Délmagyarország, 1936. július (12. évfolyam, 155-181. szám)

1936-07-01 / 155. szám

io DÉtMAGYARORSZÁG 1936 julius T. Felavatták a Pálfy József-sporttelepet, ün­nepélyes külsőségek között avatták fel hétfőn délelőtt a József-sporttelepet és lövöldepályát. Az ünnepséget tábori mise vezette be, majd megáldották a sportpályát. Ezután vitéz Kircs­falussy Vilmos a testnevelési felügyelőség ne­vében mondott beszédet. Dr. Pálfy József polgármester beszédében méltatta a sport je­lentőségét és kijelentette, hogy a szegedi le­ventedíszszázad megalakítását határozta el. Ennek a díszszázadnak a formaruháját a vá­ros fogja elkészíttetni. A lövöldét díszlövések­kel avatták fel. Díszlövéseket adott le: dr. Pálfy József polgármester, dr. Buócz Béla rendőrfőkapitányhelyettes, vitéz dr. Shvoy Kálmán országgyűlési képviselő, Pintér Fe­renc tábornok, vitéz Balló Zoltán és vitéz Kircsfalussy Vilmos ezredes és még sokan mások. Ezután leventeünnepély volt: szabad, — zártrendü — és fapuskagyakorlatokat, par­tertornát mutattak be a leventék, akiknek at­létikai versenye is jól sikerült. A kitűnően si­került ünnepséget a leventék diszmenete zár­la be. 27 gólt dobott a SzUE B) csapata a kettős ün­ficpen. A kettős ünnep alatt két másodosztályú vizipólóbajnoki mérkőzés volt Szegeden: a SzUE B) játszott a Szegedi MTE-vel és a Szentesi MÁV-val. A SzUE tartalékgárdája a szegedi munkásokat 11:1 (7:0) arányban a szentesieket 16:0 (9:0) arányban győzte le. Ilyen nagygólará­nyu győzelem nem igen volt az utóbbi időben Szegeden. A hétfői meccsen a gólokat Tombácz (6), Klein (3), Borbély (4), Engel (2) és Kosóczky dobta. A Vasutas vizipólócsapata 10:1 (5:0) arányban legyőzte Baja válogatott együttesét. Úszószámok is voltak, ezeket is a szegediek nyerték: 100 m. .gyors: 1. Kőrössy 1:07 mp. 800 m.; 1. Pleplár 11.14 mp. Pleplár ellen egy 4x200 méteres staféta úszott. 100 m. ifj. mellúszás: 1. Kiss 1.28 p. 3x66 méteres staféta: 1. Vasutas 2.31.1 p. A Szolnoki MAV és a Szombathelyi MÁV ju­tott az országos vidéki bajnokság döntőjébe. A szolnokiak 10:1 (2:0) arányban győztek a nagyka­nizsaiak ellen, mig a szombathelyiek Győrött 3:2 (2:2, 1:1) arányban nyertek a diósgyőriekkel szem­ben. Egyéb szegedi eredmények: V. ker—VAC 1:1 (1:1), Dobó-cég—Tóbiás-cég 4:2 (2:1), Vasutas­törpe—Hunyadi-törpe 4:3 (2:1), Molnár-cég—So­mogyitelepi SC 3:1 (1:0), Ujszentiván: Törekvés­törpe-USE ifj. 5:1 (3:0). Felelős szerkesztő: PÁSZTOR JÓZSEF. Nyomatott a kiadótulajdonos Délmagyarország Hirlap- és Nyomdavállalat Rt-nál, Szeged. Felelős üzemvezető: KLEIN SÁNDOR. Cserépkályhák minden nevében és méretben kaphatók, átrakások megrendelhetők LANDESBERG-cementárugyárban. Az összes épitkezési anyagok legjobb beszerzési forrása. 49 Makó megyei város polgármesterétől. 14552-1936. sz. Versenytárgyalási hirdetmény Makó város téglagyárában a f. évben előállí­tandó 1,000.000 darab tégla verési, behordási, ége­tési, stb. munkálatainak vállalatbaadására ver­senytárgyalást hirdetek. Az ajánlatok benyújtásának végső határideje 1936. évi junius hó 10. napjának délelőtt 11 órája. Bánatpénz 200 pengő, mely az ajánlat benyúj­tása előtt Makó város pénztárnál letétbe helye­zendő. A részletes versenytárgyalási feltételek Makó város gazdasági hivatalánál a hivatalos órák alatt megszerezhetők. Makó, 1936. évi junius hó 25-én. Dr. Nikelszky Jenő polgármester. 