Délmagyarország, 1937. december (13. évfolyam, 274-298. szám)

1937-12-12 / 283. szám

DEMflöYflKORSZAG Vasárnap, 1937. dec. 12. Pomikai napilap XIII. évfolyam 283. sz. a kerületben a kegyelmes urakról és slafrok­intimitásokat beszélhet asztaltársasága előtt azokról, akikben a sorsunk urait tiszteljük. Ötödször éppen nem jelentéktelen jövedelem illeti meg a honatyát s akiben u nemzet szol­gálata az üzleti érzékkel párosul, az leg­alább is jövedelmeit meg tudja sokszorozni képviselősége alatt. Hatodszor otthon az elsősorba kerül mindenütt, a hajlongok csoportjából előlép s most már előtte is haj­longanak, várják szavát, most már nem be­szél, hanem kijelent, nem megjegyez, hanem nyilatkozik, nem beszédet mond, hanem szónoklatot tart. Fajsúlya sűrűsödik, térfogata megnövekedik, hangja megerősö­dik, társasági elhelyezkedése fölemelkedik s — ezek a fizikai, társadalom fizikai tünetek csak fokozzák a mandátumok utáni olthatatlan szomjat s a mandátum birtoka által szerzett örömek gyönyörteli kéjét. A mi társadalmunkban a mandátum a hasis. A mandátum birtokát senki nem méri a felelős­ség mértékével, a munka komolyságával, a feladatok súlyával, — mindenki csak az elő­nyök és kedvezmények — térfogategységé­vel érzékeli a gyönyörök fokát. S most jött a tolnai alispán és odavág­ja a mandátumot azok arcába, akik a közélet parancsait máskép értelmezik, mint ő s akik a közmorál parancsait is egyéni ér­dekeik utmutatása alapján értelmezik. Nem kell a mandátum sem azok kezéből, akik­olyanoknak is qdnak megbízást, akik -—sze­rinte — nem hivatottak a törvényhozói mun­ka végzésére. Tolnában, — köszönjük ezt a vigasztalást és köszönjük a fölemelő pél­dát —, van valami, ami még a mandátum nál, is fontosabb: a közélet tisztasága. Ez a lemondás talán bevágja majd a mandá­tumok túlértékelésének bizánci kapuját s ta­lán kezdünk majd helyesen ítélkezni és tisz­tán látni másutt is: a mandátum nem lehet közéleti elvtagadásoknak, programfeladások­nak, hűtlenségeknek, alkalmazkodási akrobn­tamutatványoknak, megtagadott hiteknek és elárult meggyőződéseknek himes takarója, a mandátum felelősséget jelent) munkát, nehéz kötelességteljesitést s egy­szer már véget lehetne vetni annak a felfo­gásnak, hogy a mandátum belépőjegy a köz­élet tombola játékkal egybekötött nagy mas­karabáljára, ahol minden meghívott résztve­het a nemzeti javak, pozíciók, stallumok, ke­resetek és jövedelmek kisorsolásábanl Mussolini bejelentette Olaszország kilépését a Népszövetségből „Az elhatározás következményeiben még telje­sen be nem Iái ható" Mandátum, — óh! Á bonyhádi képviselő, a vármegye volt al­ispánja, lemondott képviselői mandátumáról, hogy nyilatkozzék az ellen a közszellem el­len, amelyik — szerinte a közérdeket fenye­gető módon — a vármegyében, a várme­gyéjében úrrá lett. Leveti kalappal tisz­telgünk ez előtt az elhatározás előtt. „E tör­pe korban" hány példáját láttuk már annak, hogy meggyőződést, felfogást, elvet, hitet szennyes ruhaként vetettek le a közélet „nagyjai" is akkor, amikor ugy érezték, hogy az egyéni érvényesülés akadálya lehet az, amit eddig hirdettek, vallottak és gyakorol­tak. A haza mindenelőtt, — tanította Deák Ferenc s a politika arénájának Frego­lijai ugy értelmezték a bölcs intelmet, hogy — amandátumminden előtt. S még azt is gondolták hozzá, hogy a deákferenci tanitás márványba faragott és bronzba ön­tött szavainak engedelmeskednek, mert ki tudná a hazát jobban szolgálni, mint ahogy ők szolgálják s ha nincs mandátumuk, a nemzetszolgálatuk fogyatkozik meg. A haza érdeke követeli .tehát, hogy nekik man­dátumuk legyen s ha a hazáért kell valamit tenni, kit feszélyezhet akkor meggyőződés, program, hűség, vagy becsület. A haza né­ha áldozatokat követel azoktól, akik mandá­tumukkal szolgálják a közérdeket. A tolnai alispán másképpen gondolkodott s mintha ez a csudálatos elhatározása egész magyar lelkét kivetítené elébünk. íme van valami* ami fontosabb, mint a mandátum s kívánatosabb, mint a hatalom gyönyöreiben való osztozkodás. Láttuk már annak példáját, hogy olykor a mandátumok boldog birtoko­sai le is mondottak a képviselőségről. Ha például vezérigazgatói lettek valamelyik nagybanknak, ha zsíros stallugokkal