Délmagyarország, 1933. szeptember (9. évfolyam, 198-222. szám)

1933-09-10 / 205. szám

T93"5 szeptember TO. OPI MAG7ARORSnCi OÜ Fűzőt mérték után legolcsóbban készit HÖfle *aluzá!-tér 3. Alakítás Tisztítás Javítás A szegedi napok mérlege Irta TONELLI SÁNDOR. Ez egyszer megint nem az óvatosaknak az aggoda ímaskodóknak. a lemondás prófétáinak lett igazuk, hanem azoknak, akik hisznek abbnn, hogy Szegeden is lehet szép és nagy dolf

okat művelni s akik az orrok leborgaszlása elyett a cselekvést vélik a pangás ellenszerének. Pedig — ma már meg lehet mondani, — a mult év októbere óta. mikor egy szükebbkörü társaságban először merült fel a Szegedi Hét megrendezésének gondolata, nagyon sok minden történt sikerének elgáncsolására. Huzás-halasztás, személyi féltékenykedés, a jóakarat színezetébe burkolt eibátortalaniíás, . , WVQ..V.». ^«w vtnuui uiuiii, uug y mindezekkel az apró kellemetességekkel á mostani siker után jövőre már nem találkozunk. Mert hogy siker volt, az kétségtelen. Legjobban ezt a többi vidéki városok bizonyítják, amelyek egymással vetélkedve igyekeznek követni Szeged példáját. Rövid néhány nap alatt hetek, hónapok forgalma koncentrálódott Szegeden, megelevenedtek a városnak néptelen uccái, volt élet a kávéházakban, vendéglőkben és megérezte a sziegedi napokat a város kereskedelme és ipara. Pontos statisztika nélkül is tizennégy-tizenötezerre lehet lenni az idegenek számát, akik nyolc nap alatt Szegeden megfordultak. Nagyon alacsony számítás szerint is fejenkint tiz pengőre téve azt az összeget, amit ezek a vendegek fogyasztásért, szállodai szobákért, jegyekért, vásárlásért itt hagytak, százötvenezer pengőre lehet becsölni azt az összeget, ami kívülről jö't be Szegedre. Ha hozzáveszem ehez azt a mestersegeseu előidézett belső pénzforgalmat is, ami velejárt a szegedi napokkal, negyedmillióra kell becsülnöm azt az összeget, amely belejutott Szeged gazdasági életének vérkeringésébe. A mindenáron kritizálok természetesen szerelik az ilyen megállapításokat lekicsinyelni. Hallottam o'van megiegvzéseket ho£v ez nem volt igazi haszon az iparnak és kereskedelemnek, mert mind a vendéglősöknek és kávésoknak jutott. Igaz, viszont vendéglőst is hallottam panaszkodni, hogy az idegenek nagy része batyuzott, vagy rokonokhoz ment kosztolni. Mondanom sem kell, hogy egyiknek sincs igaza. Ha nem is közvetlenül, közvetve hihetetlenül sok ember keresett. Kereset' a mészáros, hentes és fűszeres, akinél a vendéglátó házigazda vásárolt, keresett az iraros akinek munkája volt a szabadtéri játékok előkészitésénél, keresett a borbély, az autós, a pincér, keresett a Máv. és a posta es kerestek mindazok, akiknél azok vásároltak, akik elsőkézből jutottak hozzá egy kis pénzmaghoz. Ha pontról-pontra nem is lehet kimutatni, kétsegtelen, hogy az ilye« megmozdulás gazdasági hatásaiban hullámgyürü módjára jut ei a legszélesebb rétegekig. Az olyan idegenekkel szemben, akiket ünnepi beszéddel fogadnak s akiket a város kosztoltat, ez az igazi idegenforgalomnak a jelentősége. Számbavéve az elmúlt idegenforgalmi bét egyes mozzanatait, vitathatatlanul meg kell állapítani, hogy a legnagyobb érdeklődést Az ember tragédiájának szabadtéri előadása váltotta ki- Madách kozmikus drámája a Templom-tér ünnepi keretében, a csillagos ég boltozata alatt, igazi tömegekkel, melyeket zárt színpadon nem lehet megmozgatni, a szinek és fényhatások gazdag változatosságával, olyan élmény volt minden néző számára, melyet nem lehet elfelejteni. Ezt bizonyítják azok a cikkek