3 szobás­modern uccai lakás augusztus l-re kiadó. Feketesas ucca 15. I. em. APRÓHIRDETÉSEK BÚTOROZOTT SZOBÁK Tiszta, szép bútorozott szoba úriembernek azon nal is kiadó. Deák Fe­renc u. 18. Garantált tiszta szoba előszobával garzon uri embernek üresen kiadó, elfoglalható 1-től. Szép, tiszta szobás konyhás mellékhelyiségből álló lakás kiadó, 1-től elfog­lalható. Párisi körút 8. Különbejáratu bútoro­zott szoba fürdőszoba­használattal kiadó. Bé­ke u._l, földszint bal. Lépcsőházi bejáratú -r előszobás bútorozott szoba olcsón kiadó. — Tisza Lajos körút 45. Bútorozott szoba, ké­nyelmesen berendezett kulönbejárattal, villany fürdőszoba és teljes eL* látással olcsón kiadó. Bercsényi u. 15, föld­szint, ajtó 3. Teljesen különálló, szép uccai szoba kiadó, eset­leg bútor nélkül. Kálvá­ria u. 46. Miefhoe menzán nyári hónapokon ízletes kóser házikoszt kapható. Kárász u. 6. II. JÓ HÁZIKOSZT kihordásra is. Bútoro­zott szoba kiadó. Dáni ucca 4., 2. ajtó. 57 Lakás - Üzlet MUhelyhelylség is famegmunkáló vagy — textilüzemnek igen al­kalma®, kiiadó. Világí­tási és motoráram bent. Ugyanolt raktárhelyi­ség. Madách ucca 16. Szép kettőszoba, kony­hás lakás augusztus el­seje/ e kiadó. Római kör ut 3. sz. Nagyálomásnál kettő­szobás uccai lakás vil­lannyal. Az egyik szo­ba különbejáratu ker­tes bázba augusztusra kiadó: Borbás ucca 18. Lakás kiadó azonnal, vagy 15-re, nagy szoba, konyha, Móra 10. Újszegeden villa a főfasor elején, telje­sen felszerelve (bútor­ral, villany, gáz, tele­fon, rádió) azonnalra is rendkívül olcsón ki­adó. Érdeklődni 24—38 telefonon. 56 Egy szoba, konyhás la­kás, viz, villany bent, azonnal kiadó. Uj tér 6. Csinos egvszoba, kony­hás lakás kiadó, viz, vil lany. Kálvária ucca 24. Uri és női ruhák száraz vegytisztítása SZECSÖDY-nél. Iparte­lep: Szeged, Feketesas­ucca 20. 208 Mindenes vagy bejáró­nő felvétetik. ' Klauzál­tér 1. Tudakozódni ház­mesternél. Elsőrendű KÁRPITOSMUNKÁK modern fotelek és re­kamirok, javítások Sachs kárpitosmester Oroszlán-u. 8. 287 takarításért lakás, ke. vés fizetés, koszt else­jére házmesternek is megyek. Kossuth L. su­gárut 29. Fiam mellé, napi 2 órai német társalgásra ke­resek tanárjelöltet. Ér­deklődést kérek: Deák F. u 22, II. 3., 8—10 óráig. Németül tökéletesen be­szélő, vagy németajkú 13—15 éves fiúgyerme­ket egész napra játszó­társul keresek 14 éves fiamhoz. Cim: Fazekas Endre, Valéria tér 10. sz., II. lépcső, II. em. Varrólányok, tanulólá­nyok és gomblyukkötő­nők felvétetnek. Kö­penyüzem és női divat­szalon, Polgár ucca 3. Jól főző mindenes sza­kácsnő felvétetik azon­nalra. Kölcsey u. 10, II. 17. Ügyes kézilányok kifu­tólálny, tanulók azon­nalra felvétetnék. Reic­helné, Valéria tér 10. Szerény fiatalabb nő ki váló bizonyítványokkal uriházhoz bejárónőnek ajánlkozik. „Megbízha­tó" Egy kifutó fiút felvesz Lázár sütöde, Szabad­ság tér 11a. Jó családból való vidé­ki leány, önálló háztar tás vezetésében teljesen jártas, elhelyezést ke­res Kossuth L. sugárut 54. Egy ügyes női fodrász­leány félvétetik azonnal Balogh fodrásznál, At­tila ucca 2. Irodai alkalmazott, ki OTI ügyekben is jártas, ideiglenesen felvétetik. Német tudás előnyben. Fischer kőfaragó, 'Kál­vária u. 3. sz. Szerényebb mindenes — vagy bejárónő felvéte. tik, jelentkezni 4—5-ig Lechner tér 6, földszint. Kifutó fiút felvesz Dé­nes Cipőüzlet, Kárász­ü. 10. Érettségizett fiatalember, gyors- és gépiró kereskedői ké­pességekkel gyakorítottnak felvétetik. Ajánlat — „Élénk" jeligere a ki­adóba kéretik. Egy ügyes, fiatal keres­kaő segédet felvesz — Szűcs pék, Mikszáth K, ucca 10. Ügyes női fodrászíkis­asszonyt felveszek. El­foglaltság reggel 9 órá­tól este 7 óráig. Palko­vits fodrász. Fiatal bejárónőt felve­szek a délelőtti órákra. Kálvária u. 46. JÓL JÖVEDELMEZŐ közhasználati cikk megegyezés szerint át­vehető. Érd.: délután 2—4-ig. Apáca u. 8., 1. e. Izzadás ellen egy biztos szer van, a PERPEOES Évek óta bevált szer hónalj, kéz és lábizza dás ellen Kapható a s készítőnél GERGELY gyJatszerész­nél, Kossuth Lajos s-ut és Nagykörút sarok. 