Délmagyarország, 1937. augusztus (13. évfolyam, 174-198. szám)

1937-08-08 / 180. szám

Politikai napilap XIII. évfolyam. 180. sz. Angol-olasz közeledés után - franda-olasz közeledés! Vasárnap, 1937. aug. 8. Az alispán Kedves fiatal barátom, aki uj világok esz­mekörében élsz, mindennél többre becsülöd az áldást és az átkot egyformán megszülő technikát, hogy lépéseid elé azért minden nap kifürkészhetetlen ötletességgel gördüljenek az akadályok, melyek a legközönségesebb dologban sokszor a lélegzetedet is elapaszt­ják, — szeretném neked halk begedüszóban elmesélni, mi volt valamikor nem is olyan régen az alispán és micsoda ma. Kenyérke­reső hajszában, amikor rád is hajtóvadásza­tot rendeznek, hogy beszervezzenek titkos eskükkel hol ezen a stráfon, hol amazon, látsz egy hivatalfőnököt, akit körülbelül csak a nótából ismersz, furcsán kedélyes szokások­kal, amelyek szerint piros rózsát tett Mulató Névtelen kalapjára s közben piros borral itatta. Azonban nem tudod, hogy ő jelentet­te azt a szimbólumszerü valamit, aminek nemcsak hagyomártya, legendás múltja, ha­nepn vidámsága mellett is hatalma, liberaliz­musa, fanatikus hazaszerete, igazságérzete volt s mindig ugy hivték, hogy vármegye. Abban a régi világban, amelyet még is­mert a mi hervadó fürtű generációnk is, so­se volt probléma a vármegyében, bogy ki való alispánnak, legfeljebb arról lehetett szó, hogy ki legyen az. Melyik a marsall­botot tarsolyában hordó gárdából, de majd­nem mindig tisztelve az elsőségi jusst, a sor­rendet. Pillanatig se hidd kérlek, bogy itt az a tréfás létra érvényesült, amely annyi köz­életi jelest tolt mór fölfelé annélkül, hogy ő maga különösebben észrevette volna. Aki idáig jutott a vármegyében, annak az orra­valóságát elismerték a pályatársak is; mert külömben aligha jutott volna nem­csak idáig, de az előző állomásig is. Kezdte majdnem mind egészen alul, iktatóban, kiadóban, de megtanult mindent, amit tudni kell egy ilyen hatalmas gépezetben, az eszén nem lehetett túljárni raffinériával. halandzsával, apró zugokba be­lelátott, valljuk be, hogy amellett a további működését som hanyagolta el. Az utolsó vizsga letétele nem azt ielentette nála, hogy most már bucsut vett a betűtől s csak a ró­zsás kalapokkal, meg a piros borokkal törő­dik, — az igazi tanulást akkor kezdte meg a vármegyei ember, amikor teljes kvalifikáció­jával állásba jutott. Nagv famíliák, amelyek a politikai pólyára nevelték fiaikat, a szükséges tudós megszerzése végett beadták előbb a gvereket vármegyei szolgálatra. Kényes időkben, ha tiszta fejű és erős kezű főispánra volt a kormánynak szüksége, bizalommal for­dulhatott kisegítésért a vármegyéhez, bekö­tött szemmel is megtalálta a maga emberét. Itt figyelmeztetni akarlak valamire. Ne be* széli nepotizmusról egy szót se. Vagy előbb nézz körül akár az államnál, akár a fővárosnál, de nem utolsó sorban a vidéki városokban. Hol maradt mindezektől a vár­megyei Megtörtént nem egyszer, Kogy az alispánt nevezték ki odahaza főispánnak, de a meg­tiszteltetést nem mindenki vállalta. Ahol ur voltam, ott nem leszek szolgai — mondta az ősi tradiciókra tekintő, többnyire vagyonta­lan ember. Mert a vármegyének első repre­zentánsa az alispán volt, a főispán csak a Páris, augusztus 7. C e r u 11 i olasz nagykö­vet Chautemps miniszterelnöknél tett diplomáciai lépéséről Párisban szombaton es­te azt a következtetést vonják le. hogy az an­gol-olasz közeledést szükségszerűen francia­olasz közeledés fogja nyomon követni. A Paris Midi lehetségesnek tartja, hogy Ró­ma és London, valamint Róma és Páris között párhuzamos tárgyalások indulnak meg, ame­lyek azonban végül is összeolvadnak, mert kormányt képviselte. Ha az alispán akarta, a vármegyében az ő akarata teljesült kormány­szándékok, politikai érekek semmibevevésé­vel, hiszen mégis csak ő ismert úgyszólván minden lelket, ő látta a legjobban cseleke­detek következményét, amivel számolni kell holnap is, amikor a főispán már Isten tudja, merre jár. Következőleg tovább kellett-gon­dolnia és látnia a ma pillanatnyi kényelmé­nél, mert ahogy a népmese mondja: Eltör­ted a fatálat, miből eszel vasárnap? Nem, annak a tálnak épen kellett maradnia még sok vasárnapra, alkotmónyvédő, önkormány­zati éheztető böjtökre. Az alispáni kvalifikáció kiegészült emberi motívumokkal is, sőt valljuk meg, bogy