Délmagyarország, 1936. december (12. évfolyam, 283-306. szám)

1936-12-20 / 299. szám

Dí! MAGYAR ORSZAfí Vnsárnop, T050 december 20. rádió újdonságok Minden is jryártm ányu Ui gyári STANDARD 2+1 szabályozóval, hullámcsapdáva! Déry Gépáruháy részletre is Díjtalan bemutató» Csere, javítás, karbantart!». — közép-hosszú hullámra hangszín- <| J^Q jgjj ára részlefre P 115. Izgalmas intervju méteres hóban a szalóki csúcs alatt a négyéves sportbajnokővel Kicsiny lábai szinte elvesznek nz. otromba sícipőben. Pirinyó kezén meleg kötöttkeztyü és a két botot, amivel U>ki mugát u méteres hóban, utánozhatatlan kecsességgel tartja a kezében. Modern viharkabátja van, szürke és elől zipzárral csukódik, a nyilás alól kilátszik apró, piros pulloverje. Az arca piros és hamvas, mint az érett őszibarack, de a pirosságát nem a rougetól, hanem a Tátra napjától kapta. Mindössze négi/esztendős Szász Jutka tiynö, akinek Flórián Károly dr., a kassai jogakadémia nyugalmazott tudós professzora, a tátrai siversenyek juryjének elnöke adta át azt a csillogó medaillont, amely a bajnokoknak jog szerint kijár. Szász Jutka a tátrai slbajnokság gyermekversenyében az első lett, de a szalagra fűzött ezüst éremnél is jobban örfll annak a piros szájharmonikának, amely nemcsak szépen szól, ha belefújnak, hanem egyedül csak neki jutott ki pótdíjnak a bajnoksági érem mellé. Büszkén is mondja: — Tudja-e bácsi, hogy a nagyok nem kaptak szájharmonikát? . . . Blokk és ceruza van a kezemben, amely szörnyen fázik Itt: ezer méternyire a tenger színe felett és másfél méternyi hóban a félcipőm alatt. Jutka tudja, hogy interjút csinálok vele, az apja megmondta, ezt nek és Jutka azt is tudja, liogy amit most nekem mond, az nyomtatásban jelenik meg az újságban. Egyáltalában niresen lámpaláza, nem fél, hogyan is Té.lhet az a kislány, aki meredek sziklák között meglepő ügyességgel siklik tova a Magas Tátra porhaván. Ez az első intervjuja Szász Jutkának, az újságnak és az újságírónak szörnyű nagy respektje van még előtte, bizonyosan azért, mert még nem tud olvasni és nem tudja, hogy mi áll nyomtatásban az újságok hasábjain. Az első kérdésem: mondd meg nekem Jutka, mikor kezdtél először sielni az életedben? Mosolyogva, kacéran feleli: — Amikor még kicsiny voltam.... . . . Most már olyan nagy, hogy valamivel feljebb éri a derekamat és mialatt beszélünk, a Jutkának mindig fel kell nézni rám. A magassága: 113 centiméter, a súlya pedig: 18 kiló. . . . Valódi pehelysúly . , . — Meséld el most rendre, hogyan lettél első a versenyn? Csillogó szemekkel néz fel reám — olyan jól esik az embernek, ha igy felnéznek rá — és előbb alaposan megfontolva minden szót, később már csacsogva és gyorsan meséli: — Tudja bácsi, az ugy volt, hogy többen voltunk gyermekek. Az én pulloveremen volt egy nagy szám, vászonra festve. A többiek előbb indultak, mint én és ujjé mégis én lettem az első... — Miért? — Hát azért, mert a többi gyerek bukfencezett. Folyton elestek. Én nem estem el, csak egyszer, akkor is azért, mert neki szaladtam egy kőnek. De mindjárt fölkeltem, magamtól, nem is segített senki és futottam tovább. Én lettem az első. A sok néni és bácsi a célnál nekemesett, mindenki megcsókolt, aztán összeütötték a kezűket, mint Késmárkon a cirkuszban éj a Paprika Jancsinál, kiabáltak, hogy éljen a Jutka, brávó, Jutka és a Flórián bácsi ideadta nekem az érmet, a harmonikát, a néniktől pedig sok csokoládét kaptam. Tejcsokoládét