló és elkülönítést igénylő fertőző betegsé­gek veszélyétől, melyek eddig mindenkit észre­vétlenül és tudatlanul veszélyeztettek, a polgársá­got a lehetőségek határain belül megóvja. Ez az intézet a városi közkórháznak egy osztálya lesz é? teljesen azonos módon van berendezve. A pol­gármester, amikor igy rendelkezett, nemcsak azt biztosította, hogy a fertőző betegek a jövőben má­sok veszélyeztetése nélkül jól elkülöníthetők lesz­nek, hanem lehetővé tette azt is, hogy az inté­zetbe szállított fertőző betegek is minden tekin­tetben kifogástalan kórházi ápolásban és ellátás­ban részeeithetők. Természetes az, hogy a Pulcz tábornok-uccai intézetben elhelyezett fertőző bete­gek senkire, még a legközelebbi épületekben la­kókra sem fognak veszélyt jelenteni, mert a meg­felelő vezetés alatt álló intézet szakszerűen kép­zett személyzete és felszerelése ezt teljesén kizárja. — Megnyugtathatok mindenkit, hogy az a fé­lelem, mely egyesek részéről az elkülönítő kór­háznak a város belterületére való helyezésével kifejezésre jutott, a legnagyobb mértékben indo­kolatlan. Hiszen az uj kórház megnyitásával az előző helyzet mindögsze annyit változik, hogy a város egész területén szétszórtan, magánlakások­ban, laikusok ápolása alatt lévő fertőző betegek egy helyre, megfelelően ellátott intézetbe kerül­nek. Ezzel megszünik az a veszély, amely eddig az otthon maradó betegeknél fcnnáll&tt. — Ami pedig magát a fertőző kórházat illeti, a szomszédok szempontjából az eddigi helyzeten semmit sem változtat, mert ugy a gyermekkór­házban, mint a közkórházban és a klinikákon ál­landóan ápoltak fertőző betegeket, akik épp azért, mert intézetben vo'.tak, eddig sem jelentettek és a jövőben sem fognak veszélyt jelenteni a lakos­ságra és igy a Pulcz-uccai osztály gem fogja a szomszédokat legkevésbé veszélyeztetni, vagy za­varni. II 18 éves kórházi dajka öngyilkossága (A Délmagyarország munkatársától.) Szombaton hajnalban a szegedi gyermekkórházban hirtelen rosszul lett és meghalt Ercki Kiss Erzsébet 18 éves dajka. Társnői, akikkel aludt, figyelmesek lettek a hörgésre, értesítették az orvosokat, akik azonban hiába adták egyik injekciót a má­sik után, nem leheléit rajta segiteni. Nem sok­kal azután meghalt. A fiatal leány halála gyanús körülmények közö't következett be, kétségtelen, hogy nem termesztés halállal halt meg, hanem valógzinüleg megmérgezte magát. Ereki Kiss Er­zsébet egy gyermeknek volt az anyja. Társnői, akikkel együtt volt a kórházban, néhány nappal ezelőtt feltűnő változást vetlek észre az egyébként vidám leányon. Félrevonult, komoran nézett maga elé és gyakran azon kaplák, hogy csendesen sír­dogál. Ha kérdezték, bogv mi baja van, nem adott válagzt, csak legyintett és végezte a mun­káját szótlanul. Különösen néhány nap óta volt fel ijnően szótlan és igen sokat sirt, de még min­dig nem volt hajlandó elárulni szomorúságának az. okát. Az utóbbi napokban látogatója ig akadt egy férfi személyében, akinek távozása után szinten sírdogált. Mindezekből a körülmények­ből arra következtetnek a kórházban, hogy a fiatal leány valamilyen módon mérget szerzett és azt bevette. A rendőrség intézkedésére holttestét felbnnco­I lás végeit beszállították a törvényszék orvostani intézetébe. A boncolás fogja megállapítani, hogy tulajdönképen mi történi, megölte-e magát a szerencsétlen sorsú leány és ha igen, milyen méreggel. A nyomozás abba az irányba is .kiter­jed, hogy Kiss Erzsébet honnan jutott a méreg birtokába és hogy mi késztette a végzetes telt elkövetésére. Az elavult, „olcsó" lámpa falja az áramot — az áram pedig pénzbe kerül. Takarékoskodik? Krypton-fényt válasszon! Az uj Kryptonlámpa ontja az izzófehér fényt, mégis kisebb az áramfogyasztása. Az igazán olcsó világitás; TUNGSRAM INI BIOCII KMP muaiaruuzieie Klauzál tér 8. szám Karácsonyi árusitását mélyen leszállított árak mellett megkezdte. Zsebkendők nagy választékban. Maradékok olcsó ár­ban. A. B. C- könyvek, Városi jóléti utal­ványok érvényesek.

Next

/
Oldalképek
Tartalom