Délmagyarország, 1934. július (10. évfolyam, 146-171. szám)

1934-07-15 / 158. szám

TQ54 fulius T5: DPCWA"G7ARORS7»G 7 Csanádmegye tiltakozása Barthou történelemhamisitása ellen (A Délmagyarország makói tudósítójától.) Csa­nád vármegye kisgyülése szombaton délelőtt rend­kívüli ülést tartott F á y István főispán elnöklete alatt. Az ülés legfontosabb tárgya vitéz Purgly limit és 22 társának indítványa volt Barthou bal­káni nyilatkozatai ügyében, „amely nyilatkozatok ellenkeznek ezeréves történelmünkből fakadó igaz­ságunkkal, jogainkkal és sértik nemzeti önérze­tünket nemcsak a magyar ezeréves történelmi ha­tárunkra irányuló jogos célkitűzéseink ellen irá­nyultak, hanem még a békeszerződésben lefekte­tett jogaink megvalósulásába vetett hitünket is megdönteni igyekeztek". A vármegye kisgyülése megállapítja, hogy az országos közvéleménynek ad visszhangot, amikor reámutat arra, hogy ez a nyilatkozat meghamisítása az európai történe­lemnek. A kisgyűlés éles vitát kiváltott másik fontos tárgya a makói főszolgabírói hivatal tatarozása, ilietve újjáépítése tárgyában tett alispáni előter­jesztés volt. Tarnay alispán reámutatva a száz évvel ezelőtt épült elhanyagolt főszolgabírói hiva­tali épület rozoga és egészségtelen voltára, java­solta annak teljes újjáépítését, ami 17.000 pengő költséget igényelne. Ezt az összeget a törvényha­tóság külön megterhelése nélkül ugy tereintenék elő, hogy a vármegye költségvetésében bennhagy­nák azt a különböző megszűnő tehertételt, amely hat éven keresztül egy állami adósság törleszté­sére szolgált. Megemlítette még az alispán, hogy az államépitészeti hivatal véleménye szerint 7000 pengős tatarozási munkával is műszakilag megfe­lelő állapotba volna hozható az épület. Hervay István, majd Szöllősy Jenő emeltek szót az al­ispáni újjáépítési javaslattal szemben a tatarozás mellett. Szöllősy szerint a mai gazdasági helyzet nem alkalmas évtizedek mulasztásainak helyreho­zására s elérkezett az ideje az önkormányzati ter­hek leépítésének is. Szerinte a kérdés legegysze­rűbb megoldása volna, ha a főszolgabírói hivatalt a vármegyei szárnyépületben helyeznék el, ahol most nem hivatalos szervek részére is jut helyi­ség. Ráth József a kérdés alaposabb kivizsgálá­sára bizottság kiküldését javasolta, a kisgyűlés többsége 4 szavazat ellenében az alispáni javas­latot fogadta el és azt terjeszti a hétfői közgvülés elé. Ver tán Endre özvegyéneik és elvált első fe­leségének nyugdijmegállapitás iránti kérelmét tár­gyalta még a kisgyűlés s elhatározta, hogv az öz­vegy részére eső törvényes járandóság 60 száza­lékának folyósítására tesz javaslatot addig, amíg a közigazgatási biróság végérvényesen eldönti az elvált első felesé? ígénvjogosultságának kérdését. «MAAAMMMMtMMfWmMlMMMInMtMt**/*******!