azok tették a nagyobbik részét. Legendái vannak ennek a méltóságnak, az alispán apja volt a tisztikarának s a középkori hangzású „megtorlást" sokszor ugy gyakorolta bizal­mas-négyszemközt, mint az igazi apa. De meg is védte a fiait, ba azt látta, bogy indo­kolatlanul célba vették. A háború előtt tör­tént ennek egy klasszikus példája, nem is tul-messze tőlünk, ahol politikai okokból hiá­ba szeretett volna valakit kirakni állásából a főispán, buszonnégy óra múlva visszahelyez­te működési körébe az alispán. A közigazga­tási diplomácia magas iskolája volt ez a harc, az egyik oldalon a hatalom, a rendel­kezésre álló mód. a másikon a tudás és a gyakorlat annyi finom mestermunkája, hogy végül csakis ez diadalmaskodhatott. Tegyük hozzá, hogy kizárólag törvényes eszközök­kel. Nem tudjuk a családapa jellemzésénél mellőzni azt a másik esetet sem, ahol nagy vármegyei vendégeskedésen szordinót aján­lott az alispán egyik aljegyzője jókedvére. A fiu aztán tüzeskedve haptákba vágta magát. — Alispán ur, kérem, mi vagyok én itt: vendég, vagy aljegyző? — Föltétlenül vendég vagy, fiam, de azért viseld magad ugy, minlha aljegyző volnál. Az első pillanatra jóizü mondásnak tetszik. Pedig mi minden rezeg a mélységében! Tu­dod-e micsoda, kedves fiatal barátom? A. vármegye és az alispán lelke. Az a gondos­ság, amelynek párjaként a béke éveiben 'há­ziezredünk mindig inspekcióztatott mulató ifjúsága körében egy törzstisztet. Harminc esztendei szolgálata után meg­kapta az alispán a királyi tanácsosságot, vagy a harmadosztályú vaskoronarendet s nagy­ságos ur lett külsőleg is, nem csupán egyé­Olaszország Angliával és Franciaországgal szemben azonos kívánságokat támaszt, vi­szont Franciaország és Anglia Mussolinihoz szintén teljesen azonos kéréseket intéz. Mussolini az abesszin hódítás elismerését és az Olaszország által létrehozott Földközi-ten­geri statusquo elismerését kívánja, emellett Franciaország Tuniszra. Anglia pedig Egyip­tomra vonatkozó ígéreteket kér Rómától. ni méltóságában. Hogy az milyen előkelő kitüntetés volt, te azt el sem tudod képzel­ni, fiatal barátom. Megesett az is, bogy a sok gpndban, lelkiismeretes munkában meg­remegett a sokágú gyeplőt fogó keze. Akkor aztán a pihenést ugy gyakorolta, bogy fel­küldette magát a parlamentbe. Nem hetyke legénykorban, néhány hordó visszhangiától önámulatba esve, hanem a megérett férfierő teljében, a tekintély, tudás, tapasztalat, vi­lágismeret, bölcs lehiggadós kincsestarisz­nyájával. Amikor szakkérdéseknél elég volt ötperces felszólalása, bogy kiilömb világos­ságot teremtsen, mint hetek fáradozása az egymás megértésére. Amikor ott kezdődött az igazi karrierje, — hány nevet sorolhatnék fel, am nézz csak utána, kellemesen lepődsz meg. Mindenesetre azonban akkor ment el, amikor neki tetszett, emberöltőt meghaladó páratlan hűséges és alkotással teli szolgálat után nem érte meg, hogv egyszerre elfeled­jék a hálára kötelező multat, mert mittudom én miért, milyen rendelkezések, szempontok kényszerében az ember is elvesztette érték­álló becsét, akárcsak infláció idején a fede­zetnélküli bankó. Itt azonban az se számit, hogy az aranyalap makulátlan maradt: Régen nem a régi már a vármegye, hiva­talnok lett az alispán is, ugy hatnak rám mégis a mai szokások, „eszközlések," mint­ha végtelen messzeségből suhanna felém a harang szava, úszva a levegőben, töredékei­vel szivet remegtetve, temetésre hijva. Vol­tak-e hibái is? — ne keressük most. Ugy hívták valamikor, hogy pillére az államélet­nek, az alkotmánynak. Büszke sas volt, de idejében lemetszették a szárnyait, hogy na röpdössön túlságosan. Hánvan tudják, Kogy köröskörül voltunk véve klasszikus alispá­nokkal. a méltóság kivételes jeleseivel? K Bácskában Skulféty Ferenc fejezte be a ma­evar világot. Torontálban Jankó Ágoston. Cicatriois Lnio<5 ma is az alispánságára büsz­ke, de Kogy mire lesz büszke a kormányzóképesség, a sokágazatu lu­das, az emberi sok érték kivételes reprezen­tánsa, Tarnay Ivor? — azt nem próbáljuk ta­lálgatni. Kedves fiatal barátom, azzal kezdtem/ bogy elmesélem neked, mi volt valamikor aX alisnán és micsoda ma. Az első résszel beszá­moltam, a másikat engedd el. Hiszen 1937­ben élsz, te vagv hivatva, bogy helyrehozni, amit mi elrontottunk, láss magad mindent, ahogy látnod engedtetik^

Next

/
Oldalképek
Tartalom