Délmagyarország, 1937. október (13. évfolyam, 224-249. szám)

1937-10-19 / 238. szám

10 DÉLMAGYARORSZÁG Kedd, 1937. októhc-r 19. rendelkező KEAC nemcsak jobban futballo­zott, de eredményesebb is volt, mint lelkesen játszó ellenfele. A győzelem még ebben az arányban is reális. Góllövők: Kovács II. (2). Kása és Koiozsy. MTK SzTE 5:3 (3:2) Makó. A sok fiatallal kiálló makói csapat megérdemelten győzött a nagyobb tudásu szentesiekkel szemben. Széli (2). Kocsmáros (2), Földeáki, illetve Kovács (2) és Székely lőt­te a gólokat. Sz. Máv—Vasutas 4=1 (2:0) Szentes. A Vasutas ezutlal is gólképtelen csatársora miatt vesztett; legalább annyit lá­madott, mint ellenfele, de csatárai a kínálkozó helyzeteket kiaknázatlanul hagyták. A gólokat NAdai (2). Tasnády és Mihály, illetve Sajtos I. (1 l-esből) szerezte. Másodosztálya bajnoki mérkőzések: Szeged: Syivánla—USE 10:1 (8:0), Postás—Rákóczi 2 0 (1:0), SzATE-KiTE 1:1 (3:0). SzFIE-KPLE 7:0 (3:0\ Mindszent: SzEATC-MLE 2:1 (1:1). Hód­mezővásárhely: UTC—HMTE 1:1 (l.O), Zrínyi,­KAC- Kokron 3:1 (1:1). _ Szövetségi dijmeresek: Szeged: Vasutas II.—SzEATC II. 8:0 (40), KEAC II—UTC TT. 6:1 (30). Szőreg: SzTK II.-Rákó­Czi II. 10:0 (4:0). — Tfiusáiri bajnokság: S/eged: SzTK—KPl.H 11:0 (50), Vasutas-SzATE 5:1 (3:0). —ooo— A Vasutas ökölvívócsapata 0:10 arányban ve­reséget szenvedett vasárnap Budapesten a NSC­től szövetségi dijmeccs keretében. Nem lesz egységes elsőosztály a déli kerü­letben. Az egységes elsőosztálv ügyében vasár­nap rendkívüli közgyűlés volt a DLASz-ban. A közgyűlés három felszólalás után 50:28 sza­vazatarányban elutasította a csabaiak indít­ványát és ezzel elvetették az egységes elsőosz­tálv tervét. A csabaiak inditvánva mellett dr. Utírin András, ellene Herczeg Adolf és Gyar­mathy Mihálv szólalt fel. — Vasárnap elintéz­ték a DLASz—JT-ügvet is. miután az al­szővetség teljes elégtételt adott a futballbirák­nak. A béke létrejöttét dr. Gidófalvy Pál be­jelentette a DLASz tanácsának, amely azt tu­domásul vette. A Nemzeti liga vasárnapi eredményei: Bu­dapest: Phöbus—Hungária 2:2 (1,:0) (!). Nem­zeti—Törekvés 0:0. Uinest—Bocskai 2:0 (1:0), Budai 11—Budafok 2:2 (2:0), Elektromos— Szürketaxi 1:1 (1:1), Kispest—GvETO 5:2 (1:0). Csikós (SzTK) 3 óra 8.15 perces idővel nyerte vasárnap a szezonzáró 100 kilóméteres országúti kerékpárbajnokság harmadik futamát. A helye­zések: 2. Jánosi (SzTK). 3. Joachim (Vasutas).' 4. Csikós IT. (SzTK). Valamennyien ..rajta voltak" a győztesen. Az elsőnek befutó Konaszt (Vasutas) szabálytalan versenyzése miatt diszkvalifikálták. 6.45: Torna, hanglemezek. 7.20: Étrend, közie­ménvek. 