Délmagyarország, 1937. augusztus (13. évfolyam, 174-198. szám)

1937-08-06 / 178. szám

PenteV, TÖ37 aueuszrus fi. D l C M Á G Y Á R O R S Z Á G Korányi Mátyás eltávozik Szegedről? Markovics Szilárd: „4nnyif leli mór az egyesületért hogy lelleslleni kell a luiballisla kéréséi" Csütörtökön futótűzként terjedt el a szegedi sportkörükben, hogy Korányi Mátyás, a Sze­ged FC kitűnő jobbszélsője eltávozik Szeged­ről. A hirek arról szóllak, hogy Korányi Má­tyás külföldön szeretne elhelyezkedni és útját öccse, Korányi 111. egyengeti; a legkisebb Korányi akai ja egyébként kivinni Franciaor­szágba a Ferencvárosban futballozó bátyját is. Korányi távozásával kapcsolatban kérdést Intéztünk Markovics Szilárdhoz, a Sze­ged FC ügyvezető-elnökéhez, aki a következőket mondotta: — Korányi II. azzal a kéréssel járult a veze­tőséghez, hogy kitűnő külföldi ajánlatot ka­Annak ellenére, hogy állandóan esett az eső, meglepően nagyszámú közönség gyűlt össze csütörtökön délután az ujszegedi versenyuszo­dában, hogy végignézze a SzUE küzdelmét a lengyel uszó- és vizipólóválogatottal, amelyet a szegediek ünnepélyesen fogadták. Dr. Lázár László tanár lengyel nyelven üdvözölte a ven­dégeket, akik részéről Maksymilian Przy­b y t a válaszolt. A versenyen jó eredmények születtek meg és a SzUE a 100 méteres hátúszás kivételével minden számban győzött, illetve a 200 méteres mellúszásban holtverseny volt Erdős és Heid­rich között. A verseny kiemelkedő eredménye Báthy 100 méteres teljesítménye; 1:01.2, eddigi legjobb eredményével győzött a lengyel bajnok Bochensky ellen, aki 1:01.8-1 úszott. A versenv részletes eredménye: 100 m. ifj. gyors: 1. Kertész (SzUE) 107.8, 2. Szcntgyörgyi (Vasutas) 1:12.6, 3. Schauer (SzUE) 1:15. 100 m. gyors; 1. Báthy (SzUE) 1:01.2, 2. Bo­polt, ezért kéri a vezetőséget, engedje el. Te­kintettel arra, hogy Korányi tiz év óta becsü­letesen küzd a szegedi fulballsport érdekében és kérését méltányosnak tartom, ert boldo­ulósa függ ettől a külföldi szerződéstől. Vé­eményem szerint, nem szabad mgeakadályoz­ni távozását. Ha valaki megérdemli, hogy mél­tányosak legyenek vele szemben, ugy az Ko­rányi, aki mindig hűségesen teljesítette köte­lességét. — Korányi kérdést — mondotta végül Mar­kovics Szilárd — az elnökség elé terjesztem, ez fogja kimondani a végső szót az üevben. chenszkv (lengyel) 1:01.8, 3. Karlicek (lengyel) 1:04.8. 50 méter leány gyors: 1. Hüger Gizi (SzUE) 36.5, 2. Kovács Erzsi (SzUE) 49 mp. 100 m. ifj. mellúszás: 1. Balassy (SzUE) 1:26.2, 2. Csenderits (SzUE) 1:28.8, 3. Hübner (SzUE) 1:29.8. 200 m. mellúszás: 1—2. holtversenyben: Erdős (SzUE), Heidrich (lengyel) 2:58.3, 3. Ruzsin (len­gyel) 3:03. 50 m. gyermek mellúszás: 1—2. holtversenyben: Piukovits, Kocsis (SzUE) 43.2, 3. Kiss (SzUE) 491 100 m. hátúszás: 1. Karlicek (lengyel) 1:17.8, 2. Balugyanszky (SzUE) 1:20, 3. Nagy (Vasutas) 1:21. 50 m. gyors: 1. Maróthy (SzUE) 26.8, 2. Bochen­sky (lengyel) 27.6, 3. Lacza Vasutas) 29.6. 7x50 m. gyorsstaléta pólózók részére; 1. SzUE (dr. Váradi, Szaniszló, Báthy, Maróthv, Erdős, Berde, Herendi I.) 3:25.8, 2. Lengyelország 3:27.6. Az úszóverseny után Baj szár jól sikerült műugrást mutatott be. majd a vízipóló csapa­tok felállottak a mérkőzésre: SzUE—Lengyelország 6:0 (3:0) SzUE: dr. Váradi — Báthv. Herendi I. — Maróthv — Erdős, Szaniszló, Berde. Lengyelország: Jestrahski — Karpinski, Scholz — Karlicek — Gumbowski, Schwen, Jankowski. A SzUE könnyen vette a mérkőzést a gyen­ge lengyelek ellen és az első gól aránvlag clcg sokáig váratott magára. Végre az állandóan támadó szegedi csanat a 4:19.6. percben Erdós révén bedobta az első gólt, a 4:56.8 percben már Szaniszló lahdáia táncolt a lengvel kamihan. Szaniszló lőtte nz első félidő utolsó gólját is az 5:36.4 percben. 3 0. A gól ntán Báthvt kiállí­totta a iá lék vezető, amelvhől négyméteres volt, de ezt Scholz a kanufának dobta. A második félidőt Báthv nélkül kezdte meg a szegedi csanat. Bnlhv hamarosan visszajött, mert Szaniszló remekbeszabott "ó't dobntf. 