Délmagyarország, 1936. november (12. évfolyam, 259-282. szám)

1936-11-19 / 273. szám

Csütörtök, 105G november 19. D £ l MAGYARORSZÁG I A Szeged FC elővételi kedvezménnyel Elektromos vasárnapi mérkőzésé­nek jegyei 20 százalék Délmagyarország jegyirodában. Hányadik helyen végez a Szeged FC? Az Elektromos első játéka Újszegeden ÜSE—KPLE. játékvezető Lapu J. — Szövetsési dijmeccsek; Szeged: KEAC II.-SzFIE II., játék­vezet« Spiegel, UTt: II—SzAK II., játékvezető dr. Csányi A. — Ifjúsági bajnokság: Széped: UTC—SzAK, játékvezető Dömötör, Kiskundoi o/s­ina: KPLE—SzTK. játékvezető Kiss A. A vasárnapi Elektromos elleni mérkőzésen döl el. mennyi pontja lesz a szegedi csapatnak az őszi szezont»»«. Arról még korai volna be­szélni, hogy győzelem esetén, 17 pontyával hányadik helyen fog végezni a Szeged FC, mert ez a négy konkurens egymás elleni mécs­esének eredményétől is függ. Soha ilyen ér­dekesen nem alakult a ligatabella; akármilye­nek is_ lesznek a vasárnapi mérkőzések ered­ményei, az első öt nem szakad le egymástól, továbbra is veszélyben marad az első helye­kért folyó küzdelemben. A Szeged FC-nek kétségtelenül, az volna a legjobb — természe­tesen, ha győz az Elektromos ellen —, ha az líjpest legyőzi a Ferencvárost és a Hungária a Phöbust, jóllehet igv negyedik lenne, de egyforma pontszáma lenne a Ferencvárossal és az Újpesttel. Ez pillanatnyilag nem látszik — jó helyezésnek, de a jövő szempontjából annál értékesebb. A Szeged FC-nek az a fontos, hogy a Phöbust szorítsa háttérbe, mert a „nagycsa­patok" minden bizonnyal úgyis meg fogják előzni Amilyen fontos a Szeged FC-nek a vasár­napi győzelem, éppen olyan jelentőséggel bír a siker az Elektromosra, amely ebben a pilla­nathan a tizedik helyen áll 9 pontjával. Az Elektromos azért ambicionálja különösen a szegedi győzelmet, mert ebben az esetben a nyolcadik helyre rukkolhat elóre. Az Elektromos «gyík legjobb futballistája Lengyel, a renterhalf. akit a liga egyik leg­tehetségesebb futballistájának tartanak és ugy emlegetik, mint Sárosi utódját. Egyetlen hi­bája ennek a játékosnak, hogy nem mindig liirja végig az iramot. Kívüle Szendrődv és Plander ismert futballista. A védelemnek­keniénv, sőt veszedelmes hire van. Az Elekt­romosban játszik Pálinkásnak, a Szeged FC kapusának a fivére is, aki a jobh*zélső posz­ton futballozik, tehát valószínűleg alkalma lesz a két lestvérnek a találkozásra... A két Pálinkásnak mindenesetre könnyebb dolga lesz egymással, mint volt a két Korányinak..­A mérkőzésnek ünnepélves külsőt ad az a körülmény, hogy a Szeged FC zászlóval kedveske­dik a Szegeden elsőizben szerep­lő Elektromosnak. A Szeged Ff, cii tökökön délután tartk» utolsó tréningjét az Elektromos elleni ineccs előtt és délután két órakor a SzAK-kal méri (ísisze erejét kétknpusjnték keretében. Tekin­tettel arra. hogy Zsigmond Vilmos tré­ner balesete köv'etkeatében a csütörtöki tré­ningen nem lehet jelen, a Szged FC-játéko­sokkal is Horváth Pál, a SzAK amatőrtré^ nere fog foglalkozni. A Szeged FC vezetősége megegyezett a KEAC-eal, hogy a KTE elleni mérkőzését ligabajnoki előtt rendezi meg. a A Szeged FC—Elektromos, mérkőzés je­gyeit 20 százalékos elővételi kedvezménnyel szombat este 7 óráig árusítja a Délmagyaror­szág jegyirodája. Vasárnap: SzTK-MTK a Hunyadi-téren KEAC-KTE Újszegeden Rövidesen befejeződnek az amatőrök őszi küzdelmei, legfeljebb egy-két elmaradt meccs lejátszására kerül még sor. A Vasutas és a MAK H lejátszotta mmd a tizenkét mérkőzését és vasárnap szerepel utoljára az őszi szezonban a KTE. A többi csapatnak még van egy-két mérkőzése­A vasárnapi amatőrforduló keretében 12 meccset rendeznek meg. ebből négy eisoosz­tályu játékot. A négy meccsből Szegeden két mérkőzést rendeznek meg; a KEAC—KTE-t és az SzTK—MTK-t. Az egyetemi csapat a kecskemétiekkel a Szeged FC—Elektromos ta­lálkozó előtt méri össze erejét L á z y bíró ve­zetésevei, mig az SzTK—MTK mérkőzés a Hu­nyadi-téri sporttelepen kerül eldöntésre. A két klub között tárgyalások indultak meg an­nak az érdekében, hogv a játékot az ujszegedi konkurrencia miatt, délelőtt