10: Kirek. 10.20: A tallósi t.irályi árva­ház. 10.15: Párisi divathírek. 11.10: Nemzetközi vizjelzőszolgálat. 12: Déli harangszó az Egyetemi templomból, idöjárásjelentés. 12.05: Pege József és cigányzenekara. 12.30: Hírek. 13.15: Pontos idő­jelzés. időjárás és vízállásjelentés. 13.10: Triumph énekegyüttes. 11.10: Hirek. 15: Arfolyainhirck, piaci árak, élelmiszerárak. 16.10: Asszonyok ta­nácsadója. 16.45: Pontos időjelzés, idöjárásjelen­tés, hirek. 17: Hogvan készülődik az FTC csa­pata a Közép európai Kupa döntőjére. Közvctités az FTC sporttelepéről. Beszélő Pluhár István. 17.10; Az Operaház tagjaiból alakult zenekar. Ve zényel Fridi Frigyes. 18,10: Munkásfélóra. 19.10: A rádió szalonzenekara. Vezényel Bertha Ist­ván. Közreműködik Zsögön Ixuike (ének.) 20.10: Benedek Klek-est. Rendező Csanády György. 20 é»ra 45: Tlirek. 21.10: Csorba Gyula és cigányze­nekara muzsikát, Galetta Ferepc énekel 22: Lan­tos .Trnö és jazz-zenekara játszik. 23: Hangleme­zek 005: Hirek külföldi magvarok számára Budapest TT. 17.30: Táuclemezek. 19: A földmivelésügyi mi­nisztérium mezőgazdasági félórája. .19.30:' Fran­cia nyelvoktatás, 20.05: Eördögfa János fuvolázik, zongorakísérettel. 20.30: Ügetöversenyeredmények. Külföld. Berlin. 8: Tarka est dalban, szóban és táncban. — Bécs. 10.20: Tánczene. — Brüsszel. 10.15: Sain­Sacns: Zongoraverseny. — Hilversum I. 10.10: Kiss Béla és zenekara. — Kassa. 5.40: Magyar műsor. — Kalundborgj 10.20: Rádiózenekar. Bar­tók: Magyar paraszltánc. — Lipcse. 8: Könnyű zene a Berlini zongorahármassal és Roswangc tenorral. — Páris PP. 11.10: Magyar muzsikusok. — Varsó. 9: Szimfónia hangverseny. SS, annnl uri if'vaf és egyenruha­szabóság Pn tl vennél, Szeged, Feketesas ucoa 15. rz. • Telefon: 14—23 Csarkésx és katona elViVr rakilra. Budapesti értéktőzsde zárlat. Kedvetlen han­gulatban mérsékelt forgalommal' nyitott a mai tőzsde. Az első árfolyamok egyenetlen irányzat mellett erős áringadozást tüntetnek fel. Nem sok­kal nyitás után a gyengébb bécsi és prágai tőzsde­jelentések hatása alatt a kínálat a tőzsde egész területén fokozódott és kontremineladások követ­keztében a részvények árfolyamai jelentékeny mértékben lemorzsolódtak. A tőzsde lanyha irány­zattal, a. napi legalacsonyabb árfolyamokon zárt. Magyar Nemzeti Bank 178, Kőszén 449.5, Ganz 30.60, Izzó 218 áru, Szegedi kenderfonógyár —. Zürichi devizazárlat. Páris 14.65, Londos 21,54 egynegyed, Newvork 434.45. Brüsszel 73.21. Milánó 22.88, Amszterdam 210.20. Berlin 174.62, Schilling 80.20. Bécs kifizetés 81.80. Prága 15.20. Varsó 82.15. Belgrád 10, Athén 3.95, Bukarest 3.25. Budapesti terménytőzsde