is, amelyek a budapesti és külföldi lapokban Szegedről megjelentek. Ebből kell levonnunk azt a következtetést, hogyha jövőre megint rendezünk valamit, amivel Szegedre akarjuk irányozni az ország figyelmét, a hatás kiváltásának ezt a páratlan eszközét, amelyben adottságunknál fogva velünk senki sem versenyezhet, kell a rendezés középpontjába beállítanunk. Egyes kezdetlegességek bizonytalanságok és téves próbálkozások kikapcsolása esetén, melyekért azonban az első kísérletnél senkit sem lehet hibáztatni, igazán egvedülálló é« páratlan dolgokat lehet alkotnunk. Ilyen tapasztalat például, hogy a Temploma tér méreteinél, építészeti szépségéinél, akusztikájánál fogva elsőrangúan alkalmas nagy, látványos jelenetek bemutatására, de kevésbé megfelelő hangversenyek rendezésére. Nem lévén akusztika-tudós, nem tudom az okát megmondani, de a gyakorlati tapasztalat alapján mondhatom, hogy mig az e^yes ember hangji tisztán elhallatszik a tér minden sarkába, a lömegzene és a tömegének nem váltja ki a hang megsokszorozásának a hatását. Tapasztn'ni lehetett ezt az Erzsébet oratóriumnál, de különösen a külsőségeiben felejthetetlenül szép utolsó katonai esténél. A betanítás, az ének kifogástalan volt, de a hang tömeghatása nem érvényesült. A látványosság volt az, ami lenyűgözte a nézőket. A puszta koncerteket ezért meg kell hagvni a zárt helyiségek számára, a szabadba pedig Az ember tragédiáját vagy hozzá hasonló dolgokat kell előadni. A siker tényezői kőzött a köszönet és elismerés hangján különösen keltőről kdl megemlékeznünk, a katonaságról és a Máv.-ról. A támogatás nélkül, amelyet a katonaság akár a rendezésben való részvételével, akár anyagban. akár pedig emberi erőnek kiállításával nyújtott, sem az ünnepi játékokat, sem a Szegedi Hét különböző látványosságait megren* dezni nem lehetett volna. És meg kell állapi-« tan? azt is. hogv amit a katonaság magára vállalt, hajszálpontossággal, programszerűen ment végbe, ami magában véve is a sikernek egvik biztositéka. A magyarázata ennek nagyon egyszerű. A katonaságnál egv akarat nyilvánult meg, amellvel szemben nem volt okoskodás. Ott nem lehettek sértett hiúságok, ott nem kellett az időt különböző bizottsápok között? béJn/ézefl, iskolai öarlsnydU, gyermek KöíöiiKabdtoTc nagy v d la s x i éle 1» a n EUSSÍÍQ Imre Széchenyi íér 2. Tlsxa sxdllA mellett. Panasz Irta JUHASZ GYULA. Dísztelen ének ez, mint a kopár halom, Hol névtelen halott virrasztja a telet. Mint csörrenő haraszt a régi temetőn. Melynek lakói már rég kísértenek. Dísztelen ének ez. mint a hamuszínű Alkony; fellegek november elején, Mint ódon omladék, melyen egymaga ül A csöndes feledés, mint egykor a remény. Dísztelen ének ez, halottas, elhaló. Magát siratja itt magában valaki. Mint a nappali hold. oly szürkén bágyadó. Mint hulló levelek halk koppanásai. Dísztelen ének ez, a semmiségbe megy. Mint a füst. Néma vád. vigasztalan panasz, Nem fogják érteni a boldog emberek, De mindegy neki már, örökre mindegy az. A bőrtőn mélyiből lehet szabadulás. A hclál éjiből feltámadás lehet. De *n lelkem szegény, a lassú pusztulá" Rabja halottja te, ki ad bekét neked? A költő mondja a dísztelen éneket, F-öltö elátkozott, költő elkárhozott, Már régen daltalan, régen reménytelen. Beteg madár, aki álmában felzokog. 