Délmagyarország, 1936. május (12. évfolyam, 108-132. szám)
1936-05-07 / 113. szám
8 DÉLMAGYARORSZÁG 1956 május 7. Sport A Szeged FC küzdelme a létért és a hatodik helyért A Bocskai nem fizet — Molnár a Somogyé Nyugodtan készül a Szöged FC az idei utolsó szegedi bajnoki mérkőzésére a Budafok ellen. A Szeged FC szempontjából azért bir jelentőséggel ez a meccs, mert győzelem esetén visszaszerezheti a hatodik helyet ós ha a hátralévő két mérkőzésen is jól szerepel, megtarthatja pozícióját. Nehéz lesz a vasárnapi meccs, mert a Budafok igen veszélyes. Nemcsak a Szeged FC-nek, hanem a Budafoknak is gondot okoz a vasárnapi csapatösz-szeállitás, mert játékosai közül Mészáros ós Kovács sérült. A Budafok elleni utolsó tréningjét csütörtökön délután tartj* a Szeged FC, amikoris a SzAK-ka< fo4 játsza.i.. fíéti tréner kijelentette, hogy a ti ening^rccs egészen könnyű lesz. Ilyenkor, a szezon végén, amikor a fáradság jelei mutatkoznak a játékosokon, nem szabad megerőltető tréninget végeztetni. A vasárnapi meccsre megtörtént a birókúldés: a Biró Testület hindit delegálta a játékvezetésre. íiindi mindössze egyszer bíráskodott Szegeden; ő vezette tavaly a 0:0 arányban végződő SzAK—SzTE mérkőzést, Villányi Ármin, a Szeged FC ügyvezetőelnöke elmondotta a Délmagyarország munkatársának, hogy a Molnárügyet Budapesten elintézte; a játékost két hónapra kölcsönadta a Somogynak. A Bocskai-ügy bonyolódik, mert a debreceni csapat még az egyesbiró által megitélt 250 pengőt sem akarja megfizetni, éppen ezért felfüggesztési kéremet terjesztettek elő, A Bocskainak szombatig eleget kell tenni kötelezettségének, ellenkező esetben nem játszhat vasárnap a Soroksár ellen. Abban "az esetben, ha beigazolást nyer, hogy a Bocskai Athénben két meccset játszott, a kártérítési öszszeg 500 pengőre növekedik. A Bocskai nem vállalja a játékot, Athén pedig messze van... A vezetőség tele van panasszal az egyesület súlyos anyagi helyzete miatt. — A város, amelynek érdeke fűződik a Szeged FC létéhez — mondotta Villányi — nem támogatja a klubot és még olyanok is anyagi követelésekkel állnak elő, akiket szorosabb szálak fűznek az egyesülethez. A vezetőségnek — hangoztatta — megfeszített munkát kell végeznie, hogy a klubot fenntartsa, az n kérdés, meddig bírjuk a meddő küzdelmet... , * A Szeged FC—Budafok mérkőzés jegyeit 20 százalékos elővételi kedvezménnyel szombat, este 7 óráig árusítja a Délmagyarország jegyirodája. A szegediek kivonulnak a nL5Sz-W Az 5800 pengős DLASz-vagyon — 1700 pengőre csökkent Azzal, hogv a „Vidéki blokk" ismét bizalmat szavazott a DLASz elnökségének, nem következett be a régen várt béke a déli kerületben, mert a szegediek igazuk tudatában tovább folyta.tják a harcot. A jelenlegi rezsim rászolgált arra, hogy az egyesületek nagyrésze bizalmatlan legyen működésével 6zemben, mert annyi szabálytalanság még soha nem volt az alszövetségben, mint amióta a „Vidéki