Délmagyarország, 1936. október (12. évfolyam, 231-258. szám)

1936-10-04 / 234. szám

DfcL'MAGyARORSZXO Vasárnap, október f. MAGYAR OLASZ BANK R. T. SZEGEDI FIÓKJA Kárász ucca 2. Alaptőke és tartalékalapok : 27 millió penaó. A legelőnyösebb feltéte­telek mellett folyósit kölcsönöket és kamatoztat betéteket. Átutalá­sokat a lecrayorsabban teljesít. Külföldi pén emek és devizák vMeie és eladása z ónban, január és április között egyetlen hangversenyt sem tartanak a fil­harmonikusok. A feltűnő szünet oka az, hogv ebben az idő­ben, Fricsay Ferenc kft, és felhónapos külföldi ta­nulmányúton lesz, a fiatal karman külföldi utr ia miatt — megszűnik erre az időre a filharmo­nikusok működése... • A Filharmonikus Egyesületnek ez az eljárása nagy visszatetszést keltett. Felkerestük ebben az ügyben dr. vitéz Shvoy Kálmán ország- < gyűlési képviselőt, aki kérdéseinkre a következőket mondotta: A filharmóniával mindig szívesen foglalkoztam valóban szitvügyem volt az egyesület addig*, ameddig tényleg a zenekultúrát szolgálta és fel­adatának a közönség szórakoztatását és zenei nevelését tartotta. Abban a percben azonban, araikor a zenekarit és a közönséget egyéni cél szolgálatába állították, hogy egy kezdő karmester egyéni érvényesülé­si vágyát kielégítsék és mindenben az játszón vezérszertvet, hogy a kar mester minél többet tudjon szerepel­ni a nyilvánosság előtt, kémlelett, vagyok a filharmóniától visszavo­nulni. — Ezt tényleb meg is tettem —- folytatta >hvoy altábornagy —, mert vannak tapaszta­lataim a múltból: akkor bukott meg a Filhar­monikus Egyesület és a hangversenye, amikor volt karmesterének kizárólag egyéni céljai szolgálta. Akkor átmentettem az egyesületet a krízisen és őszintén, tárgyilagosan el kell is­merni, hogy a filharmónia volt karmestere volt olyan férfias egyéniség, hogv belátta ezt a hi­báját, és gyökeresen megváltozott, megtalálva az egyéni érvényesillés helyes módját és mérté­két. Tudatára ébredt, annak, hogy nemcsak az az érdem, ha valaki min­den hangversenyt maga dirigál, ha­nem a főérdem azé. aki a zenekart neveli, képzi, tanítja és fejleszti. A közönség ugyan jól tudja, hogy ki tanította be a zenekart, kié az érdem akkor is, ha más dirigál... Érdeklődtünk azután a hosszú kényszerpihe­nőről. amely a karmester külföldi útja miatt következett be. — Óriási hibának tartom — fe­lelte Shvoy Kálmán —, hogy a leg­kedvezőbb szezonban, tehát február —márciusban nem lesz Szegeden fil­harmonikus hangverseny csak az­ért, mer>t a karmester külföldre uta­zik! — Ez nem lehet akadály. Van Szegeden két hangversenymester is. akik képesek a zenekart technikailag előkészíteni. A vendégkarmester feladata úgyis csak arra szorítkozik. hogv a hangverseny előtt 2—3 nappal a saját stílusát, felfogását megismertesse és az előadás kicsi­ezolását végrehajtsa. Ha az egyesülát a közönség érdekeit akarja szolgálni és nem kí­vánja, hogy dekadencia álljon elő. akkor meg kell változtatnia, a programját, még pedig olyan formán, hogv a negvedik hang" versenvt hozza előre áprilisról februárra, vagy márciusra — vendégkarmesterrel, az utolsó hangversenyét pedig áprilisban rendezze meg. A