Délmagyarország, 1937. február (13. évfolyam, 26-48. szám)
1937-02-12 / 34. szám
PéníeV, 1957 február 12. DürMSOy ARORS7fff? 3 Élénk viták kisgyűlés csütörtöki ülésén A város felterjesztésben kéri a kultuszminisztert: szerezzen érvényt korábbi kijelentésének, hogy csak Szegeden és Tatán lehessen állandó szabadtéri játékokat rendezni „4 IQdőbeteggondozónak elsősorban a tüdőbetegek érdekeit kell szolgálni" — Szeged a drágaság ellen fA Délmagyarország munkatársától.) A törvényhatósági kisgyűlés csütörtökön délután készítette elő dr. vitéz Imccs György főispán elnökletével tartott ülésén a szombatra egybehívott közgyűlés napirendjét. A főispán megnyitójában bejelentette, hogy Kozma Miklós belügyminiszter állásából történt távozása alkalmából meleghangú levélben búcsúzott el a várostól. A kisgyűlés javasolni fogja a közgyűlésnek, hogy fejezze ki .köszönetét a volt belügyminiszternek ' a város problémái iránt tanúsított érdeklődéséért. A napirendtervezet első részében szereplő pontok simán siklottak keresztül, de a tüdőbeteggondozó intézet szabályrendelete élesebb vitát provokált. Dr. Meskó Zoltán az orvosok érdekeinek fokozottabb védelmét kívánta. , Dr. Tonclli Sándor megállapította, hogy a szabályrendelet elsősorban a tüdőbetegek érdekeit, léhát a közegészségügyet kívánja szolgálni Dr. vitéz Shvoij Kálmán indítványára a kisgyűlés öt tagií bizotlságot küldött ki a vitás szakasz megvizsgálása érdekében. A kis bizottság nzonnal visszavonult a főispán szobájába. Aniig a vita tartott, hirtelen halványodni kezdtek a to rémben a villanykörték, majd teljesen kialudtak. De a sötétség — kivételesen — csak néhány másodpercig tartott, aztán újra felvillant a fény. A huszárlaktanya melletti előkertek dolga ujabb vitát indított el. A polgármester nnnak a 3G éves közgyűlési határozatnak a hatálytalanítást kérte, amely kimondotta, hogy ezen a helyen csak tíz méteres előkertekkel lehet építkezni. Vr. Pap Pióbert a javaslat ellen foglalt állást, mert ha ezentúl nem kötelező az előkert, sérelmet szenvednek azok, akik már előkerttel építkeznek. Körmendy Mátyás felszólalása után a polgármester bejelentette, bogy módosítja a javaslalál, a város csctről-csetrc állapítja meg az előkert szélességét, amely azonban öt méternél keveseb nem lehet. Az indítványhoz a kisgyűlés is hozzájárult. A gyámtári tőkék elhelyezésére vonatkozólag 9 pénzíigvi bizottság tegnapi javaslatát elfogadták. Az idei szabadtéri játékok megrendezéséről szóló javaslathoz a kisgyűlés hozzájárult. Dr. Grüner István megemlítette, hogy Be.vArosI Mozi Ma és tnindonnap Port nur ostroma A legizgalmasabb és legnagyobb filinesemény. Főszereplő: A. WOHLBRÜCK. Rendezte: FARKAS PAL, a .Csata* c. film nagyszerű rendezője. 5. 7. 9 Széchenyi Mozi Mától vasárnapig \ síiv nem eladö Rökk Marlka naey kíállításu operett filmje 6, 7, 0 Korzö Mozi Póntoktől vasárnapig Óriási sikert aratolt a tegnapi bemutatón az AVE MARIA (Lengyel sasok) A szív, a hites szeretet nagy magyarnyelvű Hímje megelőzi Peng a kasza majyar kis film Budapest a jövő évben tartandó eucharisztikus világkongresszus idején nagyszabású játékoka,t tervez. Vita követte a másik szabadtéri javaslatot, amely a Budapesten tervezett ismeretes állandó szabadtéri színpad megépitésc elleni állásfoglalásra hivja fel a kisgyülést. Dr. Tonclli Sándor helyesnek tartja a küzdelmet, de elvi kifogása van az ellen, hogy a kisgyűlés feliratot intézzen ebben az ügyben a kormányhoz, mert ha Pest megakarja rendezni az állandó szabadtéri játékokat, úgyis megrendezi. Dr. vitéz Shvoy Kálmán bejelentette, hogy Jlóman Bálint kultuszminiszter nemrégen közölte, hogy tárgyalni kíván vele a szegcdi szabadtéri játékok ügyében. A polgármester módosította javaslatát: a kisgyűlés csak a kullusziniszterhez írjon fel és kérje, hogy szerezzen érvényt annak a korábbi kijelentésének, amely szerint csak Szegeden és Tatatóvároson engedélyez. szabadtéri előadásokat. A közgyűlési napirendre tűzött interpellációkkal nem foglalkozott a kisgyűlés, miután ezekre a polgármester válaszol. Dr. Cserzi; Mihálynak a piacok' rendezése ügyében benyújtott indítványa a szakbizottságokélé kerül, A Takaréktár-ucca nevének „Gömbös Gyula-ucca" névre való megváltoztatását kérő indítványt a polgármester előkészítés : céljából visszakéri. Az indítvány bejelentését nem nagy őrömmel fogadta a kisgyűlés. A kisgyülési tagok legnagyobb része kijelentette, hogy a Takaréktár-ucca nevének megváltoztatásához nem járul hozzá, mert ez az ucca egyik jellegzetes uccája Szegednek. Ezután került sor az ingyenes városi gyakornokok ügyére, amelyről lapunk más helyén kóz-> lünk tudósitást. I.