zárlat. A határidős niacon gvengább volt az irányzat, a márfciusi rozs 11. a májusi tengeri 13 fillérrel olcsóbbodott. A forgalom csendes volt. A készáru piacon ma gvengén tartott volt az irányzat és a buza áráf 5 fillérrel leszállították. A rozs. valamint a takar­mánveikkek ára változatlan maradt. A forgalom csendes volt. A különféle termények piacán kissé emelkedett a borsó ára. Mngvar Nemzeti Bank hivatalos valutaárfolya­mai. Angol font 16.70-1690. belga 56.90—57.50, cseh korona 11.55—11 95. dánkor. 74.55—75 35, di­nár 7.40—7.90. dollár 336.95—340.95, svéd korona 86.30—87.20. kanadai dollár 336.00 341.00. ran­ria frank 11.10—11.50. hollandi frt 186.55—188 55. lengvel zlotv 6000-61.40. lei 2.85—3.00. leva 3.60 -4.00, lira 17.40—17.90 (500 és 1000 lirás bankie­gyek kivételével), német márka — —. norvég korona 83.90—84.80. osztrák schilling 80.00—80.70, svájci frank 77.60—78.50. Budapesti terménytőzsde hivatalos áríegvzíse Buza tiszai 77 kg-os 20.50-20.90. 78 kg-os 20.80 -21.20, 79 kg-os 21.05-21.40. 80 kg-os 21.20-21.5o felsőlisz.ai 77 kg-os 20.50—20 90. 78 kg-os 20.80— 21.20. 79 kg-os 21.05—21.40, 80 kg-os 21.20—21.5o, feiérmegvei, dunatiszaközi. dunántúli 77 kg-os 20.50—20.80, 78 kg-os 20.80—21.1o, 70 kg-os 21.05 31.30, 80 kg-os 21.15-21.40. Rozs pestvidéki 18.90— —19.00. takarmányárpa I. 16.50—17.00, sörárpa T. 21.00—23.00. zab I 16.90—17.00, tengeri tiszántúli 14.05—14.15. Csikájrói terménytőzsde zárlat. Buza szilárd. Dcc. 99 egvnvolcad, mái. 100—99.75. jun. 93.75. Tengeri szilárd. Dcc. 59 háromnyolcad, máj. 61.25, jun. 61.5. Rozs szilárd. Dec. 73.75, máj. 73.5. jun.—. DÉLMAGYARORSZAG Megjelenik hétfő kivételével naponta reggel. Felelős szerkesztő: PÁSZTOR JÓZSEF. Szrgrd; Szerkesztősért Somogyi-ucca 22., I. emelet. Telefon 23-33. Kiadóhivatal, kölcsönkönyvtár és jegy­iroda: Arndi-ucca 8.. felefon 13-06 Nyomda: Lőw Lipót-u 9.. telefon 13 06. Budapest: Szerkesztőség és kiadóhivatal: V.. Hol­lán-ueca 5., T. Telefon 1-237-39. Makó: Szerkesztőség és kiadóhivatal Városi bérpalota (Tejpiac.) Telefon 215. Nyomatott a kiadótulajdonos Délmagvaro'-szág Hirlap- és Nyomdavállalat Rr-nál, Szeged Felelős nyomdavezető: KLEIN SÁNDOR.. dpróhircfafóttk. Tiszta, szép uccai szo­bát kaphat egy-két úri­ember, — Ugyanott kis szuterén helyiség ki­adó. Deák y. u. 18. Szép uccai tiszta szoba, azonnalra kiadó. Ne­mestakács u. 30. Uj magánházban búto­rozott szoba nőnek ki­adó, esetleg ellátással. Maros ucca 5. Klauzál tér 3 sz. a. az I. emeleten 5 szobás komfortos lakás azon­nal bérbevehető. Borpincének, kimérés­nek. műhelynek, nagy szuterén helyiség kiadó Maros