blokk" uralkodik. Az uj helyzettel kapcsolatban az egyik szegedi vezető a következőket mondotta: — Tudtuk, hogy az „élharcosok" többségben lesznek a közgyűlésen. Csak azért hivtuk össze ismét a rendkívüli közgyűlést, hogy megmutassuk, szabálytalanságokat nem lehet elkövetni. A szegediek addig folytatják harcukat, amig a DLASz elnöksége nem tartja kötelességének a kivételes elbánások megszüntetés' -- Hiába hangoztatta a közgyűlésen a „vezér" — folytatta —, hogy tavaly óta „csak" 1000 pengővel költöittek többet, mást azonban elfelejtett mondani; mintegy 5800 pengője volt, a DLASz-nak, amikor a „Vidéki blokk" átvette az uralmat és most — 2400 pengője van. A „vagyont" 500 pengő MLSz-kőlcsön terhei, IfiO pengő lakbér és a „Hivatalos Közlöny" előállítási költségei. Eszerint a DLASznak mintegy 1700 pengője van ebben a pillanatban. A szegediek tegnap értekezletet tartottp' és azon nagyjelentőségű lépésre határozták • magukat: kivonulnak a DLASz-ból. Ez a határozat. a szegedi tanács, fellebbviteli és egyéb tisztséget viselő tagokra vonatkozik, kivéve az egvesbirókat, akik megmaradnak helyükön. Erre a lépésre feltétlenül felfigyel a központ. amelynek végre bele kell avatkoznia a déli futballháboruba. Ausztria Anglia 2:1 (2:0) Bécs, május 6. A szerdai angol—osztrák válogatott labdarugómérkőzést Ausztia nyerte 2:1 (2:0) arányban. Ausztria már a 12. percben vezetést ért el Síndclar révén, majd néhánv perc múlva ujabb gólt szerzett. A második félidőben Anglia igen hevesen támadott, sokszor volt veszélyben az osztrák kapu, de csak egv gólt tudlak elérni. Derbik a szegedi alosztályban Vasárnap a helyi derbik napja lesz a szegedi alosztályban: Makón. Hódmezővásárhelyen, Szentesen és Kiskunfélegyházán a honi csapatok mérik össze erejüket, a szegedi meccsek és a kecskeméti mérkőzés azonban ezeknél sokkal nagyobb jelentőséggel bir. Szegeden két derbi lesz vasárnap: a SzAK—KEAC, amelyet Újszegeden rendeznek meg és az SzTK—Móraváros, amely a Hun vad i-téri sporttelepen kerül eldöntésre. Az előbbi meccsnek Lázy, az utóbbinak Czeglédy a birája. Nagyjelentőségű meccs a KAC—Vasutas találkozó is, amelyet Kecskeméten bonyolítanak b budapesti biró vezetésével. A többi helyi derbi: Makó: MTK—MAK. biró Spiegel. Hódmezővásárhelv: HTVE-HMTE, biró Vidra. Szentes: SzTE—Sz. Máv., biró keleti kerületi. Kiskunfélegyháza: Reménység— KTK, biró Kohautek. Másodosztályú bajnoki mérkőzések: Szeged: SzAK II.—KEAC II, biró Lőwinger, SzEATC— KPLE, biró Horváth J. Kistelek: KiTE—Vasutas II., biró dr. Juhász. Makó: MTK II.—MAK II, biró Pálinkás." — Szövetségi diimeecsek: Szeged: SzTK II.—SzEATC II, biró Emmerling. UTC— SzAK II, biró Gács. Szőreg: Rákóczi II.—Sylvánia II, biró Magyar. — Ifjúsági bajnokság: MTE —SzTK, bíró Benedek, Vasutas—UTC, biró Dömötör. Felsőipar—Tunyoghy KISOK-bajnoki futballmérkőzés lesz csütörtökön délután fél 3 órakor az SzTK-pályán. Ez a meccs a KISOK-bajnokság derbije. A Vasutas birkozóosapata az országos vasutasbajnokságon 6 ponttal az ötödik helyen végzett. Két győzelmet aratott; a Máv. Előrét és a Szolnoki Máv.