Délmagyarország, 1936. július (12. évfolyam, 155-181. szám)
1936-07-18 / 170. szám
[MAGYARORSZÁG SZEGED, Szerke»z<ö««g: Somogyi Ucca 22.1. em. Tclelnn: 23-33..KInd6hlvo)nl, kölciönkönyvlftr ét legvlrodai Aradi a««« 8. Teleiont 13-0©..Nyomdai Löw Up«i ucca 10. Teleion: 13-06. - Távirati Szombat, 1936 Julius IS. Ara ÍO fillér i-ipoi ucca i". leieion: u-uo. — lavnau - - . . Jerílclm. OílipBoyoror.ióo. Szeae« All. eVIOlyam, 17U. SZ. Háromhatalmi „eszmecsere" lesz Londonban a brüsszeli Locarnó-konferencia helyett Augusztusban együttes értekezlet, Németország és Olaszország részvételével ? Páris, julius 17. Az Havas Iroda jelentése szerint London, Brüsszel és Páris között serényen folynak az eszmecserék a locarnói hatalmak tanácskozásai ügyében. Van Zeeland belga miniszterelnök hír szerint már közölte, hogy hajlandó elfogadni az angol kormánynak azt a javaslatát, hogy a három nyugati hatalom tanácskozását Brüsszel helyett Londonban tartsáli meg. Az angol kormány azt javasolta, hogy a tanácskozást julius 23-án kezdjék meg. Ennek azonban bizonyos nehézségei vannak, mert július 24-ére a francia képviselőház külpolitikai vitát tűzött ki, ugy, hogy a francia külügyminiszternek a tanácskozások megkezdése után azonnal vissza kellene utazni Londonból Párisba. Ha Anglia ragaszkodik a julius 23-iki dátumhoz, akkor a francia kormány kénytelen a külpolitikai vila elhalasztását kérni. Miután francia megítélés szerint a három locarnói hatalom tanácskozását most már feltétlenül megtartják, a további eszmecseréken főleg a tanácskozások politikai előkészítésén lesz a fősuly. Brüsszel helyeit London Brüsszel, julius 17. Jó forrásból származó értesülés helyett tegnap este előterjesztették Brüszszelben azt a javaslatot, hogy a három locarnói hatalom értekezletét Brüsszel helyett Londonban tartsák meg julius 23-án. Van Zeeland miniszterelnök részben elfogadta ezt a javaslatot, de előbb megvárja, hogy Franciaország is hozzájáruljon az angol indítványhoz. Brüsszelben hangoztatják, hogy Londonban a három hatalom nem értekezletre, hanem egyszerű eszmecserére ül össze, amelyen előkészítik a locarnói hatalmak együttes értekezletét, amelyen már Németország és Olaszország is résztvesz. Ha Anglia, Franciaország és Belgium között — hangsúlyozzák Brüsszelben — létrejön a megegyezés, akkor a locarnói hatalmak együttes értekezlete már augusztus 10-én összeülhet Brüsszelben. Locarnó után ötliatalim értekezlet Páris, julius 17. A francia diplomáciai körök a három locarnói hatalom megbeszélésében a tevékeny szolidaritás bizonyítékát látják. Ugy London, mint Páris ugy véli. hogy a megbeszélések általános szempontok figyelembevételével Európa megbékélésére vonatkoznak. Mindamellett ez az összejövetel mellőzheti hallgatással a Rajna-vidék jövőjének problémáját Arról nem lehet szó, hogy megállítsák a német birodalommal való kibékülés lehetőségét. Francia vélemény szerint ezt az összejövetelt követni kell az öthatalmi értekezletnek, sőt ezt az értekezletet esetleg más európai államok részvételével még bóviteni is lehet. M alkohol hatása alatt követte cl tettet az elmeháborodott londoni meréntilO A mcremilelkiserlel teljes hátteret tisztázták - Nem voll ptfflihal cella a merénylőnek — VIII. Edwardol ünnepli Európa Aláírás elüti a Dardanella-sgyezménv Montrenx, julius 17. Ha csak váratlan akadályok nem merülnek fel, holnap előreláthatóan tető alá kerül a Dardanella-egyezmény. Már csak a kisebb jelentőségű szakaszok körül vannak nézeteltérések. A tegnap délutáni titkos ülésen kimondották, hogy az eddigi Dardanella-bizottság megszűnik s a tengerszorost Törökország veszi szuverén birtokába. Polgári repülőgépek szabadon közlekedhetnek a Dardanellák fölött, a török kormány azonban megtilthatja bizonyos zónák átrepülését. A hadihajók áthaladása kérdésében most már csak .1 a p á n támaszt némi nehézségeket. Anglia