Délmagyarország, 1936. november (12. évfolyam, 259-282. szám)

1936-11-26 / 279. szám

DflMGYAKOBSZAfi .«oEo.,^e.^;So„o0yiuecr Csuiörlöh, 1936 november 26. Sá^SUS^^Ű^SS^ Z2.1. em. Te lelőni 23.33..KlBdAhlvaial, - „ _ - _ - ^ XII. évfolyam. 279. sz. «^¿SíSS&SSff^SSSi ZsZs. Háború a békedij körül Nem azért foglalkozunk az idei békedij odaítélésével, mert akár a díj boldogtalan nyertese, akár a díj odaitélői mellé akarnánk állni, akár pedig azok sorába kívánjuk magunkat sorozni, akik „feszítsd meg"-et kiáltanak kitüntetettre és kitüntetőkre egyaránt. A békedij nyertesét, von Ossietzkyt a weimari Németország bírósága nemzetellenes magatartása miatt börtönbüntetésre Ítélte s a weimari Németország igazságügyi kormányzata sem ajánlotta kegyelemre az elitéltet. S amikor általános amnesztia következtében mégis szabadlábra került, a harmadik birodalom rendészeti hatósága internálta ezt a súlyos szívbajban és tüdővészben szenvedő írót, aki csak akkor kapta vissza egyelőre ismeretlen tartózkodási hely kijelölése mellett szabadságát, amikor első híre érkezett annak, hogy a Nobel-békedijat meg fogja kapni. A dinamitgyáros emlékére alapított békedij most dinamitbomba robbanásaként hatott a német mai közszellemre, amelyik felháborodva tiltakozik az ellen, hogy a német közösségből kitudott, megbélyegzett és börtönviselt ember kapja ezt a nemzetközi elismerést. A békedij igy harcot idéz fel s objektíve meg kell állapitanunk azt is, hogy a békedij ily módon történő odaítélése ellen nemcsak a német nemzeti szocialisták tiltakoznak Politikailag1 ez az elhatározás bizonyosan nem szerencsés, mert egy állam érzékenységét sérti s mert a nemzetközi érintkezés megzavarására is alkalmas. Ezért a — demonstrációért bizonyára nem vállal felelősséget egyetlen politikai tényező sem. Tagadhatatlan azonban, hogy mélyen gyökerező emberi érdekessége van ennek az eseménynek s hogy sok irányban indítja el útjára a tépelődő és vizsgálódó gondolkodást. Távol a nemzeti szocializmustól és távol attól az irányzattól, melyet Kari von Ossietzky képvisel, észre kell mégis venni: milyen eltérő megitélésben részesülhetnek törekvések, kiállások és cselekedetek. Az egyik oldalon arannyal és babérral tüntetik ki azt a küzdelmet, amelyet a másik oldal börtönnel és internálótáborral méltat. Az iró — tegyük fel —, becsületesen, a maga szociális lelkiismeretének parancsára hallgatva s a maga nemzeti kötelességének egyéni értelmezésében írja le gondolatait, propagálja — tegyük fel —, tiszta szándékkal hitét és meggyőződését s szolgálja legjobb tudása szerint a jövendőt s azt az emberi közösséget, melybe beleszületett — és nem tudja, nem tudhatja: mi lesz munkájának bére: börtön, internáló tábor, halál, vagy világra szóló elismerés. Ma majdnem minden foglalkozás — veszélyes üzem, de politikusnak, írónak, publicistának lenni veszélyesebb üzem, mint autót tartani, vagy robbanó anyagot gyártani. Voltak idők, amikor a becsületes harcnak, a tiszta szándékú kiállásnak csak két eredménye lehetett: siker, vagy kudarc, de a kudarc csak az egyéni törekvések meghiúsulását jelentette s nem azt is, hogy aki a közélet harcában alulmarad, az elveszíti állását, kenyerét, exisztenciáját, becsületét, szabadságát, olvkor életét is. & kudarc nz volt, hogy fel kellett kelni az íróasztal mellől, ki kellett maradni a kabinetből, vagy a törvényhozásból, de a magánélet folyt tovább, a kenyér megmaradhatott és megmaradt nemcsak a szabadság, de a tisztesség is. Ma? Aki nincs uralmon, az nem teljes értékű ember. Ma a kaszinóképesség és a kormánypártiság sok tekintetben egyet jelent. Ma megint yannak „gufigesínnt" emberek és vannak másodrendű állampolgárok. Elvi különbségek voltak mindig és lesznek is mindig, de az elvi különbségek nem jelentettek fokozatot a kenyérkeresetben s a szabadság mértékében. Soha elgondolható sem volt, hogy ugyanazt a törekvést megbélyegezzenek, aljasnak és becstelennek tartsanak, — és ugyanakkor ünnepeljenek és magasztaljanak. Lehet helyeselni és helyteleníteni, lehet jónak és rossznak tartani, lehet követni és lehet megtagadni, de aljasnak tartani és ünnepelni nem lehet becsületes és jószándéku embereknek becsületes és jószándéku tettet. Mintahogy arra sem volt még példa, hogy a Nobel-dij nemzetkőzi megtiszteltetésnek szánt odaítélésében egy nemzet, melynek — fejezzük ki magunkat óvatosan —, állampolgárát érte a kitüntetés, fölháborodva tiltakozzék az „inzultus" ellen. Nem volt olimpiai győzelem, mely fölért a Nobel-díj kitüntetésének dicsőségével és ethikai elismerésével s a német nemzeti szocializmus — nem keressük, hogy okkal, vagy ok nélkül, — most dühösen követel elégtételt azért a „nemzeti sérelemért," hogy egy — német kapta a nagy békedíjat. Egyik nemzet drótsövénnyel védekezik ellene, másik nemzet babérkoszorúval és arannyal magasztalja egyugyanazon szellemi tevékenységet. „Kifordult világ"-ban élünk, ha a békedij háborút idéz fel s.,ha az a kitüntetés, aminél nagyobb eddig sem hirben, sem pénzben nem volt, most csak arra jó, hogy kinyissa zárkáját egy boldogtalan, beteg embernek, akinek cikkei fölött most viharok dúlnak s aki addig hirdette a pacifizmust, amig háborút nem keltettek tömjénezett és máglyára hurcolt írásai. A kormányzó és az olasz király beszéde a római diszebéden a magyar-olasz barátságról Viktor Emánuel: „Ez a szoros együttműködés Euróoa nemzeteit a béke utiára tereli"-Horthy MikSós: „A magyar n#D legmelegebb szerencsekívánatait fejezi ki a nagy gyarmatbirodalom megalapításához" 25 ezer katona káprázatos dfszfeSvonulása a magyar államfő előtt Mussolini májusban látogatást tesz Budapesten Róma, november 25. Róma nagy pompával és lelkesedéssel ünnepli Horthy Miklós kormányzót. Szerdán játszódott le a római látoS

