Délmagyarország, 1933. november (9. évfolyam, 249-272. szám)

1933-11-14 / 258. szám

1933 november 14. DÍCMA'GyARORSZ&G CvÁm Af jU4%|§ CV , vetekszik a 7000 karóriás kokszosodó Pé«Sl tojás brikett. I^UröSMb Cl PLVilaJb-szal Kapható: Pécsi KOszéntelepén, Zrlngln. 4-6. Teleion28-02. Előkéssületek a jövő évi városatyaválasztásra (A Délmagyarország munkatársától.) A jö­4Ó év végén— mint ismeretes — a törvényha­tósági bizottság tagjai nagyrészének lejárt a mandátuma. A közgyűlés virilisjogu tagjait újra választják, a választott tagok felét kisor­solják és helyettük ujakat választanak, uj ta­gokat kell választaniuk az érdekeltségeknek is. A választás előkészítése már hetekkel ezelőtt megkezdődött; dr. Tóth Béla főjegyző hétfőn bejelentette a polgármesternek, hogy az elő­készítő munkálatok befejeződtek, a választást a jövő évben a megállapítandó időpontban aka­dálytalanul meg lehet tartani. Szegeden a közgyűlésnek három kúriában hetvenkét virilis tagja és ugyanennyi virilis póttagja van. A legtöbb adót fizető polgárok kúriánként huszonnégy rendes és huszonnégy póttagot választottak a törvényhatósági bi­zottságba és ugyanannyit fognak választani a jövő évben is. Ugyancsak hetvenkét választott tagja van a közgyűlésnek, ezek közül harminc­hatot sorsolnak ki és a kisorsolt városatyák lis­táján megválasztott póttagok is elvesztik a sorsolás következtében mandátumukat. A ki­sorsolt rendes és póttagok helyett ugyanannyi ujat választ a város polgársága. A választást valószínűleg az év végefelé tart­ják meg és 1935 januárjában az újjáalakított törvényhatósági bizottság tart közgyűlést. Sszerdán leesdik meg a iéli inségmujih.ah.al Ax államsegély gyors Kiutalását Kéri a város (A Délmagyarország munkatársától) Dr. vitéz Szabó Géza népjóléti tanácsnok bétfőn délután Budapestre utazott Hammel De­zső városi főkertész társaságában és magával vitte dr. Somogyi Szilveszter polgármesternek a belügyminiszterhez intézett felterjesztését A polgármester felterjesztésében közli a bel­ügyminiszterrel, hogy a munkanélküliség enyhítését szolgáló városi szükségmunkákat november 15-én, tehát szerdán kezdik meg Szegeden és április lb-ig folytatják. Mivel a munka megkezdéséhez a városnak még mindig nincsen pénze, azt kéri a polgármester, hogy a megaiálott hat­vanezer pengő államsegélyből a mi­niszter sürgősen utaljon ki legalább 30.000 pengőt, mert december 15-ig nem igen lehet arra számítani, hogy a kivetett inségjá­rulékokból számottevő összeg befolyjon, bár kamatmentesen az adózók csak december 15-ig fizethetik meg inségadójukat. Közli a bel­ügyminiszterrel a polgármester azt is, hogy a városi házipénztár az inségmunkák költségei­re egyetlen fillért sem előlegezhet, mert olyan szegenyes helyzetben van^ hogy a városi tisztviselők és alkalmazottak illetményeit sem tudja pontosan és egy összegben kifizetni hosszú hónapok óta. Szabó tanacsnok magával vitte Budapestre a központi temetkezés és központi ravatalozás szabályrendelettervezetét, valamint a régi te­metők helyszínrajzait és az uj központi te­mető tervrajzát is. A népjóléti tanácsnok tár­gyalni fog ezekben az ügyekben a budapesti köztemetők igazgatóságával, Hammel foker­tész pedig a budapesti köztemetőkben műkö­dő kertészetet tanulmányozza. Hazaérkezésük után a szabályrendelettervezetet letárgyalják a szakbizottságok és azután a javaslat való­színűleg már a novemberi közgyűlés elé ke­rül, amely valószínűleg november 29-én ül össze. A földbérlők az idén egymillió pengőt fizettek be a város pénztárába Fokozódott a bérlők fizetési készsége (A Délmagyarország munkatársától.) Dr. Csonka Miklós gazdasági tanácsnok bejelen­tette a hétfői tanácsülésen, hogy a lejárt föld­bérletek árverését befejezték a szegedi határ­ban. Csonka tanácsnok elmondotta, hogy az árverések alkalmával többször tárgyalt a bér­lőkkel és fokozottabb bérfizetésre buzditotta őket. Megállapította, hogy a fizetési készség eb­ben az évben, valószínűleg a jobb termés kö­vetkeztében lényegesen nagyobb volt, mint az elmúlt években. Október végéig a bérlők által befizették az idei bérek hetven százalékát, ez­zel szemben tavaly az év végéig sem