512-es FIAT autó combinéval és amerikai tetővel, kifogástalan — üzemképes állapotban, ió giumikkal eladó. Vaj­da Zsigmond földbirto­kosnál, Magyarbánhe­316 Ócskavasat, fémet, ma­gas árban veszek és el­adok. Horváth vastelep Párisi-körut 19á. Rövid zongora hosszabb időre bérbeadó, esetleg eladó. Szentgyörgy u. 17. Nagyon szép mokett sez Ion eladó. Fischhof, — Mikszáth K. u. 22. Csónakot, kétpárevezős kormányost megvételre keresek. Ajánlatokat ár megjelöléssel. Rudolf­tér 5., trafikba kérek. Jóforgalmu füszerüzlet, kevés lakbérrel eladó. Cim megtudható Pat­zauer szeszüzlet, Köl­csey ucca. Orom nézni UEBMANN szemüvegen Foto, optika Kelemen ucca Régi, neves olajfestmé­nyek rendkívül olcsón eladók K. Czecz K. vi­rágkereskedésében, — Horthy Miklós u. 8. sz Eladó férfi fekete öl­töny, 3 méter szövet, 43 es cipő. Kálmárja u. 9. Egy régi stilü Bieder­mayer állótükör, fekete un szoba berendezés olcsón eladó. Megtekint­hetők d. e. 10-től d. u, 2-ig .Somogyi u. 7, I. emelet. Díszkredenc márvány­lappal, egyéb bútorral, mmden elfogadható — áron eladó. Báró Jósi­ka u. 30, II. 17. SaroHhiz flziettei Tisza Lajos körúton be lül 17.000. Emeletes üz­leti bérház, modern la­kásos, Széchenyi térnél 28.000 P. Kétemeletes 10 modern lakásos nagy jövedelmű bérház 45.000 P. Megvehetők Mézemé F. M. iroda által. (Kul­túrpalotánál.) 44 KÜLÖNFÉLÉK Elveszett a Jókai uccá­tól a Takaréktár uccáig szürke nadrág. Kériüfc a megtalálót, hogy Ko­rona u. 11. sz. alá szi. veskedjék leadni. Szeged sz. kir. város polgármesterétől. 32.615—1936. E. sz. Pályázati hirdetmény Szeged sz. kir. városnál az 1936 :IX. t. c. alap­ján betöltésre kerülő 9 (kilenc) városi orvosi ál­lásra, melyek a X. (IX.) fizetési osztály szerint mindenkor járó javadalmazással és egyéb illet­ményekkel vannak egybekötve, pályázatot hir­detek. A pályázati kérvényeket a m. kir. belügymi­niszter úrhoz kell címezni. A kérvényhez eredet­ben, vagy hitelesített másolatban a következő ok­mányokat kell csatolni; a) születési anyakönyvi kivonat; b) hatósági erkölcsi, valamint a családi álla­potot igazoló bizonyítványt; c) a magyar honosságot igazoló hatósági bi­zonyítványt, esetleg a magyar állampolgárságra való igény szabályszerű bejelentését (opció) iga­zoló okmányt; d) az 1883:1. tc. 9. §-ában előirt képzettséget igazoló okmányt. e) a -tiszti orvosi képesítést igazoló okmányt; f) az egyetemi leckekönyvet és a kórházi szol­gálati könyvecskét; g) a polgári közszolgálatban történt alkalma­zást igazoló okmányokat; h) a hatósági orvosi szolgálatra alkalmas szel­lemi és testi épséget igazoló, ujkeletü közhatósá­gi, tiszti orvosi bizonyítványt; i) a teljesített katonai szolgálatra vonatkozó okmányokat. Ezenkívül a pályázók kötelesek kérvényükben nyelvismereteiket és esetleges különleges szak­képzettségüket ismertetni, ez utóbbira vonatkozó okmányaikat is csatolni. Közszolgálatban álló pályázók az előirt kellé­keket törzskönyvi lapjukkal (minősitvényi táblá­zatukkal) igazolhatják. Ujrendszerü tiszti orvosi képesítéssel biró pá­lyázók előnvben részesülnek. Az 1936:ÍX. tc. 12. §. (1) bekezdése értelmében városi orvossá ezúttal kivételesen olyan orvos is kinevezhető, aki tiszti orvosi vizsgát nem tett. Az ilyen orvos azonban az esetleges kinevezés napjától számított három éven belül a tiszti or­vosi képesítést megszerezni köteles, különben ál­lását veszti. A kérvényeket legkésőbb ,1936. évi julius hó 15-én déli 12 óráig lehet hivatalomnál benyúj­tani. Elkésve érkező kérvények nem lesznek figye­lembe vehetők. Szeged, 1936 junius 30-án. Dr. Pálfy József polgármester.

Next

/
Oldalképek
Tartalom