Délmagyarország, 1936. december (12. évfolyam, 283-306. szám)

1936-12-20 / 299. szám

DÉLMAGYARORS eáG Vasárnap, r93ö december 20. |ZLÉSES AJANDÉKTÁRGYAK LEGOLCSÓBBAN SEGESVÁRY DROGÉRIÁBAN KARASZ UCCA é. SZ. MOLNAR-MOSER LERAKAT ver tomniferuin) érett fejeit behasogatjAk ás a benne levő nedvet kisajtolják. Nyomdai ügyekben félig-meddig jártas egyé­nek rögtön kitalálják, hogy itt egyszerű eltörde­léa történt. Az Opitz cimszó után Ópium követ­kezett volna, de a nyomda valahogyan a közbe­eső sorokat elvesztette és a két egymáshoz nem tartozó szöveget összevonta. Ez a lexikon hires volt különben az utalá­sokról is. Ha példáid valaki azt akarta tudni, liogy mi a Nadír, a következőket olvashatta: »V/tD/ft a zenit ellentéte. L. e címszó alatt.« I fa viszont felütötte a Zenit címszót, ott a követ­kezőket találta: »ZENIT, az ifjn hónát irodalmi törekvések folyóirata. Megjelenik ZágrábbanJ« Hogy a sajtón és lexikonokon kívül a tiszta tudomány se maradjon megrovási kaland né'kül, megörökítjük annak a magyar orvosi míiszólár­nak az emlékezetét, amely a májmételyt felcse­rélte az étciszabdl'yal. Ez pedig ugy történhetett mqg, hogy a májban tanyázó élősdi német neve lj»ber-egel, amit a fordító, aki ez esetben való­színűleg mint önálló kutatások alapján működő •zerzö szerepelt, Lrbr-rngeln^k olvasóit és ennek megfelelően ültetett át magyarba. Végül ideiktatom a legfurcsább ilyen könyvé­szeti Chotkbo^arat, amellyel ta'Alknrtam s amely szerepel is a könyvtáramban. Még 1927-beu je­lent mog B* úgynevezett Maiinns-Bibliothek ki­adásában, amelyet az öslörlóne.letn kutatói na­gyon jól ismernek, K. F. Wolff egyetemi tanár­nak Rastenlehre ciinii kötele. Akimé ennek a kötetnek: . Nrur Gedankcn :ur {nthropol'Xjie, Puliltk, Wirlsvhaft, VoUupfleqc und Elhik. \inint ebből n címből* is követkfztelm leliet, egyike volt ez a Wolff féie Rassen'ehre azoknak a könyveknek, amelyek a nemzeti szocializmust tudományosan megalapozták. A kötet rendkívül (A Dclmagyarország munkatársától.) A szege­di ítélőtábla szombaton délelőtt bizonyításkiegé­szitési eljárást folytatott le az évek óta húzódó, ismeretes Lá:ár—Peltykó-perb«n. Az Ítélőtábla januárban kezdi meg az ügy fellebbviteli tárgya­lását, előzőleg lefolytatják a bi zon vitái kiégés zi-« lést abban az irányban, hogy a törvényszéki íté­let helyesen állapította-« meg t fokozatos fele­lősség sorrendjét. A törvényszéki ítélet ellen benyújtott felirl»­bezésél»en dr. Lázár Ferenc járásbiró azt állítot­ta, hogy a törvényszék tévesen állapította meg a sorrendet ós nem Szitbjer Jánost nyomdászt terheli a fokozatos felelősség a'apján a bűnügyi és képviseleti költség az esetben, ha a vádlottak nem űzetnének, hanem a nyomda'utajdonost, a szegedi dnndárjMranesnoUságot. A tábla dr. lu­gazdagon van illusztrálva és külön-külön lapokon mutatj« be az egyes faji típusok karakterisztikus-: képviselőinek képeit. \z egyes lapok ilyen nmeket viselnek: Arter, Ario-PrimUive, Uy^rborexr, We.iUirioide, Mongolén und Mongoloidé, stb. Ennek a könyvnek 88 oldalán hat kép mu­tatja be a hyperboreus, vagyis északi típusokat. \z egyik kép, cank rá kell nézni, Vázsouvi Vil­most ábrázolja. A kép adáirása pedig szószerint u következő: »Vngariseher Staatsmaiui (Aricr mit starkem hyperboreischem Einschlag).