Délmagyarország, 1934. július (10. évfolyam, 146-171. szám)

1934-07-08 / 152. szám

« öí riw A GYÁR ORSZÁG 1934 julius 8: Fürdőruha alá f űzők ¡¡SX&5S2S Paulusznál Kelemen-u. 7. szerződést hlr szerint már el is fogadta. Jurik Ica művésznő feló két nap előtt egy ismert budapesti direktor vizsgálódott, nem lehetetlen, hogy jövőre a Magyar Spinhág művésznője lesz... Még egy nagy igazgatójárás volt az elmúlt napokban a győri titkok szigetén: az egész vigszinházi vezérkar megjelent a nyári sárga sátorban: Jób Dániel, Roboz Imre — és Tarnay Ernőnk. Műsoron a „Rulett" cimü andalító történet szerepelt, — beavatott kémeink szerint Tapolczay Erzsi művésznőnek szólt a kivételes vigszinházi kivonulás.,. Ebben a pillanatban gazdag programról regél * győri színlap: Bál a Savovban, Velencei kalmár, Csipetke. Kozmetika fis előkészületben a szezon nagy attrakciója: ördöglovas, — premier a jövő hét legelső napjaiban... Bécsből érkezik hire a Szegedről elindult kitűnően bátor — német színésznőnek, Ligeti Erzsinek egészen kivételen nagy sikere. A fiatal színésznő a legutolsó napokban a ..Theater iür 49"ben játszotta a „Rigorosum" clmfl komédia vezető főszerepét. Az előadás első vonalában — trja a Tag — Elisabetti Ligeti áll, akinek tehetsége egé-szen egyéni hangjai mellett — Bergnerre emlékeztet... Nagy feladatokat kívánunk számára, — írja a „Neues Wiener Tagblatt" — és igy tovább az egész bécsi sajtó. A most hemutatott diákkomédia sikere szinte százszázalékosan Elisabeth Ligeti érdeme. Egészen érdekes és ritka színészi egyénisége mellett — legutóbb fogadták el a legnagyobb színházi ügynökségek harmadik darabját... Legújabb színmüvének cime: „Péter", a bécsi, német és Csehországi színpadok egyik legelső őszi attrakciója... Az imponálóan bátor iró-szinésanőnek szegedi séjourjára az idén csak akkor kerülhet sor, ha majd kiengedik legújabb bécsi sikeréből . . . Egy érdemes öreg színész története borzolgatja és deríti a győri kedélyeket. A történet hőse R 6n a i Imre, aki régi barátja és régi harcosa Sziklai direktornak. Husz éve állandóan véres harcban áll a direktorral és husz éve — nem tud megválni tőle. Az idén végkép kihegyesedett a helyzet, a két régi barát és ellenfél Végleg elhatározta, hogy szó nélkül elválik egymástól. Az érdemes öreg színész szomorúan bejelentette barátainak, hogy megválik a színházi világ'ól, Pécsre költözik és — szenes boltot nyit. A zord elhatározást hang és könny nélkül tudómásul vették az édes kollégák és a bucsu perce percről-percre közeledett Rónai lelkesedve újságolta, hogy már boltot is bérelt a Mecsek alatt, augusztusban megkezdi kereskedőt karrerjét. Két nap előtt azután váratlanul — hat oldalas regéhy-levél érkezett az igazgatói rezidenciába. A bucsu érzékeny hangjai pengtek a régi barátságot elkönnyező levél hárfáján és a bus elégia a következő szavakkal végződött: .Mielőtt pályát változtatnék, felszólítom.,. Jól gondolja meg, direktor u r . . (Mondani sem kell, hogy a szigorú felszólításnak hatásos eredménye lett: a fegyverszünetet megkötötték és Rónai a jövő évben a szinház — gazdája lesz...) Az angyalian ártatlan kedély minden közéleti eseményre azonnal kitalálja a pesti kedvű bemondást. így tőrtént a legutolsó napokban is, amikor viharzó jelenetek Játszódtak le az uccán, a törvényszéki épület szomszédságában. Az összeütközésről beszélgettek a kiváló sportemberek is. A tárgyalás során uj jövevény érkezett az asztalhoz és látva a gólokról folyó élénk tanácskozást, ártatlanul megkérdezte: — Mi az eredmény uraim? — mire az egyik ártatlan azonnal készen volt a bemondással és sportnyelven igy magyarázta meg az összeütkőaést: — Az eredmény? 2:0 és egy büntetőrugás... A népszerű, pompás rlposztjalról és veszedelmes applikációiról ismert doktor bácsival történt az alábbi történet. A doktor bácsit elhívták egy kis beteghez, valamelyik külvárosi bérházba. A doktor bácsi legsürgősebb teendőit ellátta, majd bokros elfoglaltsága közepette kerékpárján sietett kis betegéihez. Útközben azonban csak az uccárá és a házszámra emlékezett, -- a kts beteg nevét elfelejtette. Veszedelmes kérdés merült fel: név nélkül hogyan fogja megtalálni betegét? A ház elé ért, egy pilanatig sem gondolkozóit, belépett a kapun és — kedves vándor-zenésíekre emlékezve — az udvar közepére állt és harsány hangon igy kiáltott: - Halló, halló, ki a beteg... itt a gy e r m ek o rvo s!... Osztrák nyaralók Újszegeden (A Délmagyarország munkatársától.) A városi idegenforgalmi hivatal értesítést kapott Bécsből, hogy az osztrák nyaralók egy nagyobb csoportja julius 15. és 20. között Szegedre érkezik. Az osztrák iskolákban a tanév csak julius 10-én végződik és emiatt nem tudnak előbb nyaralásira indulni a szülők. Kitenc bécsi család, egy svájci és egy németországi már napokkal ezelőtt megérkezett Szegedre és egyrészük Újszegeden nyaral, másrészük Szatyrnazon és lánosszálláson vett ki lakást. Szombaton egy béosi hölgy érkezett a kis'eányávai Szegedre és négy hétig fog itt nyaralni, /z értesítés szerint tizenötödike táján 80 —90 tőből álló osztrák nyaralócsoport ion Szegedre, akik négy héten át fognak Újszegeden nyaralni. Egy bécsi és egy prágai kereskedő, akik junius elején érkeztek Szegedre, befejezték nyaralásukat elutazásuk előtt rneg'elentak az Idegenforgalmi hivatalban, ahol kijelentették, hogy nagyon megkedvelték Szegedet és ígéretet tettek- hogy iövöre ismét idejönnek nyaralni. Cíak mpdeti STYitlH HeréHuárt és világhírű REITHOFFER gumit ve. gyen, mert árban és minőségben vezet. WO'I PfttfiP mmmt H*fl II. 1. lehet jóvá tenni. Ez a bűn átokká sötétedik s azoknak a fejére száll, akik a szülőket a nyomorúság poklába lökték s arra kényszeritik, hogy Azt feleljék gyermeküknek: Nincs kenyér .. A gyermek gyönge, gyámoltalan, kicsiny virág, önmagától enni sem tud. Teljesen ki van szolgál* tatva a felnőttek kényére-kedvére. Törpe az óriások között. Bármely pillanatban eltaposhatják. Apró szivét örökös ijedelem, rémület szorongatja. Hiszen olyan kevesen értik meg esengő tekintetét! „Gyerek. Nem kell komolyan venni" — mondják. Pedig a gyermek halálosan komolvan vesz mindent. Képzeljük el magunkat nálunknál háromszorta magasabb és tízszerte erősebb és okosabb óriások között. Akik durván fellöknének bennünket, ha kedvük tartaná. S ha kérnénk valamit, jól élpüfölnének. Ilyen a gyermek is közöttünk, felnőttek köxótt. Ha magára hngvják, elkallódik, elsatnyul, éhen pusztul, fis ártatlan, mCftlflrt tekintetéből sikolt a Csodálkozó, fájdalmas vád: Miért nem segítettek rajtam? Miért hagvtok kínlódni, éhezni? Miért hagytok fázni, sírni?... Az apa hiába lótott-futott. nem kapott munkát. Ha egypár fillér mégis csurrant valahonnan, semmi voit az. Egy nappal tovább halasztotta csak a haláluk napját. A nagyváros ezer, meg ezer éhes munkáskarja elmarkolta azt a kevés lehetőséget, ami a mindennapi kenyeret jelenti, fis nap-nap után több kar hullott le csüggedten, flres marok* kai. Nincs munka. Pedig már itt kisértett a november, a hideg, a reménytelenség. — Anyuka, mért haragszik mindig