Délmagyarország, 1934. március (10. évfolyam, 48-72. szám)
1934-03-17 / 61. szám
T934 március ÏT. OCLMAGYARORSZSG •r öröme lesz Heréd) Gizella ha tartós ondolálftsát hölgyfodrász szalonjábay készitteli teljes garancia mellett. il « h Leszállított árak I fos s u q á r u t Olcsó bérletrendszer ! 2 3 szám w* «M Hirelc Az A Szegcdi Meteorologiai Obszervatórium jelenti. Szegeden a hőmérő legmagasabb állása 15.2 C, a legalacsonyabb 10.1 C. A barometer adata nullfokra és tengerszintre redukálva reggel 752.^ mm, este 751.0 mm. A levegő páratartalma reggel 55 százalék, délben 45 százalék. A szél iránya délkeleti, erőssége 5—0. A Meteorologiai Intézet jelenti este 10 órakor. Időjóslat: Változékony idő, sok helyen esővel, élénk északnyugati széllel és lehűléssel. A gyakorlati közigazgatási vizsgabizottság szegedi tagjai. A miniszterelnök a gyakorlati közigazgatási vizsgabizottság tagjaivá Szegedről dr. Ereky István, dr. Imre Sándor egyetemi tanárokat és dr. Tóth Béla főjegyzőt nevezte ki. A bizottságba kineveztek többek közt 12 államtitkárt, 9 egyetemi tanárt és 24 miniszteri tanácsost. — Györki Imre beszéde a Munkásotthon márciusi ünnepségén. A szegedi szociáldemokrita párt 18-án, vasárnap délután 4 órakor a Munkásotthonban az 1848-as szabadságharc emlékére műsoros ünnepélyt rendez, amelven az ünnepi beszédet dr. Györki Imre országgyűlési képviselő tartja. A műsoron szerepel a Szegedi Általános Munkás Dalegylet, valamint néhány szavalat. Elsőrendű Kárpitosmunkák készítése és javítása, styl és modern párnázott bntorok, szolid &r Szedres! lcöml/osntil Szent MIhAly u. 1. (Fodor u. sarok) ISO — Nőmunkások gyűlése. A Szociáldemokrata Párt nőmunkáscsopörtja 19-én, hétfőn este fél 8 órakor a Munkásotthonban taggyűlést tart, amelyen a nők gazdasági és politikai helyzetét Knurr Pálné, az Országos Nőszervező Bizottság titkára fogja ismertetni. — Pompilins-ájtatosság a piaristáknál. Vasárnap délután fél 6-kor Pompilius piarista szentté avatása alkalmából ájtatosság lesz a közönség számára, amely előtt dr. Becker Vendel, pápai kamarás főigazgató szentbeszédet mond. T A Kereskedelmi l9kolát Végzetttek Szövetségi) vasárnap délelőtt 11 órakor az állami felsőkereskedelmi iskolában rendes évi közgyűlést tart. KeréUoérosokí Síiit.ffi Kuszaveti kerékpár érkezett, körte eredeti PLCH Ss 9TYRIA gyártmányok. F. gépek szintén az ismert olcsó fillérei árakon kerülnek eladásra. Külső-, belső gumik nagy tömegben, pedálok, láncok, kev hasz. már 1.80, nyereg 3.50, kormány 2.50, szabadonfutó 2.20 és az összes kellékek és alkatrészek raktáron Szánté Sándor gépkereskedö Kiss D. palota Kiss n. 2 HÚSVÉTI társasutazások DALMACI AB A RAGUZA - ARBE Márc. 25-ápr. 4. pÍ26.~ Felvilágosítás és prospektus : a JugoszlávMagyar Közgazdasági R.