Délmagyarország, 1935. február (11. évfolyam, 27-49. szám)
1935-02-21 / 43. szám
T935 f°Knrfr 2T: £b2. bágyadtság és fájdalmak az tnféuerua v€so)e&i JCyenkor vegyünk nyorrjbarf ASPIRIN Í4xb€ettᣠhiQgyul gyatótKcUuj.. Gvóovsxerhfrban Hanfíatói képviselői hízotton ntazzák itaentesre és Csongrádra és ott a helyszínen válaszoljon Eckhardték vádjaira. 3. Kérjéik fel a belügyminisztert, hogy ha megállapította már a szentesi és csongrádi beszédek hiteles szövegét, akkor tegye meg a kormányzat a szükséges lépéseket, amennyi ben Eckhardt Tibornak és társainak beszédei a büntetőjogba ütköznek. Ezzel azonban — mint megbizható helyről értesülünk — az úgynevezett Eckhardt-affér nem záródott le, sőt a jelek szerint még jobban kiéleződik. A másik stáció csütörtökön lesz, amikor az egységes párt vezetőségi ülésén Sztranyav-. s 7. k y Sándor előterjeszti a határozati javaslatokat. Politikai körökben bizonyosra veszik, hogy u pártvezetőségi ülésen, amelyen Gömbös Gyula fog elnökölni, a miniszterelnök nem térhet ki az elől, hogy a maga személyében Is nyilatkozzon állásfoglalásáról. Egvségespártí körökben ugy informálták munkatársunkat, amennyiben a pártvezetőségi ülcsen teljes nyíltsággal nem adatik elégtétel a Kormánypártnak" és Bethlennek, akkor az ügyet pártértekezlet elé viszik. Hangoztatják, hogy a helyzet nem tisztázható kizárólag nyilatkozatta], hanem az egységes párt ragaszkodik ahhoz, hogv a nyilatkozat mögött megfelelő garanciák is alljanak. Az Eckhardt-áffér egyébként még ezzel sem záródik le, mert értesülésünk szerint a papság és a társadalom köreiben mozgalom indult meg abban a tekintetben, hogy Eckhardt Tibor ellen bOnvádi feljelentést tegyenek a halott V a s s József emlékének meggyalázása miatt. A csütörtöki naptól politikai körökben a helyzetnek jobbra, vagy balra való eldőltét várják. Ebben kétségtelenül nagy szerepe lesz a most már Budapesten tartózkodó Bethlen Istvánnak, sőt egyes hirek arról is tudnak, hogy az ujabb helyzeti fordulóval kapcsolatban n kormányzónál niabh kihallgatások lesznekBetlflei válasza Eükliardfna^ Gróf Bethlen István, aki néhány napig vidéken tartózkodott, szerdán Budapestre érkezett. Megérkezése után tájékoztatták az eseményekről, majd a következő nyilatkozatot »ette": — Ami Eckhardt képviselő urnák a« egységes párt ellen intézett szentesi támadását illeti, nem érzem magam hivatva, hogy erre a választ megadjam. Ami támadásának személvem elleni részét illeti, ea teljesen hidegen bagy. fezt * támadást vártam; ez esedékes volt, mert hiszen az utolsó tiz nap politikát eseményei folytán a hatolom után mohón Mnynjtott kézből kisiklott a préda, amelyet a „bizalmas elgondolások alapján" már régóta boldosmn elkönyvelt volt a magu számára H független kisgazdapárt vezére — Támadásával Eokhardt képviselő ur csak önmagát leplezte le tehát és az eseményekből folyó fájdalmas csalódottságának, ugy látszik, alig kibírható mérvét; ezen fájdalmas csalódásért fosa dia őszinte részvétemet As együttérzésem mélyen átérzett kifejezését. — Az általa velem szemben felhozott valótlanságoktól, valamint célzatos