Délmagyarország, 1934. február (10. évfolyam, 25-47. szám)

1934-02-18 / 39. szám

4 DÉLMAG7ARORSZAG 1954 februéc 18. Hasznos tudni, hogy Schmidthauer tef nészsfes Iftmanüi keserOvlzéhfil félpohárrar elegendő, de sok esefbenmár néhány evA kanállal is. a budapesti gyorsvonat Nem eléggé gyorsan és nyomatékosan kell azokkal a nirekkel foglalkoznunk, amelyekkel a napokban az újságokban találkoztunk és amelyek szerint azon két gyorsvonatnál, ame­lyek eddig délután Budapestről fde Szegedre _ . fel" " H 2 Szegedről Budapestre közlekedtek, — na gyon kellemetlen és az utazóközönségnek ép pcnséggel meg nem felelő változások vétet nek tervbe. Darára annak, hogy különösen nekem, a ke­reskedelem és ipar érdekeinek mint^gv hivatott védelmezőjének, — még ezt sem szabadna megtennem, — mégis elég lojálisán elismerem, hogy a terv azon része, amely szerint a két­két gyorsvonat helyett csak egy-egy gyorsvo­nat közlekedjen ezentúl a nyári hónapokban, némileg indokolható és az annyira szükséges takarékosság elvének szigorú betartása mellett ebbe legalább addig, amíg a viszonyok nem javulnak, belenyugodnunk kellene. Belenyugodhatunk véleményem szerint még abba is, hogv Budapestről ide'inditandó gyors­vonat az eddig 2 ora 20-kor és 6 óra 15-kor indított két gyorsvonat helvett 4 és 5 óra kő­zött — minél korábban indulna Budapestről. Ami ellen azonban a leghatározottabban és nyomatékosabban állást kell foglalnunk, az a tervezet változás azon része, amely az ezentúl már egyedüli délutáni gyorsvonatot innen 3 óra 33 helyett 5 óra körül kivánja elínditani, ugy, hogy az csak jóval 8 óra után érkezne Budapestre, ami minden szempontból helyte­len, indokolatlan és az utazóközönség érdekei­nek teljes ignorálását jelenti. Mit kezdhet a swged? ember fél 9-kor Bu­d.mesten? Hacsak egy későbbi vonatösszeköt­tet^st nem. amit amúgy is megtalál. De nem mehet e?vetlen színházba, ami nemcsak az utazóközönség szempont iából lényeges hát­rány. de a vasút részéről is, mert a délután 3 óra 33-kor induló vonat — ezt minden sta­tisztikai adat mellőzésével tapasztalatból bát­ran merem állítani', — úgyszólván mindig jól megtelik, amennyiben nemcsak Szegedről Is leginkább ezft a vonatot használják pzok, akik nek másnap dolguk van Budaresten, de Kis­telektől kezdve minden más állomáson újból újból felszállnak ugy, hogv m'nd.m ilyen délutáni vonat Budapestre ugv érkezik, hogy a közönség egy része a folyosóra Is kireked. Tisztelettel kérem a ntk. Igazgatóságot, hogy ezen fejtegetéseimet tekintetbe venni és ezt a délután innen Szegedről induló gyorsvonatot feltétlenül ugy intézni szíveskedjenek, hogy az legkésőbb 7 óra körül érkezzen Budapestre. Wimrner FOlőp, a kereskedelmi és iparkamara elnöke. A gyermek helves táplálása. A népművelési bizottság egészségügyi előadássorozatában szombaton délután dr. Waltner Károly egyetemi rk. tanár tartott előadást „A gyermek helyes táplálásának egészségtanáéról. Kifej­tette, a csecsemő vasszükséglete megkívánja, hogy már 5 és félhónapos korában a tejen ki­vülmást is kapjon, nevezetesen zöldfőzelékeket: spenótot sárgarépát. Akik nagyon sokáig tejen tartják a csecsemőt, nem mindenkor cseleksze­nek helyesen, mert a csecsemő fejlődése a töb­bi élelmiszereket is megkívánja. Azok a csccsc* mők, akik sokáig tejet kapnak, ha kövérek is, rendszerint sápadtak lesznek. Az elválasztást leghelyesebb az őszi, hűvösebb hónapokban megtenni. A továbbiakban arról beszélt, hogy mire van szüksége a gyermeknek a fejlődés kü­lönböző korában, majd egves tápanyagok ha­tását ismertette, végül a gyermekeknél oly gya­kori étvágytalanság káros következményeiről beszélt dr. Waltner, akinek tartalmas előadá­sát a közönség élénk figyelemmel hallgatta vé­gi«­Angol intervenció Bécsben A munkáspárt kezdeményezésére ¿Inglla bécsi nagykö­vete metafelent az osztrák kormánynál a szociáldemokra­ták érdekében — A nagykövet politikai békét, elnézést és a kegyelem gyakorlását kérte (Budapesti tudósítónk telefonjelentése.) Lon­donból jelentik: Az angol munkáspárt ujabb intervencióra szánta magát az osztrák szo ciáldemokraták érdekében, fíenderson, a pár/ vezére a Szakszervezeti Szövetség elnökével együtt felkereste Sir John Simon külügymi nisztert és arra kérte, hogy minden lehető' tegyen meg az osztrák szociáldemokraták ér­dekében. Az este kiadott hivatalos kommüniké sze­rint a külügyminiszter kijelentette, hogy uta­sította a bécsi angol követet a közbenjárásra. A követ az o ztrák kormány előtt kifejezte Angüa azon kivánságát, hogy a véres napok után jöjjön a politikai béke. a kormány el­nézést és kegyelmet gyakoroljon n szociálde­mokratákkal szemben. Newyorki jelentés szerint a bécsi események miatt nagygyűlést tartottak a newvorki szociáldemokraták, amelyen tiltakoztak az osztrák kormány eljá­rása ellen. A nagygyűlést a rendőrök szétosz­latták ,mire a gyűlést zárt helyiségben tartották meg. Heves uceai tüntetések voltak Madridban is, támadták a spanyol kormányt, hogy nem lé­pett fel kellő eréllyel a bécsi kormány eljárása ellen. A statárium Kedden temetik a kormánycsapatok halottait Bécs, február 17. Az osztrák minisztertanács elhatározta, hogy a rögtönitélőbiráskodást Bécs, Alsó- és Felsőáusztria, valamint Stájerország kivételével felfüggeszti. A minisztertanács el­határozta, hogy a kollektív szerződések ér­vényben maradnak, de a szerződéseket megkő­tŐ szakszervezetek és munkásérdekeltségek he­lyére a munkáskamarák vezetősége lép. Wallisch Kálmánt, a Mura melletti Bruck voK polgármesterét, aki­nek fejére 5000 schilling vérdijat tűztek ki, még mindig nem sikerült elfogni. Annak a nyolc munkásnak, akiket tegnap a statáriális bíróság halálraítélt, Miklas elnök szombaton megkegyelmezett A floridsdorfi harcokban résztvevő villamosvasúti alkalmazottak ellen indított rögtönitélőbírósági eljárás során Gil­1 e r t életfogytiglani súlyos börtönre, S z o k o H 15 évi súlyosbított börtönre Ítélték. Garbal Sándori letartóztatták tudósítónk telefonjelentése.) Bécs­fBudapesti bőt jelentik: Szombaton délután a rendőrség házkutatást tartott B ő h m Vilmosnál, a pro­letárdiktatúra Bécsbe menekült hadügyi nép­biztosánál és Garbal Sándornál. Garhaitól útlevelét kérték a detektívek, Garbai azonban kijelentette, hogy nincs útlevele. Ezután letar­tóztatták azzal az indokolással, hogy össze­köttetést tartott fent külföldi szocialista körök­kel. Garbait ugyanabban a fogházban helyez­ték el, ahol Seitz polgármestert és Ren i nert, az osztrák