cserél­hették fel — főként választás előtt, — a lá­buk alatt csúszásnak indult kerületet. Hu itt­ott valamelyik képviselő ur olyan népszerű­vé vált, hogy a közszeretet, ami körülnyal­dosta, már-már kidagasztotta a kerületből, akkor — főként, ha megelőző állami szolgá­lata volt, a nyugdijnövekedes elérése vé­gett — olykor nagyszerényen még egy-egy főispáni állással is felcserélte a veszendő kerületet. Volt már arra is példa, tőlünk nem is messzire eső, hogy a kártyajáték „irányí­tott" szerencséje birta lemondásra a hon­atyát, — de arra még nem volt eset, hogy valaki csak tiltakozásul dobta volna el magától a mandátumot, mert nem akarja szolgálni azt a közéletet, amelyik nem tudott éles különbséget tenni a politikai ügyeskedé­sek, a taktikai manőverek és a tiszta erkölcs követelményei között. Talán Deák Ferenc példája volt erre is az utolsó, aki nem fo­gadta el azt a mandátumot, amelyikhez vér tapadt. Mi adja a mandátum varázsát? Egy bizo­nyosan nem, — nem az, hogy részt lehet venni a törvényhozás munkájában. A man­dátum birtokosa először is — visszategezheti a miniszter urukat. Ez már magában véve is egy tényezője a földöntúli gyönyöröknek. Másodszor pertu barátja lesz nevezetes, hi­res, olykor kiváló embereknek is, akiket a tömeg csak fényképekről ismer. Harmadszar . beavatottá válik olyan államtitkokban, me­lyeket az újságolvasók előbb ismernek, mint honatyák. Negyedszer pletykákat mesélhet Róma, december 11. Szombaton este hangzott el az olasz fővárosban a harmadik adunata. Róma lakossága fél 10 árakor összegyűlt a Palazzo Vene­zián, hogy meghallgassa Mussolini beszedet. A fasiszta nagytanács ülésén résztvett a ta­• nács minden tagja, Grandi londoni nagykövet és Balbo tábornok, Líbia kormányzó/a, akik ezalka­lomból Rómába érkeztek. Az ülés csak néhány percig tartott, amelyet a Duce azonnal kihirdetett Palazzo Venezia erkélyéről. Mussolini beszéde elején utalt arra, hogy a jelen körülmények mel­lett Olaszország nem lehet többé tagja a Nép­szövetségnek. Eljött az óra, amikor dönteni kel­lett ebben a problémában, bennmaradni vagy kilépni a Népszövetségből. Mussolini feltette ezt a kérdést, mire az össze­gyűlt tömeg dörgő »W« kiáltással felelt. —• Két éven át példátlan türelemről tettünk ta-, nuságot a világ e'ött — mondotta Mussolini. Nem felejtettük és sohasem felejtjük el azt a nemtelen kísérletet, amellyel Genf meg akarta fojtani az olasz népet. Egyideig azt hihettük, hogy a Nép­szövetség még megadhatja a minket megillető jóvátételt. Ez nem történt meg és már meg sem történhet. Az a jóakarat, amelyet néhány kormány elhatározott, azonnal semmivé vált, mihelyt ezek­nek a kormányoknak képviselői bekerülték Genf pesti se s levegőjébe, mihelyt befolyása alá kerül­tek azoknak a titkos erőknek, amelyük ellcnségai Olaszországnak és az olasz birodalomnak. Ilyen körülmények között tűrhetetlenné vált 'számunkra, hogy továbbra is Genfben maradjunk, mert meg­sértette tanainkat, stílusunkat cs katonás tempe­ramentumunkat. — íme — folytatta Mussolini — azt látjuk, elég és távozunk minden sajnálat nélkül abból a roskadozó templomból, mhol nem. a békéért dol­goznak, hanem a háborút sziljük., Ezután egy­szerűen nevetséges azt hinni és elhitetni, hogy nyomást .gyakorolnak ránk. — Olaszország kilépése — mondotta — a Nép­szövetségből nagy történelmi fontosságú esemény, amely felkeltette a világ figyelmét és következ­ményeiben még teljesen be nem. látható. Azért nem tagadjuk meg politikánk alapelveit a béke megvalósításáért való közreműködésben, egyébként az utóbbi napokban ujabb bizonyítékát is adtuk, amikor megegyeztünk az Adria másik partján lévő országgal. Nagy demokráciák részéről néha­néha hozzánk eljutott fenyegető hangókat teljes közömbösséggel fogadtuk. Olyan néppel van dol­gunk, amely kész bármilyen á'dozalra. A lég, a föld és tenger fegyverei a mienk, amelyet két diadalmis háborúban megerősítettünk, de mienk legfőképen a forradalom hősies szelleme, amit sem ilyen emberi erő nem tud legyőzni. Mussolini beszédét többször félbeszakította a Palazzo Venezián összegyűlt tömeg tüntetése, Mus­solininak még sokszor meg kellett' jelennie a Pa­lazzo Venezia erkélyén.

Next

/
Oldalképek
Tartalom