4:0. Ezután Scholz cs Marőlhv került a kiállítás sorsára eluszásért. dc Szaniszló gólia a 4:41. percben visszahozta őket. 5:0. Az utolsó sze­gedi gólnak Maróthv volt a szerzőig az 5:07. percben. 6*0. Szaniszló dohott meg egv gólt. dc ezt annulálta a játékvezető, mert közl>en leteli az idő. A gvőzles csanat legiohb emhare Herendi T. volt, kivf'le Maróthv cs S'^níszló játszott iól. A lengyeleknél a kapus, Karlicek cs Schwen volt jő. Az első félidötien Raiki TT.. a máscviíl.han dr. Wanie vczcltc a meccset. Mind a kellő köz­megelégedésre látta el tisztségét. I Csillárt, rádiót Szegeden a legnagyobb választékban és legelőnyösebben szerezhet be FONYÓ Villamossági Vállalat üzleteiben. Kölcsei-u. 4. .» Kórósz-u. 3 Bukósisakosok és a Heverek küzdelme Szeged bajnokságaiért • Sportkörökben nagy érdeklődéssel várják a vasárnapi kerékpárosnapot, hiszen ekkor ab­bén a sportágban úgyszólván minden számban találkoznak a versenyzők. Érdekesnek Ígérke­zik és meglepetésre lehet számítani a dclelöHi országúti verseny eredményénél, a délutánt pályaverseny még ennél is izgalmasabbnak ígérkezik, hiszen a küzdelem közvetlenül a nézők szemei előtt játszódik le. A pályaverse­nyen nemcsak a fleyerek küzdenek Szeged bajnokságaiért, hanem a bukósisakosak, is, akik között nem egv európai viszonylatban iS számottevő versenyző. A pályaverseny céljai­ra tökéletesen megjavították a Hunyadi-téri sporttelepet és igy minden zökkenő nélkül bo­nyolítják le a küzdelmet, amelyre országos kerékpároskörökben is felfigyelnek. A pálya­verseny délután 4 órakor kezdődik,. Ipartestületi vendéglő a legjobb ételek, Italok, friss zónák, halak. A Belváros szivében. — Menürendszer. Tulajdonos :Pálvölgyi Le'os. Szombaton és vasárnap: országos vasutas atlétikai barnoki versenv a Vasutas-stadionban Amikor belső válság van a MASz déli kerü­letében és amikor mindenki a déli atlétika ha­nyatlásáról beszél, örömmel kell látni, hogy Szegeden ismét atlétikai küzdelem lesz és ez a verseny túlnő az eddigi kereteken. Vasárnap kerülnek eldöntésre a SzVSE rendezésében az országos vasutasbajnokságok, amelyek orszá­gos érdeklődésre tarthatnak számot, hiszen a küzdelemben résztvesznek az összes számotte­vő vasutasatléták. Bátran lehet . hangoztatni, hogy ilyen mezőnnyel még nem rendeztek Sze­geden semmiféle sportversenyt; a vezetőségtől szerzett információnk szerint a küzdelemre mintegy 400 atléta nevezett be. A SzVSE a nagyszabású küzdelmet két nap alatt bonyo­lítja le a sok nevezés miatt, hogy a rendezés­ben ne legyen fennakadás. A küzdelmek szom­baton délután 4 órakor kezdődnek a Vasutas­sladionban és vasárnap folytalják a versenyt. —ooo— Vasárnap: SzUE-FTC Szegeden Vasárnap ismét nehéz mérkőzése lesz a a SzUE vizipólócsapatának, amely az FTC­vel méri össze erejét az ujszegedi versenyuszo­dában. A meccsnek a SzUE a favoritja, annál is inljább, mért a csapat határozott javulást mutatott legutóbbi mérkőzésein. A SzUE-Dek ebben a pillanatban 2 pontja van, ha azonban legyőzi az FTC-t és az utolsó mérkőzésen a BEAC-ot is megádásra kényszeríti, 6 pontjá­val könnyen a tabella hatodik helyén végez­het. Az érdeklődéssel várt mérkőzés délután fél 5 óiakor kezdődik.. Gyermekkocsit, sportkocsit csak a készítőnél vegyen, ott a legolcsóbb. Szegeden kizárólag v. Kállay vasLuforuzem gyártja. Kálvária u. 44 — Állandó raktár gyermekkocsikból, • •' ~ sportkocsikból, kerti bútorokból. ~ • Hivjcrfel a 11-62-H Jelentkezik a „Futár* küldöncvállalat, mely minden megbízást, jegyváltást, kézbesítést stb. legpontosab­ban és a legdiszkrétebben elvégez. Útbaigazít, ka­lauzol. Iroda: Károlyi u. 4. MEGJELENT SZ. SZIGETHY VILMOS TORONTÁLI FAMETSZETEK cimü uj könyve # Ára: 4 P 80 fül. Báthy ienvőzte a lengyel bajnokot a jól sikerült SzUE—Lengyelország uszótalálkozón 4 SzUE vfzipólócsapala 6:0-ra győzöl!

Next

/
Oldalképek
Tartalom