Délmagyarország, 1933. november (9. évfolyam, 249-272. szám)

1933-11-15 / 259. szám

T933 november 15: DÍCMAG7ARORSZSG Szerdán nem kezdődik meg az inségmunka •«Egyetlen fillérünk sincs" — mondja a polgármester (A Délmagyarország munkatársától) Meg­írta a Délmagyarorszag, hogy dr. vitéz Szabó Géza népjóléti tanácsnok hétfőn Budapestre utazott es magával vitte a belügyminiszterhez dr. Somogyi Szilveszter polgármester felter­jesztését. A polgármester felterjesztésében bejelenti, hogy Szegeden a szükségmunkák november 15-én, szerdán kezdődnek, de csak akkor, h? a belügyminiszter kiutalja a 60.000 pengőben megállapított államsegélynek leg­alább a felét, 30.000 pengőt. Egyelőre bizonytalan, hogy eredményes lesz-e a népjóléti tanácsnok pesti kirándulá­sa, magával hozza-e a belügyminiszter utalvá­nyát, de az már bizonyos, hogy szerdán nem kezdődik meg Sze­geden a szükségmunka, sőt egye­lőre azt sem tudja senki a város­házán, hogy mikorra kapják meg a behivót áz első turnusba osztott 1 munkanélküliek. A Délmagyarország munkatársa érdeklődött az ügyben dr. Somogyi Szilveszter polgármes­ternél, aki a következőket mondotta: — A szükségmunkák megindítására egyelőre egyetlen fillérünk sincs. A belügyminiszterhez intézett felterjesztésem csak javaslat, a mun­kakezdés pontos idejét azt hiszem országosan a belügyminiszter áílapitja majd meg. Az idő­járás szerencsére elég kedvező, a szükségmun­kákat egyelőre nem sürgeti. A miniszter való­színűleg megvárja az első komoly fagyot és csak akkor bocsájtja rendelkezésünkre az inségmunkák megkezdéséhez szükséges ösz­szeget. Véleményem szerint ez helyes — mondotta tovább a polgármester —, mert amig nem fagy, a munkanélküliek helyzete nem olyan kétségbeejtő, mint a kemény téli hónapokban... Két és, félévi fegyházra ítélték Ábrahám Ferencet, a járásbíróság kasszafuróját (A Délmagyarország munkatársától.) Szep­tember 24-én délután'2 és 3 óra között — mint emlékezetes — a járásbíróság elnöki irodáját kirabolták. A tettes felfeszitette a Wertheim­szekrényt, melyben tekintélyes összegű pénzt sejtett, azonban csak 290 pengőt, 3 ezüst órát és egy ezüst Mária-huszast talált benne. A lcasszafuró a tett elkövetése után megszökött. napokig bujkált a rendőrség elől. Végül egy dorozsmai kovácsmester: Rácz István György segítségével került kézre. A kovácsmester be­jelentette a csendőrségen, hogy néhány nappal ezelőtt gyanús szerszamokat készített egy ifj. Ábrahám Ferenc nevü 36 éves paprikakikészi­tőnek. Megtekintette a menekülő betörő által hátrahagyott szerszámokat és kijelentet­te, hogy azokat ő készítette. Ábrahámot azon­ban hiába keresték dorozsmai lakásán, a pap­rikakikészitő megszökött és Budapest felé vet­te az útját. Itt fogták el másnap a detektívek. Ábrahám már a nyomozás alatt beismerte a kassziafurás elkövetését és azzal védekezett, hogy pénzre akart szert tenni, mert megunta, hogy családja nvakán élősködjék. Az ügyészség ifj. Ábrahám Ferenc ellen üz­letszerű lopás büntette cimén adott ki vádira­tot. A törvényszék Gőmöry-tanácsa kedden vonta felelősségre Ábrahámot. A tárgyalásra igen