1933 szeptember 2. Apa és Anya Girgyán Péter, nyugat mázott tisztviselő, kényelmesen dőlt hátra karósszékében és újságot olvasott Néha köhintett egyet s ilyenkor bosszúsan pillantott égő szivarjára, mintha minden bajának a füst lenne egyedüli oka. Az újságból mindennapi élettörténetek ugráltak elébe, tragikus szerelmi históriák, véletlen balesetek, politikai jelszavak; Gárgyán unottan futott rajtuk keresztül, mint aki sem jobbat, sem rosszabbat nem vár a napok egykedvű pergésétől. Vén volt, sokat tapasztalt, semmi sem lepte meg túlságosan. Asszonya az asztal körül tett-vett, rakodott s aggodalmasan figyelte az ezüsthajú tisztviselő arcát, mintha mondani szeretett volna neki valamit. De egyelőre csak a karosszék körűt sündörgött s az öregúr fejbólintásaiból próbálta kikövetkeztetni kedélyállapotát. Mert Gárgyán szeszélyes ember volt s az asszonynak óvatosnak kellett lennie, hogy mindig legjobbkor tálalja elébe mondanivalóit. — Most összeráncolja homlokát — gondolta — bizonyára rossz hiren akadt meg a szeme; majd ha mosolyog... De a vén ember bosszu«m kiáltott fel: — Már megint valami betörő bandát lepleztek le... — s mintha módfelett érdekelte volna a gonosztevők névsora, izgatottan mormolta: — Fuchs. Kovács, Hoffer Már megijedtem, hogy a te fiad is köztük van... Az asszony zavarton tolt az asztalhoz egy széket, aztán leült és csöndesen megeredlek a könynyei. Gárgván nem nézett rá, de tudta, *>ogy megjegyzése fölsebezte az asszonyt. Ugy tett, mintha érdekelné a rabló-história, de homlokán sötét gondok felhőztek át. Most már bánta, hogy epéskedett. De Gárgyán férfi volt, nem szívesen mutatta ki részvétét öreg párja iránt s lecsapva az újságot, mérgesen ordított rá: — Mit bőgsz már megint? Az ember egy árva szót sem szólhat neked, hogy • fiad ne jusson eszedbe Ha azt mondom, hogy jó ez a pörkölt, akkor könnyezel és azt feleled, hogy Sándor is Így szerette, Sándor, az a sötét gazember... Én! — s újra fölkapta az újságot De a szavak türelmetlenül dobogtak a fejében, nem tudta visszaszorítani őket — Nem szégyenled magad — lobbant ki haragja, — hogy sírsz is miatta. Én sokkal büszkébb vagyok, mintsem hogy gondoljak is rá... Itt aztán elhallgatott, mert tudta, hogy nem mond igazat. Nyolc éve, mióta a fiu az idegen légióba került, nem volt olyan napja, hogy Sándor fia eszébe ne jutott volna. Micsoda szégyen! Az tf fia betörő lett. Reszketve várja a postát, mert sosem tudhatja, hogy mikor kap valami hivatalos értesítést fia ujabb gaztettéről. Legutóbb Marseilleben zárták börtönbe s azelőtt az Algir-i fegyház lakója volt. Iszonyatos! Nem mer az uccára sem kimenni, mert fél a sanda szemektől, a jóbarátoktól, akik lopva villannak rá: Na. Gárgyán ur. most melyik dutyiban csücsül a Sándor fia? Ahogy végigszaladt gondolatban ezeken az éveken, a kétségbeesett izgalmakon, hihetetlen gyűlölet töltölte be szivét. Sándor dúlta föl élete munkájának eredményét: az öregség békéjét. Csak leplezi magát, csak. uralkodik felháborodásán, ha nem zuz mindent darabokra s nem röpit halántékába golyót Kisül a szeme, hn régi kollégáival találkozik. ' Mit mondjon nekik? Mivel védje magát és a fiút? Hogy megcsúszott, hogy rossz társaságba került? Ez kevés" és maga sem hisz benne! Sándor gonosz, aljas, utol«ó akasztófára való. A vér mindjobban agyába nyomult s elkezdett reszketni. Az utóbbi időben sürün lepte meg ez a lelketlen betegség. Szeme üveges lett, tagjai rángatóztak, olykor az eszméletét is elvesztette. Jól tudta, hogy minden izgalom árt neki, de sodró gondolatait sosem tudta lefékezni, őrjöngeni szeretett volna kínjában, mégegyszer kikiáltva szentséges becsületét, apai átkát s holtan zuhanni végig a psdlón. Az asszony eltakarta szemeit, nem figyelt férjére. Tudta, hogy nem olvas s várta, hogy njr*