Délmagyarország, 1933. november (9. évfolyam, 249-272. szám)

1933-11-15 / 259. szám

2 flTffc M n R o i? s z * o T935 november 15. Duca, az nj román miniszterelnök a parlamentárizmnsról és a polgári egyenjogúságról (Budapest! tndősitónJc telefon jelentése.) Bu­karestből jelentik: Duca, a kinevezett mi­niszterelnök kedden este fogadta a külföldi sajtó képviselőit. Az ui kormány feladatait is mertetve, kijelentette, hogy az országnak min­denekelőtt fegyelemre, rendre és egyensúlyra van szüksége. A nemzeti élet minden terén fel kell kelteni a népben az erkölcsi érzéket, nö­velni kell az ország tekintélyét és hiztositani kell a parlamentáris demokráciát, amellyel a román nép elválaszthatatlanul összenőtt — A demokráciára ma sokkal inkább szük­ség van — mondotta —, mint volt bármikor. Az állam tekintélyének növelését az nj kor­mány, ha kell minden eszközzel keresztül vi­szi, gondoskodni fog arról, hogy a polgári sza­badság és az egyenjogúság elve minden téren érvényesüljön. Minden felekezettel és nemzeti­séggel szemben a kormányt a legnagyobb tole­rancia tölti ei. A külpolitika terén a kormány az eddigi kormányok politikáját fogja foly­tatni. Ennek garanciája az a körülmény, hogy ismét Titulescué a külügyminiszteri tár­ca. A sajtófogadtatás után Duca lakásán össze­ült az uj kormány első minisztertanácsa. A ücksíulafdános, aRit a 7O pengő letiltott lakbér miatt a ICLRÓTC tartanain el Ségysxásc őáxiulafdonos laRbérbevéieléí tíltoita le ax adóhivatal (A Délmagyarország munkatársától) Ujab­ban igen gyakori eset, hogy az adóhivatal le­tiltja a lakbéreket, ha a háztulajdonos nem fizeti pontosan az adótartozását A letiltás után a lakók nem a háztulajdonosnak -fizetik a lakbért, hanem az adóhivatal pénztárába kő­telesek azt befizetni. Sok helyen, ahol nagy az adóhátralék, a teljes lakbérbevételt letiltja az adóhivatal és a háztulajdonos kénytelen tudo­másul venni, hogy laköi az adótartozásának törlesztésére fordítják az esedékes lakbéreket. A háztulajdonosok már régóta küzdenek az­ért, hogy lakbérletiltás alkalmával az adóhi­vatal ne a teljes lakbérbevételt tiltsa le, hanem biztosítsa számukra a létminimumot, amiből megélhetésüket fedezhetik és az esetleg előfor­duló háztatarozásokat is megcsináltathatják. Az adóhivatal azonban szigorúan alkalmazko­dik a miniszteri rendelkezésekhez, mely elő­irja, hogy adótartozás esetén a teljes lakbér­bevételt le kell tiltani, mindaddig, mig a be­fizetett lakbérösszeg nem fedezi az adótarto­zást Sok furcsa eset adódik • lakbérletlltások körül. Az érdekeltek köréken most egy idős özvegyasszony esetéről beszélnek. Az özvegy­asszonynak a Vasárhelyi-sugáruton van egy kisebb, egyemeletes háza és lakbérekből ha­vonkint 70 pengő a jövedelme. Hozzátartozói nincsenek, énből a 70 pengőből tartja fent ma­gát.-A napokban az adóhivatal végzést kéz­besítették az idős özvegyasszonynak és arról értesítették, hogy letiltják a lakbér jövedelmét, mivel 400 pengős adótartozása van. A lakók már a november hónapra esedékes lakbért sem fizethették ki az özvegyasszonynak, aki a lakbér letiltás folytán a legnagyobb nyomorba került és saját lakói felváltva élelmezik kö­nyörületből. Azt kérte az özvegyasszony, hogy adótartozására havonta ne a teljes lakbérbe­vételt hanem csak felét tiltsa le az adóhivatal. A kérésével azonban elutasították azzal, hogy ebben a kérdésben kizárólag a pénzügyigazga­tóság dönthet Több nagyobb belvárosi ház tulajdonosa el­len is indult lakbérletiltási eljárás. Jellemző, a mai viszonykra, hogy ezidőszerínt négyszáz szegedi háztulajdonos ellen van folyamatban lakbérletiltási eljárás és legalább nyolcszázra tehető azoknak a lakóknak a száma, akik nem a házigazdának, hanem az adóhivatalnak fi­zetik havonkínt a lakbérüket. A legtöbb lakó az adóhivatal felhívásának pontosan eleget tesz, de mindtöbben akadnak "»Ivánok, akik elmulasztják a lakbér befizetését," sem a ház­tulajdonosnak, sem az adóhivatalnak nem fi­zetik lakbérüket. Ilyen esetekben az adóhiva­tal a városi tiszti ügyészség utján pert indít a lakbérhátralékos lakók ellen. A bíróság vala­mennyi esetben megítéli a lakbért, sőt a per­költségekben is elmarasztalják a lakót, de gyakran előfordul, hogy a lakón, akinek né­hány szegényes bútordarabján kivül egyebe sincs, az adóhivatal sem tudja behajtani a lakbért Panen üdvözölte Hitlert Berlin, november 14. A kabinet keddi ülé­sén napirend előtt Papén alkancellár beszé­det intezett Hitlerhez. — Mi az ön legközelebbi munkatársai — mondotta — még teljesen annak a páratlan és lenyűgöző nyilatkozásnak