Délmagyarország, 1936. november (12. évfolyam, 259-282. szám)
1936-11-10 / 265. szám
Kedd, november TO. delmägyäeörszxg 5 Újszeged iisxti orvos nélkül A fertözőbetegeknek is a városi bérházban kell jelentkezni a rendelőkben — „Az útrendszer háttérbe szorította a betegellátási" — Sürgősen változtatni kell a helyzeten '(A Délmagyarország munkatársitól.) Az államosított tiszti orvosi intézmény próbahetei nem a legmegnyugtatóbb eredménnyel folytak le. A múlt héten Somogyi-telep lakosságának küldöttsége jelent meg a polgármesternél és panaszt emelt ax uj rendszer ellen, amely megfosztotta a hétezer lélekszámú telepet a külön tiszti orvositól és az egyik felsővárosi körzethez csatolta, amelynek orvosa naponta csupán egyegy rendelőórát tart a telepen. Most Ujszeged jelentkezett hasonló panasszal. _ Moldván Lajos ujszegedi gyógyszerész hétfőn délelőtt átadta a polgármesternek az ujszegedi egyesületek közös memorandumát, amely ijesztő képet fest Újszeged közegészségügyi szolgálatáról. Újszegednek közel hatezer lakója van, a hatezre közül több mint öaszáz iskolásgyerek, körülbelül ugyanennyi a hat éven alóli. A korában készített orvosi statisztika szerint a nyári hónapokban az uj megbetegedések száma, havonta 80—100 között váltakozott, a téli hónapokban pedig 120—140 között. Az uj beosztás Újszegedet megfosztott« a külön orvostól, ellenben két kerületre osztotta fel. A Főfasortól jobbfelé eső rész dr. Ács Sándor tiszti főorvoshelyettes kerületéhez tartoeik, a baloldali rész pedig dr. Mogán Béláéhoz. Mindketten a városházán tartanak rendelőórákat, reggel 8-tól 9-ig, illetve délután 1-től 2-ig. Ez maga is igen sok zavarra ad okot. A memorandum felhívja a polgármester figyelmét arra, hogy Újszeged egészségügyi szolgálatát minden, költségtöbblet nélkül rendezheti. Újszegeden ugyani« üresen áll a tiszti orvosi lakás. Van egv kerületnélküli orvos, dr. Hernády Mihály, akinek a feladata a iárvánvos megbetegedések tanulmányozása és ellenőrzése. Ez az orvosi lakás ellenében vállaná az ujszegedi szolgálatai. De vállalná ezt a járvánvkórház orvosa, dr. Taus János is, aki megelégedne azzal a bérrel, amit a város az ujszegedi orvosi lak bérbeadása utján kapna. Természetesen ellát ná továbbra is a járvánvkórház orvosi szolgálatát is. Rámutatnak az ujszegediek arra a lehetetlen állapotra, amely jelenleg a városi bérházban uralkodik. Az ujszegedi betegek kénytelenek az itt berendezett rendelőben felkeresni a tiszti orvosokat, akkor is, ha fertőző betegségben szenvednek. Látogatásaikkal tehát, a legnagyobb mértékben veszélyeztetik ugy a városi bérház hivatalainak személyzetét, mint azokat, akiknek dolguk van a bérházban. Már csak azért is változtatni kell ezen a lehetetlen rendszeren. A polgármester kijelentette, hogv tárgyalni fog ebben a kérdésben a tiszti főorvossal, mert maga is ugy látja, hogv az uj rendszernek sok hibája van. — Lehet, hogy ez az uj rendszer — mondotta a polgármester — kitűnő közegészségügyi statisztikai kimutatások összeállításához megteremti majd a biztos lehetőséget, de a betegellátást egyáltalában nem javította meg. sőt a kérdésnek ez a része itt-ott mintha háttérbe is szorult volna. Ellentételt a szabadtéri játékok és az Ipari vásár megrendezésének dátuma Körül Az Ipartestület ragaszkodik a vásár májusi terminusához Szeged számára súlyos veszteséget Jelentene a két idegenforgalmi esemény egyesítése (A Délmagyarország munkatársától.) Hétfőn délelőtt szükebbkörü megbeszélést tartottak a városházán dr. Pálfy József polgármester elnökletével a szabadtéri játékok és az ipari vásár időpontjának összeegyeztetése céljából. Felmerült az a kívánság, hogv a két nagyjelentőségű szegedi akciót egyidőben kellene megrendezni. A polgármester a megbeszélésről a következőket mondotta: — Abban már megállapodtunk, hogy a jövő évi szabadtéri játékokat nem augusztus elsején, hanem julius Sl-én kezdjük meg, mivel ez a nap szombatra esik A játékok augusztus 16ig tartanak. Ezt az elhatározásunkat most bejelentjük az Országos Idegenforgalmi Tanács; nak, amely a kormánytól megbízást kapott az ország különböző városaiban rendezendő idegenforgalmi attrakciók időpontjának összeegyezBelvárosi 1 Húnero? Háborús drám Ifoxl Utoljára i, asszonyon, katonák n A kettős főszerepben- Hans l"ierl Széchenyi