köztársaság első kancellár­ját tartják fogva. Szombaton 3 városatyát, egy szövetségi ta­nácsost és hat szociáldemokrata ügyvédet tar­tóztattak le. A kormánycsapatok áldozatait kedden dél­ben temetik á városháza elől. Negyven halottat temetnek egyszerre a szertartást Innitzer bíbo­ros végzi, a temetésen megjelenik Miklas elnök és az egész Dollfuss-kormány. Garami Ernő megcáfolta azt a hírt, hogy vissza szándékozik térni Budapestre. Halólos ítéletek A grázi rögtönitélőbíró*ág Stanech'et, a grázi munkáskamara volt titkárát zendülés miatt halálra itélte. Az Ítéletet szombaton dél­után végrehajtották. Egy másik rögtönitélőbiróság Kat munkás ügyet tárgyalja, akik a Walíisch-csoporthoa tartoztak. Bécsben szombaton ujabb halálos Ítéletet hoztak. Az elitélt Morauf, aki a Favoríten­kerületben géppuskával lőtt a karhatalmi kö­zegekre. Az ítéletet kegyelemből 10 évi solyos börtönre változtatták. Munkába kezdtek a horog» keresztesek Szombaton délután a Secessrio kiállítási csar-> nok erkélyén 8 petárda robbant. Valószínűleg nemzeti szocialisták követték el a merényletet. Több egyént a rendőrség letartóztatott Meqíelent a nyugdíjtörvény három végrehajtási rendelete Budapest, február 17. A hivatalos iap va­sárnapi száma közli az uj nyugdíjtörvényt, va­lamint a törvény végrehajtására vonatkozó három kormányrendeletet. Az egyik rendelet az olyan alkalmazott elbá­nás alá vonását szabályózza, aki szolgálatát a megkívánt mértékben nem látja el. Az ilyen alkalmazottai, amennyiben az előzetesen le­folytatott eljárás során ezt a körülményt megáalapítottak, a szolgálati időhőz képest végkielegitik. vagy nyugdíjazzák. Az eljárást a miniszter vagy az általa felhatalmazott hi­vatalfőnők indítja meg és azt első fokon a ha­tóságoknál alakított hároan tagu bizottságok, másodfokon a minisztériumokban alakított ötös bizottság folytatja. Nyugdíjazást azonban minden esetben csak a miniszter rendelhet el. Az ediárás a'á von: alkalmazott a bizottságban szóbelileg előadhatja észrevételeit, tanuk és szakértők kihallgatását kérheti és a három tagu bizottság megáUapiásai ell?n írásbeli észrevételeket tehet az ötös oizottsághoz. ígb A másik rendelet az olyan nyugdíjasok és özvegyek nyugellátásáról szóil, akiknek vftla-i mely közüzemtől, vagy kőzitámogatásban ré-i szesülő vállalattól keresetük van. Be ke'l szün-i tetni a nyugdíjnak a havi 300 pengőn felüli, illetőleg az özvegyi nyugdíjnak havi 200 pen-» gőn félti 11 részeit abban az "Sttben, ba a nyug-< díjasnak, vagy özvegyének az államtól, ön-« kormányzattol nyert hasznothajtó jogositvá-i nya van. A harmadik rendelet a nyugdijasok ét öz-* vegyek lakáspénzének uj alapon vaió szabá-i lyozását tartalmazza. A május elsejétől kez-* dődően a 15. évnél kevesebb szolgálati idővel bíró nyugdíjasok lakáspénze a lakáspénz alap•> ősszegének 55 százaléka, 15 évi vagy ezenfelül szolgálattal biróé 70 százalék, a 24 éven félti-* li szolgálattal biróé 80 százalék, a 34 éven fe-i lüli pedig az alapösszeg 90 százaléka .esz. Az állani vasúti alkalmazottaknak a laká.->pénz 14 éven felüli szolgálat esetén az alaoösszeg 70 százaléka, a 21 éven felüli szolgálat esetén 80, 29 éven felüli szolgálat esetén pedig 90 százalék.

Next

/
Oldalképek
Tartalom