-ot 4:3 arányban győzte le. A Vasutasban Báránv birkózott a legjobban, aki valamenynyi ellenfelét legyőzte, tussal. Mirtih négyszer, Vass és Szűcs háromszor, Szabados kétszer, Lengyel egyszer győzött. * Barna kenvérSI 18 fillér STOLCZ-siHÖde Kossuth Lajos sug-árut ll. Apróhirdetések BÚTOROZOTT SZOBÁK Csendes, szép bútorozott ucai szoba közvetlen fürdőszobával, egy vagy két személynek — kiadó. Zerge ucca 27, emelet. Egy teljesen különálló kapualatti bejáratú csinosan bútorozott szoba, esetleg teljes ellátással május 15-re kiadó: Párisi körút 8. szám. Lakás - Üzlet KLAUZAL TÉR 3. SZ. A. ÜZLETHELYISÉG ÉS LAKASOK KIADÓK 117 Keresek belvárosban négyszobás lakást „Komfortos" jeligére. Modern kettőszobás uccai földszintes lakás aug. l.re kiadó. Polgai u. 12. sz. Háromszobás, alkovos, fürdőszobás lakás kiadó. Somogyi ucca 24. I. em. 2 szobás modern lakás augusztusra kiadó. Petőfi Sándor sugárut 33. Háromszobás modern lakást keresek a belvárosban. „Augusztusra" jeligén. Keresek belvárosban aug.-ra 3 szobás modern, összkomfortos lakást I. emeleten. — P. Keich Erzsi. Belvárosban emeleti há romszobás, egyszobás udvari modernek, fürdőszobával, parkettás, viz. villannyal. Báró Jósika u. 14. Uj épületben szép, tiszla 2 szobás emeleti lakás előszobával. villannyal junius l-re kiadó. Ösz ucca 35. ..Árvácska" jeligére érkezeit levelét átvettem. Kél fiu két abszolút csinos úrinő ismeretségét kere. „Modern" jeligére kiadóba. . Fess, fiatal, szép uriloány tartós barátságát keresem. Csakis lakcimes leveleket „Gyáros 100" jeligére kiadóba. Jó bizonyítvánnyal min denes szakácsnénak —< ajánlkozom, önállóan fő zök. Szent Mihály u. O. sz. Házimester. Ügyes, jómegjelenésü kiszolgáló leányt felvesz Kis Tisza, Dugo. nics tér. Vasalónők, szabók felsőruha vasalásra felvétetnek — Gyakorlott előnyben. Glöckner vegy . tisztító, Iskola u. 27. — Fogadalmi templomnál Német kisasszony gyermek mellé ajánlkozik „Intelligens" jeligére ADÁS-VÉTEL Ócskavasat, fémet nja gas árban veszek és eladok Horváth vastelep Párisi körút 19a Legmagasabb árat fizetek használt tárgyakért és ruhákért. Csehó, Attila u. 8 Belvárosi uri és hölgyfodrász üzlet konyhaszekrények, fodrász berendezés eladó. Malom Fürdőkabin szén verandával eladó. Hétvezér ucca 54. sz. Herke, II em. balra. Vennék ogv fél hálószo ba bútort féregmentesei Ajánlatok Szóelienvi tCi 8, 1. sz. ajtó. Fürdőkád eladó. 3 lámpás rádió bármiféle régi tárgyakért elc.serél hető Francia u. 2t. Felelős szerkesztő: PÁSZTOR JÓZSEF Nyomatott a kiadótulajdonos Délmagyarország Hírlap- és Nyomdavállalat Rt.-nál, Szeged. Felelős üzemvezető: KLEIN SÁNDOR. Budafok-Szeged FC vasárnapi ligabajnoki mérkőzésre jegyek 20 százalék elővételi kedvezménnyel a DÉLMAGYARORSZÁG jegyirodában.