Délmagyarország, 1936. július (12. évfolyam, 155-181. szám)
1936-07-15 / 167. szám
4 MAGYARORSZSG 1956 fulius T5. 11 fervbeveit milliós beruházások helyett — 170,000 pengős partvédelmi munkát hajtanak végre a Tisza szegedi szakaszán Elkészültek a vízszabályozási tervek Kerékpárosok! ban részletre adom. Gumikat és alkatrészüket árban kaphat Szántó Sándor nál Sseged, (Kiss D palota'1 Kiss u. 2 KÉT SZOMSZÉDVÁR REGENYE (A Dél»?:« :.\arország munkatársától.) Két szomszédos üzlet történetéről beszélnek napok óta szegedi kereskedők A két üzlet ott áll a város egyik forgalmas uccájában. Az egyiket férfi vezeti, akinek felesége van. a másikat nő, aki férjnél van. Hogy miképen bonyolódott a két üzlet regénye a ritka heppiendig, arról a következő fejezetek számolnak be. L A kereskedő uiejjisuiurkeiLtt a szomszéd üzlet csinos tulajdonosnöjével. Kezdetben csupán a szomszéd érdeklődése volt az, ami a két embert összehozta, később már melegebb érdeklődés fűzte össze őket, de erről soha sem beszéltek. Annál inkább beszéllek a többiek, akik árgus szemmel figyelték a történteket. •L. A dologról szinte egyidőben szerzett tudomást az asszony férje és fiatal kereskedő felesége. Ter mészetesen nem nézték jó szemmel a dolgot, de mivel semmi bizonyosat nem tudtak, csupán szóbeszédre voltak utalva, ezért egyik sem tett otthon említést. Ellenben a fiatal asszony határozott lépésre szánta el magát. Felkereste egy szép napon a szomszédnő férjét, akit addig nem ismert. 3. A férj, amikor a kereskedő felesége elmondotta a dolgokat, szomorúan legyintett és kijelentette, hogy ő is tud mindent, de eddig nem volt oka fellépni felesége ellen. A két ember sokáig tanakodott, hogy miképen segíthetnének a dologn, de mi. után semmi okosat nem tudtak kitalálni, elhatározták. hogy újból találkoznak és megbeszélik a teendőket. 4. Ezalatt a másik pár mitsem sejtve, tovább ii fenntartotta a barátságot. Kölcsönösen átjártak egymás üzletébe és arról beszélgettek, hogy szabadokká kell tenni magukat és ésszé kell házasodniolí. De egyik sem tudta, hogy mikép kezdjen hozzá. 5. A másik pár is állandóan tanakodott azon, hogy mitévők legyenek. Közben észre sem vették kölcsönös vonzalom fejlődött ki közöttük. Hololt ez több volt már, mint szimpátia. A két ember egymásba szeretett, anélkül, hogy észrevette volna. e. Egyik alkalommal azután a négy ember összetalálkozott. A kereskedő felesége intézte ugy a dolgot, hogy a társaság nála vacsorán találkozzék Itt azután kipattant a dolog, hogy a kerekedő felesége és a fiatal kereskedőasszony férje nagy bánatukban összetalálkoztak. Most már négyesben tanácskoztak arról, hogy mitévők legyenek. A következőket határozták el: 7. Beadják a válópert mind a két családban és a válóper lezajlása után a kereskedő feleségül veszi a szomszédját, az ő felesége pedig férjhez megy a k*ro«kednasMony férjéhe«. A hathónapos várakozási idő alatt pedig békés barátságban élnek, mintha mi sem történt volna 8. Azóta pedig valóban a legjobb barátságban élnek mind a négyen. A férfiak együtt járnak vasárnap esténkint kártyázni, borozni; az asszonyok pedig a legjobb barátnők lettek és közösen szapulják ismerőseiket Elsőrendű kárpitosmunkák, modem letelek, reeuniák, figyelmes, pontos kiszolgálás. Sachs Nándor " kárpitosmester. Oroszlán uccs 8. (A Délmagyarország munkatársától.) Hoszszu évek óta tervezik, hogy a Tiszán nagyobb költséggel elvégzik a partvédelmi munkálatokat. Ezzel a tervvel volt összefüggésben az 1933-ban megrendezett Széchenvi-emlékhajózás, amikor kormányférfiak. országgyűlési képviselők nagvobb csoportja utazott végig a Tiszán Tokajtól Szegedig. Az emlékhajózás után a Tisza ujabb szabályozásának tervei elkészültek ugyan, de megvalósításukra mindmái« nem került sor. A most következő költségvetési évben előreláthatólag a kidolgozott vízszabályozási tervek csak egyik részét valósítják meg. Az állami költségvetésbe 1,780.000 pengőt vettek fel vízszabályozási és partvédelmi munkálatok elvégzésére és ebből az összegből tiz százalékot: 170.000 pengői a Tisza szegedi szakaszának és a Maros torkolati részének munkálataira fordítanak. Alkalmunk volt látni a terveket, ebből megállapítható, hogy a Szegedet közelről érintő beruházások a következők lesznek: A Tisza szegedi szakaszán a. várkonyi, verzsenvi, ellési, felgyői, mindszenti és ányási gázlóknak a hajózás érdekében való szabálvozisára és a legsürgősebb partbiztositási munkálatokra 115.000 pengőt fordítanak. A tápéi hajótelelő bejáratát és medencéiéi 7000 pengős költséggel kimélyítik. A hajózás érdekében végzendő tiszai és körösi munkáknál használt hajó- és kotrópari lápéi hajójavító telepének kezelési és személyzeti költségeire 23.000 pengő van felvéve a» idei költségvetésben. Végül a Maros alsó szakaszán és a torkolatnál elkerülhetetlenül szükséges partvédelmi munkákra és a meglévő partvódezetek kiegr szitésére 25.000 pengőt fordítanak. Az összes munkálatok költ.