bonyoloitsák le. Ennek a mérkőzésnek a vezetésére a Játékveze­tő Testület Vezér Ernőt delegálta. A Móraváros vasárnap a jelentősen felja­vult KAC-hoz látogat el. A mérkőzés vezeté­sére a kecskeméti csapat budapesti hiró kikül­dését kérte. Kiskunfélegyházán rendezik meg vasárnap a KTK—HMTE találkozót. Játékvezető: R e ­mé n y f f v. Másodo»ztály,i bajnoki mérkőzések: Szeged: UTC—SzATE," játékvezető Sugár. Szőreg: Rákó­czi—SzKIE. játékvezető Lőwv H., rtszentiván: Hu­nyadi—Postás, játékvezető Frankéi, t'jszentiván: A Szeged FC sikeres szereplése a választmány előtt A Szeged FC választmánya tegnap nagy ér­deklődés mellett ülést tartott dr. Hedry Mik­ié« elnökletével- A megnyitó után Hulman József intéző a csapat sikeres szereplésén>1 adott tájékoztatót, hangoztatva, hogv a szege­di csapat az Elektromos elleni győzelme uláu bent marad az első helyért folyó küzdelem­ben. Ezután W e i s z Sándor pénztáros a Sze ­ged FC anyagi ügyeit ismertette. Rámutatott arra. bár még gondokkal küzd a klub, de min­den remény megvan arra, hogy anyagi hely ­zetében változás álljon be. Markovics Szi­láid ügyvezető-elnök tájékoztatta a választ­mányt a klub különböző ügyeiről és a heh zetet kedvezőnek ítélte. Bejelentette, hogy a Szeged FC december elején nagyszabású ma­tinéi rendez a. színházban igen érdekes mű­sorral. Markoyks Sziláid indítványára a vá ­lasztmány jegyzőkönyvi köszönetet szavazol! Hulman József intézőnek, W e i s z Sándor pénztárosnak és Kovács István pályaigaz­gatónak a klub érdekében kifejtett erednie­nves munkásságuk elismeréseképpen. A vá­lasztmány tagvai hosszasan ünnepelték a há­rom vezetőt, akik tisztán a sport iránti szeretet­ből végeznek nehéz és áldozatos munkát. Ingyen nyaralhat, üdülhet, szórakozhat Párizsban, Abbaziában, Semmeringen Mátrában, Balatonon, ha részt vesz a Délmagyarország letilt;> Jelentkezzék még ma a kiadóhivatalban (Aradi-ucca.). Tilt II. játszik az MTK ellen? TÜl II, SzTK válogatott csatára — mint ismeretes — a» egyik KlSOK-mecesea súlyosan megsérült a tér­dén. Olyan tüneted voltak a sérülésnek, amelyek porcleválásra mutattak. Tilt lába azonban ©!> m örvendetesen javul és a röntgen nem mutatott ki ; porcleválást, az SzTK vezetősége arra számit, hogy a futballista inár vasárnap elfoglalhatja ke­ljét a csapatban. Wolford Sándor: „Non ütöttem meg a ma­kói drukkert." A MAK—Mőraváros mérkőzé­sén — ninat ismeretes —, súlyos incidens ját­szódott le a szegedi kapu mögött: Wolford, az MTE kapusa az eddigi megállapítások sze­rint olyan súlyosan inzultálta Rakó Józs'l MAK-drukkert. hogy azt a kórházha kellett vinni. Wolford ellen a DLASz-ban megindult az eljárás, játékjogát felfüggesztették. Wol­ford a Délmagyarország munkatársa előtt pa­naszkodott, hogy jogtalanul érik a támadások, mert ő nem ütötte meg Bakó Józsefet. ,-A labda a kapu mögé kerüli — mondotta Wol­ford _, ahol Rakó József tartózkodott, aki nem akarta visszarúgni a labdát. Ezért én mentem » labda után a váltammal meglök­tem a drukkert, aki bizonyára az esés követ­keztében sérült meg. Amikor meglöktem, on is a földre estem. Nyugodtan várom az űgv fejleményeit, n#m érzem magam bűnösnek. Kitüntetett futballbirák ünneplés a .Utékve/ct'i Testületben. Jelentettük, hogy a Játékvezető Tes­tület köipontja 11 déli játékvezetőt, arany. Illetve ezüst jelvénnyel tüntetett ki. Ez a szám ujabban kettővel szaporodott, mert kitüntetést kapott meg Komlósi József és Kohautek Rezső, A ki­tüntetett futballbiróknak tegnap adták át a jelvé­nyeket ünnepélve* külsőségek között. Az ünnep­ség után bankett volt. — Tegnap tanácsülést is tartott a Játékvezető Testület déli kerülete. A tanácsülés keretében Pézsy Ferenc társelnó, beszámolt a központ közgyűlésén tapasztaltakról. A beszámolónak az, lett az eredménye, hogy ha­tározatna?; kimondta, a déli kerület távoltart.i* magát az országos ügyektől, mert erősen vidék ollenes Bnd*p*sten a hangulat. SíTK-rTold; t?keb4inoU uierköíés l«a< csütör­tökön délután Hl 5 érai kezdettel a Sárkány-fele. versenypályán. Az SzTK-nak ez lesz az első baj­toki küzdelme.

Next

/
Oldalképek
Tartalom