Délmagyarország, 1934. szeptember (10. évfolyam, 197-221. szám)

1934-09-22 / 214. szám

10J 4 szepiember 22. DlM MAGYARORSZÁG Hz alsóvárosi házfőnök a ¡fátyás-templem restaurálásáról és a juiiilfö'mi ünnepségek előkészületeiről (A Délmagyarország munkatársától.) P. Schrteider Venoei, alsóvárosi plóbán, 3, és házfőnök inamrégjben. minit annakidején jelentettük, beadványt intézett a polgármesterhez és azt kérte, hogy az alsóvárosi templom és a Mátyás-tér rendbehozatalára négy egymásután következő évben 6000—6000 pengőt vétessen lel a költségvetésbe• A pénzügyi bizottság foglalkozott először a kérelemmel. Azt a javaslatot terjeszti a bizottság a közgyűlés elé. hogy 1935-bem az alsóvárosi templom renoválására és a Mátyás-tér rendbehozatalára 3—3000 pengőt vegyen fel a költségvetésbe. A jövő évre tehát a pénzügyi bizottság megszavazta a kérelmezett hozzájárulást. de a következő esztendők hozzájárulásáról ezúttal nem esett szó. Megkérdeztük P. Schneider Vencelt. hogyha a közgyűlés is hozzájárul a 6000 pengő folyósításához, ami alig kétséges, akkor miheiz kezdenek először hozzá? — A mi számításunk az volt, hogy 1937-ben fogunk az alsóvárosi templom restaurálásához, — mondotta P. Schneider- Addigra meglehetős jelentős összeg gyűlik össze, ha a város évenkint folyósítja a hatezer pengős hozzájárulást Társadalmi gyűjtés utján próbáljuk fedezni a nagyobb kiadásokat. A gyűjtési akciót már meg is indítottuk és még a kezdet kezdetén iis elég szép eredményeket Könyvelhetünk el. A legelső tennivaló az lenne, hogy a templom falait kiszárítsuk A falak túlságosan nedvesek, a talajvíz rendkívül magasan felszivárog rajtuk. Sok heJyen két méternyire vizes a fal és a vakolat nagy darabokban hull le róla. Az alsóvárosi templom egyike a legrégibb és legértékesebb műemlékeinknek és idegenek, akik messzi földről idejönnek megcsodálni, egyben meg is ütköznek azon, hogy ennyire elhanyagolt állapotban találják az egyik legrégibb magyar templomot— Mi volna a teendő? — adta tel maga a kérdést P. Sctoeider Vencel- Szigetelni kellene a falakat é« jól kiszárítani. Azután a templom belsejét kifestetnénk és restaurálnánk a templom hatalmas épülettömbjét, mert mindenüt vannak hiányosságok. A rendház felbecsülhetetlen értékű múzeuma is csak ideiglenesem van elhelyezve. hozzáférhetőbbé kellene tenni a kincseket, muzeum szerűen elrendezni— Rendkívül sok volna a tennivaló, de nincs hozzá pénz. Az alsóvárosi lakosság belátta, hogy nem maradhat sokáig így a nagyhírű templom es elhatározta, hogy maga is hozzájárul a kiadásokhoz. Jóval több fog összegyűlni pár év alatt mint amennyit a várostól kértünk hozzájárulás címén. De ez a kétszer háromezer pengő, amelynek folyósítását a pénzügyi bizottság is javasö ja, nem segít sokat. Remélem, hogy a közgyűlés hozzájárul ahhoz, hogy a következő négy éven át egyenlő összegekben felosztva kapjunk 24-000 pengőt és ezesetben nemcsak az alsóvárosi templomot restauráljuk, hanem a Mátyás király-éterei és környékét is rendbebozatjukHivatkozott P. Schneider Vencel arra, hogy 1938-ban, Szent István és Mátyás király jubileumi esztendejében — mint már ismeretes — nagyszabású ünnepséget szándékoznak Alsóvároson rendezni. Az előkészületekhez már a jövő esztendőben hozzáfognak, de a jubileumi ünnepségek értékét nagyon lefokozná, ha a templomot nem restaurálnák addig megfelelően. Megunta a falut egy 11 éves fiu ... (A Délmagyarország munkatársától.) Az egyik őrszemes rendőr némteken délelőtt figyelmes lett egy 10—11 év körüli fiúra, aki elcsigázottan fáraátan vonszolta magát az uccán. A rendőr megszólította a gyereket, mire az ijedten menekülni akart, de a rendőr utolérte és