is. Meg marcipánt t . . Ugve, anyuka? A hóban készült intcrvjunál, Szász Jutka első megnyilatkozásánál a nagyközönség számára jelen vannak az apa: Szá&z Emil dr. főorvos és az nnva: Dr. Szász né Joób Jglia, mozgásmüvészetí tanárnő. Apuka és anyuka, egyértelműen igazolják Szász Jutka minden szavát. Beszélgetésünk késftbbi során a világ legifjabb bajnoknőjénele magánélete után kezdek érdeklődni — ebben a korban hölgyeknél még ez is lehetséges — és megtudom, hogy Jutka máris házasságot ígért Wieland Albin bárónak, Bini bácsinak arra az esetre, ha vasárnap gesztenyepürével ismét megprezentálja. A gcsztenypüré a tejszinba* bos csokoládétortával egyetemben ezidőszerint a kedvence Jutkának, a gastronomiának ezt a két remekét többre becsüli, mint a hajasbabát. Ezzel szemben nem viseltetik már ilyen rokonszenvvel az ótátrafüredi konyha olyan polgári készítményei iránt, mint például a spenót, a sárgarépa, vagy a kelkáposzta ... Akárcsak az arca, barnák a kacsój is, ez utóbbiak azonban nem a Tátra napjának ultraviolett Sugaraitól, hanem a csokoládétól, amiből mostanában alaposan kijutott neki és viharkabátjának zsebéből is a csokoládé sztaniulja fityeg indiszk réten kifelé. Számolni már tud, aztán pontosan felsorolja a Magas Tátra csúcsait Csorbától a lengyel halárig, tudja, hogy a gerlachfalvl csúcs a legmagasabb, ő maga mégis a nngyszalókit szereti, meri ennek az oldaláu találkozik leginkább őzikékkel, a verseny előtt a nagytarpataki völgyben trenírozott, háromszor szaladt le egymásután a Tarajkáról és anyuka a tanú rá, hogy egyetlenegyszer sem esett el — Nyáron nagy túrákat csináltunk. Ufflr bizony. Anyuval voltunk az öttónál Is — 2016 méter magasban fekszik a Magas Tátrának ez a páratlanul szép vidéke, az ut négy órahosszat tart ide és felnőttek számára is komoly túrát jelent — jártunk aztán a Sziléziai háznál és nem fáradtam el. De nem ám ... — És mit csinálsz nyáron? — Nyáron? Szeretek bácsi kérem, a homokban játszani... A bácsi nem szeret várat építeni nagy tóval a homokban? Megnyugtatom a Jutkát, hogy egykoron én is kergettem tarka pillangókat a réten és saéles deszkával nagyokat ütöttem spárgával összekötözött, kóccal kitömött és rongyokból összevarr* labdákra... De ezek az idők már régen elmultak. Szeret nyáron biciklizni is, van saját biciklije, de igazán a télbe szerelmes. — Bódlizní jobban szeretek, mint sielni. Miért? Azért, mert a ródlinál nem bukik fel az ember... A ródlinál én nem szoktam elesni, van is ródlim, anyuval együtt huzzuk fel a Zergéhez és ujjé, milyen finom, amikor a Grand Hotelnél lefelé csúszunk Tessék csak megpróbálni. — Meséket tudsz? Elgondolkozik— Tudom én bácsi kérem a János vitézt, a Karbunkulus tornyot, a Halastavat, aztáű a Piroskát meg a farkast. És tudom én bácsi a verseket a betűkre. Minden betűre. Megkérdezem: az erdőben nem félsz? Tágranyilt szemekkel réz rám: Szász Jutka, a Tátra siversenyének legfiatalabb bajnoknője a félelmet nem ismeri. Azt mondja, hogy a sötétben sem a sötétségtől fél, hanem attól, hogy nem látja meg az uton a köveket és nem tudja őket kikerülni. — Nem félek én semmitőlse bácsi! — fejezi be be a nyilatkozatát olyan büszkeséggel, mint ahogyan Sonja Henny Garmischpartenkirchenben az olimpiászon... 9' WÜII Réni hírneves i; békebeli cég HOLTZERSMIAl! -ucca meglepetések! Olcsóságunkról, JÓ minőségünkről meggyőződhetik. Kériük áras kirakataink megtekintését. i*i*i*i rt mm m wmm 'ÉVÉVÉ' IÉÍÉÍM