ucca 5. MEGBÍZHATÓ kárpitos záksz avdoi! Szened Oroszlén u. 8. Ki futót vajeladásra is felveszek. Csak rendes, megbízható jelenthez zen Uhertsák sajtos. — Tisza Lajos körút 32. Máthé fost, tisztit legszebben! Üzlet: Tisza L.krt. 38. Ipartelep: Dr. Jósika-u. 21. ild/xto/üdjl jaffeafmazotí Főzéshez értő minde­nest jó bizonyítvánnyal felveszek.. Cim megtud­ható a kiadóhivatalban, Aradi u. 8. T. Megbízható ügyes be­járónőt felveszek dél­előtti órákra. Jelent­kezni 2—4 között Pető fi Sándor sugárut 37a, I. em. jobb. OKLEVELES ZONGO­RATANÁRNŐ még néhány növendéket vállal. Gyors haladás. Maros ucca 15. Apm-veTa Megbízható és fajta­azonos GYÜMÖLCSFA­CSEMETÉT díszfát, díszcserjét, ró­zsát. bor és csemegc­szölővesszőt ok-són sze­rezhet be az ország leghíresebb gyümölcs­termő vidékének fais­kolájánál. a Kecske­méti Faiskola és Mag­termelő I{t.-nál. Kecs­kemét, Széchcnvi tér 6. Telefon: 289. Á kiter­melés megkezdődött. Árjegyzék ingyen. el (ie mulassza sctiiiier iius-nai kedden, ezerdin ée eetllBr­tökön lU-Cn, :0 fin é« ll-éa » kolonRTe kiS lil&s alkal­miból. ••oldsaol se­lyemltálnlnqeket ée komblneknl lO eiézalékkal olcsöbb érben beszerezni. Szeged, Ceekonioa noca 3. Nagyobb asztalspar. hert eladó Tisza Lajos körút 19 házfelügyelő. Rövid perzsa bunda el­adó. Rálint szűcs, Köl­csey u. 4. Jóhangu rövid zongorát veszek. Ajánlatot Szé­chenyi tér 8, földszint 10. LIBA APRÓLÉK 80 fillér, Blau, Kele­men-ucca 1. ÁTADOM BELVÁROSI DOHANYTŐZSDÉMET igényjogosultnak. Meg­bízottam Mézemé F. M. iroda, Horthy M. u. 2 (Kultúrpalotánál.) Főző, melltartó és gógyhaskötőv kUinnleaesséqeb Rózsa füzöszalon­ban, Oroszlán-u 8. Ala­kitások és tisztitások. Gyönyörű hétágú fi­kusz helyszűke miatt ei adó Szentgyörgy u. 4, földszint 6. Ugyanott alig viselt zsaketlöl­töny olcsón kapható. LIBAHÁJ, LIBAHÚS olcsóbb minden más húsnál. Frissen vágva comb, mell 1.60. háj 1.80, Ungárnál (Mik-, száth Kálmán u. 6.). j Jókarban levő ÍRÓASZTALT és 4 SZÉKET KERESEK megvételre. Címet ár­megjelöléssel „íróasz­tal" jeligére kérek. iTtiirti ELADOM belvárosi családi ház a-s mat: 5 szoba, hall, min-i den komforttal, pincés* kerttel 21.000 P. MegbU zottam Mézemé F M.j iroda, Horthy M. u. 2j (Kultúrpalotánál.) 4 UÜlÖHtiliV Egy nagy szürke tarka kutya elveszett. Megta­láló illő jutalomban ré­szesüt. Brüsszeli köru^ 25 sz. , 4 FEHÉR KOMONDOR nőstény elveszett. Meg)J találót jutalmazzuk. Kereskedők Szövetkeze* te, Kálvária u. 2. 1 Elveszett két kassza-4 kulcs a Hungáriától —4 Szeged Csongrádi Ta* karékig vezető útvonal Ion. Megtaláló kéretik.' jutalom ellenében lcacb ni a kiadóba.

Next

/
Oldalképek
Tartalom