Délmagyarország, 1936. február (12. évfolyam, 28-52. szám)

1936-02-28 / 51. szám

T936 Február 28. DECWSG7ARORSZÁG 3 Szombaton T"% •• £ 1 •• 1 Ff 1 £ SSLISS Bun és bűnhődés Doeztojevszky regényének fllmvltozata Belvárosi Ellenzéki szónokok az Iparügyi javaslat vitájába Csendes Ölés, élénk folyosó! élet a Házban (Budapesti tudósítónk telefonjelentése.) A kép­viselőház csütörtöki ülésén az iparügyi javaslat váratlanul hosszura nyúlt vitájában már csak az ellenzék vett részt. Az ellenzéki képviselők beszél­tek csütörtökön, igaz, hogy részben a javaslat mel­lett, részben ellene. Ma la s i t s Géza éles vitába keveredett Reibel Mihállyal, akinek vi a lés ággal szocialista előadást tartott. Közben a szociálde­mokrata Buchinger Manó baráti beszélgetést foly­tatott a két nyilaskeresztes képviselővel. D u 1 i n Jenőnek la javaislat melletti felszólalását a mi­niszterelnök is figyelemmel kisérte. Dulin beszéde volt az egyetlen, amely derültséget keltett a csü­törtöki ülésen, mert nagy szakértelemmel beszélt a női ruhákról. A folyosón sokat beszéltek a várható választá­sokról. Bizonyosra veszik politikai körökben, hogy Sefcsik György jászladányi mandátumát már pénteken megsemmisítik Ennek megfelelően hire járt lannak, hogy Sefcsik esetleg, már a pénteki birósági ítélet előtt lemond mandátumáról. Ezt a hirt megcáfolták ugyan, de mindenesetre nagy ér­deklődés előzi meg a közigazgatási bíróság pén­tekre várható döntését. A mezőcsáti választásról is sok szó esett csü­törtökön a parlament folyosóin. A Nep el akar ke­rülni egy, la lengyeltótihoz hasonló vereséget és erősen felkészül a küzdelemre. Éppen ezért K o z­m a Miklós belügyminiszter vasárnap leutazik a kerületbe, ahová 30 egységespárti képviselő is el­kiséri. Az ellenzék részéről, főleg a kisgazdapárti képviselők nagy része máris a kerületben tartóz­kodik és vasárnjap megjelenik Mezőcsáton Eck­h a r d t Tibor is. Ebből erős összeütközésre szá­mítanak és a kisgazdapárt köreiben azt beszélik, hogy ezalkalommal Eckhardt ujabb támadást intéz Gömbös miniszterelnök ellen. A képviselőház csütörtöki üléséről részletes jelentésünk a következő: A képviselőház csütörtök délután folytatta az ipán novella vitáját. Takács Ferenc az ipari novellát nem tart­ja alkalmasnak a kézmű vesiparosság problé­máinak megoldására, amely mitsem tartalmaz arról, miként vegye fel a kézműipar a küzdel­met a nagyipar ellen, hogyan védekezzék a kar­teltömörülés anyagi érdekeltségeinek túlkapá­saival szemben, hogyan jusson forgótőkéhez és olcsó hitelhez. A vidéki városokban szégyenbé­rekért dolgozik a kézműipar. A kisipari hitel­«zervezetet a vidékre is ki kellene terjeszteni. A javaslatot nem fogadta el. Reibel Mihály: „Isten áldja a tisztes ipart" köszöntéssel fogadta a javaslatot. Olyan gazdasági rendszerre van szükség, amely ará­nyosan osztja meg a jövedelmet és a munká­soknak is juttat belőle. Helyesli a mestervizsga kötelezővé tételét és azt is, hogy bizonyos fel­tételekhez kötik az iparigazolvány kiváltását. Az iparosok kérése az, hogy az átalakítás mi­nél rövidebb idő alatt történ jék meg. A javasla­tot elfogadta. M a 1 a s i t s Géza szerint a mestervizsga fe­lesleges, mert enélkül is lehet valaki jó ipa­ros. A javaslat szerinte kisérlet arra, hogy a kormány beavatkozzék a gazdasági életbe, elve­szi a meglevő jogokat a kereskedőktől és azo­kat oda adja olyan