in szinuáei óktól hemzsegő állításokkal, továbbá a magukat ma már megvédeni nem képes halottak emlékének Ízléstelen formában való idézésével vitába szállni méltóságomon alul állónak tartom. Az ilyen színvonalú argumentációval komoly vitái felvenni egyáltalán nem érdemes. Gráf Somssic?! Bistal kilépése Budapest, február 20. Jelentette a Délmagyarország. hogy Eckhardt Tibor szentesi beszéde miatt magában a kisgazdapártban ia ellentétek támadtak és egyesek kilépésére lehet számítani. A hírek valónak bizonyultak, mert a kisgazdapárt egvik ismert tagja, gróf Somssich Antal szerdán bejelentette kilépését a pártból. Levelében, — amelyet Eckhardt Tibornak irt —, azt hangoztatja, hogy a gálgasztoni szellemnek a híve amely szerint megbecsülésben részesül a föld, a gazda és a munkás. Gál Gaszton — mondja a levél —, sohasem kívánta meggondolatlan szavakkal felizgatott tömegeket az állami é« társadalmi békét veszélyeztető testvérháboruba vinni, ö mindig Gaál Gaszton eszméit kereste és szolgálta. Az utóbbi időben felülkerekedett irányzat a gálgasztoni eszmét már eddig is veszélyeztette, a mostani események azonban felfogásával és lelkiismeretével nem összeegyeztethetők, ezért nem lehet tovább a párt tagjai Minisztertanács Budapest, február 20. A MTI jelenti: A kormány tagjai délelőtt Gömbös Gyula elnőklésévef minisztertanácsot tartottak, amelyen a távollevő kuluszminíszteren, valamint a gyen» gélkedő igazságügyminiszteren kivül résztvett valamennyi miniszter, továbbá Tahy László miniszterelnökségi államtitkár, aki ez alka-» lommal először jelent meg a minisztertaná-» cson. Hóman Bálint kultuszminisztert Petryt Pál államtitkár. Lázár igazságflgyminísztert B e r c z e 11 y Jenő államtitkár képviselte. Részt vett még a minisztertanácson Imrédyf Béla, a Nemzeti Bank elnöke és J a k a b b Oszkár pénzügyminiszteri államtitkár is, A mi-' nísztertanács folyó ügyekkel foglalkozott és délután 3 órakor ért véget. Az inségfront 595 munkanélkOll dolgoz k, 1964 inségebéd (A Délmarrvarország munkatársától.) A megenyhült időjárás nagy munkatorlódást okozott a város népjóléti ügyosztályában, aminek az a magyarázata, hogy a munkáért jelentkező munkanélküliek száma most lényegesen több, mint a legfagvosabb napokon volt. A nagvhidegek miatt ugyanis a legvengült szervezetű, lerongyolódott munkanélküliek nem mertek beosztásért jelentkezni, mert tudták, hogy hiányos öltözékükben ugy sem tudnák lapátolni az uccákról a havat. Most azonban, hogy kisütött a nap és a hőmérő higanvoszlopa is följebb emelkedett, úgyszólván mindenki jelentkezik beosztásértÁ népjóléti hivatal kimutatása szerint jelenleg 595 Inségmnnkást foglalkoztat a város a szellemi inséírmunkásokkal egvütt. A dolgozók közül 538 a férfimunkás és 57 a nő. Ebben a hónapban 2046 férfimunkást és 267 nőmunkást állított munkába a népjóléti ügyosztály. A népkonyhákon szerdán 1964 ebédfldagot osztottak ki, a napköz? otthonokban 360 gyerekre vigyázunk, a katonaság ebédakciójának keretében pedig 3R0 Ínséges futott ebédhez. Az egyetem kéthetenkint 83 szeretetcsomagot oszt szét az ínségesek