sokan voltak kíváncsiak, főleg Ábrahám egykori futballista-társai jelentek meg a tár­gyalóteremben. A főtárgyalás legérdekesebb része az volt, amikor Ábrahám a személyi ada­tai felvételénél előadta, hogy valamikor a tör­vényszéken dijnoKOskodott. majd detektív lett Miskolcon. Körülbelül három esztendeig mű­ködött a miskolci detektivtestületen, azután, a szanálás ideiében el kellett hagvnia állását. Rossz napok következtek ezután. Keresete nem volt, feleségét, gyermekét nem tudta eltarta­Ma játszik Szsérfrorayí Mozi A budapesti Royal Filmkonszern kiváló újdonsága: ¿1 direktor ur barátnője Kiváló énekes és zenés- filmbohózat. Főszereplők: Dolly Haas, Max Hansen és Ottó Wa'burg ni, azért őket hazaküldötte anyósához, ó maga pedig Dorozsmára költözött fivéréhez. A kasz­szafurást megelőző hetekben benyújtott egy kérvényt a belügyminisztériumba és kérvényé­ben a d'tektivtestületbe való visszahelyezését kérte. Ez a kérvény jelenleg is ott fekszik a minisztériumban. A vádra vonatkozóan beismerte bűnösségét, azután részletesn elmondotta, hogy mi indi totta a bűncselekmény elkövetésére. Előadta, hogy a paprika sem bizonyult jó üzletnek, na­ponta 20—50 fillért keresett és ebből tengő­dött. Nem üzletszerűen követte el a lopást, hogy ebből éljen, hanem az igy szerzett pénzen jobb életet biztosítson magának. Oly kevés volt a jövedelme, amit tisztességes munkával keresett, hogy feleséget sem tarthatta el be­lőle, kénytelen volt időnként családja segít­ségét igénybe venni. Dá azt megunta. Ekkor határozta el magát, hogy betör. Rácz kovács­csal elkészíttette a szerszámokat. Az első gar­nitúrát azonban megtalálta a törvényszék ka­pusa, amikor a betörés előtti napon elrejtette egy kályhában. Ezért másodszor is elkészít­tette a költséges szerszámokat és ezzel már si­került is a kasszafurás. Kijelentette a vádlott, hogy bár el volt határozva a dologra, még sem tetté volna meg, ha aznap nem iszik. Az ital adta meg a bátorságot. Ifj. Ábrahám ezután arról beszélt, ^ hogy hogyan került kézre. Amikor a zsákmánnyal hazatért Dorozsmára és egy kocsmában ta­lálkozott a kovácsmesterrel, az pénzt követelt tőle. Azt mondotta, hogy 280 ezer pengőt hal­lott elvinni a kasszából, adjon hát neki ebből 10 ezer pengőt, akkor hallgat. Megmagyarázta Rácznak, hogy csak 280 pengő volt a zsák­mány, de Rácz ezt nem hitte el. A bíróság több tanút hallgatott ki, köztük a kovácsmestert is, aki ifj. Ábrahám vallomá­sára vonatkozóan kijelentette, hogy az nem fe­lel meg a valóságnak, ő n^m tudta, hogy Áb­rahám miért készítteti a szerszámokat és azt sem tudta, hogy a járásbirósági kasszafurás tettese Ábrahám volt. Az elnök a vádlottat szembesítette a tanúval, a szembesítés során mindketten megmaradtak vallomásuk mellett. Dr. Liszkay Loránd ügyész vádbeszéde után a bíróság bűnösnek mondotta ki ifj. Ábrahám Ferencet lopás bűntettében, két és félesztendei fegyházra ítélte. Az ítélet ellen az ügyész is, az elitélt is fellebbezést jelentett be. Ábrahámnak kedden délelőtt egy másik bün­tetőügye is volt a törvényszéken. A iárásbiró­ság két héttel ezelőtt biciklilopásért 15 