fizettek be többet 79 százaléknál. Van olyan bérpar­cella, amelynek bérlőié az idén már 101 száza­lékot fizetett, tehát idei bértartozása teljes ki­egyenlítésén kívül régebbi keletű hátralékából is törlesztett. A mult évben a bérlők mindössze 750.000 pengőt fizettek be a város pénztárába folyó földbér és földbérhátralék címén, az idén a befizetések végösszege megközelíti az 1 000.000 pengőt. Or. Szekerke Lajos főügyész is megállapí­totta, hogy a fizetés készsége örvendetesen fo­kozódott az idén, vannak olyan bérlők, skik az idei bérnek 150 százalékát is bef izeit ék, tehát jelentékeny összeggel törlesztették régebbi ke­letű bértartozásukat A polgármester megbízta dr. Csonka Mik­lóst, hogy a város gazdasági felügyelőivel jár­ja továbbra is a tanyákat, tartson velük meg­beszéléseket hogy a bérlők minél nagyobb mértékben teljesnsék bérfizetési kötelezettsé­güket, tekintettel a város rendkívül súlyos pénzügyi helyzetére. Elmondotta végül Csonka tanácsnok, hogy értesülései szerint Nippold János mérnök, aki évekig dolgozott a szegedi tanyák között ts akit az államrendőrség szegedi kapitánysága leg­utóbb hosszabb időre kitiltott Szeged területé­ről, az utóbbi időben ismét fel-felbukkan a tanyavilágban és folytatja azt a munkát, amely miatt kitiltották Szegedről. A polgármester megbízta a gazdasági tanácsnokot, hogyha Nippold ujabb kirándulásairól hatarozott for­mában értesül, azonnal hívja fel a rendőrka­pitányság ügyeimét Megkezdődött a fehér­tói nagy halsziiret Le kell szállítani a hal árát (A Délmagyarország munkatársától) A fe­hértói halgazdaságból mostanában naponkint nagy mennyiségben szállítanak halat Szegedre és a környéki városokba. Az elmúlt hét végén a hódmezővásárhelyi hetipiacon iá megjelent többmázsányi fehértói hal, ami nagyrészben el is fogyott Csak az árakat kifogásolták a vá­sárhelyiek, drágálották a kilónkinti egypen­f ;ős árakat a baromfiakhoz képest. Vásárhe­yen csak ugy lesz keletje a fehértói halnak, ha az árakat legalább 25 százalékkal mérsék­lik. Ugynez a kívánság a szegedi fogyasztók ré­széről is. Mostanában naponkint 8—10 mázsa hal kerül Szegedre, de sokkal több elfogyna ha olcsóbban adnák. A szegényebb néposztá­lyok nem képesek megfizetni a 80 filléres és I pengős halarakat. Amikor a város hozzákez­dett a halgazdaság építéséhez, azzal a céllal tette ezt, hogy olcsó hallal látja el a szegé­nyebb rétegeket A 80 filléres és 1 pengős hal­árakkal azonban nem lehet ezt a célt szolgálni. A fehértóban hat nagy medencében összesen 980 katasztrális holdon tenyésztik a halat; négy tavat már teljesen lehalásztak. Most a II -es és III-as számú tavak halászásához kezdtek hozzá a napokban. Egy-egy tóból többszáz mázsa halra van kilátás, probléma lesz ezt a roppant mennyiséget elhelyezni. Szegeden semmiesetre sem, a környéki vá­rosokban és községekben pedig jóval kisebb a fehértói hal iránt az érdeklődés, mint azt eleinte gondolták. A halszüret 20 napszámossal vette kezdetét, a munkások huzó-hálóval fogják ki a halat A város részéről Molnár főszámvevőhelyettes a helyszínen ellenőrzi a halfogást, amely elő­reláthatólag 8—tO nap múlva befejeződik, ezt követőleg mérleg készül, hogy a fehértói hal­f azdaság az első esztendőben mennyit jöve­elmezett. A Fehértó környékére most már jóformán rá sem ismerne az, aki egy esztendővel ezelőtt járt ezen a vidéken. A kettőshatári vasútállo­más szomszédságában, közvetlen a budapest —szegedi országúinál épültek fel a halgazda­ság épületei és a tiszti lakásházak. Tető alá került a napokban az emeletes intézői-lak, csupán az épület vakolása van még hátra, er­re csak tavasszal kerül sor. Az intézői lakás az emeleten lesz, az épület földszintjén pedig a halbiologiai intézetet rendezik be. A halgazdaság ügyeinek intézését már tel­Ma játszik Széchenyi Mozi A budapesti Royal Filmkonszern kiváló újdonsága: II direktor ur barátnője. Kiváló énekes és zenés filmbohózat. Főszereplők: Dolly Haas. Hax Hansen Oltó Waüburg. PRAKTIKUS EMBER tivolra és kSzelre egy BIFOKAL SZEMÜVEGET 9 Ti»el. Gyözödjön meg «»enzáciís ole»6 árainkról. ©KIMRIUN KELIMR fl KARASZ UCCA 3. SUM

Next

/
Oldalképek
Tartalom