Délmagyarország, 1933. december (9. évfolyam, 273-296. szám)

1933-12-31 / 296. szám

DELM AGYAKORSZAG SZEGED, Szerheszto»«u: Somogyi uccu 22..L em, Telefon: 23»33.'KtadóhlvoíftI kölcsönkönyvtAr Jegylrodn • Aradi ucca fi. Teleion : 1 "V-OO. « Nyomda t t»W Linói acco 19. Telefon t TArlrntl É* leveleim > nélmnayoronzAg szea«d Vasárnap, 1933 dec. 3!. Ára 20 fillér / IX. évfolyam. 29f. ELŐFIZETÉS: Hnvonín helyben 3.20 Vidéken M Budapesten 3.00, kUHOldOn _ 0.40 prnqfl. * Egye* azAm Ara héikOx 1 nap 12. vntAr. é* Ünnepnap ZO (111. Hírdetéteta (elvétele tartla »zerlnt Meate^ lenUt héliö kivételével naponta repael Evek őrségváltása Az egyik vendég jön és a másik vendég megy, — rikácsolja morfium-mámorában a Grand Hotel orvosa. Az egyik év megy és a másik év jön, — rikácsolhatnánk mi is, ha lenne még bennünk erő, kedv és illuzió csak annyi legalább, amennyi a búcsúzás elégiájához, vagy a köszöntés ódájához szükséges. Kinek van kedve ezt az ügyet végigcsinálni? — kérdezte a nagy magyar költő egy mámorban fogant versében. Kinek van kedve azt az ügyet végigcsinálni, hogy mint a sirató asszony, sirassa az elmultat s mint névnapján a hivatal főnökét, köszöntse a jövevényt? Az újévi lamentációk elvesztették értelmüket. Az újságírás félévszázadon keresztül szinte változtatás nélkül teremthette meg újévi vezércikkét, a sablon jó volt egy félévszázadon keresztül s már azt lehetett hinni: jó lesz az egész életre. A recipe egyszerű volt: ami rossz volt, azt rá kellett kenni az elmúlt évre s ami jót csak ki tudtunk gondolni, azt előlegeztük a jövő évnek. De most? Vannak még illúziók, melyeket nem vertek agyon, van még hit, amelyik éltetni tud, szabad még reménykedni nagyjelentőségű változásban, lehet még hinni abban, hogy lesz még fehér is a kenyér, lesz még lidércnyomás nélkül is álom, lesz még mindennapi foglalkozás is a munka? Az egyik országban leterítik a miniszterelnököt, a másik országban leterítettek egy vallásfelekezetet, a harmadik országban leterítettek egv nemzetet, a negyedik országban leterítették a magántulajdont, az ötödik országban, a hatodik országban, a hetedik országban, — minden országban leterítenek valamit és kiterítenek valakit, minden országban leterítik azt, amit le tudnak teríteni és kiterítik azt, akinek nincs elég ereje, vagy elszántsága az önvédelemre. S ebben az égő katlanban, ezekben az apokaliptikus időben, a történelem földrengéses és égszakadásos zónájában mi tovább is csak mondogassuk a gyermekversikét, hogy Isten hozta az újszülött évet s az ördög vigye a kiöregedett régit? Hol van már az optimizmus, amelyik minden újban jobbat látott és minden változástól javulást várt? Már régóta hozzá vagyunk törődve ahhoz, hogy visszafelé sóvárgó tekintettel keressük azt, amiért érdemes volt élni s az élet értelmét nem az előttünk álló feladatokban, hanem a mögöttünk csillámló emlékekben találjuk meg. Az újévi köszöntő ostoba refrénje az esztendő tizenkét soros versszakának. óh irgalom anyja ne hagyj el, — ez a kétségbeesett fohász lehetne az egyetlen méltó refrénünk, mert mi se tudjuk már kimosni a vérfoltot s a mi kezünk is örökre véres már a levezekelhetetlen bűnök szennyétől. Öh irgalom anyja ne hagyj el, ezt kellene mondanunk minden évfordulón, amikor az egyik év kihunyó fáklyáját átadja a másiknak. S mi a vezeklés jajszavai helyett poharat koccintunk össze, konfettit dobálunk egymás arcába és — vannak értelmesebb papagályok, — boldog uj évet kívánunk egymásnak. - - Az óbor zamatosabb', mint az uj. Az igazi szőnyeg minél öregebb, annál értékesebb. A nemes bútor annál drágább, minél régibb. Minél öregebb a porcellán, annál nemesebbé válik. Bor, bútor, szőnyeg, porcellán mind nemesebbé, értékesebbé, keresettebbé, drágábbá válik az évek folyamán. És az ember? Volt már arra példa, hogy az ember okosabb, értelmesebb, bölcsebb lett pusztán azért, mert a mutató haladt? Az emberiség