-T. Budapest, V. Zrinyi ucca 12. sz. a. és a Délmagyar ország kiadóhivatalában. — Kramár professzor előadása a belvárosi leányiskolában. A belvárosi leányiskola tanitótestülete szülői értekezletet tartott, amelyen dr. Kramár Jenő egyetemi tanár, a gyermekklinika professzora a fertőző betegségekről tartott előadást. Az értékes előadás végeztével a tanítótestület és a szülők nevében S z á s z n é Kain Vilma köszönte meg Kramár professzor előadását. — A Szegedvidéki Gyümölcstermelők Egyesülete értesiti a gyümölcsfaigénylőket, hogy igényelt famennyiségeiket szombaton reggel 8—12-ig átvenni szíveskedjenek. A kiosztás Újszegeden a templommal szemben levő Zsemberi-féle telken lesz. Stanffer eredeti fokhagymás sajt olcsó, jó és egészséges mert megóvja érelmeszesedés, asztma, magas vérnyomás, étvágvtalsmság, váltóláz, ideggvenges'ég, köhögés, rekédtség, torokfáiás, epekő, giliszta és egyéb bántalmaktól. A Stauffer fokhagymás sajt nemcsak Ízletes étel, hanem egészségére a legjobb' tápszer. Csak csemene Uzletekb«n haoható ! — Egészségtani előadás. A népművelési bizottság egészségügyi előadása során a legközelebbi előadást ma. délután 6 órai kezdettel dr. Vidakovich Kamill egyetemi tanár: „A leggyakoribb balesetek" címen tartja dr. Széki Tibor egyetemi tanár I. számú vegytani intézetének tantermében (Templom-tér). Az előadás dijtalan. Szenzációs uidonság! Tavasii párisi króm külön egességek Erató — Turandot Fraise-Fruit Panp cukrászda. Stefíniával szemben — A Klauzál Gábor reálgimnázium Széchenyiönképzőköre vasárnap délután fél 5 órai kezdettel az intézet tornatermében rendezi meg ünnepélyét és kéri volt diákjait, hogy azon minél nagyobb számban jelenjenek meg. — Előadás a szocializmusról a Munkásotthonban. Pénteken este a Munkásotthonban Takács József „Mi a szocializmus?" cimmel tartott előadást. „Gyakran halljuk — mondotta —, hogy a marxista szocializmus csődöt mondott. Ezt hangoztatják ellenfeleink, pedig ha csődben volna a szocializmus, nem volna értelme ellene oly ádáz küzdelmet folytatni. Mi a szocializmus? Általános felfogás szerint a szocializmus minden olyan törekvés, amelynek célja, hogy az osztályelv helyébe a közösség elvét tegye, vagyis osztálynélküli társadalmat kivan alkotni. Az osztálynélküli társadalomnak az az elve, hogy: egy mindenkiért, mindenki egyert. Előadásának további részében ismertette azokat az okokat, amelyek a szocializmust és a történlemi materializmust létrehozták. Az előadásért a nagyszámú hallgatóság nevében 01 e j n y i k József mondott köszönetet. — Evangélikus egyházi hirek. Szombaton délután 6 órakor a templomban a Luther Szövetség negyedik böjti vallásos estje. Pilátusról előadást tart Zászkaliczky Pál pltvarosi h. lelkész. Másnap ugy az ifjúsági, mint a gyülekezeti Istentiszteleten az igét is ő hirdeti. — Féláron lehet Budapestre utazni március 26ig. Ezt a kedvezményt engedélyezte a kereskedelemügyi miniszter az országos mezőgazdasági kiállítás alkalmából. Visszautazni a féláru jeggyel március 31-ig lehet. Az utazási kedvezményre jo- ; gositó igazolványok kiadóhivatalunkban szerezhe- í tök be 1 pengőért. 