Délmagyarország, 1934. augusztus (10. évfolyam, 172-196. szám)

1934-08-10 / 180. szám

o. mcwA^yAR oí7^yyrf T954 augusztus TO.1 Küldjön ajándéklia féláru utazási igazolványt barátainak, hozzátartozóinak, ismerőseinek Máv., SzCsEV Igazolványok 16-ig, MFTR igazolványa* 17-ig érvényesek. Kaphatók: a Szabadtéri Játékok központi irodájában, a Délmaqyarország kiadóhivatalában és a Menetfegyirodában. Harminchárom magyar cserkészfiu táborozása a Fekete tenger román partján (A Délmagyarország munkatársától.) Namrégiiben fefltünéstkeltő meghívást kaptak a magyar és köztük a szegedi cserkészlek. A román cserkészcsapatok hivták me? őket Constanza mellé, nyári táborozásra. Harminchárom magyar cserkész, akik között husz szegeái volt. nemrég ei is utazott Romániába és 2000 főnyi román, jugoszláv, cseh, lengyel és menekült orosz cserkész között táborozott a Fukete tenger partján. Hosszabb ottartózkodás után most érkeztek vissza Szegedre a cserkészek ós egyik vezetőjük, Podwen-Bujdosó Imre bclyettes táborparanicsnok a következőkben beszélte el élanényeit a Délmagyarország munkatársának : — Kitűnően éreztük magunkat a román táborban, mert rajtunk magyarországi cserkészeken kívül még sok volt a — magyar. A kisebbségi országok cserkészei ugyanis kivétel nélkül magyarok és nem felejtették még el a dsiembori kellemes emlékeit. A mostani táborozáson résztvett 2000 cserkész közül legalább ezren magyarok voltak, úgyhogy állandóan hallhattuk a magyar szót A szerb, cseh és román cserkészek nagyrésze magyar, hisz a cserkészet főkép a megszállt területeken fejlődik. Találkoztunk a tengeri táborozáson kolozsvári cserkészekkel is, akik tavaly nyárom Szegeden is vendégeskedtek. Mindenképen meg akarták velünk szemben hálálni azt, hogy oflyan jói érezték magukat nálunk. — De útközben is- végig Erdélyen, nagyon sok magyar emberrel találkoztunk. Brassóban történt, hogy amikor a nemzeti színű zászlóval végigmentünk a városban, idős emberek megállítottak bennünket, elkérték a zászlónkat és megcsókolták. „Most már nyugodtan fogok meghalni. — mondották többen is, mert újból láttam a magyar trikolort." — A dresszünkön a magyar cimer díszlik — férfiak és nők aürün kérték, hogy engedjük megsimogatni a magyar címert. — Hazafelé utaztunkban négy órán keresztül jött velünk együtt egy szó'ukar kaiauz, aki csak románul asart érteni. A tőikor a kupéban már nem volt más, csak mi. magyar cserkészek, a szófukar kalauz egyszvre megszólalt kifogástalan magyír nyelven és ezer kérdéssel érdeklődött a hazai viszonyok felől. Azt mondta, hogy szolgálata közben nam szabad magyarul beszélnie. F.?ért n'jm is szült az uton egy szót sem, nehogy az utasok közül valaki feljelentse, hogy magyarul beszélt. Történelmi krónikák Mikor József császár második felesége meghalt, megindultak körülötte a legendák. A bécsi nép minden időben sokat foglalkozott az udvar dolgaival, szerette adni a jólért esültet s kávénénikók összejövetelén mindig teritékre került a mazsolás kalácson kivül egy-két főherceg is. Mo&t is azt a hirt terjesztették, hogy felesége, a bajor Jozefa, nem halt meg, hanem idegein országban bujdokol. Az asszony tudvalevőleg két évi házasság után himlőt kapott, (róla ragadt rá Mária Teréziára is, alaposan tönkretevő az arcát), halála után sürgősen lepedőbe kellett varrni, hogy ne terjessze a ragályt Ez az eljárás szúrt szemet a bécsieknek, orrol diskurált az őrségien két katona. — Mondom neked, hogy követ tettek a koporsójába, erősködött az egyik. Az ura soha nem szerette- azért távolította ei. Él az. — Én pedig állítom, hogy meghalt vélte a másik. A DÉLMAGYARORSZÁG NOVELLAPÁLYÁZATA 17 Vadvirág visszatér Jelige: Anonymus 28. Amikor megszületett, a Mária nevet kapta. Anyja halálával kezdődött az élete és azóta apja mellett élt a hegy túlsó oldalán, a csendes erdc ^.házban. Apját Berecz Tamásnak hivták. Erdész volt a Morgó-hegyen. Ritkaszavu, magánakvaló, mint a hegyek emberei. Hajnalban kelt, kutyájával járta az erdőt és ismerte annak minden fáját, akár a tenyerét. Napnyugtakor feküdt és álma tiszta voM, nyugodt, mint maga az erdő, csillagos, nyári éjszakákban. A lelke; kristály, mint a hegyiforrás. A gondolata vadgalamb bugása: maga a béke. Félte az Istent, a maga-ácsolt kereszt előtt imádkozott, amely a ház előtt állt s amelyet akkor tett oda, mikor asszonyt vitt a házba. Egyszerű volt ez a kereszt, mint maga az ember, aki hitét vallotta vele. Két faragatlan tölgy-ág, rajta száraz eser-koszoru. A koszorú a felesége emlékének szólt. Mert tizenkilenc éve, hogy meghalt az aszszony s azóta minden évben, május utolsó rnpján koszorút tett a keresztre s nagyidéig elnézett kelet felé, ahol a városi tudta s amelynek