Moil Kedden Három sárkány Magyar film. Rajnai, Nabos. Gfizon, Bsrkr, tetésére. Felmerült az a kívánság, hogy a jövő évtől kezdve a szabadtéri játékokat és az ipari vásárt egyidőben rendezze meg Szeged. Miután a szabadtéri játékok időpontjának megváltoztatására még gondolni sem szabad, kívánatos lett volna, ha az ipari vásárt is augusztus első felében rendezi meg a szegedi ipartestület, amelv ezeket a vásárokat eddig minden év májusában rendezte. A megbeszélésen Kör mendy Mátyás ipartestületi elnök betegsége miatt nem jelenhetett meg. megbízottja, d'. Gyuris István ipartestületi titkár, közölte, hogv az ipartestület kénytelen a. májusi vásárhoz ragaszkodni, mert fontos, hogv a vásár időpontja az iskolaszezonba essen. — Ezt az álláspontot — folytatta a polgármester — nem tartom indokoltnak, mert az ipari vásár lényegesen többet veszíthet, ha ragaszkodik májushoz, mint amennyit nverne, ha a szabadtéri játékok időpontjában rendeznék meg. így ugyanis kockáztatja az r>0 százalékos vasúti kedvezményt, mert ezt már a mult évben is csak a legnagyobb nehézségek leküzdése árán ós annnk hangsúlyozásával kapta meg, hogv utoljára kapja, A kérdésben mindenesetre tovább tárgyalunk és nagvon szeretném, ha sikerülne megegyeznünk, mert az egvidőben való rendezés egyaránt használna a szabadtéri játékoknak és az ipari vásárnak is. Kötöttáru készen és megrendelésre LampelésHegyi Püsoökbaz ár-épület Telefon 21—03. Tisza Lajos körút. A szabadtéri jáékok és az ipari vásár időpontjának egyesítése — ellentétben a polgármester felfogásával — igen káros és veszedelmes lépés lenne. Elsősorban idegenforgalmi szempontból. Szegednek feltétlenül szüksége van arra. hogy évenkint ne. egy, hanem legalább két nagyobbszabású idegenforgalmi attrakció színhelye legyen, A két alkalom mindenesetre több idegent vonz Szegedre, mint az egv alkalom. Ha ugvanis egyidőben rendezik meg a szabadtéri játékokat és az ipari vásárt, ez az idegenforgalom szempontjából csak egv alkalomnak fog számítani és igv kevesebb látogatóra számithat a város, mintha más-más időben zajlik le a két attrakció. De alaptalan az eddigi tapasztalatok szerint az az aggodalom is. hogy ezentúl Szeged csakis egv alkalomra kaphatja meg az 50 százalékos vasúti kedvezményt. Három éven keresztül, amig a szabadtéri játékokat nem a város rendezte, a vasúti kedvezményt minden nehézség nélkül megkapták az ipari vásár is, a szabadtéri játékok is. Csodálatosképen nehézség csak akkor jelentkezett, amikor az idén a város vette, át a szabadtéri játékok megrendezését, Szegednek a.z ilven nehézségek támasztása ellen kötelessége tiltakozni, mert az ország második városának elvitathatatlan joga. hogy szükség esetén kétszer is igénvbevehesse a forgalmat teremtő vasúti kedvezményeket, hiszen az ország első városa. Rudapest, nem is két, banem sokszorosan több esetben eredményesen igényelheti ezt. Ezeken felül elképzelhetetlen az is. hogjj a szabadtéri játékok bevált időpontját megi-áltoztassák az ipari vásár kedvéért, a.z iparosság viszont nem járulhat hozzá, a, maga tavaszi vásárjának az elhalasztásához, mert ipari vásárt kánikulásban rendezni, ha lehet is, de mindenesetre nagvon kockázatos vállalkozás. F«*y kerékpárért 8 hónapi (A Délmagyarország munkatársától.) A Rizegedi törvényszék hétfőn tárgvalta Dominik Gyula rovottmultu szegedi fiatalember lopási bűnügyét. Dominik már többizben el volt Ítélve lopások miatt, ezúttal is azért került a bíróság elé, mert ellopta Löffler Györgv kerékpárját.- A tárgyaláson mindent tagadott, annak ellenére, hogy a nvomozás. során min! dent beismert. Az ügvésZség nemcsak lopás, hanem 1:özreszélyes munkakerűlés miatt is vádiratot adott ki ellene. Dominik elmondotta, hogv amikor munkája volt, mindig doleozott és ha nem dolgozott, az nem rajta múlott, hanem azon, hogv nem kapott munkát. Igazolta, hogv a lopás előtt munkában volt. A kihallgatott tanuk igazolták. hogv a lopást ő követte el A bíróság megállapította bűnösségét éfl nyolchónapi börtönre itélte. A biróság súlyosbító körülménynek vette, hogv konokul tagadta bűnösségét, holott kétségtelenül beigazolódott. hogv a lopást n követte el. A közveszélyes munkakerülés vádia alól azonban felmentetne. mert- nem igazolódott be. hogv kerülte volna a munkát. Az ítéletben Dominik megnyugodott.