között. Minden csomagban körülbelül két hétre való élelmiszer van, szárazfőzelék, zsír. szalonna. A népiólétl ügyosztály ebben a hónapban mé'T körülbelül ezer munkanlikfllit állit munkába. Jelenleg már csak' kevés szfikségmunkás dolgozik hóeltakaritásnál. mert a napmii meleg elvégzi ezt a munkát is. a városban fölhalmozédott hótömeg legnaevohb része elolvadt. A szükségmunkások legnagvobb részét Mai ajánlatunk: HAZTARTAST CIKKEK: Háztartási fenőkő . Fém súroló csutak 4 drb fenyő fürdőtablelta 1 doboz 0-ás Tomi cipőkrém (flres, visszahozott dobozért 4 fillért visszszatéritünk) 1 doboz l-es Tomi cipőkrém (üres visszahozott dobozért 5 fillért viszszatéritünk") 6 pár cipőfűző ÉLELMISZEREK: 1 kg magyar lenc«e 1 kg feles sáraa borsó 2 l<r< fehér bab 90 dkg sima teasütemény JO dkg „Párisi" főző és étkező -^kóládé SPORTCIKK F.K: 1 pár futhpll lábszárvédö 1 pár fulhall sípcsontvédő Futball pumpa Ping-pong ütő -.24 -.18 -.24 —.18 -.24 -.24 -.42 -.58 -.38 —.78 —.98 -.88 -.98 -.24 PARIS? NAGY HRIIHtZ RT. SIECtO, WBKO«l«C< ég KI» "CCB t<lBO'« a várost kertészet foglalkoztatja, de csütörtök kön már megkezdik a leventepályán és a So-> mogyi-telepen is a földmunkákat, sőt szűk-< ségmunkásokat kap a József főherceg-telep is, ahol salakkal borítják be a sáros utakat. Fegyelmit indítóiak Piroska lános ellen Szentes, február 20. Csongrádmegye közi gaz-« gatási bizottsága szerdán ülést tartott, am»* lyen fegyelmi eljárást rendelt el Piroska Já-» nos csongrádi polgármester ellen. Azzal vádol-« iák, hogy megakadályozta a megyei fegyelmi biztost munkájában. Az ülésen Csergő alis* pán és Farkas főispán éles szavakban itél-« ték el Piroska eljárását. Piroska János működéséről szó kerftlt ai egységes párt értekezletén is, itt KrfigaC Aladár csongrádi képviselő beszélt magatartás sáról. Az ügyben a párt vizsgálatot rendelt el« II kultuszminiszter a pápánál Róma. Mbmár 20- XL Piua pápa szerdán délben ünnepélyes magánkihallgatásom fogadta a Vatikánban Hóman Bálint vallás, és közoktatásügyi minisztert. A miniszter a Va'ikánban Barcza György szentszéki magyar követ társaságában Jelent meg. Kihallgatása mintegy félóra hocwat tartott ég a legszivélyesebben folyt le. Tovább nyomoznak Pávó rendőrfelügyelő ellen! merénylet ügyében Gyula, február 20. Pdvó Józseí xendórfeltig|yeíó elleni merénylet ügyében Budapesten őrizetbe vett Horváth Gizellát Gyulára vitték, ahol a vasútállomáson mintegy 200 főnyi tömeg verődött össze, hogy tanúja legyen Horváth Gizella bekisérésének. A leányt a rendőrség őrizertes cellájában helyezték ed és reggel megkezdték kihallgatását Kihallgatták a Szegedről Gyulára érkezett Pdvó József rendőrfelügyelőt is és szembesítették Horváth Gizellával A kihallgatás rövid megszakítással az esti órákig tartott A gyulai rendőrség az ügyben semmiféle közleményt nem adott ki. Tompa Gyula ügyészségi elnök további njfomo. zdsra adott ki utasítást Pdvó József felügyelő az egyik njságiró kérdésére Indulatosan megjegyezte, hogy nem emlékszik semmire. Horváth Gizella, aki nem menyasszonya, a budapesti rendőr-''valótlanságokat mondott.