iparosoknak, akik túlnyo­mórészt nem rendelkeznek sem megfelelő tő­kével, sem kereskedelmi képzettséggel. Ezek nélkül pedig nem lehet boldogulni. Beszéde to­vábbi során hangoztatta, hogy a javaslat túlsá­gosan megnöveli a kormány hatalmát. A ja­vaslatot nem fogadta el. Dulin Jenő elfogadta a javaslatot, bár nem valósit meg minden kívánságot, de határozott lépés az iparoskérdések megoldása terén. Több megoldási módot ajánlott a fogtechnikusok kérdésében, akiknek nehéz helyzetével hossza­san foglalkozott. Aggályosnak tartja az ipar­ügyi miniszter jogát az ipartestületek átszer­vezésére, mert abba esetleg politikát lehet bele­vinni. A reáljogot nem szabad elvonni mostani tulajdonosától, mert ez ellenkeznék a magán­tulajdon elvével. Végül az OTI és az ipartestü­leti járulék-hátralékok kiegyenlítésére részlet­fizetési engedményt kért Ezután báró Vojniss Miklós elóadó be­terjesztette a közgazdasági és közlekedési, va­lamint társadalompolitikai és külügyi bizottság által csütörtök délután letárgyalt törvényjavas­latokról és jelentésekről szóló együttes bizott­sági jelentéseket. A Ház legközelebbi üléséit pénteken délután 4 órakor tartja. Az id6 A Szegedi JlctroroÜgiaj Obflzervatórlan* jelenti: Szegeden a hőmérő legmagasabb állát sa 124, a legalacsonyabb 0.« C. A barométer adata raullfokrta és tengerszintre redukálva reggel 764.4, este 761.0 mm. A levegő páratar­talma reggel 95, délben 74 százalék. A szél irá­nya délkeleti, erőssége 1—3. A Meteorologiai Intézet jelenti esite 10 órakor. Idő jóslat: Keleties légáramlás, sok helyen eső, a hegyekben havas eső, vagy hó. Az ország keleti felében gyenge talaj­menti fagy. A nappali hőmerséklet kissé csökken. .1 — A Délmagyarországot támogatja, ha hir­detőinknél vásárol. ffirele Általános verekedés a bukaresti képviselő­házban Goga antiszemita interpellációja miatt Bukarest, február 27. Ma délutánra tűzték ki a képviselőházban Goga nemzeti keresztény­párti képviselő interpellációját a mehetinci vá­lasztások ügyében. Goga rámutatott arra, hogy mindenütt nagy tetszéssel fogadták párt­ját. Ezt a fogadtatást a baloldali zsidó sajtó ellensúlyozni próbálta. Solomon nemzeti parasztpárti képviselő ek­kor felugrott helyéről és fenyegetőleg Indult Goga felé. Az elnök kénytelen volt felfüggesz­teni az ülést. Az ülés megnyitása után Mihalache, a nem­zeti parasztpárt elnöke tiltakozott az ellen, hogy Goga elnöki jogokat bitorol. Mihalache­nak erre a kijelentésére megtörtént az első összeütközés a két párt képviselői között. A nemzeti parasztpárt és a nemzeti keresztény­párt képviselői egymásnak rohanták, mire az elnök felfüggesztette az ülést. Cuza rárohant Solomon képviselőre. Altalános verekedés tört ki. Az ülés megnyitása után is viharos volt a hangulat. Goga interpellációjának hirére a képviselő­ház előtti téren mintegy 15 ezer főnyi tömeg gyűlt össze, amelyet végül is a csendőrség osz­latott ezét. — Imecs főispán Szegeden. Vitéz dr. I m e c s György főispán csütörtökön este érkezett Sze­gedre és a Hungáriában szállt meg. A főispán itt várja ^eg a szombati installáló közgyűlést. — Az inségmunkák. Az idei szükségmunkák keretében — mint ismeretes — a város elvégez­teti az ujszegedi partok planiroztatási munká­latait is és ezzel a strandolás céljaira ugy­ahogy rendbehozza a partot. Ez a munka már hetekkel ezelőtt megindult és igen szépen ha­ladt előre. Jelenleg mintegy 