minél öregebb, annál több gonoszságra képes s annál több őrültségre hajlamos. A tárgyak megnemesednek a kortól, csak az ember nem válik nemesebbé. A tárgyaknak van könnyük, de az embernek nincs. Mennyi ízlés, mennyi szépség, mennyi elegancia, mennyi nemesség, mennyi finomság van egy száz éves porcellánban, százötvenéves bútordarabban, kétszázéves szőnyegben s mennyi durvaság, mennyi kegyetlenség, mennyi bestialitás lakik a százezeréves emberben. S minderre gondolván s érezvén szagát minden kiontott vér förtelmének s hallván szörnyű fegyverzaját a gyűlölet szavainak — köszöntsük most friss derűvel az elkövetkező évet s vidám hejehujával fordítsunk hátat az elmúltnak? Ha az ember nem mindig csak hátat fordított volna az elmúltnak, hanem igyekezett volna legalább a tanulságait átmenteni az előtte álló feladat, ráváró kötelesség s ráhajnalodó esztendő számára, talán most derűsebb lélekkel s talán még az optimizmus öröklámpásával köszönthetné azt az időszakot, ami most ismeretlen eseményekkel méhében, de a kétségbeesésig ismert gondokkal, megpróbáltatásokkal s a végső erőfeszítés irgalmatlan parancsával áll elébe. S amíg csak felejteni akarjuk a multat s amig csak pohárkoccintással gondolunk a jövőre, addig, embertestvérek az embertelen szenvedésben, nincs is menekvés. Ostromállapot Romániában Éjfélkor életbelépett a statárium — Katonai cenzúra, Katonai bíráskodás Dúca holttestét Bukarestbe vitték — Vfabb bomba robbant Sinafában Letartóztatták a Vasgárda vezetőit — Constatinescu vallomása szerint a Vasgárda sorshúzáson felölte ki a merénylet végre&aftóit Bukarest, december 30. Nicolaj C o n s t a nt i n e s c u Duca miniszterelnök gyilkosa, szombaton kihallgatása során azt mondotta, hogy „hazafias felbuzdulásból" gyilkolt — El kellett tennem láb alól Dúcát — mondotta —, mert szabadkőműves volt és elárulta Romániát a külföldnek. Végzetes útra tévedt, amikor megértést keresett az ország kisebbségi nemzetiségeivel! Ez volt a legnagyobb bünel Angbelescu közoktatásügyi miniszter, akit a király Duca utódjául kinevezett — mint jelentetlük —, pénteken éjjel minisztertanácsot hivott öss/e, amely elhatározta, hogy a Vasgárda minden vezetőjét letartóztatják. A határozat értelmében még az éjszaka megkezdték a vasgárdista vezetők letartóztatását. A letartóztatottak kőzött van Cantacusine herceg, aki, amikor annak idején a Vasgárda feloszlatásáról értesült, levelet intézett Duca miniszterelnökhöz. A levélben többek között ezt irta: — Én, Cantacusine herceg keresztül lövöm önt, mint a kutvát a legelső találkozás alkalmával! Délben fél egykor hatalmas dördülés rázta meg a sinajai állomást és környékét. Megállapították, hogy az állomás egyik sarkában bomba robbant Egy gyermek rálépett a bombára, amely felrobbant és a földhöz vágta. A gyerek súlyosan megsérült Azt hiszik, hogy a tegnap esti merénylők egyike veszítette el a bombát Megállapították, hogy mindegyik merénylőnek voll Browning pisztolya 14 golyóra töltve. Más híresztelés szerint a bombát reggel dobták a közönség közé azzal a szándékkal, hogy ujabb zavart keltsenek, mielőtt elindul a meggyilkolt miniszterelnök holttestét szállító vonat Sinajából. * Duca sógora, Radu Polizu, aki az éjszakát a meggyilkolt miniszterelnök holttesle mellelI töltötte, szombaton délben berohant a csendőrparancsnokságra, félrelökte a csendőröket, pisztolyt rántott és rálőtt Duca gyilkosára. A golyó célt tévesztett. Második lövésre már nein kerülhetett sor, inert a csendőrök lefegyverezték. Nem tartóztatták lc, a fegyverét elvették. Duca holttestéit a sinajai palolából délután szállították el különvonaton. A holttestet a bukaresti pályaudvaron beláthatatlan tömeg fogadta. A koporsót a kormány tagjai és a város polgármestere I vették át, azután megindult az óriási gyászme' net az Athenaeum-paJota felé. A koporsót az elő1 csarnokban ravatalozták fel. A kormány tagjai