napi fogházra itélte. Ábrahám az ítéletet megfelleb­bezte és igy került az ügy kedden a fellebbe­zési tanács elé, amely az elsőfokú ítéletet hely­benhagyta. Weiner László v. biztosítási vezértitkár ¡Biztosítási szalMája Kl0yó ucca 7. Szeged reterc n.49. (Neu Ernő Banküzlet) Összes biztosító társaságoktól független I | Minden régi és uj biztosítási ügyben elsősorban hozzám forduljon 1 Díjtalan felvilágosítást ÍM Egfi petróleummal kísérelt meg öngyilkosságot egy fiatalasszony (A Délmagyarország munkatársától.) Ked-i den délelőtt a Nádas-ucca 10. szám alatti ház­ban lakó Barát Mihályné, született Irányi Mária 23 éves asszony borzalmas módon akarl megválni az élettől. Az elkeseredett fiatalasz­szony a kora délelőtti órákban petróleummal lelocsolta magát és a ruháját meggyújtotta. Pillanatok alatt hatalmas lángok borították el ruháját. Sikoltásaira, segélykiáltásaira be­rohantak a szomszédok és nagynehezen elol­tották a lángokat. A fiatalasszony addigra rend­kívül súlyos égési sebeket szenvedett. A men­tők részesítették rlső segélyben, majd beszál­lították a bőrgyógyászati klinikára, ahol ápo­lás alá vették. Barát Mihályné rendkívül sú­lyos égési sebeket szenvedett, állapota válsá­gos, felgyógyulásához nincs sok remény. A fiatalasszony tettének oka ismeretlen. Eredménytelen razziák a pékniiihelyekben (A Délmagyarország munkatársától.) Mi­niszteri rendelet tudvalévőleg szigorúan tiltja az éjszakai munkát a pékmühelvekben. A ren­delkezések szerint hajnali 4 óra előtt nem sza­bad hozzákezdeni a munkához. Sokan a pék­mesterek közül az éjszakai munkaszünetet nem tartják be, hanem bezárt ajtók mögött már éj­félkor hozzákezdenek a kenyérkészitéshez, hogy a friss kenyérrel elsőnek jelenhessenek meg a piacon. Az államrendőrség a pékioari szakosztály kiküldöttével együtt sűrű időközönkint ellen­őrzi a pékek munkakezdését, de a razziáknak nincs sok gyakorlati eredménye. Azok a pékek ugyanis, akikről tudják a szakosztályban, hogy éjszaka is dolgoznak, a rendőrség előtt bezárják a kapukat és bármilven lármás dö­römbölésre sem nyitnak ajtót. Csengő csak kevés pékmesternél van, a rendőrség viszont nem nyittathatja ki a kaput és igy gyakran megtörténik, hogy a razziázóknak tovább kell vonulniuk anélkül, hogy a pékműhelyben meggyőződhettek volna az esetleges korábbi munkakezdésről. A pékipari szakosztály legutóbbi ülésén tárgyaltak erről a körülményről. Becsky An­tal, szakosztályi elnök vitéz dr. Szabó Géza tanácsnok előtt szóbahozta azt a kivánságot, hogy valamennyi pékmestert kötelezni kellene arra, szereltessen fel a házánál csengőt, mert a mostani viszonyok mellett könnyen ki lehet játszani az ellenőrzőket. Felmerült az a terv is, hogy kapukulcsot kellene adni az ellenőr­zőknek, amellyel bármikor bemehetnének a műhelybe. Ez ellen azonban a pékek nagyobb­része tiltakozik. Rövidesen mindenesetre va­lami ujitást fognak behozni a pékmübelyek razziázásánál. OlcsO dlvnlarnliAz 200 Iskola ucea 33. (Clróf üüSQvilsná!, Apponyl Albert u. 3) Férfi Kemény dívni gallér. Keztytlk. véqlq béléit, csnllol —•34 -•9«

Next

/
Oldalképek
Tartalom