Délmagyarország, 1933. április (9. évfolyam, 74-97. szám)

1933-04-30 / 97. szám

Korányi professzor előadása a belgyógyászat haladásáról „Az orvosi tudomány válságáról csak tudatlan, vagy rosszhiszemű emberek beszélhetnek" (A Délmagyarország munkatársától.) Báró dr. Korányi Sándor professzor, a nagyhirü orvos­tudós, szombaton este az Egyetem Barátai Egye­sületének meghívására előadást tartott a központi egyetem aulájában. A nagyszámú közönség egy nagy tudós félévszázados orvosi élményeit kapta mindvégig érdekes, lebilincselő előadásban. Nem­csak a tudós, de az ember is megnyilatkozott az előadásban, azé az emberé, aki a udományt a szen­vedő emberiség szolgálatában használja fel. Elő­adását— amelynek cime: „A belgyógyászat hala­dása első és utolsó diplomám elnyerése közt el­múlt idő alatt" volt —, az 1888-ik évvel kezdte és ettől az időtől kezdve vázolta azokat az eredmé­nyeket, melyeket az orvostudomány elért. — A belgyógyászat körébe vágó nagy fölfede­zések sorába tartoznak — mondotta —: a belső secretioé, amelyből a golyvás crétinek és az ezek­kel rokon betegségek gyógyításának módszere fejlődött ki pajzsmirigykészitményekkel, a Base­dowkóré a pajzsmirigyen végzett műtéttel, a cu­korbajé insulinnal és számos más betegségé és kóros folyamaté belső secretiós mirigytermékekkel, vagy ilyen mirigyeken végzett műtétekkel. — Ide tartozik a gyógyeljárások egy sora, «melyeknek hatása bizonyos sejtféleségek vagy élő kórokozók elpusztítása a szervezeten belül, a szervezet normális sejtjeinek épen hagyása mel­lett. Az ilyen gyógyító eszközök régi példái a chi­n&kéreg és a higany. Az ujak között a legfontosab­bak a salvarsan, a hozzá hasonló hatású bismutké­szitmények, a röntgen és radiumsugarak, kevésbé fontosak a benzol és a methylenkék. Egy másik nagy eredményű kutatási irány a szérumoknak és a védő­oltásoknak alkalmazására vezetett — Az élő kórokozók fölfedezésének, terjedésük megismerésének és ezeknek volt köszönhető az, hogy a háború alatt a járványoknak nagy elter­jedését sikerölt elkerülni és azoknak, hogy a tro­pikus vidékeken a fehér ember ma sokkal kevésbé veszélyeztetett életet él, mint régebben. Nagy vív­mány a paralysis progressiva gyógykezelése mes­terségesen előidézett lázzal. Igen nagy jelentősé­gűek a diagnostikának, a belső betegségek sebészi kezelésének és a specialista szakoknak nagysza­bású fejlődése az elmúlt 40—50 év alatt. — Ezekkel a sikerekkel szemben az orvosi ta­rtomány úgynevezett válságáról csak tudatlan, rosszhiszemű vagy egyensúlyukat vesztett embe­rek beszélhetnek. Az orvosi tudomány nagy si­kereit a természettudományok vívmányainak al­kalmazása a betegségek tanulmányozására és be­folyásolására, magyarázza meg. Az előadás befejeztével a hallgatóság perceken 3t tapsolta a kiváló professzort. I. NOrCOC vagy I. Pullmann i '28 sváfcl sapkák a legnagyobb szinválasztékban a 534 Fehércégtáblás BOROS MIKSB cégnél Széchenyi tér 15 HARMATVIZ A Hungária gyógyforrás 40 fokos rádium és lithiu­mos hőfrrás. Kiváló gyógyhatású gyomorsavtul­tengés, vese és hólyag bántalmaknál. Kapható minden jobb fűszer- és csemegeüzletben a követ­kező árakon : 1.5 literes 46 fillér, 1 literes 34 fil­lér, —.5 literes 20 fillér (üveg nélkül). Szegedi fő­lerakat KOCSIS FERENC-nél. Telefon 14-52. 