a hatása alatt állunk, amellyel a nemzet november 12-én Vezére mellett tett hitvallást. A német nép ezzel kife­jezésre juttatta, hogy megértette az idők sza­vát és követni akarja Vezérét A nemzet, job­ban, mint bármikor, el van szánva arra, hogy becsületéért, jogáért, Európa békéjéért és jó­létéért akar küzdeni. Tudjuk kancellár ur, hogy a régi elvhez tartja magát: „A győzelem után kösd fel jobban sisakodat". A német kabinet szerencsésnek érzi magát, hogy a tábornagy alatt és az ön vezetésével dolgozhat Németor­raágért Papén beszéde után a kormány tagjai feláll­va üdvözölték a kancellárt. Hitler meghatottan köszönte meg az üdvözlést és azt a rendíthetet­len bizalmat, amellyel iránta az elmúlt hónap­ban viseltettek. A legszívélyesebb köszönet szavaival emlékezett meg Hindenburg elnök­ről, aki a kabinet megbízásával a német egy­ség hatalmas győzelmenek előfeltételeit meg­teremtette. Leugrott a második emeletről egy fiatal ioghallgató Budapest, november 14. Kedden délben a Király-ucca egyik házának második emeleté­ről leugrott Jakubovits Fidél 21 éves aradme­S pei születésü egyetemi hallgató, a Pázmány éter Tudományegyetem jogi karának hall­gatója. Az a gyanú, hogy az egyetemi hall­gató kinin, vagy morfiummámorában követte el az öngyilkosságot egy átmulatott éjszaka után. A fiatal egyetemi hallgatót haldokolva vitték a kórházba^ A rendőrség megindította a nyomozást Ujabb diáktüntetés Debrecenben Beverték a zsfdó íemplom és Iskola ablakalt (Budapesti tudósítónk telefon jelentése.) Deb­recepből jelentik: Kedden este a debreceni jo­gászok és gazdasági akadémiai hallgatók tün­tető sétát rendeztek, majd az egyik debreceni lap. szerkesztősége elé vonultak, b<vgy ott egy közlemény cáfolatát eszközöljék ki. A szerkesz­tőség előtt erős rendőri készültség állott, amely a diákokat nem engedte be a szerkesztőség he­lyiségeibe. Az egyetemi hallgatók innen 9 zsidó intézmények elé vonultak, beverték a zsidó templom, a zsidó iskola és a zsidó reálgimná­zium ablakait. Mire a rendőrség .a helyszínre érkezett, a diákok elszéledtek. Nem adják ki a Nobel-békedijat Osló, november 14. A Nobel-dijak szétosz­tására kijelölt bizottság elhatározta, hogy az idei Nobel-békedijat nem adja ki. Egy berlini orvosprofesszor agyonlőtte feleségét és öngyilkosságot követett el Berlin, november 14. A nyugati kerületben M e y e r Artúr egyetemi tanár, a Westend­kórház sebészosztályának vezető főorvosa va­dászpuskájával agyonlőtte 31 éves feleségét azutan öngyilkos lett A tett elkövetésekor je­len volt a szobában 7 éves kisfiúk is. Tettének oka ismeretlen, valószínű, hogy az orvos ideg­összeomlása miatt követte d tettét Dr. Untai sajtófőnök előadása a szövetkezetekről Budapest november 14. A Nemzeti Munka­hét alkalmából kedden este közgyűlést tartott a Szövetkezetek Szövetsége. K u n z ödön egye­temi tanár beszámolója után dr. Antal Ist­ván miniszteri tanácsos, sajtófőnök tartott elő­adást „A nemzeti politika és a szövetkezés" címmel. A szövetkezeti mozgalom nemzetpo­litikai szerepét ismertette. Vázolta, hogy a szö­vetkezeti forma összefoglaló szervező alakulat, amely az egyenként gyenge és pusztulásra itélt gazdasági és társadalmi erőket felkutat­ja, összetartja és nagy gazdasági, szociális és etikai célok megvalósítására teszi alkal­mflssá. Suíyos hibát követnének el a nemzeti po­litika tényezői, ha számításon kivül hagynák a szövetkezeteket és hasonlóképen súlyos hi­ba terhelné a szövetkezetek politikai vezetőit is, ha szem elől tévesztenék a szövetkezeti munka nemzetpolitikai feladatait. Ma már eredményes termelést, értékesítési munkát a szövetkezetek közreműködése nélkül elvégezni nem tudunk. Mai kiegyensúlyozatlan termelé­si viszonyaink közepette nem tudjuk nélkü­lözni azt az integráló befolyást, amelyet a szö­vetkezeti munka és a szövetkezeti szervezke­dési munka az egyes termelési ágak ügyének szolgál. A szövetkezeteknek tehát nagy szociál­politikai. kulturális és nemzetnevelő hivatást kell betölteni. Ezt a feladatot csak ugy telje­síthetik, ha a szövetkezeti sorsközösség erőtel­jesebb átérzésével szorosabbra fűzik a szövet­kezeti együttműködést és erőteljesebben fel­fokozzák a szövetkezeti aktivitást. Végül meg­állapította, hogy az a nemzeti politika helyes, amely a három kővetkező alapgondolat az altruizmns. a szolidaritás és a kooperáció sin­náriain hnlnd előre. lagyen olvasgatja a Délmagyarországot mert visszakapja elköltött pénzének 5°/o-át, ha takaré­kossá!?! szervezetének üzletei­ben szerzi be szükségleteit

Next

/
Oldalképek
Tartalom