atás első fontos eseménye, amelyet nagy éreklődéssel várt az egész nemzetközi nyilvánosság.; az olasz király és a kormányzó pohárköszöntője. Délelőtt a kormányzó megkoszorúzta a régi királysírokat. Darányi Kálmán miniszterelnök és Kánya Kálmán külügyminiszter, miután a királyi palotába feliratkozott, a Pantheon elé ment kíséretével és ott várakozott a kormányzóra. A magyar államférfiakat a zenekar a Himnusszal fogadta. A Pantheonhoz a kormányzó és kísérete 9 órakor érkezett meg. Amikor a zenekar az olasz királyi himnuszt játszotta, a kormányzó ellépett a díszszázad és a tiszti küldöttség előtt, majd bement a Pantheonba, ahol az oltár előtt tisztelgett. Egy karabiner} elhelyezte a kormányzó koszorúját a tragikus sorsú U m b e r t o király és felesége síremlékén. Ezután II. V i 11 o r i o Emánuel« király síremlékéhez lépett, majd beirta nevét a diszes látogatókönyvbe. A kormányzó a Pantheonból kijövet, ellépett a díszszázad előtt, majd a Himnusz akkordjai közben gépkocsijába szállott és a hősi emlékműhöz hajtatott. Az emlékmű előtt a fasiszta milícia római légiója állott sorfalat. A lépcsőzet alján a tiszti küldöttség vezetője tisztelgett a kormányzó előtt. A kormányzó és kísérete a Píave-himnusz hangjai mellett lépett a Névtelen Katona síremlékéhez. Amikor a zene elhallgatott, a kormányzó koszorúját elhelyezték az emlékműre; Horthy Miklós kísérete feszesen tisztelgett az emlékmű előtt. Délelőtt 10 órakor játszódott le a diszes katonai parádé a Via dell'Imperon. A felvonulás olyan káprázatos volt, amilyen csak a legnagyobb királyi díszszemléken szokott lenni. A kétoldalt felállított tribünökön ezer meg ezer ember helyezkedett el. Itt foglalt helyet az a közel ezer magyar is, akik a különvonatokon utaztak Rómába. Ott volt az ünnepségen az egész diplomáciai kar is. A magyarok fekete díszmagyarban jelentek meg. A díszfelvonuláson több, mint 25 ezer ember vett részt, a különböző fegyveres alakulatok tagjai. Pompás külsőségek között érkezett meg az ünnepségre az olasz király, a királyné, Horthy Miklós kormányzó és felesége, gróf Ciano külügyminiszter kíséretében. Amikor feltűnt a királyi pár. a kormányzó és felesége, kürtszó harsant, vezényszavak pat togtak. Az olasz király és a kormányzó lovon néüte vééig a felvonulást. A kormányzó ten