« Ma­gyarul: Magyar államférfiú (Arja, erős hiper­boreus jelleggel). Aki nem hiszi, annak hajlandó vagyok a bizo­nyiléko' bemutatni Esetleg tudományois kutatók­nak a könyv az egyetemi könyvtárban ís rendel­kézé..-, ükre áll. hász István táblabírót hízta meg a bizonyítás fel­vételével. A táblabíró szombatra maga elé idézte Szittnrr Jánost, aki azonban a kitűzött időben nem jelent meg, mire a táblabíró rendőrökkel vezettette elő. Szittner János vallomásában megcáfolta dr. Lázár Femje előadását. Kijelentette, hogy ő bérbevette a nyomdaüzemet, annak 6 a tulajdo­nosa, a nyomdában abban az időben, amikor ai ominozus röpirat megjelent, csakis neki volt ren­delkezési joga és ő is nyomatta ki az inkrimi­nált röpiratot. . A kihallgatáson jelen volt dr. Lázár Ferenc járásbiró is, aki a kihallgatás tartama alatt több indítványt igyekezett előterjeszteni és több wrn­miségi panaszt jelentett be. Szittner János kihall­gatásával véget is ért a tárgyalás. Gyermekfátéteote <ru.i rtunuum,«u?"abb_kí'i,eU>9n_a leq olcsótat» árakon Szántónál Széchenyi t$r II. Városi bérhae. Érdekes tanúkihallgatás a Pettykó—Lázár perben A tábla ianuórbon fárHualia a monstre rágalmazást aauet A Bodri hazajött Irta F Alt KAS ANTAL A Bodri Ismeretlen szülők szeretkezéséből jött e világra. Korcs kutyákölyök volt és semmi Jog­eímet nem tudott volna fölmutatni arra, hogy a tájvédelem áldásaiban részesítsék, A faluszéli árokban találták a játszadozó gyermekek. Megszü­letése után testvérkéivel együtt odadobták sze­génykét, hogy pusztuljon el. A testvérkék szőt is fogadtuk a kegycsszívü embereknek: elpusztultak •iz árok vizében, de Bodri a szárazra pottyant és még akkor is élt, mikor a Kohajda-gverekek rá­találtak a nyöszörgő csöppségre. Jaj, <Je megörültek neki! Az édes anyjuknak rögtőn meg is mutatták a vak kutyakölyköt. Még a szeme se nyílt ki. Megvakul 3 kör­mötök, hogy hozzáértek. Egy-kettőre 'vigyétek el a háztóit A Koliajdr-gyerekek nem voltak olyan szófor áadó teremtések, mint a Bodri testvérkéi: nem vitték el a háztól, hanem a Kajtár, szomszédék lias kutyájánál — persze, a Kajtár-gyerekek szí­ves engedelmével — meg-megszoptatták a Bod­rit. A fias Sajó kutya sem volt rossz lélek. Az ő finom «agilisa rögtön elárulta neki, hogy idegen kö­lyök szívja az emlőjét, de nem törődött vele. Jut is, marad is. Ugyanis Sajónak valami hat köly­ke vop. de. négyet eldobtak és rsaV kettő ma. radt meg. Még volt tej»' 3 mostohagyerek szá­mára is. Elég ir boziá, hogy Bodri felnőtt akkorara, I ogy már » maga emberségéből is tudott voln» enm. ha lett volna mit. Kohajdáék nagyon sze­gények voltak, sokkal szegényebbek, mint Kaj­t;irék. Ugyanis Kajtár bácsi valami nvugdíjfélét is húzott az államtól és szépecskén éldegéltek, Kohajda nem húzott scboiio-iu semmit, hanem őt húzta j rettenetes szegénység. A kubikmunka elfogyott. Az uradalom nem hívogatta aapszámba, mert az intéző urnák azt mondták a templomjáró emberek, hogy ez a ku­tya Kohajda nagy szocilista: még párbért se fi­zet. Nem csoda, ha szegény Kohajda a nyomo­rúságtól