^**^*********^^ Igazi kiárusitási árak a Fchcrccgf óMás Boros-cég Nyári Vásárán Tennlsz zokni hibátlan Műselyem fér!?zokni hibátlan Tölcséres női kezlyü Női csikós nadrág IIfíS nyilas és sima hibátlan jm 0% N01 harisnya 186 Matt női harisnya 153 Műselyem harisnya —"fig azsuros, kis hibás Haccó n jn strapa harisnya — >oO MM* OSZTRÁK MOZAIK Irta TONELLI SÁNDOR Bécsnek a Cobenzl olyanfajta nyári kirán­dulóhelye, mint Budapestnek a Svábhegy. Ausztriaban járt magyarok ma;,d mind isme­rik, felesleges volna számukra felfedezni. Ká­véházának terraszáról gyönyörű kilátás esik a néhai császárvárosra. A mult hét folyamán, hog ya kisebbik fiamat vittem Ausztriába né­met szóra, mi is odafent jártunk egy délután. Leültünk a kávéház terraszán és a szemben le­vő pázsitos hegyoldalon a szemünkbe ötlött egy irtózatosan nagy — horogkereszt. Lehetett az átmérője vagy tiz méter; valaki — valószínű­leg ismeretlen tettes, — ekével szántotta bele a hegyoldalba. A hatóság, minthogy Ausztriá­ban tilos a horogkereszt, el akarta tüntetni a nemzeti szacialisták jelvényét és egy másik ekével négy kockára osztott négyszöget csinált a horogkeresztből. Az első eke azonban vagy mélyebben szántott, vagy más időjárási vi­szonyok között történt a két szántás, az ere­deti norogkereszt megmaradt feketének, a hoz­zászántás pedig csak szürkés nyomot hagyott maga után. A tüntető horogkereszt igy a ható­sági beavatkozás dacára változatlanul ott dí­szeleg a kávéházzal szemben levő hegyoldal füves lejtőjén. Ott, ahol a Dunának ausztriai szorulata, a Wachau kezdődik, festői szépen fekszik két középkoriasan ódon városka, Krems és Stein. A ket város teljesen össze van nőve egymással, de polgárainak lokálpatriotizmusa eddig meg­akadályozta, hogy formailag is egyesüljenek. Ausztriában az a mondás jár ja erről a két vá­rosról, hogy csupán az u n d választ ja el őket egymástól. Annak idején, mikor Mátyás király haddal foglalta el III. Frigyes császártól Alsó­Ausztriát, Bécstől eltérően, amely csak lany­hán védekezett az ostromló magyar hadsereg ellen. Krems ameddig csak lehetett, kitartott a császár hűségén. Jutalmul ezért Mátyás halála és a császári uralom visszatérése után Frigyes három jogot adományozott Krems városának. A DELMAGYARORSZAG NOVELLAPÁLYÁZATA 9 Diopolusz vándorlása Jelige: „Síyx." A társaság a dus lakoma után átvonult a sza­lonba, ahol Lenge Angéla, egy platinaszőke hajú, sápadt arcú fiatal leány volt a médium. Az ülés­vezető alig, hogy rámeresztette szúrós szemét és megfogta pulzusát, Angéla hátradőlt székében s megkezdte a beszédét a lelkiismeretes gyorsírói [feljegyzések szerint a következőképen: Földi nevem Diopulosz volt. Éltem Szirakuzá­ban, a nagy Hadriánusz császár idejében. Mikor befejeztem földi pályafutásomat, mint Zeusz és Pluto hívőjének le kellett volna szállanom az al­világba. Ámde az Olimpusz istenei megengedték nekem, hogy lelkem tovább bolyongjon az élők között és csak akkor szálljak le az alvilágba, ha majd én is ugy kívánom. így hát szellemszemek­kel tanuja voltam az emberiség küzdelmének. Lát­tam birodalmunk bukását, hallottam a népvándor­lás dübörgő lépteit, ott voltam észrevétlenül a középkori kolostorokban, ahol jámbor barátok emberfölötti szorgalommal írták csodás kódek­szeiket. Láttam forradalmakat, királyok bukását, de láttam fejlődést és azt hittem, hogy nincs már messze az idő, amikor avval a tudattal szállhatok le az örök hazámba, hogy boldog, egymást meg­értő és szerető embereket