egyik temetőjében nyugodott a szelíd szemű asszony. így élt, egyszerűen, kakukszó és erdőzúgás, félő őzek és riadozó mókusok között. Embert alig látott s ez boldogság volt számára. Mert csak kél embert szereteti: az asszonyt, aki korán elindult az örök útra és a leányát; .Vadvirágot. Vadvirágot, — ahogy becézte Máriát — ezt a szomorú arcú kisleányt, akiben a felesége mását látta. Mert olyan volt, mint az anyja. Alakja sudár fenyő, arca a hegycsúcs téli süvege, szeme a felhőtlen ég. Szája szamóca és barna haja szélben fodrozó erdőhát Vadvirág szerette a csendet, az erdőt. Barátai: az őzek, a rigók, a galambok. Hallgatta a madarak énekét, örült futó felhőknek, a forrásban mosdott és páfrányok közt aludt halkszavu nyári délutánokon. Valahogy ugy érezte, hogy az erdőn kivül nincs élet. Gyermekkora óta apja meséin keresztül annyira élete lett az erdő, hogy nem tudott elképzelni más világot. Pedig tudta, hogv vannak falvak és városok és hogy ott emberek élnek. Emberek, akik mások, mint ők. Tizennégy éves volt, amikor először meglátta a várost. Nyári délután volt, zivatar után. Felhők szaladtak az égen és esöpárás volt a levegő Nézte a felhőket és gyermeki szelídséggel ujongott: — Felhők! Szép, fehér felhők. Várjatok, veletek megyek én ls !... És szaladt a bodrozó felhők után, mert Ismerősüknek látta őket. Azok pedig vonultak, egyre vonultak kelet felé. Nézte a felhőket és rohant utánuk. Meg-megállt, pihent keveset, mert meredek volt a hegyoldal és panaszos hangon szólt utánuk: — Ne siessetek! Várjatok, ugy szeretlek benneteket!,.. Lihegve ért a hegycsúcsra és szédület szállta meg, amikor lenézett onnan. Leült egy fa tövébe és elgyönyörködöt az előtte álló képben. Soha nem látott anró házak álltak előtte, melec nyári József véletlenül kihallgatta a beszélgetést hozzájuk lépett, hénzt nyomva a markukba. — Te, mondta az eeyiknok. igyál a feleségem egészségére. Te pedig, szólt a másikhoz, imádkozzál a lelke üdvösségéért. „ Előkelő angol ur (Howard) tanulmányozta az osztrák börtönöket, elutazása előtt tisztel gott az uralkodónál, aki maga is kivánosi volt a benyomásaira. — Felség, felelte H.> sok börtönt láttam életemben, de sehol olyan Wegyetlemt mint Ausztriában. Idegen létemre kérem, javítsák meg a foglyok táplálkozását, mert most a kutya is jobb dolgokat kap, mint ök. Ha már nem jut a számukra Agy, legalább legyenek tiszták a szalmazsákok, a szalma pedig ne dohos, miat mos*. Kegyetlenség az is, hogy a padlóhoz vannak' láncolva, hiszen ugy sem tudnának megszökni! Azt mondja erre József császár: — Különös ezt egy angol szájálból hallanom. Hiszem az önök országában a legrövidebb eljárással tiucatszámra kötik fel az embereket, — mi csak bezárjuk őkiet. — Igaz, felség, felelte az angol, csakhogy szívesebben veszem, ha Angliában felkötnek, mint ha Ausztriában bezárnak. — Éppenséggel nem mondhatnám, hogy a k» ánglius hízeleg, fordult József nevetve a környez etóhiez. Azért nyomban intézkedett, hogy a foglyokkal emberségesebben bánjanak. Hátralékos könyveléseket feldolgoznak, mérlege*, társas elszámolásokat el- készítenek és felQlvizsqálnak, könyvvizsgálat esetén mint ellenszakértők érdekeit legjobban védjük meg. H0FBIUER TESTVÉREK adó és könyvszakértők BUDAPEST, 1». MÚZEUM KRl 7. M: 88—757. napsütésben. Templom-tornyokat látott, amelyek csúcsán ragyogott a nap tüze. Vágyakat érzett, kimondhatatlan vágyat, hogy közelről megnézhesse őket. És elbeszélgetni az emberekkel, a gyermekekkel és megkérdezni tőlük: — A ti rigótok fütyül-e vájjon olyan Képen, mint a miénk? És, hogy: — — A ti fagyöngyötök van-e olyan magasan, mint a miénk? Szürkület lopakodott elő és a sötétség megfélemlítette. Még egy pillantást vetett a városra, amely ködben volt már akkor és megindult az erdészház felé. Apja már várta. A ház előtt ült, a tüz mellett. Vacsorát készített. Félve állt meg előtte és magán könnyíteni akarva mondta el hol volt, mit látott Berecz Tamás hallgatta az akadozó szavakat, arca komorrá lett és csak annyit mondott: — Kisleányom, nem szabad tóbbé tenned. — Igen, apám, máskor nem fessem — mondta és a házba indult. Tizenkilencéves volt, amikor egy októberi »ap* nyugtakor apja egy legénnyel tért haza. Amolyan esőtől, naptól, úttól kopott vándorember volt a jövevény. Mélytüzű golyók ültek szemgödrében és mosoly az arcán. Vándor mesterlegény volt, a városba igyekezett és az este az^erdőn kapta. Berecz Tamásnak szive volt a szánandókhoz és hálásra hivla meg éjszakára. Együtt ültek asztalhoz és vacsora után sokáig elbeszélgettek. Folyt a beszéd a vándorból, mint a hegyoldalból a forrás vize Csörgedeztek a szavak belőle s Berecz Tamás és a leáuj» hallgatta a hMzódet, ajadar