fölpaprikázott ember volt és rászólt a gyerekekre: — Elpusztítsátok ezt a kutyát a háztői, mert vele együtt agyonváglak benneteket! Nektek sem tudok kenyeret adni, nemhogy neki. A Bodri ekkor már felcseperedett a kamasz­korig: játékos, csintalan, örökösen jókedvű jó­szág lett belőle. Az ilyen természet nem is fért meg egy portán a Kohajda állandó buskomorsá­gával. Különösen akkor nem, amikor ellopta a Kohajda egyetlen földrepottyant kalapját és lyu­kat rógott bele az ágy alatt. Ila akkor Kohajda Pista nem gyorsabb, mint az édesadja és a föl­kapott Bodrival ki nem iszkol .1 kapun, Bodri al­kalmasint elmegy a vizbedobott testvérkék után, így is elment szegény. Pista nem merte vissza­hozni a kedvencét. Kínálgatta fünek-fánjk a fa­luban: kell-e kutya? Kinek kell ma kutya? Ma, amikor olyan világ van, hogy a kutyának nincs mit őrizni; aztán a kenvérhajat az ember ma­ga is megeszi a kutya elől. Nem kellett'a Bodri senkinek. Esteledett, amikor Pista szorultságában arra a gondolatra jutott, hogy a Bodrit belopja az in­téző úrék udvarára: ott csak nem döglik éhen. Van olt ennivaló dögivei. Igaz. van kutya is, d> mér eggyel több vagy kevesebb. abba nem pusz­tul b#le 3? intéző vr. A kíftély mellett volt az.intéző urnák pom Pás lakása. Vasrácsa« kerítés. cifrálkodott fenyő­fás kertjük előtt. A kapu örökösen tárt: oda nem nyithat be 3 koldusnépség soha. Csöngetnie kell a bejutni szándékozónak és ha a koldus becsön­get, ugy elpiszkolják onnan, hogy mért veri föl a ház csöndjét, mikor senki sem hívta. Pista se mert becsöngetni, hogy tekintetes uram, kutyát hoztam, hanem elbúcsúzott a Bod­ritól és a rácsos kerítésen keresztül szépen be­csuztatta a fenyőfás kertbe, aztán szaladt haza, hogy ne hallja az ide-oda szaladgáló Bodri ke­serves sírását, hiszen igy is pityergésre állt a szája. Kohajdáék éppen az estélyi levest kanalazták, amikor Pista beóvakodott Anyjánál keresett menedéket az apja haragos tekintete elől. — Hová tetted azt a dögöt? — mordult ré a» apja. Pista ötölt-hatolt. Hirtelenében füllentem akart, de a torkán akadt a hazugság. Kohajda fölugrott a leves mellől. A szeme villámlott. — Agyonváglak, ha hazudsz! Hová tetted azt a dögöt? — utoljára kérdem. — A . . . a . . . az intéző urnák adtam — Micsoda?! — és Kohajda már az okiéi emelte, de az asszony gyorsabb volt: fölkapta Pislát és kisietett vele a házból. Kohajda parancsa u«e<érte őket: — Ha az i kutya nyngyárt itthon nem lesz, én megyek érte, de abb»n nem lesz köszönni! Isten mentsen az ilyesmitől! Kohajda nagytér­m< szetü omber és még összeakaszt az intézi úr­ral, ha becsönget hozzá. Ennek meg az lesz a vége, hogy még a csendőrök Is beleszólnak. En­nek nem lenne jó vége. Kohnjdáné maga indult el Pistával, hogy en­gedelmet kérünk, tekintetes uram, de a Pista gyerek játszás közben bepottyantotta Bodrit » kerítésen . . A félbemarad' vacsor^ akkor folytatódott, amikor Kohajdán? megjött Pistával, Pista meg a Bodrival. Kohajda csöndesebb hangon, magva rázatkéoen mond*?: — Majd ennek át embernek nevelék én ku. • tyát! fis 3 magáébői egy darabot síelt « Boorioak — Nesze, kutyám! , , ,

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom