Délmagyarország, 1933. november (9. évfolyam, 249-272. szám)
1933-11-15 / 259. szám
DCTMA RyARORSZÍif? 1933 november 15. MAKÓI HÍREK Halálozás. Oberle János makói pénzügyi tisztviselő 50 éves korában ma reggel a makói kórházban elhunyt Temetése holnap délulán lesz a közkórház halottas házából. Makó ugyanolyan segítséget kér az iparosoknak és kereskedőknek, mint a gazdák kaptak. Makó képviselőtestülete tegnapi közgyűlésében tárgyalta a kisipari és kereskedői hit^l folyósításáról szól leiratot. A makói 1200 kisiparos ós 000 kiskereskedő részére engedélyezett 1600 pengő összegű hitelt, amelyhez a városnak még ugyanannyival kell hozzájárulni, mint segítséget egyáltalán nem nyújtó összeget a szónokok előbb viszszautasitani akarták. A vita során a merev elutasítás helyett feliratot határoztak el, amelyben a város hasonló elbánást és ugyanolyan összegű támogatást kér a kisiparosok ós kiskerekedők részére, mint aminőt a gazdák kaptak a most kiadott rendeletben. Teniszflanel 50K7!."' — Adományok Horthy Miklósné inségakciójára. IiortHy Miklósné inségakcíójára ujabban a következő adományok érkeztek a főispáni hivatalhoz: a szegedi Ferenc József-Tudományegyetem tanácsa 50, dr. Széki Tibor rektor 50, légszeszgyár 20 pengő. — Tolvaj tutajosok. Két tutajos, Mesó Péter és M e s ó János kedden délelőtt lopás miatt feljelentést tett a rendőrségen. Előadták, hogy tutajjal igyekeztek Szegedre és Tiszalel lénél kikötöttek pihenni. Az éjszakát a parton töltötték. Éjféltájban észrevették, hogy két oláh tutajos eloldja az ő tutajukat, a maguké után kötik és elindulnak lefelé a Tiszán. A tutajosok nem tudták megakadályozni a lopást. A rendőrség megállapította, hogy a tolvaj románok lehozták Szegedre a lopott tutajt és itt eladták Eszes Mihálynak, mint sajátjukat. A rendőrség keresi a tolvaj tutajosokat. Férfi kalapokat Testvéreknél — Mi történt a Hajóscgyletnél? A Délm agyar ország az elmúlt napokban tudósítást közölt arról a panaszról, amelyet a Hajósegylet tagjai terjesztettek a polgármester elé a régi vezetőség gazdálkodása miatt. A tudósítással kapcsolatban most a következő nyilatkozat közzétételét kérték: Iqen tisztelt Szerkesztőségi A Délmagyarország november 8-i száma a Hajósegylet ügyével foglalkozva, a legutóbbi közgyűlés határozatának megfellebbezőit ugy tünteti fel, mint nma vezetőség hiveit, amely alatt a szabálytalanságok előfordultak. Alulírott fellebbezők egyáltalán nem voltunk híved annak a régi vezetőségnek, ellenben tagjai voltunk annak a tizenkettős bizottságnak, amely a régi vezetőség szabálytalanságait leleplezte, valamint tagjai voltunk annak a nyolcas bizottságnak is, amely a szabálytalanságokat kivizsgálta. Nem felel meg a valóságnak, hogy a régi pénztárnok által fizetendő 2500 pengő követelés behajthatatlanná vált. A valóság az, hogy az egyesület vezetősége közjegyző előtt kicgvezétt a volt pénztárnokkal olykép, hogy tartozik a 2500 pengőt évi 500 pengős, vagyis negvedévi 125 pengős részletekben, annak 6 százalékos kamataival együtt az egyesület pénztárába befizetni, amely megállapodást ezideig a legpontosabban be is tartja és ezideig 000 pengőt be is fizetett. Hogy miért nem lett a követelés eddig telekkönyvileg bekebelezve, arra nézve az egyesület ügyésze szolgált felvilágosítással a legutóbbi közgyűlésen. Tiszteletel: Parragi Vince, Szécsg József, mint az egyik beadott fellebbezés aláírói. Megnyílt Bndapes* lenotcs^bb színháza: UJ SZÍNPAD VII. Akácfa u. 4. (Nemretl Színházzal szemben) Telefon 400-14. Nagyszerű előadásban kerül színre VICA komidia 12 képben. Irta Vajda Pál, Földes Jolán Ruhatár díjtalan. 178 a Mmka Hát szegedi lálonaléina't 30<Y -os kedvezmény Jegyelőjegyzések a filharmonikus a Délmagyarország kiadóhivatalában. és Mímés&ef HETI MŰSOR: Szerdán este; Szibill. Bérletszünet Szelvények ós kedvezményes utalványok érvényesek. Csütörtökön délután: " Bőregér. Filléres helyárakkal. Csütörtökön este: Ember a hld alatt Vígjáték. Premierbérlet 11. Pénteken este: Ember a híd alatt. Vígjáték. A. bérlet 11. Szombaton délután: János vitéz. Filléres helyárak. Szombaton este: Orlow. Operett Premierbérlet 12. sz. Vasárnap délután: Egy csók és más semmi. Délutáni bérlet. 7. Mérsékelt helyárak. Vasárnap este: Orlow. A. bérlet. 12. Hétfőn este: Aida. Opera. Báthy Anna, Elek Ekker Szidi, Halmos János. Leopold Andor, Arany József, Pajor ödön felléptével. Felemelt helyárak. Premierbérlet 13. Színházi hirek Debrecen élénk színházi szezonnak néz élébe. Csütörtökön vendégszerepel Darvas Ibolya, aki Pesten a Dubarryt énekelte Alpár Gitta helyett Debrecenben a „Bőregér" Adél szerepét fogja énekelni. November 24-én a Carment adják Pilinszky Zsigmonddal, K. V o í t h Gizellával, Érdy Pállal és Komor Vilmos karmesterrel. Kaposvárott Tolnay Andor társulata játsza a Dubarryt Hont Erzsébettel. Műsoron van a Kék lámpás, Az ember tragédiája Leliotay Árpáddal és Nagy Adorjánnal, Hont Ferenc rendezésével. Békéscsabán szerepel az Angyalt vettem feleségül cimü vígjáték. Szerepel a Szegedről ismert Sass Imre, R á s ó Ida és műsoron van a Timosa, a Királyné rózsája, Szulamith, Éjféltől hajnalig és Cirkuszhercegnő. Esernyő «•In _ - - PA1, PflKpflk nrrm. 12. PflspOkbu&r IIIDermann mOgött. lüaflrenda mnnks. 188 javítást, ftthuz&st és átalakítást vállalok és azonnal készítek Gigli Szegeden? Érdekes tárgyalások híre terjedt el kedden színházi körökben. A hirek szerint Sziklai Jenő igazgató tárgyalásokat kezdett az európai hírű kiváló olasz tenorista, Gigli impresszáriójával egy szegedi vendégfellépés érdekében. Gigli a közeli napokban Budapesten énekel, — a terv az, hogy magyarországi tartózkodása során egy napot Szegeden töltene és itt elénekelné az Aida tenorszerepét. A tárgyalások eredménye még nem ismeretes. Harmónia hangversenyek Földi Mildner zongoraest ma A Tiszában esti 8 órakor kezdődő hangversenyt előkelő, díszes közönség hallgatja. A mult szezon forró sikerének megismétlése a külföldi elragadtatások után bizton remélhető. Műsoron Bach, Haydn, Schumann, Chopin, Liszt. Csonkabérlct a hátralévő 9 koncertre 10 havi fizetéssel még kapható a Harmónia Kárász-u. 14. alatti igazgatóságánál A színházi iroda hirel Ma este „Szibill", a legszebb Jakobi-operett kerül szinre. Ez az operett tele van szebbnél-szebb melódiával, amelyek között Szibill levele, „Illu! zió a szerelem", ,,Én édes asszonyom Szibill" I örökké népszerűek maradnak. A Szibill a legjobb szereposztásban, uj rendezésben megy. A címszerepet Sz. Patkós Irma, Saraht Jurik Ica, a nagyhercegnőt Hadnagy Mária, a férfi főszerepet Márkus, Kőrössy, Fülöp és Szalma játszák. Bérletjegyzések a ¿Színházbarátok' 'előadásaira. Nagy érdeklődéssel fogadták a „Színházbarátok Egyesül eté"-nek nyolc estére tervezett klaszszikus előadássorozatát. Az irodalmi ciklust Ibsen Hedda Gabler cimü színmüve nyitja meg. A nyolc előadásra a színház külön bérletet bocsát ki. A bérleteket a színház titkára gyűjti. „Ember a hid alatt". Indig Ottó nagysikerű vígjátékát holnap, csütörtökön mutatja be a prózai együttes. A mindvégig érdekes és fordulatos vígjáték egy kétségbeesett orvosról szól, aki mint betörő hatol be egy professzor lakására. A fiatal orvosit egy beteg lepi meg, akit meggyógyít. így indul el a karrierje. A kitűnő vígjáték főszerepeit Könyves Tóth Erzsi, Garamy Jolán, Faragó Panni, Erdélyi Mary, Cselle, Kemény, Herczeg, Horn és Rónai játszák. 5*acmAiom Gondos Háziasszony ezt a lisztet vásárolja! Kapható minden jobb liszt és füszerflzletben. k 2 és 5 kitös eredeti csomagolásban. Filléres előadások. Csütörtökön délután minden idők legszebb operettje, a „Bőregér", szombaton a legmagyarabb magyar operett, „János vitéz" szerepel filléres előadásként a műsoron. Remek szereposztás, gyönyörű kiállítás, elsőrangú rendezés. „Orlow". Szombaton és vasárnap este Gránichstadten remek operettjét eleveníti fel a társulat. A gyönyörű operett fő nőiszerepét Eőry Erzsi énekli, a többi vezeWszerepeket Jurik Ica, Márkus, Kőrössy, Fülöp, Krémer és Berend játszák. Az „Orlow" szombaton premier, vasárnap A) bérletben megy, dirigál Beck Miklós. „Egy csók és más semmi' első délutáni előadása vasárnap lesz. Az érdeklődés óriási, a jegyek nagyrészét már kedden elkapkodták. Bethlen-téri szinpad Pénteken november 17-én 100 '-adszor Szirmai Rezső törvényszéki története Előre megfontolt szándékkal November 18-án, szombaton Üzen a Hargita bemutató előadása. A délutánt előadásokra a legdrágább jegy P 3-— Az esti előadásokra P 3'80