Délmagyarország, 1934. május (10. évfolyam, 97-122. szám)

1934-05-25 / 117. szám

Tím május 25. DP( MAGyAROR^ZSG 5 Somogyi Szilveszter-tér és Wimmer Fíilöp-ncca A Szegedi Kereslcedök Szövetsége mozgalmat indít a kél nagy haloii emlékének megörökítésére (A Délmagyarország munkatársától.) A Sze­gedi Kereskedők Szövetsége csütörtökön este gyászülést tartott a Lloyd-Társulat nagyter­mében, ahol a tagok úgyszólván teljes számban megjelentek. A szövetség a város két nagynevű halottja: dr. Somogyi Szilveszter és Wimmer Fülöp emlékének áldozott. Varga Mihály elnök mondotta el az emlék­beszédet, amelyet a szövetség tagjai állva hall­gattak végig. — Mélyen megrendülve, fájó szivvel emléke­zem meg arról a döbbenetesen nagy veszteség­ről, amely bennünket Szeged város két kiváló polgára, dr. Somogyi Szilveszter és W i in­ni er Fülöp elhalálozásával ért, — mondotta Varga Mihály. Dr. Somogyi Szilvesztert jog­gal emiitik nagy alkotó, építő férfiúnak, aki istenadta nagy tehetségével jóval felülmulta a normális polgármesteri tevékenység nívóját. Az ő szivos kitartó utánjárása, fáradozása se­gítette elő nagyrészt, hogy Szeged egyetemi vá­rossá lett. önfeláldozóan védte nehéz, szomorú időkben is Szeged város polgárainak érdekeit. Rajongója volt szülővárosának, megértő ba­rátja, segitője polgártársainak. — Másik nagy halottunk Wimmer Fülöp. Nincs Szegeden ember, aki ne ismerné el az ő eredményes, sokoldalú tevékenységét. A köz­gazdasági élet minden vonatkozásában ritka buzgalommal, tudással, hozzáértéssel munkál­kodott, mint a Szegedi Kereskedelmi és Ipar­kamara elnöke, továbbá a Gváriparosok Orszá­gos Szövetségének, a Textilgyárosok Országos Szövetkezetének vezetőségi tagja, a Szegedi Lloyd diszelnöke, akinek tanácsait mindig sok­ra értékelték. A kenderipari szakmában nem­csak Magyarországon, de külföldön is kapaci­tásnak ismerték. A Szegedi Kenderfonógyár, az (A Délmagyarország munkatársától.) Három héttel ezelőtt, május ötödikén tartották meg az interkontinentális autóut szegedi szakaszán a közigazgatási bejárást és a bizottság javasla­tát, mely azt célozta, hogy az autóut nem ke­rülheti el Szegedet, felterjesztették a kereske­delmi minisztériumba. A javaslat sorsáról érdeklődtünk G ö 11 n e r Károly mérnöknél, a szegedi államépitészeti liivatál vezetőjénél, aki a következőket mon­dotta: — Egyelőre még nincs döntés a szegedi út­szakasz vezetéséről. A szituáció azonban ezidő­szerint olyan, hogy mindennapra várjuk a mi­nisztériumból az utasítást, hogy a szegedi útvonal átépítésére irjuk ki a versenytárgyalást. Ebben a pillanatban bizonytalan még az is, hogy melyik megoldást fogadja el a kereske­delmi miniszter. Az államépitészeti hivatal kitart eredeti állásfoglalása mellett, hogy az interkontinetális autóut nem iöhet be Szegedre, hanem a város mellett vezessen el. Technikai, valamint az autóut utasainak szempont jából fontos ez — mondotta az állam, építészeti hivatal vezetője. Az autózás szem­pontjából ugyanis az a jogos kívánság, hogy a vasúti keresztezéseket, átjárókat kerülni kell. Ha az autóut bejön Szegedre, akkor bárom he­lyen lesz vasúti keresztezés, aminek nem ör­vendenek az autósok. Viszont, ha be is hozzuk • íz utal, akkor sem bizonyos, hogv az autósok bejönnek a belvárosba és itt időznek. Vala­mennyi autós ma már megbízható térképpel ő zseniális szervezőképessége, éjjelt nappallá tevő rendkívüli szorgalma és tehetsége által lett naggyá, világismertté, gyárában ezer em­bernek adott állandó kenyeret. Kemény, eré­lyes rendtartó vezetője volt vállalatának, de egyszersmint tanítója, atyai támogatója mun­katársainak. Wimmer vezette be az államig mé­nesbirtokon a kenderkikészitést, amely a kincs­tárnak ma is egyik legnagyobb hasznot hajtó vállalata. Bátor, szókimondó, a közért önzet­lenül harcoló, fáradozó, nagyértékü férfiút vesztettünk el vele. Jótékonysága közismert volt. Nemcsak minden feléje nyújtotta kéznek juttatott bőven adományaiból, hanem állandó segélyezője volt sok szemérmes, rászoruló em­bernek. ízig-vérig kereskedő, aki iparvállalata révén számtalan kereskedőnek biztosított ál­landó megélhetést. Ugv dr. Somogyi Szilvesz­ter, mint Wimmer Fülöp kimagasló egyénisé­gére büszke lehet Szeged minden polgára. Mi kereskedők, megértő, jótevő embertársainkat gyászol juk bennük. — Most pedig arra kérjük önöket — mon­dotta Varga Mihály —, méltóztassanak hozzá­járulni ahhoz, hogv emlékezetüket mai gyűlé­sünk iegvzőkönyvében megörökítsük. Még kü­lön kérem szíves be'eegvezésüket ahhoz, hogy a Szegedi Kereskedők Szövetsége a legközeleb­bi városi közgyűlésen inditvánvt tegyen a két kimagasló szegedi polgár emlékének megörö­kítésére. — Nevezze el a közgyűlés a Gizella-teret