Délmagyarország, 1934. április (10. évfolyam, 73-96. szám)

1934-04-22 / 90. szám

T934 április 22. DÉLM AGYARORSZSG 15 Sport Hungária—Szeged FC Hatodik' lesz-e a Szeged FC, vagy marad a kilencedik helyen? Ezt a kérdést van hivatva eldönteni a vasárnap Szegeden megrendezendő Szeged FC—Hungária mérkőzés. Meg lehet ál­lapítani, hogy a Szeged FC-nek minden remé­nye megvan arra, hogy pozícióján javitson. A papírforma és a nagyobb rutin a Hungária győzelme mellett szól. A papírforma azonban sokszor csődöt mondott, különösen olyan csa­pattal szemben, mint a Szeged FC, amely len­dületesen játszik és egységes együttest alkot. A Szeged FC nemcsak jobb helyezésének remé­nye miatt ambicionálja a győzelmet, hanem azért is, hogy a hagyományos Hungária-győ­zelmeknek véget vessen. A profiliga lennállása óta szegedi csapatnak csak egyszer sikerült a Hungáriát legyőzni. Remélni lehet, hogy vasárnap ezt a szériát meg lehet szakítani. Egri és Titkos nélkül cson­ka a kék-fehér csapat. Ennek az együttesnek a legyőzése a legjobb Szeged FC-formát, a meg­szokott lelkes küzdelmet követeli kilencven percen át. Néhány perces visszaesés: veresé­get jelenthet. Ha 1?üzd a csapat, a közönség mellette van: az eredménv nem maradhat el. A nagyjelentőségű mérkőzésre, — amelyre Békéscsabáról. Gvuláról filléres vonatok. Buda­pestről autóbusz hozza a közönséget <— a két csapat a következő összeállításban veszi fel a küzdelmet: Szeged FC: Pálinkás — Schmidt, Bíesz — Gyurcsó, Somogyi. Kiss •— Korányi, Grósz, Szojka, Bognár, Havas. Hungária: Szabó 1. — Mandl, Kiss — Semsei, Sebes, Dudás — Szegő, Kardos, Cseh II., Turai, Szabó III. A meccsnek Boronkay Gábor a bírája. A Szeged FC—Hungária mérkőzés előtt, — amely délután háromnegyed 5 órakor kerül el­döntesre a SzAK-pálván — délután 3 órakor az amatőrbajnokság kimenetelére nagyjelentő­séggel biró SzAK—KAC meccset rendezik meg. Az elsőosztályu bajnoki előtt délután 1 órakor a SzAK II.—KEAC II. másodosztályú bajnoki meccset, délelőtt fél 11 órakor a Tanítóképző—Ipar KISOK-döntőt játszák le. « "A SzAK-pSTyfira a belépőjegyeket 20 száza­lékos elővételi kedvezménnyel vasárnap délig árusítja a Délmagyarország jegyirodája, 10 fil­léres világbajnoki jegy megváltása is kötelező. LEGSZEBB, LEGJOBB, LEGOLCSÓBB CSILLÁROKAT óriási választékban, vételkényszer nélkül tekintse meg FONYéSOMA villanyvilágítás! vállalatánál KÖLCSEY UCCA4. TELEFON I I - 6 J>. Az első liga vasárnapi fordulója. Budapest: Újpest—Ferencváros Nemzeti—Somogy, III. kerület—Budai 11. Miskolc: Attila—Bocskai. MTE—KTK elsőosztályu ba jnoki mérkőzés lesz vasárnap délután féí 5 órakor a lóver­senytéri pályán. A többi bajnoki meccs vidé­ken kerül eldöntésre. A KEÁC Csongrádon, a CsAK. az UTC Kecskeméten, a KTE. a Vas­utas Hódmezővásárhelyen a HTVE, a MAK Szentesen az SzTE ellen játszik vasárnap. Ma­kón az MTK-pályán délután fél 5 órakor ját­szák le az MTK—HMTE bajnoki meccset. ' Másodosztályú bajnoki mérkőzések. Kiskun­dorozsma: Postás—KPLE. Kistelek: Vasutas II—KITE. Szőreg: MAK II—Bákóczi. 100 kilométeres országúti szezonnyitó kerületi kerékpáros verseny lesz vasárnap Szegeden. A verseny keretéhen 90 kilométeres ifjúsági és 30 ki­lométeres kezdő versenyt rendeznek. A kitűnő spor­tot igérő küzdelem délelőtt 8 órakor kezdődik a tűzoltólaktanya előtt. A Szeged FC tárgyalása a Kolozsvári AC-al. A Szeged FC vezetősége igen előrehaladott tár­gyalásokat folvtat a Kolozsvári AC-al pün­kösdkor Szegeden megrendezendő mérkőzés ügvében. A terv az. hogy pünkösd első napián a KAC a Szeged FC-velj hétfőn pedig a Csabai AK-kal játszana. Ha a KAC szegedi és békés­csabai vendégszereplését sikerülne is biztosíta­ni. nem valószínű, hogv a mérkőzésekre sor kerül. A MLSz ugyanis azzal a gondolattal fog­lalkozik. hogy a romániai csapatoknak ma­gyarországi mérkőzéseit nem engedélyezi: — retorzióval kiván élni a románok sportszerűtlen eliárásával szemben. CSOLNAKOK minden típusban uj és használt, legolcsóbban beszerezhető az Ufszeqedl Kovács József sportcsónaktelepen Ujsszeeed. Jankovics n. 1. A kerékpáros szövetség déli kerületének teg­napi tanácsülésén Kelemen Márton