ájer Dezső azt indítványozza, hogy irjon fel a közgyűlés a kormányhoz a drágaság okainak' megszüntetésére. Az indítvány pártold javaslattal kerül a közgyűlés elé. Máriaföldy Márton a misebor mentesítését kérte a fogyasztási adó alól. A kisüvülés napirendrelérést javasol az indítvány föl<. Az ABC-nek a bolsevizmus elleni szervezkedés ügyében benyújtott indítványa szakbizottság elékerül. A régi villanyórák késedelme* kicserélése kiszámíthatatlan összegű jogtalan haszonhoz tnttaifa a gázgyárat Ujj Lászfó oklevefes technikus feltűnő megállapításai azáramperiódusemelésének üzleti következményeiről és a fogyasztók károsodásáról i (A Délmagyarország munkatársától.) A város közönségét egyre jobban foglalkoztatja az a kérdés, amely a szegcdi villanyáram periódusváltoztatásával kapcsolatban merült fel és amellyel néhány- nappal ezelőtt részletesen foglalkozott a Dclmagyaroiszág. Igen sok villanyfogyasztónak feltűnt, hogy a február első hónapjaiban bemutatott villanyszámlák összege lényegesen nagyobb, mint az rlöző hónapokban volt, de nagyobb azoknak a számláknak az összegénél is, amelyeket a gázgyár egy évvel előbb, a múlt év februárjában mutatott be fogyasztóinak. A számlák feltűnő megnövekedése terelte a közönség figyelmét arra a kérdésié, hogy az áramperíódus emelése okoz-e változást az áramfogyasztást regisztráló villanyórák működésében, aminek gyakorlati értelme az, hogy többet mutatnak-e az órák a tényleges fogyasztásnál, vagy pedig ugyanugv mérik az ötven periódusa áramot is, mint ahogyan a negyvenkét periódusul mérték. A gázgyár, mint ismeretes, még dec'emberben tért át az ölvén periódusú áramra és ezután kezdte meg az órák kicseréléséi. Ez a müvelet azonban csigalassúsággal folyik cs ma is még az a helyzet, hogy az órák túlnyomó nagyrészét nem cserélte ki a gázgyár, a fogyasztók Icgnagjpbb része kénytelen még most is a regi órákról leolvasható árammennyiséget megfizetni. Közöltük legutóbbi tudósításunkban az eléktro'mos kérdések egyik szakértőjének, Rohonyi Gyula mérnöknek a nyilatkozatát, amely megerősítette azt a feltevést, hogy a régi órák gyorsabban járnak, ha ötven periódusa áramol kell merniük, mint amikor a negyvenkelles áramot merik. ' Most felkerestük a kérdés csv másik szakértőjét, l*.j.j József okleveles technikust, aki az egyetem kémiai intézetének egyik Böck'efeller-alapítványból fenntartott elektromos laboratóriumában dolgozik évek óta és ért már eddig is el számos olyan tudományos eredményt, amelyre a szakkörök élénken felfigyeltek. A fiatal szakember elmondotta, hogy a legbehatóbban foglalkozott ezzel a gyakorlati jelentőséggel is rendelkező tudományos problémával és számításai-, na!;, vizsgálatainak, megfigyeléseinek eredményeképen igen érdekes megállapításokra jutott. Ezek a minden pillanatban leellenőrizhető niegállapitá' sok teljes mértékben igazolják a szegedi közönség nyugtalankodását és igazolják azt a feltevést, . hogy a periódusemelés és a régi órák késedelmes kicserélése, de a motorok késedelmes átalakítása is, szinle ki- ,L számithalatlan összegű meg nem szolgált haszonhoz juttatja a gázgyárat a fogyaszlóközönség rovására. — Olvastam a Délmagyarországban F.ohonyí megállapításait — mondotta Ujj László — és ezeknek a megállapításoknak elvitathatatlan tudományos értékük van. Feltétlenül helytálló az a megállapítás, hogy az egészen kis órák mükö• (lésében minimális eltérés mutatkozik és minél nagyobb teljesítőképességű az óra, ez az eltérés annál nagyobbra nő. A nagyobb óráknál, már az őt am pereseknél is, ez az ellérés megfigyeléseim szerint körülbelül tiz százalékos. Természetesen ez az eltérés lehet plusz, lehet mínusz is. Ez attól függ, hogy milyen rendszerű áráról van szó. A Szegeden felszerelt óráknak mintegy hetven százaléka olyan, hogy a magasabb periódusú áram esetén több fogyasztást mutat. A még nagyobb óráknál a: ellcrés elérheti a husz százalékot is. Több órát megvizsgáltam, megfigyeltem » visel