dr. Somogvi Szilveszter-térnek, a Kertész-uccát pedig Wimmer Fülöp-uccának. Az elnök előterjesztését a szövetség tagjai egyhangúlag elfogadták és ezzel a gyászüíés véget ért. utazik és ha éppen nem szándékozik Szegeden időt tölteni, akkor bejön a Kossuth Lajos su­gáruton, kikerüli a Belvárost és a Nagykörúton végigmenve, hagyja el a várost. — Nem utolsósorban szól a szegedi megoldás ellen az is, — folytatta Göllner mérnök —, hogy nem éppen tetszetős látvány az idegenek számára, ha a Kecskés-telepen és a közvágóhíd előtt elhaladva, kapják meg Szegedről az első impressziókat. Viszont ha Szeged mellett, a vasúti szintezéseket kikerülve visz el az inter­kontinentális autóut, aki éppen időzni akar Szegeden, meg fogja reszkírozni a kis kanya­rodó! és be jön a városba. Ma már azonban nem szabály az, hogy a Budapest—Belgrád közötti útszakaszon az autósok, a közbeeső Szegeden feltétlenül megpihenjenek. — Ezeket a körülményeket a bizottság javas­latának a figyelembevételével mérlegelni fog­ják a kereskedelmi minisztériumban — mon­dotta még Göllner mérnök — s éppen ezért még nem elhatározott dolog, hogy az autóut bejön Szegedre. Megtudtuk a nyilatkozatból, hogy Csongrád­megyében az útszakasz kiénitése, — beleértve a szegedi szakaszt is — 2,800.000 pengőbe ke­rül a költséíelőiránvzat szerint. Az építkezés mielőbbi megkezdésére lehet következtetni ab­ból. hogv tegnap megtörtént az interkontinen­tális autóut egész magvarországi vonalán a közigazgatási beiárás. Napokkal ezelőtt a Kecs­kemét—Kiskunfélegvháza közötti útszakaszt iárták be. tegnap pedig a legutolsó szakaszon: Félegvházá*ól Csonsrrádmegve hitáráig tartot­ták meg a közigazgatási béiárást. Ezen a sza­kodon több helven eltüntetik a hailásokat és a fordulókat, mert az útvonal kiegyenesitése szükséges. Ennek keresztülvitele érdekében az útban levő telkeket kisajátítja az állam és azokért négyszögölenkint í pengő és 30 fillért té­rit meg a tulajdonosoknak. Ugyanilyen kisajá­títás szükséges Szeged alatt Szentmihálytelck­nél is. Kállay földmivelésiigyi miniszter szombaton Szegedre érkezik (A Délmagyarország munkatársától.) Kállai Miklós földmüvelésügyi miniszter, aki .már ré­gebbi idő óta tervezi Szeged meglátogatását! és Szeged problémáinak tanulmányozását és akinek többször el kellett halasztania ezt az útját, szombaton este megérkezik Szegedre. A miniszter délután két órakor autón indul el Bu­dapestről és 5 óra körül érkezik meg Felső­központra. A város hatósága nevében itt üd­vözli a minisztert dir. Pálfy József polRármcs­terhelyettes és itt fogadja Bárányi Tibor fő­ispán. A miniszter szegedi látogatásának program­ját már korábban összeállították. A program szerint Felsőközponton megtekinti Kállay Mik­lós az épülő kultúrházat, majd folytatja útját a városba. Este hét órakor látogatást tesz az Ipartestület székházában és meghallgatja a szegedi kisiparosság kívánságait. Este fél ki­lenc órai kezdettel társasvacsora lesz a mi­niszter tiszteletéire az ujszegedi Vigadóban. A vaosorára szombaton déli 12 óráig lehet jelente kezni a főispáni és a polgármesteri hivatalban, az ipartestületben, az iparkamarában és a L'oyd Társulatnál. Vasárnap délelőtt 10 órakor együttes ülést tartanak a városháza közgyűlési termében a a szegedi gazdaérdekeltségek. Ezen az ülésen részt vesz a földmvelésügyi miniszter is. ekl a gyűlés után fogadja az előre bejelentett kül­döttségeket. Délben vagy a város, vagy Hajramyi Tibor főispán ad szükkörü ebédet a miniszter tiszte­letére, aki délután négy órakor a Lloydban tesz látogatást és ott hallgatja meg a kereske­delmi érdekeltségek kívánságait. Kállay Miklós földmivelésügyi miniszter az esti órákban utazik vissza Budapestre. Hindenburg betegsége Berlin, május 24. Hindenburg elnökről a kül­földön olyan hivok terjedtek el, hogy súlyos be­teg. Az elnök betegségéről szóló l.ireke/t német hivatalos helyen cáfolják. Cáfolják azt a hírt is, mintha a birodalmi kormány törvényt dolgozna ki, amely az e'nök és a kancellár tisztét — Hit­ler Adolf személyében egyesíti. V Ismét Massarykot választották meg Csehszlovákia elnökének Prága, május 24. Massaryk G. Tamást. Cseh­szlovákia elnökét csütörtökön délelőtt ismét köztársasági elnökké választották. Négyszázti­zennyolc érvényes szavazat közül 327 esett Massarykra. A szlovák néppárt és a magyar ke­resztényszocialista párt képviselői iires szavazó­cédulákat adtak le. nECVAROSl MOZI Iréné Dunne, a „Mellékucca főszereplőjének legújabb filmje Szív a törvény előtt Izgalmas filmregény az ampr.kni hdzisé!e1b5l Befelezték az interkontinentális autóut egész magyarországi szakaszának bejárását A szegedi útvonal ügyében még nincs döntés

Next

/
Oldalképek
Tartalom