hagytam a földön. De ó, jaj! Amit az utóbbi évekbem láttam, ab­ból azt kell hinnem, hogy én a halhatatlan szel­lem sem fogom ezt megérni. Elhatároztam hát, hogy nem leszek kíváncsi többet, milyenné fejlő­dik az emberiség. Leszállok az alvilágba és ott az eliziumi mezőkön, az isteni egyforma ságban élve­zem az örök nyugalmat, csendet és békét. Nekiindultam hát a nagy útnak. Leereszkedtem az Etna kráterén és útközben észrevettem, hogy nem én vagyok az egyedüli, aki erre tarl. Szám­talan lélek nyiizsg&lt az uton és ezek ép ugy, mint én, felsőbb engedelemmel láthatatlanul imbolyog­tak az élők világában, fis ezek mindegyike ugy gondolkozott, mint én: inkább kibírjuk a Tarta­ruszban a tüzes ördögöket, mint a földön való tar­tózkodást. Mire a Styx folyóhoz értem, a lelkeik végelátha­tatlan sokaságát pillantottam meg. Hatalmas Plú­tó! Iloayan fogok én itt birodalmadba bejutni! Hisz milliókra mehet azok száma, akik át akar­nak kelni a folyón. És micsoda primitiv közleke­dés! Egy rozoga ladikban egy vak révész szállítja át egyenként a lelkeket. Legalább motorcsónak volna! A hozzávaló nafta úgyis itt folvhntik a kö­zelben. Abból gondolom ezt, hogy bizonyára az ördögök szállították fel az embereknek ezt a fo­lyadékot, hogy megépíthessék tankjaikat és bom­bavető repíilőgépjeiket. Egyébként, ha van az el­beszélésemet hallgató társaság tagjai között ban­kár vagy más pénzember, annak nagyon ajánla­nám ezt a vállalkozást: motorcsónak átkelés a Stvxen. Állandó forgalom, biztos befotketés, po­koli osztalék! A lelkek folyton kiáltozzák a révésznek: — Engem vigyél, Oharon. Én már ötszáz éve vagyok itt. — Előbb engemet, hisz én még Nagy Sándorral együtt jöttem le. De Charon nem hallgat senkire. Egy csomó ör­dög osztogatja a sorszámokat, egy másik csomó pedig arra vigyáz, hogy mindenki csak sorrend­ben szállhasson be a csónakba. Charon pedig, va­lahányszor az innenső partra lép, egykedvűen mondja: — Csak türelem, lelkeim. Türelem. Időnk van elég. Nekem is. Hát még nektek. Véletlenül szerencsém volt. Egy társam vissza-' kívánkozott a földre és átadta nekem a sorszá­mát. így hát alig tiz évi ácsorgás után odaenged­tek az ördögök a csónakhoz. Charon, a révész megtapogatta az obuluszt, amit az átszállítás di­ja fejében a kezébe nyomtam. — Micsoda link valutával akarsz fizetni! Hát nem látod, hogv mindenki hoz magával yent sváj­ci frankot, holland fo-in'ot, komoly valutát El­árulom. hogy minderekből azért van a W'dön olyan kevés mert mindet idehozzák. Én pedig be­szállítom Plútó őfelségének, aki viszon' felségps nejének, Persephonenek a pokol legszebb gyémántjait vásárolja rajtuk. Különösen olyankor, mikor a felséges ur egy kicsit szórakozott a pá­risi mulatókban. Egyébként ma jó kedvem van és igy nem bánom, átviszlek az obuluszodért, már csak azért is, mert olyan régen vársz. A jó öreg nem tudta, hogy a sorszámomat eny­he kis panamával szereztem, igy hát szerencsésen átkeltem a Styxen. A pokol kapujánál Cerberus mormogott valamit — Nem jó az útleveled. Az arcképed is gyanús Sok gázt takarít meg, becseréljük használt gázresóját. Gázgyár.

Next

/
Oldalképek
Tartalom