apuka? — kérdezte a nagyobbik fiúcska. — Mert nem kap munkát, fiam. Nincs mit ennflnk. A kisfiú gondolkodva ráncolta össze a homlokát: — Te anyuka, azt mesélted, hogv a Jóisten kertjében van mindenféle ennivaló. Meg ott ló meleg van, fűteni sem kell. Mélyet sóhajtott az anyja: ügy is az lesz a vége, hogy odamegyünk ... De még várunk egy kicsit... Ti miattatok várunk... A gyermek nem értette, de nem szólt többet. Tovább törte p fejees-Yéjé*. Mikor anyja kiment, félre hivta kisöccsét: — Te Palika, gyere ide Mondok valamit. — Mit? — Anvuka azt mondta, apuka azért haragszik, mert nincs munkája. Meg nincs kenyér se. Aztán fázunk is Hát tudod, gondoltam valamit. Anvuka mesélt egyszer a Jóisten kertjéről, Emlékszel? Ott sok-sok enni-innivaló van. És a Napocska egy fa tetején ül és síit, mindig süt. Hát azt gondoltam. hogy menjünk el oda. Ne szóliunk semmit se anyukának, csak menjünk. Aztán estére haza jövünk és hozunk kenyeret, hust, meg mindent anyukának is, apukának is. Jó? — Jaj de jó lesz! — Tudod. Szabó Feri mesélte, hogy messzemessze a város végén Van egv nagv kert. Abban fák vannak, aztán ő almát is szedett róluk Meg madárfészket. — Jó. menjünk, szeggyünk madajat! —Ujjongott a kicsi. Elszöktek. A nagvobbik isméi kézér»fogva vezette a kicsit. Mint iörpe Zóro és Huru, Ugy döcögtek egvmás mellett. Már sokáig bandukoltak de az uccának csak nem akart vége lenni. A kicsi nyafogott: Elfájadtam. Űiiűnk le. — Még nem. csak gyere. Mindiárt odaérünk, biztatta a bátyja. Végre kiértek. Fás. bozótos telek Húzódott arra. Az. én délutáni sétahelyem Odaszoktam kisétálni néha, mikor már nagvon nehéz volt a város terhe s nagyon megfeszültek az ideghurok bennem. Az apróin írok megálltak. Ámulva néztek körül. — Itt vadunk már? — kérdezte a kies!. — Biztosan Itt vagyunk. Nézd, fák is vannak — mutatta a nagyobbik. — Attoj üjjűnt -le. Leültek egy bokor tövébe. Bámulták a fákat — Hát hol a szütemén, med ajma? Nem látom, — kíváncsiskodott Palika. — fin se látom. Menjünk tovább, talán ott lesz — mutatott egy távolabbi facsoportra a bátyja. Mentek és kerestek a mesék muzsikáló almafáját ... Aznap délután, ahogy szokott sétámra indultam, szembejött velem az édesanyjuk. Arca feldúlt, szemé ki volt sirva. Kezét tördelve rohant el mellettem. Megállítottam, mi baj. S ekkor elzokogta tragédiájukat. Ilogy ma reggel a gyermekek is eltűntek. Nyomuk veszett, őket keresi. Már a rendőrségen is bejelentette. — Akkor bizonyosan megtalálják őket — nyugtattam meg a kétségbeesett anyát. Tovább sétáltam s valami ösztöntől vezetve, fölkerestem nyári sétáim helyét, a bózotos mezőt, novemberi szél fujt s fázósan hajtottam föl kabátom gallérját. Egyszer csak előttem a sáros gyalogúton apró gyermeklábak nyomára bukkantam. Mit kereshettek erre ezek a piciny lábak? Csak nem az elveszettek? Csakugyan rájuk találtam. Az egyik bokor tövében feküdt összebnjva, kékre fagyott arccal a két kisfiú. Arcuk maszatos volt a könnyek nvomától A kicsiny karja a nagvobbik nyakát ölelte. Első pillanatban holtnak véltem őket Gyorsan letérdeltem s rázogattam, keltegettem mindkettőt. Végre a nagyobbik kinyitotta a szemét és riadtan bámult rám. — Mit csináltok Itt kisfiam? A vaeogástól alig bírt felelni: — Fázom. Kerestük a Jóisten kertjét, de nem találtuk. Hiába kerestük. Pedig anyuka mesélte... Közben a kicsi is fölébredt. Félig dermedt volt már. ölbe vetem, dörzsölgettem merev kezecskéjét és lábalt. — Fázom, menjünk haza — nyöszörögte. Ekkor halt meg a Mese két piciny gyermekszív ben, talán örökre...