műsort illetőleg Shvov altábornagy a kö­vetkezőket mondotta: — A műsor ellen kizárólag az a kifogásom, hogy erőltetettnek tartom Beethoven IX. Szimfóniájának tervezett előadását!;. Nagyon szép a dalárdától, hogy ambicionálja a dolgot, de talán célszerűbb volna ezt külön hangverseivi keretében megrendezni, ahol aztán helyi művé­szek is szerepelhetnek. De a filharmonikus hangverseny keretében — amelyre bérletet akarnak gyűjteni — egy ilyen, a nagyközönség részére nehéz és megerőltető műsorszámmal való operálást nagyon veszedelmes dolognak tartok. A közönség jobban szereti, hogyha a vendégénekes dallamos operaáriálcat. vagy dalo­kat ad elő zenekari kísérettel. Mindenkor ezt az elvet vallottam, hogy a műsort nem száz ze­neértő részére, hanem a laikus, de zeneszerető közönség részére kell összeállítani. De ezenfe­lül a műsort ugy kell összeállítani, hogv a iövő esztendőre még nagyobb közönséget hódítson meg. — Ezeket az elveket nem látom teljes mér­tékben érvényesülni az idei müsoröeszeállitás" nál — fejezte be nvilatkozatát Shvov Kálmán. Az elmondott okoknál fogva a munkában nem, vettem részt és mindaddig, amig a Filharmo­nikus Egyesületnél meg nem változik a felfogás, nem is óhajtok részt venni... A hatóságilag igazolt hadirokkantaké, hadiözvegyek Felhívás! 5 százalékos gázgyári kedvezményükért a H.O.N.Sz. irodájában ffQ|||||gfCOSfl C * polgérmes,eri hiva' reggel 8 és d. u. 2 óra közölt, a iiuiiiiidibuvu^ talban jelentkezzenek. Helka, a tüzek virága Irla WZEKULA JENfi Abban az időben már harmadnapja nem ettem és a szakállam is ijesztő módon megnövekedett. De nemcsak magam koplaltam, hanem a legény­ség is. Az országút, tűzzel elárasztva és kony­hánk nem juthatott el az állásokig. — Nem baj... gondoltam, mig fejem fáradtan dőlt az agyagárok falának. Reggel majd feketét főz a legényem s az majd fölmelegít. Köröskörül döngött és rengett a föld, a szűnni nem tudó ágyutüztől. Piroslóan kormosodott a fekete ég, mint örök működésben levő tűzhányó, .Jmelyből vaseső esik. A tisztiszolgám elborult arconü tekintgetett hátra, a sürü, sötét és nyirkos erdő felé. — Ugy látszik, hogy ma megint nem jön a me­názs, — mondotta, mig ádámcsutkája kegyetle­nül föl » alá rándult az aggodalomtól. — Hát nem jóul — feleltein egykedvűen. Kibír­juk a nagyböjtöt! Távolról mintha vörös láng cikázna, a berek félhomályában. Talán a mozgókonyha próbált utat törni az alaktalan sötétségben. De tudjuk, hogy Inn és meddő erőlködés ez. A konyhakocsi meg l'og rekedni az ágyutüztoen — Aludjunk egyet, mondottam inasomnak, mig minden porcikámban ónos zsibbadtságot éreztem. Az erdő felől már nem lobbant föl a konyhakocsi parázsló lángja. S ezzel együtt kihunyt az utolsó reménység is, hogy estére, vacsorázni fogunk. \z ágyútűz is halkul, csak a szűnni nem tudó puskatüz áraszt átlábolhatatlan vasfüggönyt, az flottunk elhúzódó dermedt szomorúságba merült • 1 apályra. Már második hete tartjuk ezt az előre­lök állási, néhány századdal egy egész orosz had­osztállyal szemben. Befészkeltük magunkat a Gorganul sziklaodvai közé, mint a megriasztott sasok, amelyekre hasztalan puskáznak a vadá­szok. Az utolsó napokban