-ége 170.000 ; gőt tesz ki, holott eredetileg arról volt szó, hogy a Tiszán és a mellékfolyóin mintegy hárommilliós partvédelmi és vízszabályozási munkát hajtanak végre. Anyagiak hijján azonban a terveket lényegesen megszükitették és a nagyobb beruházások helyett a Tisza sze?:*'di szakaszán csupán az elkerülhetetlenül szükséges partbiztositási munkák elvégzésére kerül sor az idén. A 170.000 pengős munkálatokhoz augusztus folyamán hozzákezdenek. Férfi divaftkaiaook, nyakkendők, esernyők nagy választékban legolcsóbban Pollák TesftVÖraknél „Utasitsákki Szegedről a férjemet. . (A Délmagyarország munkatársától.) Nem múlik el nap a szegedi rendőrségen, hogy házasfelek ne tennének panaszt egymás ellen. És főleg fiatal házasok panaszkodnak sürüm egymás ellen. A mult héten egy fiatal férj jelentette fel a feleségét, mert az asszony állítása szerint meg akarja mérgezni, kedden egy csinos fiatal asszony tett panaszt férje ellen hasonló okok miatt. A csinos fiatal asszony azzal állitott b*- a központi ügyeletre, hogy férje ellen akar feljelentést tenni. — Milyen címen? — kérdezték tőle. — Szándékos emberölés bűntettének kísérlete cimén — telelte a fiatalaszzony. — És kit akar megölni a férje? — Engem ... A fiatal asszony ezután elmesélte, hogy férjétől kiilönváltan él. Együtt laktak egy kis községben, a férj közben elvesztette állását, az asszony pedig bejött Szegedre és azóta itt él. A férj utána jött Szegedre és azóta — állítása szerint — állandóan leselkedik utána és megöléssel fenyegeti. — És mikor követte el a férje az emberölési kísérletet — kérdezték a panaszostól. — Még két héttel ezelőtt — válaszolta a fiatal asszony. A férjem megüzente nekem, hogy megöl Akkor már jártam Itt a rendőrségen és egy detektívet kaptam kísérőül. Amint este mentem az. uccán, egy sarok mögül elémugrott a férjem és pénzt követelt tőlem. Amikor nem akartam adni, kést rántott elő. Szerencsére közbelépett a detektív és lefegyverezte. Egy hajszálon mult ne életem... Simán megúszta a dolgot, mert egyszerűen kiutasították Szegedről. De visszajött és most megint itt kering körülöttem. Gondoltam, miért vigye el simán a múltkori ügyet? Hát feljöttem és a múltkori eset miatt feljelentést teszek el. lene ... A fiatalasszony feljelentését jegyzőkönyvbe foglalták, megindult a nyomozás a boldogtalan férj kézrekeritésére, aki idegen városban, állásnélkül csatangol és leskelődik felesége után .,. A panaszos fiatal asszony azzal távozott, hogy kéri férje megbüntetését és ha lehet, ujból utasítsák kl a városból, mert veszélyezteti a testi épségét és munkahelyén is kellemetlenkedik neki, igy hát nem kívánatos, hogy Szegeden tartózkodjék. Jégszekrények «SS-SSSTSK! Fennie tlMroai S!Sf fcffS Városi segélyből mulatást rendeztek a cigányok véres verekedéssel (A Délmaomrorszda munkatársától) Tavasszal nagyobbszámu cigánjrtáriaeág mulatott az egyik ezegedi vendéglőben. A vendéglátó cigány Jankó János volt, akit annakidején kiutasítottak a ezerbek Jugoszlávia területéről. Jankó több unokatestvérét meghívta borozásra. Megjelent egv sereg Jankó, Aitay és a mulatság, már amint ez szokott, hatalmas verekedéssel végződött. A kocsmáros a. verekedő cigányokat kituszkolta az uccára, ott folytatták tovább a verekedést. Közös erővel mr, Mám adták Jankó Józsefet, botokkal, láncokkal, késekkel bántalmazták, mire Jankó József előkapta a bicskát 06 cl legközelebb álló Jankó Jánosba vágta. A kés sulvoe «ebet ejtett a cigányon, ugy, hogv be kellett szállítani a közkórházba. Csak hosszas ápolás után tudott talpráállani. Jankó József ügyében a biróság már tartott ögvízben főtárgvalást, amelyet tanuk kihallgatása véqett elnapoltak. A vádlott azzal védekezett. hogy szorongatott, helvzetében, önvédelemből szúrta mea rokonát, mert ha nem ő szúr, őt szúrják meg. A biróság keddre több tanút idézett meg, akik igazolták, hogv Jankó József önvédelemből használta a kését Az is kiderült, bogv a cigánvok az inséffmuvkapénzen mulattak. Jankó segélyt kapott a várostól és amikor a pénzt megkapta, mechivta horozásra a rokonságot. Ebből a rokoni horozásból alakult ki a véres verekedés. A biróság felmentette Jankó Józsfet, mert ugy találta, hogv jogos önvédelemből szúrta le unokatestvérét. g • ** m. B _ Modern szabás, elegáns ö tönyok, felöltök, rasr' DFvaSOt szöveten, KRIERKSausái tér rserUnok 5.