elfogta, majd előállította a központi ügyeletre- A fiu itt sirvia mondotta el, hogy megszökött Újkígyóson lakó szüleitől, a neve Batyik János és mindösze 11 esztendős- Arra a kérdésre, hogy miért szökött el hazulról, eleinte hallgatott, később pedig bevallotta, hogy unta Újkígyóst, nagyvárosba akart menni és ezért elhatározta, hogy Szegedre utazik. Pénze azonban nem volt, igy hát gyalogosan tette meg a messzi utat. Útközben abból élt, amit a jószívű emberek adtak neki- A réteken hált és lassan haladt Szeged felé. Elmondotta azt is, hogy már két nap óta csavarog a városban étiem-szomjam- Itt nem laknak olyan jószivii emberek, mint a falun- Itt mindenütt üres kézzel zavarták el. Az volt a terve, hogy tovább utazik gyalogszerrel Budapestre. A rendőrség a kalandos fiút visszatoloncolta Újkígyósra, szüleihezPápaszem nag.v választékbanModern keretek LIE bmukk látszerésznél Kelemen u. 12. As olvasó rovata Tekintetes Szerkesztőségi Szíveskedjenek az alábbi soroknak b. lapjukban helyt adni. Olvastak a Délmagyarországban a város munkaprogramját is, habár azt nem vagyunk hivatottak megkrítizáliii, de mint olvasók és adófizető polgárok (kiket, sajnos, máshol nem igen szoktak meghallgatni, csak ha itt írunk), jogunk van észjwételeinket megtenni. Felsorol a program egész sor kritikát nem érdemlő szép eszmét, sőt...! Még kísérletezni is fognak — homokuttal... Erre telik. Csodálatos ugy-e? De nem lehetne a kísérletezgetést — mondjuk — egy jobb korra átruházni? Mig ehelyett célszerűbb lenne megoldást keresni pl. a programban nem található Nádas-uccai széles, nyílt árok befedésére, vagy a Zsótér-ucca rendezésére, — a Fodor- és Maros-ucca karbantartására és rendszeres öntözésére. (Az nem jelent 6emmit, hogy már őszi szelek verik fel a port!) Vagy a financiával szembeni tér s a Kállay-ház mögötti csa'.ánerdős telek rendezésére hol a megoldás? Ezek valahol igen kis problémáknak tíiunek fel, de nem igy az adófizető polgárság l<">lt,. akik a befizetett utaclóezrek ellenében csinosított uccákon szeretnének járni és portalanított uccalevegőt lakásaikba ereszteni, de nem csalánerdős uccatorbola tokban »gyönyörködni« ... A ki&úiletezés többe kerül, mint pl. a gedói tiziwngős pad. Az inségmunka szövegét megírták. Most belekezdenek a hangszerelésbe. De vájjon miféle tam-tam lesz a szimfóniából, ha a kísérletből a legfontosabb hangjegyek hiányoznak ...? Tisztelettel: Adófizetők.« Defdflítf, paprtkilj&t, paradicsomit ,tVINDl]I» -a tegye el. Akkor lesz tarlói. Évok <ita kitűnően be vilit gyüraülcskonzerváló szer. Kapható a készítőnél: GERGELY gyógyszerésznél, Kossuth Lajos sngárafc és nagykörút sarok. W A DÉLMAGYARORSZÁG NOVELLAPALYÁZATA Egy részeges szobor Jelige: Hervadás. Szeretem a szobrokat — mondta egy illető, aki a társaságban a legvérmesebb volt. Egyszer intim barátságba keveredtem egy. -. no minek is hívják? íme, elfelejtettem a nevét annak a szobornak..., de tudom, hogy szegény bizonnyal a poharak nagy sajnálatára korai halálból mintázódott. — Intim barátságban... egy szoborral? — kérdezte valaki. — Ott bizony! — felelte a vérmes ur. Nagykorúságomra kaptam egy szobrot Anyámtól, de hogy a szobrot hogy hívják, nem tudom. Olyan szép volt. mint egy fehér szekfüszáll... apró fehér levelek voltak végtagjai s vérpiros szirmok szemei! Valóságos imádság volt nékem a szobor s higyje el, mert anyai ajándék, a legnagyobb ápolásban részesítettem. És mégis baj környezte! Nem telt bele két hét, észrevettem, hogy számára a hervadás ideje már elérkezett, levelei sárgulnak, mint ősznek hulló falevelei, még mielőtt sorsteljes életüket leélték volna a teremtés szent földjén. Egy szép napon szakszerű