231 Minden iiáztartásban nélklilözhefe'len az egész világon szabadalmat nyert 813 99 PTlorpheus" fotelágy ^«Mt*VM*fiiiiiiiiiii,niMi.iiH.uiiiyiniiiiiiiJiiiiiii Modern, tartós, kényelmes és o'csól Happal fotel, éjjel ágy. Világhirü Schöberl-gyártmány. Mintaraktár: Budapest, IV. Harisköz 4. Keresünk hölgget jó és szimpatikus megjelenésűt, kellemes rábeszélő képességgel, aki szorgalmas és vállalja, hogy ott helyben egy nagy gyár egyébként közismert háztartási gyártmányát az ottani háziasszonyok körében ajánlani, illetve propagálni fogja. Aki szorgalmas és ügyes, elég tisztességes keresetre tud ilyformán szert tenni. A foglalkozás hosszabb ideig tart. Ajánlatokat, még pedig lehetőleg féngyképeseket, (utóbbit vissza­küldjük) szíveskedjenek reflektánsok DLOCKNER I. hirdetője, (Budapest, IV., Városház ucca 10) cimre, „KITARTÁS" jeligére beküldeni b,3 VASÁRNAPI KONFERANSZ Hölgyeim és Uraim, gazdag tavasz ra­gyog most a színháznál, mindenki boldog és min­denki áldja a bolondos áprilist Mióta —a sok há­ború és a pontos gázsi után — megalakult a szí­nészek nemes konzorciuma, most volt a legtava­szibb (inkább legkarácsonyibb) hét. Áprilisi ez az egész színházi világ: a kasszaraportok csalhatat­lan jelentése szerint — a Kadétszerelem című drá­mai költemény volt eddig a szezon legnagyobb si­kere. Hétszáz pengő körüli bevételi átlagot mu­tatnak az estékről szóló jelentések. És eddig kö­rülbelül mindig az volt a helyzet, hogy a hét ele­jén, csütörtökig deficitet mutat a pénztári mér leg és csak a három utolsó nap előadásai mentik meg a helyzetet a konzorcium egységei számára. A Kadétszerelem hete volt az első, hogy csü­törtökig nem jelentkezett deficit, sőt... magas re­ményekkel várják a művész urak a hétfői gondos és igazságos osztozkodást. Mert hát a virágnak, a kadétnak és a szerelemnek megtiltani nem lehet.. De persze javított a hét mérlegén Muráti Lili két forró estéje is, a premieren decemberi táblás ház tapsolt Gáspár Miklós Rendkívüli ki­adásának. Muráti Lili olyan kirobbanó sikert ara­tott, hogy a konzorcium hadvezetősége azonnal meg akarta hosszabbítani a Szegedről elindult fiatal színésznő szegedi estéit. A terv az volt, hogy kedden is eljátsza Györgyei György szerkesztő ur szerepét, de hiába volt minden terv és kedv, Mu­ráti Lilinek vissza kellett térnie Pestre, mert sze­repe várja a színháznál, és a rádió is meghív­ta vendégszereplésre. Az érzékeny bucsu után ban állapodtak meg, hogy a legközelebbi jövőben megint eljön Szegedre és eljátsza másik nagys'­kerü szerepét: egy modern pesti lányt Halász Imre játékában, a „Fiuk és lányok"-ban. Csütörtök estére különben is különleges pre­mierre készülődtek. Egészen az előadásig ugy volt, hogy eljön a Rendkivüli kiadás szegedi bemutató­jára a fiatal szerzőnő, sőt Márkus Miksa udvari tanácsos, a Magyar Újságírók Egyesületének el­nöke is, akinek Gáspár Miklós közeli rokona: hú­ga. Közben azonban Pestre érkezett a futurizmus vezére: Marinetti és mivel az olasz költő uj da­rabját Gáspár Miklós fordítja magyarra, a szegedi kirándulás az utolsó pillanatban elmaradt. Her­ceg direktor ur pedig nagyon lelkesen készült a szerző és az újságírók vezérének fogadására, — két májusi virágcsokrot is rendelt a színtársulat nevében. Az egyiket pontosan és program szerint át is adta Muráti Lilinek, sőt a másikat is átnyúj­totta azzal a kéréssel, hogy