Délmagyarország, 1934. április (10. évfolyam, 73-96. szám)

1934-04-11 / 80. szám

1934 április TT. DíCMAGVARORSZÄG 7 90.-P Uj RAPID kerékpár 90.-P Torpedó szaoadonf utóval gyári felszereléssel. Kirakatunkban látható. Déry génáruház Sporf A Szeged FC kedden este váratlanul hazaérkezett Aradról Miért maradt el a hélfől mérkőzés Beszámoltunk arról, ho«y a tervek szerint a Szeged FC hétfőn még egy mérkőzést játszik Aradom. Hétfőn azonban semmiféle hir neim ér­kezett a csapatról. A bizonytalanságnak a ked­den délelőtt Aradról érkező jelentés vetett vé­get. A jelentés szerint a Szeged FC—AMTE mérkőzés a közbejött akadályok miatt elmaradt. A csapat kedden este visszaérkezett Szegedre. Markovics Szilárd elnök, a Szeged FC turave­setője, a váratlan hazaérkezésről a következő­ket mondotta: — Hétfőn azért nem játszhattunk az AMTE ellen, mert — vasárnap szépen futballoztunk a Glória CFC ellen. A csapat olyan ragyogóan futballozott, hogy az aradi közönség átlandó ünneplésben részesitette ós biztatta. Ezt a bizta­tást a romám hatóságok, ugy látszik, tüntetésnek nézték, legalább is arra vall, hogy hétfőm délután egy órával az AMTE elleni mérkőzés előtt meg­jelent a szállodánkban egy rendőrfelügyelő egy szuronyos katona kíséretében és a következő kijelentést tette: „Ki ne merjenek menni a pályá­ra, mert a meccset ugy sem engedem lejátszani: menjenek hozd". — Ilyen körül mémyek között tanácsosnak lát­tuk a hazautazást: azonnal vonatra flffflric és még a Glória elleni mérkőzésünkért já-ró össze­get sem vettük fel. Élőiről kezdődik a Phöbus-iigy... Tibor Géza, a Szeged FC budapesti képvi­selője értesítette az egyesület vezetőségét, hogy a Szeged FC—Phöbus-ügy még nem nyert be­fejezést a rendkívüli közgyűlés ismeretes hatá­rozatával, azzal még több fórumnak foglalkoz­ni kell. Az MLSz országos tanácsa — mint is­meretes —, december 2-án hozott határozatá­val jogosnak nyilvánította a Phöbus óvását. Ez ellen a Szeged FC fellebbezéssel élt, igy került az ügy a szombati rendkivüli közgyűlés elé amely döntésével módot adott arra, hogy a Phöbus óvása ismét az első fórum, az MLSz in­tézőbizottsága elé kerüljön: előírói kezdik az ügyet A PLASz intézőbizottsága elé a jelek szerint csak jumusban kerül az ügy, miután azzal az MLSz .valamennyi fóruma már fog­lalkozott. Érdekes megemlíteni, hogy a rendkivüli köz­gyűlésen ki szavazott a Szeged FC mellett és ki ellene. A Szeged FC álláspontja mellett fog, lalt állást a távollevő délnyugati és keleti kerti, let képviselőjén kivül, valamennyi vidéki ki­küldött, a PLASz és dr. Mailinger vezetése mellett az egész elnökség, a fellebbezés ellen szavazott a BLASz, Zsarnóczay János és dr. Rosenberg Béla az MLSz elnökei közül. A Somogyi-ügy sincs még befejezve Tibor Géza szerint. Somogyi visszakapta ugyan játék-i jogát, a vizsgálat azonban tovább folyik ellene. A Szeged FC—III. kerület mérkőzést — ame­lyet április 8-ról közös megegyezéssel elhalasz-i tottak — április 29-én játszák le Szegeden. A! megállapodás értelmében az újlaki csapat még akkor is köteles kiállani a mérkőzésre, ha játé­kosai közül valaki válogatott lesz a csehek el-i leni Európa-kupamérkőzésen. Főreál—Kereskedelmi KISOK-bajnoki mérkőzés tesz szerdán délután fél 4 órakor a SzAK-pályán. Szegeden rendezik meg az elsó kerületi úszó­versenyt Az úszószövetség déli kerületének in­tézőbizottsága legutóbbi ülésén foglalkozott rtz uj kerületi beosztás kérdésével, amely szerint megszűntették az uszókongresszusokat. A kon-! gresszusok helyett a jövőben kerületkőzi versei nyek lesznek, amelyéken a négy uj kerület minden versenyszámban 2—2 úszót indíthat. Az első ilyen kerületközi versenyt Szegeden rendezik meg, az intézőbizottság terve szerint juniusban. Az intézőbizottsági ülésen az volt az általános vélemény, hogy az idei uszóprogram messze túlhaladja az eddigi kereteket. Már ed­dig tizenöt versenyt jelentettek be az uszószö­vetségnek. Lehotav Pereme, az MTR kiváló fntbalH«tá?a állandó tartózkodásra Budapestre távozott. Az MTE reméli, hogy Lehotay hátralevő mérkőzésein még játszani fog. Tolkomlcsi liszt a legjobbI Eredeti malmi csomagolásban Kék szalaggal lezárva kérie mindenütt! V Szerdán állítják össze a déli válogatottat Szeged vAlogafofüa vasárnap Bafán szerepel A vasárnap Hódmezővásárhelyen megrende­zendő Dél—Észak válogatott mérkőzésen sze­replő déli csapatot szerdán állítja össze Nagy Tamás szövetségi kapitány. Mielőtt & kapitány a válogatott csapatot összeállítaná, triált ren­dez. amelyen a kövekező játékosok vesznek lészt: KEAC: Benedek, dr. Karácsonyi, Emmer­Hng, Tóth II., Tóth III., dr. Herczeg és v. Fe­ketekovács, SzAK: dr. Wáhl, Korom, Rózsa, Szeged« Csekonlcs> és Klss-utca sarok SPORTCIKKEK 1 pár futball sípcsontvédő —.88 1 pár futball lábszárvédő —.98 Rakett szorító prés P 1.78 Tennis labda P 1.58 Tennis rakett P 7.98 HÁZTARTÁSI CIKKEIK v 6 drb női ruhatartó —.24 3 drb férfi ruhatartó '—.24 3 drb müselyemmel bevont nőt rnhatartó —.88 3 drb, •. 