vizsgálatra Ítéltem... és gondolja!... Két szeme vázája megtelt a levegő szálló porának apró leveleivel. Párat ugyan kiszedtem ... mig végre türelmem soknak találta az elitélt levelek létszámát... hát erre föl természetesen a legnagyobb ápolás hiábavalósága után a gyógykezelés módjának egy receptjét gondoltam ki, hátha célt érek vele! Volt odahaza egy nagy üveg borovicskám... — Mi az, talán borovicskát adott a szobornak? — kérdezte az egyik jelenlevő dáma nem tetsző hangon. — Csak egy kupicával, — felelte a vérmes ur. Az tudniillik megöli a gyengédséget azáltal, hogy hatása életerőt termel ki, s miután ugy tudtam, hogy gyógyszereknek csak bizonyos kvantuma segit, csak egészen kis adagot adtam neki minden nap. A kezelés nem mondom hosszú pár napig tartott. De a szobor hamarosan hálásnak nézett ki. Csodálatosan kibontakozott s élethű volt tovább. — Ej... de nagy komolytalanság, mondta egy hölgy. — Ez pedig igy volt, válaszolt a vérmes ur, tagadhatatlanul hálás volt. De nem soká. Egy alkalommal azonban újra rosszul nézett ki. Azt gondoltam, hogy végelgyengülés érte utol, — ha még nem is mutatkoztak annyira ezek a tünetek — s újra adtam egy kupicával a szobornak. Kár, hogy nem látta, mennyire megörült neki. Rövid pár óra múlva ismét megerősödött. A lankadt végtagok kiegyenesedtek, szemei elkezdtek hálálkodni, mint egy életmentett lény. Oak ezután tudlam meg a dolog lényegét! A szesz védangyala megszállta az... — No, de ilyent! — mormogták dölyfösen a hölgyekA vérmes ur gúnyosan kacagott: — Nem értem, miért kételkednek annyira? Akár hiszik, akár nem, ténv, hogy a szobor megszerette a borovicskát... Erről természetesen nem akkor győződtem meg, amikor az első hervadási tüneteket az alkohol gyógycseppjei távolították el, hanem mikor ugyláttam, hogy a szem hatása megszűnt, a szobor mindjobban bágyadtabb lett... De ez volt még a legkisebb baj. Jaj. ha ugy viszszagondolok arra. egy szép napon odahaza a kertben üldögéltem magányom társaságában, égnek eresztettem cigarettám tehetetlen füstszárnyain egy-egy merengő sóhajt, alvilágba küldtem egyegy stampedli borovicskát, a szobor pedig szeréi nyen bár, de kérőleg mosolygott rám azon az ócska kerti asztalon. S amint soká néztem, láttam egy ártatlan és tehetetlen mozdulata mint közéig a snapszos pohár felé. De ne gondolja, hogy valami előzékeny lassúsággal közeledett, ellenkezőleg. Vad, dacos, dühös lendülettel, mintha a késedelem végzet lett volna számára. És nem sokáig nézem őt, mert hirtelen megza* varja szememet valami, talán káprázok — ugy éreztem —, jött egy második, majd egy harmadik mozdulat... s ki tudja, hány volt még útban a pohár felé... — De ne vicceljen! , — Nem bizony. Sajnáltam őket s poharamat mindaddig ott hagytam, mig abban volt egy csepp is Am üres volt az fenékig! Kinyaldosták talán! így aztán bevezettem egy uj szokást, ugyanis mindenáldott nap az én stampedlim mellé állítottam még egy pohárkát a szobrok számára! A vérmes ur elmerengve nézte poharát, majd folytatta: — Igaz barátság fejlődött ki köztünk. Teljese« idegen voltam ott a városban és Laci — igy hívtam a szobrot — őszinte barátnak tetszett. H.i nfn* adtam néki is poharat — kezdetben nem szólt: !ia kapott, azt is csak félig itta ki. Nem egyszerre és mégis korán vidám lett. Más előtt talán hihe-tol!- ii is: olyankor aztán tngjnit szinte köszönésre emelte, szemeit hálára kulcsolta össze, majd szundikálni kezdett, mintha a megelégedésnek jóleső érzése eresztette volna össze szempilláit. Bizony i<> ba* rátok voltunk. Rendszerint másnap az ébredé* krb lemetlen közérzetet hozott Lacinak, de ő bármU lyen bágyadtnak nézet' kJ. Ilyenkor, egy-egy ece}