Délmagyarország, 1933. május (9. évfolyam, 98-122. szám)
1933-05-18 / 112. szám
2 DELMAG7ARORSZAG 1933 máji* (8. Igmándi Egy üveg Mindig otthon legyen, Hogy ha szükség van rá, Gyorsan segíthessen. ban. hanem bele kell Illeszkednie a nemzeti ¿let szolgálatába. A miniszterelnök ezután kfllpolitikal kérdésekre tért át. — Akik valóban békét akarnak, nem kívánhatják. hogy azok között, akiket a zöld asztalhoz invitálnak, olyanok is legyenek, akiknek leláacolt kézzel kell odaülniök. A háború jelszavával egyetlen hatalom felelős képviselőjének sem szabad játszania. Aki békét akar. annak foglalkoznia kell a revizio gondolatával is. Ennek a kérdésnek az a lényege, hogy elsimuljanak azok az igazságtalanságok, amelyekre a mai Európa felépült. Egyetlen önérzetei magyar ember sem fogadhatja el a mai helyzetet és ezért szükségesnek tartottam a revíziót nyílt kormányzati progrommá tenni. — Felemlítették a vita során • hitlerizmust — folytatta tovább. A kormány álláspontja az, hogy minden állam tetszés szerint rendezkedhetik be belpolitikailag. Ebból semmiféle következtetést levonni nem szabad, főképp nem szabad magyar és hivatalos szempontból. Bennünket Németország abból a szempontból érdekel. hogy átveszi-e mezőgazdasági kivitelünket és hogy külpolitikai vonalvezetése érint-e magyar érdekeket. A hitlerizmust csak ebből a szempontból nézheti a kormány, mert hiszen mi is tiltakoznánk, ha valaki belügyeinkbe beleavatkoznék. Egyébkent Meskó Zoltánt arra kérem, hogy likvidálja mozgalmát. mert neim helyeselhető, hogy magyar politikai párt külföldi emberben látja vezérit. Ai Anschluss Asztria saját problémája. A magyar kormány már korábban érintkezésbe lépett Ausztriával az egymásrautaltság gondolata alapján. A magyar-osztrák kereskedelmi szerződéssel olyan alapot kívántunk teremteni, amely ne csak a barátság révén kösse össze a két államot, hanem a gazdasági árucsere által egvmás kölcsönös segítése révén is összekapcsolja őket. Tovább menni ennél ebben a pillanatban, veszedelmes játék lenne. Az Ausztriával való barátságos viszony fenntartását és a gazdaságpolitikai érintkezést helyesnek tartom, de nem kívánok oluan messze menni, hogy eszel kapcsolatban a Királykérdést is feszegessem. — őszintén megmondom — folytatta —, hogy nem szívesen foglalkozom • királykérdéssel, mert azt ma sem tartom időszerűnek Kérdem, segíthetne-e e pillanatban az országon egy király? Erre határozottan nemmel kell válaszolni. — Ha volna olyan megkoronázott királyunk, akinek nevét dicsőség övezi, aki együtt élt a nemzettel, aki csatákat nyert, akkor "természetszerűleg helyes volna az az állítás, hogy hozzájárulhaitna a magyar élet megerősödéséhez. Ezek a lelki kapcsolatok azonban, bármily tisztelettel vagyok a tradíciók iránt, azt kell mondanom, hógy ma nincsenek meg. A perszonálunió, melyről most beszélnek, uj kérdést vetne fel. Mindenki magyar királyt akar, azonban az osztrák császárral együtt dolgozni nehéz lenne. Alig értük el függetlenségünket, mely után évszázadokon át sóvárogtunk és ismét lemondjunk róla?l? Miután kötelességem a rendre és a nyugalomra őrködni, kérem a legitimizmus képviselőit, tartsák fenn elveiket, de ne kezdjenek olyan országos szervezkedésbe, amely szembetalálja magát a kormánnyal, mert *z nem érdeke sem a legitizmusnak, sem • kormánynak, sem pedig az országnak. — * Kormány kitart a független Magyarország megerősítése érdekében eddig követett külpolitikai vonalvezetése mellett az aktivitás fenntartásával. Belpolitikai tekintetben • rend, nyugalom, belső egység és a centripetális erők fokozására törekszik. Itt kívánok válaszolni Bleyernek a nemzetiségi kérdésben elhangzott beszédére. Előre figyelmeztette, hogy beszéde vihart fog kelteni. Helytelenítem a diákság tüntetését Rendkívül kényes kérdésről van szó. A kormánynak megvan a hatalma arra, hogy a kérdést maga oldja meg, felesleges tehát a diákság asszisztáíása. Bleyert pedig felszólítom, hogy adja be iráshan a kívánságokat és akkor letárgyalom ezeket a kérdéseket a nemlet érdekeinek fokozott szemelőtt tartásával. — A kormány sürgős feladatának tartja —• folytatta Gömbös — a választójogi törvény előkészítését és a kormányzót Jogkör kiterjesztését Javaslatot tesz a kormány olyan felhatalmazás elnyerésére, melynek segítségével a racionalizálást keresztülviszi. Fokozni kívánja a külkereskedelmi forgalmat és az