2 drb, v. 1 drb rózsafakaró festve -2A ÉLELMISZEREK 10 dkg csokoládés narancs Íz 1 kg lencse 10 dkg házilag készített szilvalekvár 6 drb csomagolt romadur sajt NÖI DIVAT Női szalma sapka divat fazon Bársony púder pamacs 6 cm Divat női bluz rövid ujjal —SA fc-.38 —.08 -.48 —.24 P 1.98 Vasutas: Jávor, KAC: Rozsnyay, Kiiment, Far­ki«, Korányi III., Návai, HMTE: Biró, HTVE: Gravácz Török, Csabai AK: Balogh, Odrobi­irók, Örsi, Uhrin, Gyulai AC: Fodor, Linden­berger, Schmidt. A triál után, — amely délután 4 órakor kez­dődik az SzTK-pálván —, Nagy Tamás szö­vetségi kapitány. Kiss Pál, Cz'eglédy Jó­zsef, Megyeri Pál, dr. Debreczeny Jenő és dr. U n r i n András válogató bizottsági ta­gokkal a helvszinen összeállítja a déli csapatot Kedden délután a hajai szövetségi kapitány telefonon arra kérte a DLASz-t, küldje vasár­nap Bajára a szegedi válogatottat, amely ellen a hajai válogatottat állitaná ki. A DLÁSz el­nöksége rendkivüli ülésen foglalkozott a kére­lemmel és azt teljesíthetőnek találta. Eszerint megvalósul a hajaiak régi vágya: Szeged válo­K tott csapatával mérkőzhetnek. A szegedi vá­gatott csapatot szintén a szerdai triál után ál­lítják össze. A KEAC hármas óvása a K4C ellen Jelentette a Délmagyarország, a KEAC veze­tősége azzal a gondolattal foglalkozik, hogy megóvja a KAC ellen 0:1 arányban elvesztett mérkőzését. A KEAC-nak ugyanis tudomására jutott, hogy a KAC balszélsője, Romhányi jogosulatlanul játszott. A KEAC nyomozást in­ditott annak érdekében, hogy bizonyítékokat szerezzen. A KEAC-nak ez az akciója ugy lát­szik, eredménnyel járt, mert tegnap bejelen­tette óvását a KAC ellen elvesztett mérkőzésére. Mivel Romhánvi nemcsak a KEAC, hanem az SzTK és a KTK ellen is játszott az egyetemi csapat vezetősége ezekre a mérkőzésekre is kéri az óvás érvényesítését. Hir szerint a KEAC be tudja bizonyítani, hogy Romhányi Róth néven még 1933. ápri­lis 9-én játszott a jánoshalmi csapatban, tehát nem várta ki a szükséges egyévi átigazolási időt. A kiskunhalasi egyesület irásba adta a KEAC-nak, nincs egy eve annak, hogy Rom­i hányi ellenük játszott a jánoshalmi csapatban. I Sportkörökben nagv érdeklődéssel várják a | DLASz intézőbizottságának a döntését. Sokan 1 azf hangoztatják, hogy a Romhányi-ügy ha­sonló az ismeretes Négyessy-ügyhöz. Tény az, — mondják —, hogy a KÁC-nak 5, a KEAC-i nak 6 pontja forog veszélyben. Soroksár 5:1 (2:0) arányban győzött Nagyvár radon a NAC ellen. Makói Vívó Club—HTVE vivőmérkőzés les a szombaton Hódmezővásárhelyen. MAK—M*""K, harmadik félidő a JárásMróságon. A múlt év október 27-i MAK—MTK meccsnek ked­den volt a folytatása a járásbíróságon. Lengyel MTK-futballista és Török Ernő MAK-drukker a meccs végén kőlesöníSsen durva kifejezésekkel il­lették egymást. Feljelentést tették egymás elleni becsületsértés miatt, azonban a kedden megtartott tárgyaláson kibékültek. _ _ va­alkalmi Ke r éku s ^k! gon alki visszaveti kerékpár érkezett, kSzte eredeti PUCH és STYRIA gyártmányok. E gépek szintén az is­mert olcsó filléres árakon kerülnek eladásra. Külső-j belső gumik nagv tömegben, pedálok, láncok, kev, hasz. már 1.80, nyereg 3.50, kormánv 2.50, szab«* donfutó 2.20és az összes kellékek és alkatrésze» raktáron SlíálllÓ Síftdor K1" D- P»lota K1" n- a MIELŐTT CSÓNAK MOTORT vásárolna, kérjen ajánlatot az általunk gyártott „HOFI" cca ÍOO cm'-r» ciAnak oldal molona. Üzembiztos és olcsó. Egy évi jótállással a leg­olcsóbban Hodács és Frledmann tStSSSS?«*-« Szeged, Madách u. 18. szerezhető be. Próbautak bemutatás, vételkényszer nélkül eszközöltetnek. MIELŐTT MEGBÜNTETIK, szereltesse át antennáját május l-ig az tr) szabályrendelet szerint. Legolcsóbban végzi KAISER Rádsólaboratórium Dugonics tér 2.

Next

/
Oldalképek
Tartalom