elnök és Lázy István főtitkár lemondásának kérdésével foglalkoztak. A tanács hosszas vita után Lázy István lemondását elfogadta, a főtitkár elfoglalt­ságára hivatkozott. Az elnök lemondásának kér­désében a tanács ugy döntött, hogy egy három­tagú bizottságot alakit, amely felkéri Kelemen Mártont tisztségének további megtartására. A bi­zottság — K. Szlanka Ica, Buttula József és dr. Kasza Mihály —, szombaton délben felke­reste Kelemen Mártont, hogy lemondásának visszavonására birja. A küldöttségnek sikerűit az elnök és a szövetség kőzött felmerült ellentéteket áthidalni, ennek eredményeként Kelemen Már­ton vezeti továbbra is a kerület ügyeit. A MAK Mrkozóversenyén négy tehetséges kez­dőt is indítanak. A vasárnap délutáni birkozóver­senyen négy súlycsoport szerepel. A MAK mind­egyik súlycsoportban egy-egy kezdővel próbálko­zik, a birkozógárda a következőképen áll ki- Lég­sulvban: Bökönyi I.. Fehér, Bökönvi II. Pehely­súlyban: Pásztor. Bittó, Kovács. Könnyüsulyban: Kockás, Magyar I.. Magyar II. iKsközépsnlyban: Gvukin. Borbély, Magvar III. A Máv. Gsk. nyolc legiobb birkózóját indítja. Tanárképző főiskola a)—Kémiai intézet 22.14 (10:6). Kosárlabdaba inoki mérkőzés, biró: Ko­vács B. János. Góldobók: Ábrahám (14). Zem­lénvi(4) Molnár C3), Szabó, illetve dr. Szent­gvörgyi C4), dr. Hernádi (4) és Straub (6). A kémiái intézet csapatában dr. Szentgyörgyi Al­bert egyetemi tanár is játszott. Kuneze Béla ée Budai Mária, az országos tor­nászszövetség művezetői szombaton este a rókusi tornacsarnokban megtartott együttes tornaünne­pélyen ellenőrizték a szegedi tornászok vüágbaj­noki előkészítő gyakorlatait. A MOTESz-nak az a célja, hogy az ország valamennyi tornásza egy­formán készüljön fel a világbajnoki versenyre. A művezetők vasárnap Hódmezővásárhelyen lesz­nek. 1 üveg eredeti SIDOL" mar 20 filléré?! kapható. Támadás az UTC ellen Megütközéssel értesült az UTC arról a durva támadásról, amelyet az egyik sportszaklap in­tézett ellene nyilatkozat formájában. A cikk,, amely a szétválasztás kérdésével foglalkozik és', a viaék álláspontját képviselve érthetően el­lenzi a tervet, sportszerűtlen támadási intézett az UTC ellen. Azzal vádolja, hogy saját érde­kében — hogy ki ne essék — a „driblitől" sem riad vissza. A nyilatkozatban többek kö­zött a következő áll: A mult évben 5 ponttal fordultunk, tavasszal behoztunk annyit, hogy nem lett baj, ezt az UTC is megtehette volna, de gondolta, hogy a zöld asztalnál jobban megy a dribli. Sportszerűtlen dolog — még nyilatkozat for­májában is — ledorongolni egv olyan egyesü­letét, amely Korányiakat tudott a sportnak ne­velni. Meg lehet győződve a nyilatkozó, hogy az alszövetség éppen ugy képviseli a vidéki egyesületek érdekeit, mint a szegedi klubokét. Azt a fenyegetését pedig, hogy az alszövetség székhelyét Szegedről elhelyeztetik, nem fogják tudni sohasem beváltani. Az üggyel kapcsolatban kérdést intéztünk az UTC egyik vezetőjéhez, a következőket mon­dotta: — Nemcsak bennünket, hanem az összes szegedi egyesületeket és az alszövetség vezető­ségét is meglepte a cikk hangja, amely szerin­tem teljesen érdemtelenül ért bennünket. Egyébként elhatároztuk, hogy a cikk miatt — anielv szerintünk túlhaladja a jogos kritika határát —, megtesszük a szükséges megtorló lépéseket. Múlég házhoz szállítását megkezdtük Megrendeléseket felvesz a Központi Tejcsarnok Rt. Hóktcjcsarnokat Két KEAC-fufballicrta sérült meg a csütörtöki MAK elleni mérkőzésen. Pablényi izomhúzódást szenvedett combján, Trébernek pedig tokszalag­szakadása van a vállában. Fábián József, főiskolai kapitány értesítette Nagy Tamást, a KEAC intézőjét, hogy a Buda­pesten megrendezendő angol—magyar válogatott meccs előtt a főiskolai válogatott a Vasutas válo­gatottal játszik. A meccsen feltétlenül számit dr. Heroizeg, Bukloveczky, v. Feketeiko­vécs, Tóth II. és III., dr. Karácsonyi rész­vételére. A déli kerületi játékosok közül még Rozsnyay (KAC) és Gravácz (HTVE) is figyelem­be jön a válogatásnál. Hungária-Sze vasárnapi bajnoki mérkőzés jegyei 20 százalék elővételi keslvezménnysl a Délmagyarország jegyirodájában

Next

/
Oldalképek
Tartalom