vigye magával Pestre és adja át ott Gáspár Miklós őszerzőségének, aki nem tudott megjelenni a szegedi lámpák előtt... A héten végre sor kerül a többször eltanácsolt és megint engedélyezett „Forgószél"-re, Boross Elemér bátor és mély színmüvére. A Vakablak és a Világrekord szerzője megígérte, hogy megje­lenik szegedi premierjén ... A legközelebbi programon a „Kék lámpás", a Király Színház uj operettje szerepel, először a vi­dékem, a pesti sorozatos előadásokkal párhuza­mosan. Ez az első eset, hogy a darab még javában fut Pesten, a szegedi színháznak mégis megadták az engedélyt az előadásra. Olyan jó hire van a konzorcium pontosságának és fizetési készségének, hogy nem kell megvárni a százas jubileumot... Operaelőadást is kovácsol a hadvezetőség, — még május első felében sor kerül Szabó Lujza, Laurisin Lajos, Csóka Béla és Komor Vilmos szegedi kirándulására. Az operai különít­mény a Rigolettót, a Traviatát, vagy a Szevillai borbélyt fogja előadni. A vezérkar most válogat a felajánlott darabok között... Szó van arról is, hogy rövidesen megint visz­szatér néhány estére a szegedi deszkákra T á r a y Ferenc, aki a Nemzeti Színház idei legpénztáribb sikerét, az „Ahol tilos a szerelem" cimü vígjáté­kot fogja eljátszani. De még egy másik darabot is keresnek a Táray-esték számára... Csütörtökön megint színházi nap volt a törvényszékein. Ezalkalommal drámai tónusú volt az előadás, az izgalmak magasra csapkodtak, — jó darabhoz méltán valódi drámai feszültség, sőt meglepő fordulat tette színessé és izgalmassá a cselekményt. Az összecsapás főszereplői G ö r ö a. Sándor és Bock Miklós voltak ... Major Kató művésznő ördögi kedvet varázsolt a márványasztalok közé; nincs olyan enyhe tréfa és könyörtelen móka, amiben ne vállalna vérbeli és szubretti főszerepet. A napokban viharzó te­lefon-játékok dúltak az angyali szőkeség körül és a játékok végén kiderült, hogy ifjú művésznőnk szerződésbontó tervezetet nyújtott át bonviváni férjének, — de az is kiderült, hogy Major Kató régi híres családból származik: közeli rokona Avarnak, az Aradról elszármazott hires újpesti gólrekordernek. Azóta csak sportügyben folytat viharos tárgyalásokat... Dr. Bárányi Jánosnak, a kitűnő szegedi zongo­raművésznek az elmúlt héten nagy sikere volt Pes­ten. Csütörtökön este a rádió stúdiójában zon­gorahangversenyt adott és nagy sikere után ujabb meghívást kapott.... Hir szerint a színházi sátrakban már megta­lálták Sziklai Jenő székesfehérvári utódját Szik­lai direktor ur a szegedi trón elnyerése után le­mond dunántuli városairól és dunántuli trónkö­vetelőnek — Tolnay Andor, a kitűnő bonviván jelentkezett, aki — a színházi kémek jelentése sze­rint — egy ismert primadonnával együttesen star­tol a direktorok hódító útjára... Irodalmi körökben két nap óla nagy az égzen­gés: — arról terjedtek el riasztó hirek, hogy egy ismert fiatal iró — müveit és elveit msgcáfolva — megjelent az anyakönyvvezető előtt és fettdaő ér­deklődést mutatott a házasság nemes intézménye iránt A jelentkezés egészen meglepetésszerűen történt, az elszánt fiatal iró még legközelebbi ba­rátait sem informálta az áprilisi ünnepélyről. A kedves égi hirek azonban olyan riadva keltek szárnyra, hogy a megvádolt delikvens szombaton VIRÁGH-KIOSZK ÚJSZEGED olcsóbb árakkal MEGNYÍLT!

Next

/
Oldalképek
Tartalom