Idegenforgalmat, szem előtt tartja a munkanélküliséget Iskolareformot készít elő, mert uj magyar embertípusra van szükség. — A sokat gúnyolt hideg-ész politikájának kell érvényesülnie — fejezte be beszédét —, mert azok a fáklv&k, amelyek kigyulladtak, még nem elégségesek ahhoz, hogv világosságot gyújtsanak. Szünet ntán Fábián Béla beszélt, azt mondotta, hogy a HOFBRUER TESTVEREK kHnnelés ellenőrzés. BUDAPEST. IV., MUZEUM KÖRŰI 7. Telefon: 89-7-57. Könyvelés vezetése, betanítása, adómérleg, társas, örökségi elszámolások elkészítése. Adó és egyéb vizsgálat esetén • llenszakértfli közreműködése stb. (Szanálási tervek kidolgozása és végrehajtása. «7 Ellenzéki A TWlnvftfryaroTOzáf! budapesti mnnkatár»« kérdést Intézett a miniszterelnök beszédé Uletőleg a különböző ellenzéki politikusokhoz. FriMrleh Irtván Így válaszolt: Túlnyomó részben helyeselhetem a beszédet. Bár nem akarok ünneprontó lenni, ki kell emelm, hogy tul sok volt a messzemenő elgondolás ém kevés a jelent érintő konkrétum. Rassay Károly Így nyilatkozott: — A beszédet illetőleg n*és IrrWklt mondani. miniszterelnökkel sok kérdésben egyetértenek a Ház minden oldalán. A háború kérdése ügyében osztja a miniszterelnök álláspontját de miért nem nyilatkozott a miniszterelnök a magyar—német kereskedelmi viszonyról. Ezután elhangzottak a vita utolsó beszédei. Huszár Mihály. Németh Vilmos, Gásr árdv Elemér, Strauss István és Erdév i Aladár felszólalása után az éjféli órákra járt az idő, amikor a többség általánosságban elfogadta a költségvetést és az elnök a vitát bezárta. A napirendi vita során Izgalmak keletkeztek. Turl Béla élesen foglalt állást a miniszterelnöknek a királykérdésben elmondott kijelentéseivel szemben és. kijelentette, hogy a kérdésben törvény tavaslatot fog a Ház elé terjeszteni. Éjfél után egy óra volt, amikor a képviselőház ülése végét ért Gömböt betzédéröl A beszédet — kivéve a közjogi fejtegetéseket —, a Ház minden oldala a magáévá tehetné Sajnálattal nélkülöztem a konkrétumokat Végleg«* állásfoglalás előtt konkrét Javaslatokat várok. A nemzeti egységet Illetőleg erfls haladás* ówlelefc. Farteia István ezeket mondotta: — Minket • beszéd nem elégített R Azt látjuk, hogy munkanélküli segély mm leaz és munka sem lesz. Rassay május végén (A Délmagyarország munkatársától.) Fassay Károly, 'Szeged országgyűlési képviselője a napokban értesítette szegedi pártjának vezetőségét hogy május végén Szegedre jön és néhány napot a városban tölt. Mivel az érvényben lévő gyüléstilalom következtében képviselői beszámolót nem tarthat, híveivel ugy a városban, mint a szegedi tanyákon személyes érintkezést kíván keresni. A szegedi liberális párt veeetősége dr. Pap_ Károly Szegedre lön Róbert elnökletével irordán détotá« megbeszélést tartott, amelyen dr. Pap Róbert Ismertette Rassay hozzá Intézett levelét A pértvezetőség elhatározta, hogy Rassay Károly «rámára összeállítja a programot, ameaynek alapján a város képviselője megbeszélheti válajsztóival ugy a helyt, mint az országot alctuááltásokat. Rassay szegedi látogatását nagy érdeklődés előzi meg. II japán csapatok körülzárták Pekinget Karbin. május 17. A mandzsu kormány és a karbini angol főkonzulátus között tegnap éles konfliktus tört ki, amely súlyos következményekkel fenyeget. A Karbinban megjelenő japánellenes irányú „Charbin Herald" eimü angol lap kiadóját és szerkesztőjét, Simptont a mandzsu hatóságok tegnap le akarták tartóztatni, a lapkiadó azonban utolsó pillanatban az angol konzulátusra menekült üldözői elől. A mandzsu hatóságok erre felszólították az angol főkonzult hogy azonnal szolgáltassa ki Simptont, akit száműzni akartak. A főkonzul megtagadta a kérés teljesítését. mire a mandzsu kormány ultimátumszerű követelést nyújtott át. amelyben Simpton határidőhöz szabott kiadatását kéri. A mandzsu kormány azzal fenyegetőzik, hogyha a főkonzulátus nem adja ki az angol lap kiadóját, ugy erőszakkal benyomul a főkonzulátus épületébe. Tokió, május 17. A japán hadügymtnfeztér jelentése szerint a támadó japán csapatok tegnap elfoglalták Luan Su városát és ezzel Peking körülzárása csaknem teljesen befejeződött. A japánok minden oldalról folytatják előnyomulásukat, hogy a kínaiak mögött elvágják a vlszszavonulás útját. Evezősök! TREN NGRUHA minden színben kapható HABSELYEM BLUZ gyönyörű színekben LUSZTIG IMRE SZÉCHENYI TÉR 2. TISZA SZALLÖ MELLETT.