8 öngyilkosság, 8 eltűnés A rendőrség februári felenlése (A Délmagyarország munkatársától.) A köz-* igazgatási bizottság péntek délutáni ülésén dr. Buócz Béla főkapitányhelyettes a követke-» zőkben ismertette a rendőrség februári jelen-? tését: A kapitányság bejelentő hivatalánál februárban 3142 belföldi és 161 külföldi jelentette be magát, eltávozását 1928 belföldi és 132 külföldi jelentette. Szállodai be- és kijelentés 1254, kézbesítés 3014, lakcimkeresés küiönbözö hivatalok részére 10102 volt. Külföldről sem beköltözés, sem pedig kiköltözés nem történt februárban. — A közbiztonsági állapot február havában)] is kielégitő volt. A bűncselekmények száma nem haladta meg a szokásos mértéket. Neveze-ij tesebb bűncselekmény nem fordult elő. össze-* sen 280 bűncselekményben folytatott a rend-r őrség nyomozást, amelyek közül 174 volt ered-« ménves, 106 pedig eredménytelenül végződött^ A bűncselekmények közül áz ember élete és testi épsége ellen 24 iránvult, ezek közül egy sem volt halálos. A vagyon elleni bűncselek, ménvek száma 235, amelvek közül lopás 171 volt/Baleset 63 fordult elő: öngyilkos lett S égvén, eltűnt 8. Az előfordult bűncselekményekkel kapcsolatban 16.994 pengő és 86 fillér kárt jelentettek be, amelyek nagy része a nvomozás során megtérült. Kihágási feljelentést 281 esetben tettek. Február havában bejelen-i tettek 89 gyűlést, amelyek közül egyet nem engedélyeztek. A bejelentett gyűlések közül egyet nem tartottak meg. l Látta már ? a külföldi -0 a KUitoiat £ » sâlnidonsâgohat * és a legújabb Bw • űtvafblniokot ! f eftércégfábíás BOROS Klrahafol ban. MAKÓI HIREK Zöldhitelt kapnak a makói bajbajutott gazdák. S. Bálint György, a makói gazdasági hitelszövetkezet elnöke a makói szövetkezet megbízásából tárgyalásokat folytat a központtal, ahonnan azt az értesülést hozta Makóra, .hogy a makói védett gazdák — amennyiben a zöldhitel feltételeinek megfelelnek — részesülhetnek a jövő hónapban kiosztásra kerülő zöldhitelben. A hirnek azért van nagy jelentősége, mert a védettségnek egyik feltétele a többek között az is, hogy a védettség ideje alatt a védett gazdák ujabb hitelben nem részesülhetnek. A védett gazdák megkapják még azt a kedvezményt is, hogy a zöldkftlcsönt régi tartozásaik kamathátralékainak a törlesztésére fordíthatják, hogy ily módon megfelelhessenek a védettséggel járó kötelezsettségeiknek. Betörtek egy festéküzletbe. A Deák Ferenc-ucca végén levő Stern-féle festéküzletben, amely már régebb idő óta Károlyi Mihály tulajdonát képezi, az elmúlt éjjel betörők jártak, akik felforgatták az egész üzletet és magukkal vitték az íróasztal fiókjában talált 50 pengő körüli készpénzt. Megállapították, hogy a hetörők legalább hárman lelettek, akik nagy szerencsével dolgoztak, mert az üzletnek Wertheim-szekrénye van, amelybe minden este he szokták zárni az üzlet pénzkészletét. Csak most az egyszer feledkeztek meg erről. IrtVas^i 230 fUxö és melltartó modelek Schiller IIUAnftl. Ctekonlct u. 4., I. em. — Előadás a Kálvinista Körben. „Szenei Molnár Albert és a magyar zsoltárköltészet" címmel tartja folytatólagos előadását Árokháthy Béla budapesti lelkész, orgonaművész a Kálvinista Kör rendezésében szombaton délután hat órai kezdettel a református egyház gyülekezeti termében. — A Színházi Élet uj száma rendkivül érdekes képes intervjut közöl Sigvard svéd herceggel, aki lemondott rangjáról, házassága után filmrendezőnek készül és Budapestre jön, mert Gaál Franciskával szeretne filmet csinálni. i