indítványára kimondották, hogv az uj egyezmény meghatározott szakaszait az aláiró hatalmak kétharmad szótöbbséggel is megváltoztathatják. A török sajtó megelégedéssel fogadja a Montreuxből érkező kedvező híreket. A török katonaság nyomban az uj egyezmény aláírásának napján megszállja a Dardanellákat. Ennek a napnak évfordulója nemzeti ünnep lesz Törökországban. Az egyezményt valószínűleg kedden írják alá, amikor Titulescu is visszaérkezhetik Monfreuxba. A Vasgárda halálos Ítéletei London, julius 17. Az angol lapok feltűnő beállításban közlik S t e 1 e s c u Mihály volt román képviselő meggyilkolását a Vasgárda által annak illusztrálására, miiven ingatag a Titulescu által nagynehezen létrehozott belső béke. A Morniiig Posl bukaresti levelezője szerint a Vasgárda ismét számos személyt halálra ítélt. Az első volt Stelescu, a második Titulescu. A Times szerint Tatarescu miniszterelnök megígérte Titulescunak, hogy m e g s z ű n leli a Franciaország és a kisantant ellen folyó izgatást, amely Titulescu külföldi munkáját nagyon megnehezíti Franciaország kilátásba helyezte. hogy rövidesen ismét megkezdi a fegyverszállítást. A csehszlovák kölcsön nagyobb részét hadászati vasutak énitésére fordítják, míg a másik csehszlovák kölcsönből Románia ismét megkezdi a pénzhiány mialt félbeszakított fegyvervásárlást. Bukarest, julius 17. Stelescu volt képviselő alvezére volt egvkor a Vasgárdának, mikor a kormány feloszlatta a Vasgárdát, hátat fordított a mozgalomnak. Párttársai azzal gyanúsították. hogy adatokat szolgáltatott a hatóságoknak a Vasgárda szervezetérd!. Valószínűleg ez az indok magyarázza a gyilkosságot. Tegnap este 7 órakor egv hatalmas turaautó állott meg a Brancoveanu-kórház előtt, ahol Stelescu kénviselőt ápoltok. Az autóban ülő nyolc férfi kiugrott a kocsiból, berohant a kórházba és revolvereiből golvózánorf zúdított a képviselőre, aki nyomban meghalt. A nvolc fiatalember azonnal az ügyészségre ment és önkéni jelentkezett. Heten főiskolások, a vezérük egy John Caralanase nevű végzett kereskedelmi főiskolai hallgató, aki a „keresztény" román nemzeti diákszervezet alelnöke. A kórház portása elmondta, hogy Caratanafee a gyilkosság előtt néhány órával a kórházban járt és helyszíni szemlét tartott. A megsvilkolt Stelescuban 30 revolversolvót találtak. London, julius 17. Angliában érthetetlennek és megmagyarázhatatlannak tartják azt a merényletkisérletet, amelyet VIII. Édward király ellen intéztek. A merényletkisérletről eltérőek a tanúvallomások. A merénylő kezéből nem egy nő ütötte ki a revolvert, hanem Ashby segódrendőr, akinek a nő hívta fel a figyelmét a levegőbe emelkedő revolveres kézre. A rendőr, aki lélekjelenlétével talán megmentette a király életét, nem hivatásos tagja a londoni rendőrsegnek. hanem kisegítő policeman,- önkéntes szolgálatot teljesített, a magánéletben kereskedelmi utazó. A merénylő George Andrew M a c-M a h 0 n n a k mondta magát a rendőrállomáson, ahová csak nagy ELŐFIZETÉSI Bevonta helyben 3.20 vidéken et Budapetlen 3.W, kUllOlditii 0.40 pengő. — Egye* tzám Ara hetkb» nap ÍO. vníAr- ét Ünnepnap <111. Hlr« detétek «elvétele tarlta tterlnl. Meglő, 'enik netio Kivételével nanonlB reggel. üggyel-bajjal tudták elvinni, mert a feldühödött tömeg meg akarta lincselni. A bemondott név csak álneve a merénylőnek, valódi neve: Jerome Bannigan 34 éves ir származású ember. Banmigannak nem volt rendszeres foglalkozása, különféle cikkeket irt kisebb folyóiratokba; reformeszmékért küzdött, többek között a halálbüntetés eltörléséért. Az volt a becsvágya, hogy a hirneves irók közé sorozzák. Volt gyógvnövényüzlete is Londonban. Édesapja azt hi^i hogy fia az alkohol hatása alatt megháborodott, hosszabb idő óta részeges életmódot folytatott. Csak igy tudja elképzelni, hogv fegyvert emelt a királyra. Felmerült az a terv, hogv a zuvarosfejö em-