már sokat koplaltunk is. Reménykedve vártuk, hogy föl fognak váltani bennünket vagy erősítést kapunk. De nem jött segitség. Félálomban megfordulok. Látom az inasomat, a Józsót. amint kenyérhajat majszol. Óvatosan rágcsálja a kővé keményedett kukoricatörmelé­ket, egy leromlott és halaira éhezett állat falánk­ságával. Lehet, hogy a kenyérvéget lopta vala­hol, azért néz körül riadozva, mig a nagy fala­tokat nyeldesi. Hirtelen rákiáltok. — Józsó! Fölriadt ijedten. Akkorát talált nyelni, hogv a kenyér majdnem megakadt a torkán. — Parancsol, hadnagy ur? — kérdezte dagadt szemmel, ijedten. Felülök a szalmán. — Tegnap jelentette hátulról telefonon az élel­mezési tiszt, hogy külön futárral ebédet fog kül­deni a számomra. Hogy lehet az, hogv mégsem ért ide az ebéd? Józsó a vállát vonogatja. — Biztosan agyonlőtték a küldöncöt. Egy elté­vedt golyó leteríthette, mielőtt eljuthatott volna az állásunkig. Elkomorodtam. Nem az elmaradt lakomát saj­náltam, hanem az ismeretlen katonát, akit elért a végzet, mig a csajkákkal, kenyérzsákokkal föl­pakolva, árkaink felé törekedett. S majdnem lel­kiismeretfurdalást éreztem, mig végre az éhségtől és a fáradtságtól félholtra váltan, nagynehezen elnyomott az álom. Korán ébredtem. Nyirkos, szomorú, komor, ke­gyetlen és esőre hajió idő volt. Messze a ködbe és sötétjéébe merült galíciai erdő füftdlőgni lát­szott, mintha égne. — Ott... a... mutogat .Tózsó messzire kinyúj­tott kézzel. Magam is az országút felé nézek, ahol alacso­nyan szállongó madárcsapat kering egy katona holtteste körül. Körülötte szétszórt pléh edények, kulacsok és csajkák. Talán éppen az én emberem, aki az ebédet hozta. Most már vadmadár fog lakomázni hült tete­méből. Elsápadtam, a szivem ijesztően kalimpált. — Te, Józsó! — Parancsol a hadnagy ur? — Azonnal telefonálni fogsz. — Hova? — Hátra. Fölhívod az élelmezési tisztet. Meg­mondod neki, hogy többé ne küldjön ebédet. Nincs értelme. Minek? Áz egész amúgy is céltalan. S nem akarom, hogy egyetlen katona Is életét koc­káztassa miattam. Az inasom vitatkozni próbált. — Akkor éhen veszünk mind a ketten — mo­rogta sStét tekintettel. — Ostoba vagy, fiu. Nem tudod, hogy a halál ellen nincs orvosság! Az élet idekünn nem ér egy hajitó fát sem. És egészen mindegy, hogy az el­lenség golyójától pusztul el az ember, vagy azért gebed meg, mert nincsen betevő falatja Aznap kávét sem főzettem. Ebédelni nem fo­gok, a reggelit is hagyom másnapra. Legalább megmarad a kávé. Ki tudja, meddig tart a nagy­böjt. Beosztással és takarékoskodva kell élni. Éjszaka szép, szines és költői álmom volt. Ke­csegét ettem zöld mártással, utána borban főtt harcsa következett. Azután tűzdelt sertésszelet került az asztalomra pirított burgonyával, sült to­jás sonkával, puncstorta és gvnmölcs. Nagyon íz­lett a vörös bor is, amit föltálaltak az álom-l i­koir.án. Kár, hogy nagyon rövid ideig tartott az álom. Hirtelen ébredtem fel. Az ég már egészeu •világos volt. A hűvös őszi eső becsurgott az árok­ba. Nagyon fáztam. Mindem porcikámban éreztem a nyirkos hideget. Fogam fázósan koccant össze. — Kávét! — hördültem föl, mig arcom fehérre

Next

/
Oldalképek
Tartalom