Délmagyarország, 1936. január (12. évfolyam, 1-27. szám)
1936-01-01 / 1. szám
» DeiMAGYARORSZSO rj ' píO cégiül.: Csányi Mihály Testílinariyílllalal Fekelesas-ueca 22. Telefon i 19-42 Készít elsőrendű kivitelben szobafestést, cimfestés/, mázolást és •42. tnifortínyezést tnfányos árb»n. t\ én-féle tervek teljes egészükben ki nem épülnek, az első évben aa ötvenezer pengŐ6 alap tökéli teljes egészében invesztálná. A stnandbuottság hosszú vita után abban áfflaludott meg, hogy t januári közgyűlés elé terjeszti az ajánlatot, ha addig azt konkrét formában benyújtja az érdekeltség, javasoilja a városi szubvenció megadását, de a harminc éves konoeaszió helyett egyelőre csak tiz évre szóló koncesszió biztosítását javatsolja azzal, hogy abban az esetben, ha a vállalat programszerűen teljesiti építési kőfelezetlségét, a koncesszió időtartamát automatikusan maghosszabbítják harminc esztendőre. Ujabban azután Kd-crüH, hogy az etvi elgondolás mögött a régi, az első Szegedi Partfürdő Részvénytársaság áll, amely abban az esetben, ha nem srikerülne ez a terve, ebben az érben már nem nyitná meg strandját, esetleg felszámolnia. Ha azonban a terv sikerül, akkor birtokba veszi az egész ujszegedi partot, önmagától bizonyos értékben átveszi jelenlegi vagyonát, a teliket, az artézi kutat, a tussokat és a kabinokat. Az ötvenezer pengős beruházásnak j ez lenne a naryóbbik fele. A város által biztosi- \ tan dó évi ötezer pengős szubvencióra viszont köt- ! osönt szerezne, abból planiroztatná a partot és ha maradna még néhányezer pengő, azt uj beruhá- J zásokra fordítaná, építene belőle vetkőző helyeket, néhány utat. Azokban a kérőkben, araelyek komolyan foglalkoznak a kérdéssel és amelyek mái- reJfen felismerték « modern strand felépítésének óriási jelentőségét, vegyes érzelmekkel találkozott ez az elgondolás. Általában az a vélemény, hogy a város ilyen módon nem oldhatja meg a kérdést, mert hiszen ez a mód tulajdonképen nem » jelentene megoolclást, csak azt jelentené, hogy azok a lehetetlenül szegényes és idegenriasztó állapotok, amelyek kitermelték a strandépítés gondolatát, továbbra is megmaradnának, sőt bizonytalan) időre állandósulnának az ujszegedi parton. Beszélgettünk erről a nagyjelentőségű kérdésről dr. Pálfy József polgármesterrel, aki a kővetkezőket mondotta: — Egyelőre nem tudom, hogy kik átlanJt a még nem konkretizált ajánlat mögött, annyi azoivhan bizonyos, hogy egyre nyugtalanabbul érzem a rendelkezésünkre álló idő múlását. Igen kínos helyzetbe kerülünk akkor, ha a végén kiderül, hogy a benyújtandó ajánlattal nem tekinthetjük niegol<l;>ltnak a kérdést, hiszen ez az ajánlat még nincs a kezünkben, ha a kezünkbe jut, akkor a január végi közgyűlés foglalkozhatik csak vele. \ közgyűlés határozata ellen természetesen fellebliezésnek van helye, ha tehát minden jól megy, akkor — április vége felé a birtokunkban lesz a jóváhagyott, \égreha jtható közgyűlési határozat. Ez talán még nem lenne késő, mert ha május elején megindul a munka, a fürdőszezon kezdetére már látni lehet belőle valamit. De mi tőrtónik akkor, ha — megbukik ez az elgondolás is? Szeged az idén már semmiesetre sem maradhat strand nélkül, a város idzgcnforg ilmának nétkWlözhetetlen szüksége van rá. Komoly strand nélkül az idegenforgalom fejlesztését efképaelhetietlennek íar'om. őszintén megmondom, egyre erősebbé váiik bennem az érzés, hogy a strandproblémát csakis a város oldhatja meg. Házikezelés* Íven, nagyszabású tervek alapján. Ehhez pedig haarJékíalami. hozzá kell látnunk, ha azt nem akarjuk, hoRv ismét kifu&vwk ac időbői. Okiratlsamisitásérf félévi Eriimre ítélték a volt nagykopáncs! iegyzői na sz> (A Dél magyaron zág munka ipokban tárgyalta elsőizben Ók ,4 pczv-tanácsa Haraszthy munkatársátót.J~\z eimtilt a szegedi törvényApczy-imkcm Haraszthy Kálmán nagykopán obí községi jegyző bűnügyé*. A jegyzőt az ügyészség közokirathamisilás és hivata'i sikkasztás bűntettével vádolta, mert egyrészt a községi közgyűlésjegyzőkönyveit meghamisította, másrészt a község tüzelőjét a saját céljaira felhasználta. A jegyzőkönyveket saját érdelében hamisította meg. Az egyik jegyzőkönyvbe azt vette be felhatalmazás nélkül, hogy a képviselőtestület megszavazott részére 360 pengő kölcsön-segélyt, amelyeit részletekben keH visszafizetnie, a másik jegyzőkönyvbe azt vette bele, hogy hozzájárult a képvieelőte6tiilet — jegyzői lakjában építendő fürdőszoba megépítéséhez és ennek fedezetéül a tüzoltófecskendő eladásáól előálló 1200 pengős felesleget jelöli meg. A kölcsönt felvette, de már a fürdőszoba me°-f' ltéséie nem kerülhetett sor, mert időközben kipattant az ügy. Haraszthy tagadta a bűnösségét, azt állitotlfe, hogy az üléseken ott sem volt, őt ugy informálták, hogy a képviselőtestület hozzájárult a kölcsön Pelvevéséhez és a fürdőszoba megépítéséhez. A tüzelőanyag felhasználását elismerte, erre vonatkozólag azt adta elő, hogy a község vendégei részére használta fel azokat. A bíróság több tárgyalást tartott az ügyben, kedden ujabb tanukat hallgattak ki. Dr. Illyés Tivadar ügyész vádbeszédében módosította a vádat és lopás bűntettében kérte bűnösségét megáUapi« tani sikkasztás helyett. Dr. Stein Viktor védő felszólalása után a hadirokkant, félkezű jegyző aa utolsó szó jogán ártatlanságát hangoztatta. A bíróság Haraszthy Kálmánt kétrendbeli közokirathamisilás büntette miatt, áz enyhitp körülmények figyelembevételével, hathónnpi börtönre itélt.e, a lopás vádia alól felmentet'». Epcbafohat (epehólya^hurut, epekő, epehomok) GYÓGYÍTJA 1 a jászkarajenői MIRA glaubersós gyégyvizzel tartott Ivökwr». Kérdezze merr orvosát! Idegenforgalmi ueea-razziák Pótolni kell a hiányzó, olvashatatlan házszám- és uccaíelző-láblákat, gondoskodni kell az uccák tisztántarfásáról (A Dél ma gyúr ország munkatársától.) Az idegenforgalmi hivatal erősen készülődik az uj idegenforgalmi szezonra, amelynek valóban sok előkészíteni való részlete van és igen sok tanulság vár érvényesítésre azok közül, amelyeket eddig szerzett a város. Dr. Pálfy József polgármesterihez most terjedelmes előterjesztést tett az idegenforgalmi hivartal é6 több hiányosság pótlását kéri. Az előterjesztés elsősorban a hiányzó, vagy az olvashatatlan házszámtáblák ellen felmerült korábbi panaszok sürgős orvoslását szorgalmazza. Hivatkozik arra, hogy ebben az ügyben korábban már jelentést tett a polgármesternek, de intézkedés még nem történt. Utasítsa tehát a polgármester a% elsőfokú közigazgatási hatóságot, hogy az a szükséges rendelkezés kiadásával kötelezze a hiányzó házszámtáblák pótlására, illetve az olvashatatlan táblák kicserélésére az érdekelt háztulajdonosokat. Kötelezae őket arra, hogy a rei delkezóst legkésőbb március 15-ig hajtsák végre. Rendelje d a polgármester az uccajelző táblák körűi észlelt hibák és hiányok sürgős pótlását. Gondoskodjék arról, hogy ezeket a táblákat, amelyeknek hiánya sok zavart és bosszúságot okozott a múltban is, olyan helyen, lehetőleg az uccalámnák fénykörében helyeztesse eí a mérnöki hivatal, hogy az idegenek rögtön rátaláljanak. A közigazgatási üzem fordítson gondot azoknak az orcáknak a tisztántartására, amelyeken a xtemzeü<ö:i. autóut végigvonul, a város hatósága pedig tiltsa el ezekről az uccákrój az élő állatokat és a lilalom betartásának el len2raéa6m kérje föl ax ülamaaendőraéget. A polgármester kü ön hivja föl a szegedi közönség figyelmét arra, hogy az uccai szemetelés milyen káros hatással van az idegenforg^ilomm. Tiltsa el a város belterületén lévő üres telkek szemétgyűjtőn állomások céljaira való használatát és kérje föl az államrendőrséget, hogy fokozott szigorúsággal ügyeljen a köztisztasági és közegészségügyi szrtbályrenddet betartására, szüntesse meg azt a lehetetlen szokást, hogy a porrongyoltat az uccai ablakokon rázzák ki a háztartási alkalmazottak a járókelők fejére. A városkép szépségének fokozása céljából ajánlatos lenne, ua a szegedi háztulajdonosok, eladósorban azok, akiknek háza a nemzetközi útvonal mentén fekszik. irgallTnatit homlokzatát kitiszlittatnák, tataroztatnák. Ezek között a háztuLíjdt»sok között szerepel maga a város is, mert például a Kossuth Lajos-s-ugár 11 ion lévő Tőrökfő-ház egyike a legvisszataszitóbb, legelhanyagoltabb külsejű épületeknek. Fontos, hogy a nemzetközi a utó utvonalat a jolenleginél lényegesen intenzivebben világittassa a város és erősen meg kell világítani az ut-, irány- és tájékoztatótáblákat is. A pályaudvarok közeiébem fekvő rendezetlen területek fásításával ugyancsak szebbé lehetne tenni a városképet. Végűi bejelenti az idegenforgalmi hivatal, hooy a tavaszi hónapokban pályázatot fog hirdetni 1 legszebben felvirágozott szegedi nbf:f:rt és erkélyre. Irány Ezüst Jfl VITÁSOK jólólcjon ÖRI i/ flRBNY EZÜST BEVÁLTÁS