6záz szükségmun­kás dolgozik a strandon és a munkát rövidesen be is fejezik. Szépen haladnak a földmunkák a felsővárosi stadionban is. A tribünök már el­készültek és áprilisig, amikor befejeződik a szükségmunkák szezonja, a stadiont már át is adhatják rendeltetésének. — Halálozás. Ládházai Spécz Gyula a folyammérnökség tisztviselője e hó 27-én elhunyt. Temetése folyó hó 29-én délután 3 órakor a bel­városi kupolacsarnokból. — MUNKAKÖZVETÍTÉS. Állást kaphat a Ha­tósági Munkaközvetítőben: 10 propagandl* tisztvi­selő, 1 fiatal lakatos, 1 fa esztergályos, 1 kádár, 1 szabó, 1 borbély, 1 cipész. — ELŐADÁSOK. A Munkásotthonban dr. Va­lentiny Ágoston pénteken este fél 8 órakor „A munkavállalók védelme a társadalombiztosítás­ban" címen tudományos előadást tart — Akinek a szívműködése rendetlen, úgy­szintén az, akinél a vérnyomás emelkedésé­nek tünetei mutatkoznak, ugy érhet el eről­ködés nélkül megfelelő könnyű székelést, ha reggel éhgyomorra egy kis pohár természete» „Ferenc József' keserüvizet iszik. — Kéthlv Anna előadása. A Magántisztvise­lők Szövetéégének szegedi csoportja aktuális társadalmi és gazdasági kérdésekről tudomá­nyos előadássorozatot tart. Az első előadást Kéthly Anna országgyűlési képviselő, a Ma­gántisztviselők Szövetségének alelnöke „A mai világhelyzet ée a nők" címen szombaton est« 8 órakor az ipartestület emeleti nagytermében tartja. Érdeklődőket szivesen látnak, belépő" dij nincs. x Fluggl-viz Márkusnál, Klgyó-ncoa. — Istentisztelet a zsinagógában pénteken dél­után félhat órakor. A köznapi istentiszteletek kez­dete vasárnaptól reggel félhét és délután félhat órakor. — Hargitaváralja jelképes székely község 29-éu este 8 órakor a „Hági" éttermében tartja havi rím de s összejövetelét. — Nagyböjti ájtatosság a görögkatolikusoknál* Nagyböjt minden péntekén délután 6 órakor a Lechner-téri kápolnában szentbeszéd és ájtatos­ság. — Mindazon mérgezési esetek leküzdésénél, melyeket romlott ételek okoznak — tehát főleg husmérgezés vlagv gombamérgezés előfordulása­kor — a gyorsan ható természetes „Ferenc József" keserűvíz azonnali használata rendkívül fontos segédeszköz. Az orvosok ajánlják. 6000 éves pásztorkulfura Dr. Banner János előadása Az Egyetembarátok Egyesülete rendezésében csütörtökön délután a bölcsészetkari auuditó­rium maximumában dr. Banner János folytatta multheti előadását .,6000 éves pásztorkultura az Alföldön". címmel. Aj, előadást dr. Buday Árpád egyetemi tanár vezette he. Dr. Banner János rámutatott a régi edények jelentőségé­re, amelyek a Kőrös-kulturának szellemi mű­velődését magyarázzák. Bemutatta a különbö­ző edények díszítési módjait; egy és két köröm­mel díszített tárgyakat. Vannak olyan edé­nyek, amelyek állatokat és embereket ábrázol­nak. Ezután a Kőrös-kultura különböző szob­rocskáiról beszélt, majd a zsugorított temet­kezések eredetét ismertette. Hangoztatta dr. Banner János, hogy azok a nagyméretű edények, amelyeken az állatáb­rázolások női ábrázolásokkal fordulnak elő, bizonyítják ennek a kulturának pásztor jelle­gét. Ahol az edények, mint tejgyüjtők szere­peltek, a termékenység szimbólumát jeképez­ték. Előfordul az edényeken a kampóskeresztes ábrázolás. Ez azt bizonyítja — mondotta —, hogy indógermán kulturival van dolgunk. A nagyszámú közönség melegen megtapsolta dr. Banner Jánost, akinek dr. Buday Árpád mondott köszönetet.

Next

/
Oldalképek
Tartalom